FACEBOOK

OB-1-es a Debrecen!

OB-1-es a Debrecen!
hozzászólás, 2010.06.25.

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége pénteki ülésén úgy döntött, hogy a Vodafone OB-1 2010-11-es szezonjában 13 csapat alkotja majd a mezőnyt. A feljutó ASI mellett indulási jogot kap a Debrecen. Ezt a döntést a vlv értesülése szerint kifejezetten azért hozták meg az elnökségi tagok, hogy újabb vidéki régió erősítse a nagy hagyományú magyar vízilabdasportot.

Török László sajtófőnök tájékoztatása szerint a Magyar Vízilabda Szövetség pénteki elnökségi ülésén a testület elfogadta a válogatott keretekről szóló jelentéseket, értékelték a véget ért bajnokságok színvonalát és jóváhagyták az OB II-s bajnokság, jövő esztendei kiírását. Az "aktuális kérdések" napirendi pont keretében határozták meg a jövő évi OB I-s férfi bajnokságban szereplő csapatok létszámát.

Mint ismeretes, az UTE komoly gondokkal küzd, de végül benevezte csapatát a pontvadászatra. Az elnökség ezt elfogadta, ám a nevezés hivatalossá akkor válik, ha a klub nyolc napon belül befizeti, az előírt nevezési díjat.

Azzal nem volt dolga a grémiumnak, ezért egyszerűen csak tudomásul vette, hogy az OB I/b bajnoka, az ASI benevezett a legjobbak küzdelemsorozatába.

Az viszont már megbeszélés tárgyát képezte, hogy mi történjen az OB II-s bajnokság harmadik helyén végzett Debrecen kérelmével. A hajdúságiak ugyanis garanciát vállaltak, egy OB I-s színvonalú gárda létrehozására és versenyeztetésére, ha az elnökség – mint ahogy ez jogában áll – engedélyezi a legmagasabb osztályban való indulásukat.

Erre az elmúlt években nem volt példa, a legutóbbi bajnokságot is csak tizenegy csapat küzdötte végig. A vitában az is elhangzott, hogy Magyarországon azokban a városokban, ahol az utóbbi időben nemzetközi színvonalú uszoda épült, nincs komoly vízilabdasport. Most viszont a remek, nemzetközi előírásoknak megfelelő uszoda és a leendő, legmagasabb osztályú vízilabdacsapat egymásra találna.


Ezért az elnökségi tagok a szavazáskor úgy döntöttek, hogy az ősszel induló első osztályú bajnokság létszámát tizenkét csapatról, tizenháromra emelik. A versenykiírás szerint továbbra is az OB-I utolsó helyezettje esik ki az első osztályból.


A Debreceni Vízilabda Sportegyesület (DVSE) az ország egyik legújabb és legszebb uszodájában játszik, az elmúlt szezonban a harmadosztályban szerepelt és ott harmadik lett. Osztályozót nem kellett játszania a másodosztályba jutásért, mert ellenfele, a Bertók Szentes visszalépett.

A város az uszodához méltó vízilabdacsapatot szeretne, ezért szerződtették Gyöngyösi Andrást, aki legutóbb Szegeden dolgozott. A DVSE beadta nevezését az OB-1-re és kérelmüket az elnökség most kedvezően bírálta el.

GYÖNGYÖSI ANDRÁS a VLV-nek:

- Óriási dolog ez és ígérem, hogy élni fogunk a lehetőséggel! Olyan csapat indul el Debrecen színeiben, amely előbb-utóbb büszkeséget hoz majd a magyar vízilabdasportnak. Az alapok már megvannak és most elkezdünk dolgozni azon, hogy minél erősebbek legyünk. Természetesen az első évben nem az a cél, hogy a négy közé kerüljünk, de már ebben az esztendőben szeretnénk olyan társaságot kialakítani, amely az egész régiót "beindítja", talán Miskolcot és Nyíregyházát is magunkkal tudjuk majd húzni. Gondolom, az elnökség is ilyen érveket vett figyelembe, amikor megadta nekünk az indulás lehetőségét. Talán valamennyire az én személyem is garanciát jelent, gyönyörű uszodánk van és úgy érzem, hogy előbb-utóbb itt Debrecenben mindenki fantáziát fog látni ebben. A jövő csapatát szeretném létrehozni, csupaszív, közös célokért küzdő, a sportágért az edzéseken is "meghalni képes" fiatalokból építkezem, nem nagy nevekben gondolkodom. Idő van. Meggyőződésem, hogy nagyon jó döntést hozott az elnökség, itt fel fog épülni valami...

