A Primorac Kotor a montenegrói bajnoki döntőt hétfőn olyan mérkőzésen bukta el véglegesen, amely megér egy kicsit hosszabb beszámolót. Mivel láttuk a meccset, már közvetlenül a találkozó befejezése után a megszokottnál hosszabb nyilatkozatot kértünk a csapat két magyarjától, Steinmetz Ádámtól és Kiss Gergelytől.

VLV-VIDEÓ (RTCG):


Steinmetz Ádám gólja


Kiss Gergely gólja


Zlokovics színjátéka


Az utolsó perc elcsalt szöglete

STEINMETZ ÁDÁM a VLV-nek:

- Szerintem megengedhetetlen, amit ma műveltek velünk, nyilván megvannak az emberek a klubban, akik majd ezt szóvá fogják tenni. Sajnos az első két meccset eltoltuk, és magunkat hoztuk olyan helyzetbe, hogy most lezárulhatott a döntő. Sajnálom nagyon, mert szerettem volna montenegrói bajnokságot nyerni, példa nélküli is vagyok a többiek között, mert ők már kétszer is átélték ezt az érzést, nekem nem sikerült, de meglátjuk, még az is lehet, hogy nekem is összejön majd idővel.

- Hogy értékeled a meccset?

- Mit mondjak… Az a véleményem, összességében nem érdemeltük meg, hogy megnyerjük a bajnokságot. Az első két meccsen, különösen az elsőn, enerváltan, lélek nélkül játszottunk. Ettől függetlenül ma jobbak voltunk az ellenfélnél, de valahogy nem engedték meg, hogy elhúzódjon ez a párharc, amit sajnálok, mert lehetett volna ezt izgalmassá tenni, és úgy érzem, hogy ma végre régi arcát mutatta a csapat. Óriási dolog volt, hogy megint fel tudtunk állni négygólos hátrányból.

- Miben nyilvánult meg a bírói nyomás, a kiállításokban, a kontrákban, a nem megítélt előnyökben?

- Nézd, konkrétan három kontrát nem ítéltek meg nekünk, folyamatosan csaltak az idővel, indokolatlan kiállításokat kaptunk, úgy érzem, ez untig elég ahhoz, hogy egy ilyen jó csapat, mint a Jadran, élni tudjon a lehetőséggel. Nagyon sok gólt kaptunk, tehát a védekezésünk nem volt a legjobb, de támadásban szerencsére felnőttünk a feladathoz. Volt, hogy úgy kaptunk gólt, hogy nem fújták be a két métert, az én kiállításom is nevetséges volt, kicsit el is veszítettem a fejemet. Ilyet még életemben nem láttam, pedig elég régóta játszom, ha jól utánaszámolok, 16 éve az első osztályban, de ilyen még nem fordult elő velem. Szembefordultam az ellenfelemmel, mire ő az arcához kapott két kézzel, hanyatt feküdt a vízen, és ezért engem kiállítanak. Úgy, hogy még csak feléje sem mozdultam, nemhogy megütöttem vagy megérintettem volna. Ilyen színészi teljesítményeket az olasz labdarúgó-bajnokságban lehet látni, de a vízilabda eddig nem erről volt híres.

- Ki volt ez a játékos?

- Zlokovics. De a mai mérkőzésen minden volt. Igazából nem is értem. Közvetítette a tévé a meccset, két delegátus is volt, akiknek módjukban áll nézni a felvételt. Ilyen szinten, ez a legjobb szó, nem megengedhető, ami történt. A kontrafault vagy a kiállítás kérdését nehéz megítélni, ezt mindenki tudja, az ember ilyenkor elfogult is, de az, amikor napnál világosabb, hogy véd a kapus, tehát szögletnek kellene következnie és nem nézik meg a felvételt… Az én kiállításomnál is megtehették volna, s akkor nem én megyek ki, hanem színészkedésért Zlokovics (sajnos az esetről az operatőr lemaradt - a szerk). Sajnálom, de kár panaszkodni, nem is akarok. Nekem az volt az összbenyomásom a mérkőzésről, hogy az eredményt felsőbb körökben eldöntötték. Jó, rászolgáltunk, mert nyilván padlón voltunk két meccs után, nem lehetett várni, hogy ilyen acélosan fogunk játszani ezen a meccsen, de úgy érzem, eldöntött volt a szövetség részéről, hogy ma be kell fejezni a bajnokságot. A sportban nincs olyan, hogy „ha” és „mi lett volna”, de azért felteszem a kérdést, hogyha a mai meccsen nyerni tudtunk volna, akkor Kotorban, a hazai közönség előtt játszva és erőre kapva egy győzelem után, nem lehetett volna izgalmassá tenni ezt a párharcot? 3:0-ra kikaptunk, ez elég nagy csalódás, mert a mi csapatunkban több volt, de a mai meccs után bátran mondhatom, hogy bár csúnyán néz ki ez a 3:0, úgy érzem, nem volt ennyire egyértelmű, hogy a Jadran jobb nálunk.

- Hogyan tovább, most, hogy vége van ott kint?

- Igen, vége van, de eddig nem igazán tárgyalt a játékosokkal a vezetőség. Szerintem ez a napokban kezdődik, s persze már én sem szeretném sokáig húzni a döntést, úgyhogy hamarosan kiderül, hogy hol folytatom a pályafutásomat.

- Mikor jössz haza?

- Lesz egy évzáró vacsora, azt szeretném megvárni, aztán össze is kell pakolnom, el kell búcsúznom emberektől, és kíváncsian várom a jövővel kapcsolatos fejleményeket is, bár kicsit szkeptikus vagyok, hogy ez a kérdés pár nap alatt el fog-e dőlni. Már nagyon hiányzik az otthoni környezet, kilenc hónap után. Elképzelhető az is, hogy most hazamegyek, aztán majd legfeljebb visszajövök, ha konkretizálódnak a dolgok.