38 régi hozzászólás

Hal úr hozzászólása
Hal úr31665
2010.06.28. 10:12

Szerintem ez nem jó döntés. Ennyi erővel, Vásárhelyen is lehetne egy ObI-es csapat. Az uszoda megvan hozzá, ráadásul bennmaradtak az ObI/B-ben. (Más kérdés, hogy tavaly Vásárhelyre akarták lehozni a teljes ASI keretet és itt csinálni ObI-es csapatot, a szövetség is támogatta volna, csak a polgármester nem ment bele!)

Rolling hozzászólása
Rolling31642
2010.06.27. 10:28

Abban maximálisan igazad van, hogy a medencében kellene, hogy eldőljenek a dolgok, és az legyen elsőosztályú, aki azt kiérdemli az eredményeivel. Ugyanakkor a póló elég belterjes mind itthon, mind a vilgágban, és egyszerűen muszáj a jövő érdekében a belterjesség megszüntetése, az új területek bevonása. Jó lenne, ha ez párosulna a kiérdemelt eredménnyel, de a mai anyagilag válságos időkben minden lehetőséget meg kell szerintem ragadni az új merítéshez. Nem azt mondom, hogy adminisztratív eszközökkel csináljunk 5-6 új OB1-es csapatot, de ha van valahol anyagi háttér, akkor adjuk meg egyedi esetben a lehetőséget. Aztán bízzunk abban, hogy nem jutnak a Fehérvár, kaposvár, Kecskemét, Cegléd sorsára, hanem megerősödve tényleges új bázisát jlentik a magyar pólónak. De a főszabály valóban az legyen, hogy a medencében harcolja ki egy csapat a feljutást.

jozsi47 hozzászólása
jozsi4731635
2010.06.27. 01:29

Ne haragudj,de nem tudom elfogadni amit írtál.Igenis a sporteljesítmény és ne a pénz döntse el egy csapat magasabb osztályban való szereplését. Felháborító a szövetség döntése. Az ASI a medencében játszva minden egyes pontért megküzdve harcolta ki az első osztályú tagságot. A Debrecen meg ígéretet tesz,hogy jó csapata lesz, gondolom felmutat némi pénzügyi garanciát és egyből az első osztályba kerülhet. Na ne már.A sport megcsúfolása a szövetség döntése és én tiszta szívemből fogok a Debrecen ellen drukkolni. Sorry Móka és Tina. És igen szerintem is jó lenne ha több vidéki városban is lenne jó első osztályú csapat és minőségi vízilabd.De azt a medencében és ne a zöld asztalnál érjék el.Ahogy megtette azt korábban a Tatabánya,a Szentes,a Szolnok,a Pécs a Szeged vagy éppen az Eger.

MAFC hozzászólása
MAFC31630
2010.06.26. 23:21

Szerintem ez egy vicc, hogy képzelik, hogy 3. ligában szereplő középcsapatot az 1. osztályba helyezik át. Az OB 1/b-ben semmi eredményt sem érnének el, tuti nem jutnának fel évekig sem ezzel a kerettel. HAJRÁ MAFC

balzs hozzászólása
balzs31622
2010.06.26. 20:56

Azért nem kellene a Debrecent az Egerhez hasonlítani! Mielőtt a BVSC-sek Egerbe költöztek addig is volt egy stabil OB I-es csapat Egerben (ha nem is a felső házban) és nem a harmadosztályból kerültek fel. Csak nehogy sírás legyen a vége Tojásnak! Hajrá vidék egyébként! :)

Daret hozzászólása
Daret31613
2010.06.26. 19:54

Vettem egy hasítófejszét. Mivel fával fűtünk, sokat használtam, ezért elkopott a nyele, ki kellett cserélnem egy új nyélre. A további használattól kicsorbult az él és megrepedt a vas, a rozsda is kikezdte, ki kellett cserélnem egy új fejre. Most pedig azon gondolkodom, hogy ez a fejsze vajon még mindig ugyan az a fejsze-e, mint amelyet korábban vettem?