---

KISS GERGELY a VLV-nek:

- Erről a meccsről, meg az egész folyamatról, ahogy eljutottunk idáig, meg a helyi viszonyokról elég hosszú beszélgetést lehetne lefolytatni. Mivel hallottam Ádám beszámolóját, részletekbe nem akarok belemenni, abba sem, hogy miért tartott a meccs majdnem két óráig. Gratulálnom kell sportemberhez méltóan az ellenfélnek, 3:0-ra legyőztek minket.

- Milyen volt összességében ez az évetek?

- Nagyon jól indult a szezon, áprilisig, májusig úgy tűnt, hogy az is marad. A végén keserű lett a szánk íze, de azt gondolom, hogy összességében, ha gyorsmérleget vonok, akkor a 3:0-as döntőbeli vereség ellenére nem szabad szomorkodnunk. Itt a döntő során volt két 6:1-es meccsszakaszunk, a második és a harmadik mérkőzésen – összesen csupán ennyi pozitívum  marad  számunkra a fináléból. Azt mondom, hogy pénzügyi problémákkal övezve kupagyőzelemmel, Szuperkupa-győzelemmel és Final Four-döntőt játszva, összességében elégedettnek kell lennünk. Akkor is, hogyha most még nagyon bosszant minket ez a döntő, s persze az is, hogy napok óta nem játszottunk jól, nem tudtuk kihozni magunkból a maximumot. A rossz játékunk, a gazdasági válság hatása, és a Jadran bizonyos fokú védettsége – a helyiek szerint - ez a három ok együtt tette lehetetlenné, hogy bajnokok legyünk. Ha fantasztikusan játszunk és „csak” a másik két problémával kell megküzdeni, akkor talán sikerülhetett volna. De így együtt a három, ez így sok volt. Azt gondolom, ha kritikus akarok lenni, hogy az Euroliga-négybe jutáskor, amikor a Jadrant jó játékkal nagyon simán megvertük, egy kicsit lelohadt a csapatnak az a fajta kitartása, lelkesedése, amivel a Primorac a világ legjobb klubjai közé avanzsált két év alatt. Igazából onnantól kezdve voltak gondjaink. A Dubrovnik elleni az FF-elődöntőben küzdelmes meccsen, nem éppen parádés játékkal sikerült a győzelem, a Budva ellen pedig kötelező volt túljutni a bajnoki elődöntőn. Simán hoztuk is, ők sem hitték el, hogy megverhetnek minket. Azt gondolom, hogy az utolsó hónap talán nem volt szép, de odáig megint csak fantasztikus dolgokat produkáltunk. Nem tudok ma táncolni örömömben, hogy kikaptunk, de ha kétéves mérleget kell vonni, akkor azt mondom, hogy büszke vagyok a csapatra, arra, amit elértünk.

- Az általad említett anyagi probléma mit jelent? Késnek a fizetések?

- Ha nem késnének, nem lehetne problémáról beszélni… A költségvetésünk elvileg adott, és az elnökünk cégéhez befolynak majd azok a jövedelmek, amelyekből kifizetnek minket, csak megint van csúszás és elhangzott egy-két időpont, amit nem sikerült tartani. Ennek oka a válság, amit nem kell magyaráznom, szinte az összes hír erről szól a sajtóban az elmúlt egy-két évben. A sportban sincs másképp. Nem kaptunk meg minden fizetést, de rendeződni fog a dolog, ebben reménykedik mindenki. Az elnökünk „olyan fajta”, aki ha késésbe is kerül, a végén rendezi a dolgokat. Csak hát ez is nehezítette a dolgunkat, mert éppen a Final Four időszakában csúcsosodtak ki ezek a késések, csúszások. Az adott, nem túl jó formánk miatt az is gondot okozott, hogy a helyiek szerint kicsit éreztették velünk: a Jadran védettséget élvez az ott játszó 8-9 montenegrói válogatott játékos miatt… Nem voltunk elég erősek, mindezt együtt nem bírtuk el. Nem voltunk kellően pontosak, erősek, kitartóak mentálisan, csapatszinten.

- Nem lehet, hogy túl nagy volt a teher, amit a három idegenlégiósra, rátok és Azevedóra raktak?

- Kétségtelen, hogy a végére valahogy belefáradt az egész társaság, edzőstül és biztos velünk együtt is, bár azért mi más mentalitást képviseltünk, amit igyekeztünk itt meghonosítani, de hát két fecske nem fog nyarat csinálni. A montenegróiak beceneve a régi Jugoszláviában az volt, hogy a „lusták”. Ők egy mediterrán, tengerparti „lusta népség”, ugyanakkor azt tapasztaltuk, hogy nagyon fel tudják szívni magukat. Ha minden jól megy, prörögnek, de könnyen össze is tudnak esni. Ha megnézed az eredményeinket az elmúlt két évben, akkor ez teljesen világosan játszik. Nagyon ki tudtunk kapni és ugyanazt a csapatot nagyon meg tudtuk verni.

- Talán nem ezek a legjobb pillanatok, amikor a jövődről kell dönteni…

- Nem most kell még, de valóban nem halasztható sokáig a döntés. Én szerettem volna, ha már májusban tudom, hol játszom jövőre, nagyon jó lett volna így nekimenni az utolsó rohamnak. Az ismert otthoni, meg az itteni nehézségek miatt ez nem sikerült.

- Meddig kell döntened?

- Nincs ilyen határidő. Amikor tisztává válik a kép, azonnal eldöntöm, hogyan tovább.