Rolling hozzászólása
Rolling31610
2010.06.26. 19:23

Még az sem baj, mert szerintem jobb, ha van szurkoló a meccseken, mint üres lelátók előtt játszani. Ezért a BVSC Egerbe való leköltözése nem gond, sőt jó dolog volt. A gond abban van, hogy néhány egri azt hiszi, hogy ők találták fel a pólót, de ez minden szurkótábor egy részére jellemző sajnos, és el kell fogadni. Legyen Egerben, Debrecenben, Nyíregyházán, Miskolcon, Szolnokon, Szentesen, Szegeden, Pécsett, Szombathelyen, Zalaegerszegen, Győrben, Fehérvárott jó póló. És legyen jó Vasas, Fradi, Honvéd, Újpest.

B (régi) hozzászólása
2010.06.26. 19:13

Csak nehogy ebből Debreceni Torna Egylet legyen az Egri Vasutas mintájára, mert akkor csak az országon belüli arányok tolódnak el, de nem lesz több jó klub és játékos. Persze ennek a vidékiek örülnének, de hát ők mindennek örülnek, ami az ő javukra változik.

pif hozzászólása
pif31608
2010.06.26. 18:59

Azon gondolkoztam, hogyan lehet vízilabdázni egy olyan medencében, ahol rövidpályás úszó eb volt 2007-ben (tehát 25m-es). A Debreceni Sportuszoda honlapja megadja a választ: "50 méteres versenymedencéje egy elhúzható fal segítségével 25 vagy 33 méteressé is átalakítható"

Rolling hozzászólása
Rolling31606
2010.06.26. 18:48

Nagyon örülök a Debrecen OB1-es tagságának, mégha valóban kissé visszásan is lett elsőosztályú. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a magyar póló jövője miatt szükséges a valóban országos bajnokság, amely szépen felszámolná az eddigi (nagyon jelentős) fehér foltokat, és lenne egy 16-18 csapatos bajnokság. 4-5 pesti csapatnál nem kell több, a többit pedig adja az ország többi része. Ha megnézzük a három olimpiai bajnok keretet, akkor vannak szolnoki, miskolci, egri, szegedi születésű és pólózni kezdők a pestieken felül. Nélkülük tuti nem elett volna meg a három arany. Aztán ott vannak még a szentesi, vásárhelyi származású válogatottak is. Biztos vagyok benne, hogy születtek Győrben, Debrecenben, Szombathelyen, Pécsett, stb. is olyanok, akikből lehetet volna akár olimpiai bajnok is, de lehetőség hiányában más sportágat választottak. Ezért lenne fontos tényleg országossá tenni a bajnokságot. Emiatt még az sem gond, ha adminisztratív módon történik ez, és kezdetben hozott anyagból indul a csapat. Kell 5-10 év, és ha megmarad a stabilitás, akkor már igazi saját csapata lehet Debrecennek. Nagyon szurkolok nekik, hogy ne a kaposvári, székesfehérvári, és (úgy néz ki) pécsi szalmaláng legyen Debrecenben.

jozsi47 hozzászólása
jozsi4731603
2010.06.26. 16:55

A lényeg akkor is az,hogy a zöld asztal mellett a sportteljesítmény figyelembe vétele nélkül döntöttek egy csapat feljutásáról. Szerintem ez etikátlan.Még akkor is ha a szövetségnek megvolt erre a lehetősége. Arra meg nagyon kíváncsi lennék,hogy ha egy pesti csapat részesült volna a szövetség jóindulatában,milyen hsz-ek születtek volna a vidéki drukkerek részéről. Bár inkább bele sem gondolok.

szerk hozzászólása
szerk31595
2010.06.26. 14:25

Szerinted. Ezzel szemben: június 22. vlv és június 25. "a Vasas hivatalos weboldala". Eddig átigazolási ügyekben mi nem "találgattunk", csak a tényeket közöltük - igaz, azt ezek szerint néha a hivatalosnál is korábban. Bocsi.

Vigyorex hozzászólása
2010.06.26. 14:16

Szerintem meg a Vasas hivatalos weboldala... Másfelől meg a Nemzeti Sport mind online mind nyomtatott formában már többször utalt rá. A hosszabb interjú pedig a Vasas oldalán jelent meg! OFF!

Daret hozzászólása
Daret31590
2010.06.26. 13:59

OK, Geri utalt rá egy fél mondatban, amelyet le is írtatok. Elsőként. :) Egy diák is leírja, amit a tanár diktál neki, meg a rabszolga is... ;) Bár a fórumon már azt megelőzően is olvasható volt, persze nem hivatalosan. De semmilyen további kibontása nem volt a témának. Vagy ez még a jövőt képezi, mondjuk a ?Mi újság?? sorozatban (Mert akkor bocsánat, és nem szóltam semmit!)? Vagy én vagyok nagyon telhetetlen, hogy a Varga-testvérekkel, Varga Tamással, Kiss Csabával, Jászberényi Gáborral, Kicsivel-Hosival, Steinmetz Ádámmal (aki egyébként nem is igazolt sehova) készült interjú után várnék egy írást Barnával a középpontban? És szívesen olvasnám a korábbi szavazás további helyezettjeivel ?fórumozók által feltett kérdések alapján? készített interjúkat. Remélem, nem dobtátok a kukába azt a kezdeményezést! Mert jó volt!!! Szerk, ne vedd magadra, ?érted haragszom én, nem ellened?! :)

szerk hozzászólása
szerk31586
2010.06.26. 13:31

Összegezzük: nem lemaradtunk a hírről, hanem mi írtuk meg először.

Daret hozzászólása
Daret31584
2010.06.26. 13:28

Olvastam. Geri mondta, ti meg leírtátok. De azt hiszem, Barna ennél többet érdemelt volna. Kár, hogy nem láttatok ebben egy cikktémát. (Több kérdést is felvet a visszaigazolása, de ha kínos kérdéseket nem akartok feszegetni, akkor nem lesz külön cikk.)

balzs hozzászólása
balzs31583
2010.06.26. 13:27

Na ezek érdekes hírek! Kíváncsi leszek a Debrecenre. És a másik, akkor most két vasas lesz az OB I-ben (Mintha az ASI - ASI vasasként játszott volna az OBI/B-ben)?

szerk hozzászólása
szerk31582
2010.06.26. 13:22

Mintha Barnát TÉNYKÉNT mi írtuk volna meg először a Kiss Gergő-interjúban... Figyelmesebb olvasást várunk el tőled, Daret! :-)

Daret hozzászólása
Daret31578
2010.06.26. 12:57

Nah, minden kívánságom így teljesüljön! Megyek, kitöltök egy LOTTO szelvényt. Ha bejön, a Csabai Csikefogókból OB I-es csapatot csinálok!

Daret hozzászólása
Daret31577
2010.06.26. 12:52

Szabadság van vlv-éknél, hogy erről is lemaradtak, mint Barna visszatéréséről? Persze még nem késő! ;)

Daret hozzászólása
Daret31575
2010.06.26. 12:44

Nocsak! Alakul a Vasas... :) Nem lesz unalmas a szezon.

szamóca hozzászólása
2010.06.26. 12:26

http://www.vasassc.hu/news_more?news_id=2421 ;)))))

Tina hozzászólása
Tina31573
2010.06.26. 12:26

Ez egy nagyon jó hír és csak Mókához tudok csatalkozni végre Debrecen is bekerült ezt alig tudom elhinni, csak pislogok itt nagyokat. Én is ott leszek minden meccsen és jöjjön mindenki....Mutassuk meg hogy itt is mennyire szeretik a vízilabdát. Bearanyozta ez a hír a napomat :) Móka csatlakozhatom hozzád? :D még úgyis lógsz nekem :)

anya hozzászólása
anya31570
2010.06.26. 10:16

Azert volt csak 11 csapat az OB I-ben mert tavaly senki sem vallalta a feljutast...Szoval nem a szovetsegen mult, hogy csak 11 csapatos volt a bajnoksag.

sasa hozzászólása
sasa31567
2010.06.26. 09:05

úgy érzem sokakban van egy kis félreértés a döntéssel kapcsolatban. a szövetség nem kivételezett vagy kegyet gyakorolt, hanem elbírált egy egyedi kérelmet. bármelyik csapat beadhat hasonló kérvényt és azt is elfogja bírálni a szövetség. a szövetség egy csapatot sem fog megkeresni, hogy akar-e soron kívül ob1-ben játszani. ha viszont van ilyen igény bármelyik nem ob1-es csapatnál és fel tud mutatni olyan hátteret mint most a debrecen és az indulásuk a magyar vízilabda egészére is kedvező hatással van, akkor van esély hasonló pozitív elbírálásra.

Bandikúú hozzászólása
2010.06.25. 22:47

A döntés valóban nem fair, bár szerintem egy OB I/b-s csapat sem vállalta volna a feljutást, mondjuk ha felajánlják lehet hogy lett volna jelentkező. A polonak jót tesz ha a Debrecen OB I-es de csak akkor ha nem úgy csinálják mint anno ahogy Sasa is mondta. A szövetség akkor lenne korrekt ha ezek után már 14re kibővítene és megkérdezne egy OB I/b-s csapatot is, mint gesztus is jó lenne.... mert ennyi erővel jövőre Pásztó is indulhat az OB I-ben (elnézést Pásztóiak).

értetlen hozzászólása
2010.06.25. 20:54

lenne egy kérdésem:tudtommal azok a fiatalok játszottak az Asiban akikkel fel akarták tölteni a megritkult Vasast. Ők most hol fognak játszani?

jozsi47 hozzászólása
jozsi4731563
2010.06.25. 20:26

Vagy ha mindegyik OB II-es csapatnak lett volna fedezete az OB I-es tagságra akkor mindegyik megkapta volna a tagságot?

értetlen hozzászólása
2010.06.25. 20:17

Szerintem ez jó! A Szeged euroligás, a Szolnok most egyre jobb, most is jó játékosok mennek oda. Nem hiszem, h valaki oda akarna költözni. Lehet, h most furcsa ez az ugrás, de eddig mindenki azért nyavajgott, h miért nincs több bázis. Az én fiam utánpótlásban játszik és tudom, hogy egy két év alatt építkeztek már a kicsiknél. Hátha jó lesz...

jenci hozzászólása
jenci31561
2010.06.25. 20:11

A magyar bajnokságra nem vet jó fényt, hogy az élvonalba az utcáról is be lehet nevezni. Örülök, hogy Debrecenben is van vízilabda csapat. OB II-es. Sajnos OB I/B-s sincs. Majd lesz OB I. Kik játszanak benne? Ez a szövetség komolytalansága, nem véletlen egyre több ügy van. Amatőr a bajnokság, amatőr a vezetés is. Felajánlották valamennyi OB I/B-s csapatnak, hogy be lehet nevezni 13.-nak az OB I.-be? Ha nem, akkor még érthetetlenebb a feltöltés.

jozsi47 hozzászólása
jozsi4731560
2010.06.25. 20:06

Arra azért kíváncsi lennék,hogy ez a döntés precedens értékű -e?Azaz mostantól nem kell a medencében kiharcolni a feljutást elég lesz egy zsírosabb bankszámla is?

asdfg hozzászólása
asdfg31559
2010.06.25. 19:56

Ez hatalmas dolog! Jó nekem is hihetetlen, hogy sikerült bekerülnünk az OBI-be hisz pár hónapja még az OBI/B kerülésért szorítottunk... Viszont a fiatalok érdekében az egyik legjobb döntésnek tartom! Az, hogy a medencében olimpiai bajnokokkal találkozhatunk, ez akkora enegriát/lendületet adhat a debreceni gyerekeknek... Reméljük, minél többen kezdik el ezt a csodálatos sportot űzni itt is:) Majd az idő eldönti, hogy ott van-e a helyünk a nagyok között... Megjegyezném, hogy itt is vannak tehetségek, remélhetőleg jövőre is tudják hozni azt a formát, amiért büszkék vagyunk rájuk:)

Coach hozzászólása
Coach31557
2010.06.25. 19:18

Picit igazad van, de itt sokkal fontosabb az, hogy egy uj videki csapat - egy komoly profi edzovel - sokkal erdekesebbe teszi majd a bajnoksagot. Nagyon jo hir. Itt az uj Eger, hajra Magyar polo!!

sasa hozzászólása
sasa31556
2010.06.25. 19:11

nagyon jó döntés! debrecenben van pénz, van uszoda, van szakértelem, van elszántság. mindez garancia arra, h rövidesen jó csapat is lesz. csak ne egri mintára csinálják, h mondjuk a szolnokot vagy a szegedet szőröstül-bőröstül átköltöztetik debrecenbe. amikor a bvsc-és pólós centrum egerbe költözött, akkor egy lyukat, hagyott maga után a szőnyi úton, vagyis az országnak nem lett több jó csapata, hanem az egyik bajnokaspiráns csapat telephelyet változtatott. ez a magyar vízilabda szempontjából közömbös. ha viszont debrecenben lesz plusz egy centrum az örvendetes. kíváncsi vagyok a fejleményekre.

cowk hozzászólása
cowk31554
2010.06.25. 19:03

GZ! minel tobb nagy videki csapatot kellene beepiteni belathato idon belul, rendes utanpotlasnevelesre kell kotelezni oket, allami tamogatassal; akkor talan nem jutunk az olaszok sorsara..

Bandikúú hozzászólása
2010.06.25. 18:52

Szerintem a Debrecennek is végig kellene járnia a ranglétrát. Idén az OB II-t nem sikerült megnyeri.... Igaz a csapat 90% valószínűleg más játékosokból fog állni, mert a jelenlegiben egy OB I es szintü játékos nincs. OB I/B-ben bizonyára jó helyezést érnének el a jelenlegi kerettel is de az OB I-hez több kell majd. Kíváncsi vagyok kikkel erősít majd Gyöngyösi, pénzük bizonyára van rá hogy ne egy kiesőjelöltet küldjenek majd fel és Tojás biztosan fel tudja majd készíteni őket. Nem lesz rossz a Debrecen de igazságtalannak tartom hogy egy osztályt ugorva egyből OB I-ben indulhatnak. Ilyen szempont szerint akkor ha jövőre Győrben lesz pénz akkor majd OB I-es lesz vagy Miskolc vagy bárki ahol uszoda és zseton van... a végén 20 csapatos lesz a bajnokság :D!A döntés minden ellenére jó tesz majd a pólónak. Sok sikert a Debrecennek

aero hozzászólása
aero31551
2010.06.25. 18:23

ez tényleg jó hír! És valóban szép az uszodájuk. Örvendek a hírnek!

móka hozzászólása
móka31550
2010.06.25. 17:50

IGEN! IGEN! IGEN! Nagyon vártam már ezt a hírt, végre szülővárosomnak is lesz OB 1-es vízilabdacsapata! Remélem sikerül egy ütőképes csapatot összehozni, amely hosszú távon bebetonozhatja magát az első osztályban! Jó lenne egri mintára felépíteni a csapatot, bízom benne, hogy a város vezetése magáénak fogja érezni, és a debreceni emberek plusz a szurkolók egyaránt! Meg kell tölteni a debreceni uszodát minden egyes alkalommal!!! Én ott leszek minden meccsen!! Az angyalföldiek vendégjátákát fogom csak a vendégszektorból figyelni, mert Debrecen ide vagy oda, az én szívem mindörökké piros-kék marad!! Hajrá VAsas! Hajrá debreceni vízilabda!!!