FACEBOOK

Folytatódik az Interliga

Folytatódik az Interliga
hozzászólás, 2010.05.31.

Magyar szempontból meglehetősen vegyes fogadtatásra lelt a Jadranska Liga mintájára létrehozott, szerb, magyar, szlovák és román csapatokkal megrendezett Interliga. Az első szezonját most záró nemzetközi bajnokság irányítására alakult, belgrádi székhelyű cég vezetésének magyar tagját, Halmos R. Pétert, a ZF-Eger ügyvezető elnökét kértük egy kis értékelésre.

- Az biztos, hogy ez az első év nagyon rosszul sikerült, szerintem a torna ebben a formában nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A magyar csapatok a vártnál gyengébben szerepeltek, s elsősorban a bő keretben lévő, kevés játéklehetőséget kapó játékosok kipróbálására használták fel a meccseket. Ez lehet, hogy hosszú távon előnyöket hoz, mindenesetre sok vereséggel járt és ez némileg megtépázta a magyar csapatok presztízsét.

-
Milyen következtetést vontak le az első év tapasztalataiból a magyar csapatok?

-
Úgy értékeltük, hogy továbbra is igény van az Interligára, de nem ilyen formában. A jövő évi versenynaptárba beépítjük az Interliga-mérkőzések időpontjait, tehát kiszámítható menetrend jön létre. Nagyon reméljük, hogy komolyabbá válik a sorozat, s a meccsein most már minden csapat azt fogja nyújtani, amire képes, és nem gyenge edzőmérkőzésnek tekinti az Interliga-találkozókat.

-  És ezt mivel éritek el? Lesz pénzdíj?

- A pénzdíj még kérdéses, szerintem elsősorban úgy lehet elérni, hogyha az edzők komolyan veszik, az edzők pedig akkor veszik komolyan, ha a klubvezetők azt mondják nekik, hogy vegyék komolyan. Biztos, hogy nagyon sok a meccs, több versenysorozatban kell helyt állniuk a fiúknak, de ha megnézed az NHL-t, az NBA-t, kétnaponta meccseket játszanak. Valahol ez a modern sport, ez lehet a modern vízilabdának is az útja. Most is állítom, hogy egy nemzetközi mérkőzésre, ha jó meccsről van szó, biztosan nagyobb az érdeklődés, mint mondjuk a magyar bajnokság első és nyolcadik helyezettjének összecsapására. A jövő ez, és az Interliga megfelelhet ennek a szempontnak. Egy év múlva megnézzük és ha nem válik be, akkor nyilván nem érdemes folytatni. Nem csinálunk belőle presztízskérdést, én magam sem, nem működtetjük ezt a bajnokságot csak azért, hogy legyen, megnézzük, hogy működik-e normálisan. De ez az év ez tényleg nem volt túl jó.

- Van-e már valami, amit a belgrádi cég növelni tudja a torna presztízsét?

- Vannak potenciális új szponzorok, például egy szlovén cég, amellyel az Interliga vezetősége tárgyal.

- A horvát pólós sajtóban néhány hete elterjedt, hogy a Partizan Belgrád jövőre nem az Interligában, hanem a Jadranska Ligában szerepel. Ez tényleg így van?

- Valóban felröppent ilyen információ, de ez nem igaz. Aleksandar Sostar, az Interligát működtető cég vezetője (egyébként a Partizan Belgrád elnöke - a szerk.) külön felhívott telefonon, hogy ne mástól tudjam meg, ilyen pletykák lesznek, ugyanis hívják őket. A Partizan viszont mindenképpen marad az Interligában.

- A magyar csapatok illetékesei szoktak egyeztetéseket tartani a tornáról?

- Legutóbb néhány hete volt ilyen összejövetel, a következő egyeztetés pedig július elején lesz.

- Azt lehet tudni, hogy a következő szezonban kik indulnak magyar részről?

- Aki az első idényben részvevő volt, indulhat, az alaphelyzet pedig az, hogy a bajnokság első hat helyezettje vehet részt a tornán.

- Bővül-e a mezőny újabb külföldi csapatokkal?

- Elképzelhető egy szlovén klub indulása, és esetleg még egy szerb csapaté, de ezekben a kérdésekben még nincs döntés.

- A szerbek hogy értékelték az Interliga első évét?

- Egyértelmű, hogy ez a torna számukra a legfontosabb. Nekünk a magyar bajnokságban azért vannak nagyon jó meccseink, számukra viszont csak az Euroliga jelent komoly megmérettetést. Pozitívan értékelték az első évet, komoly sorozatnak tekintik az Interligát, olyannak, amely a vízilabda fejlődését is szolgálja.

- Köszönöm a tájékoztatást!

18 régi hozzászólás

szamárhegy hozzászólása
2010.06.02. 21:15

Nem gondolkoztam különösebben, hogy a görögöknek, spanyoloknak tetszene e, de elgondolkodtató, hogy a Jadranska Liga-s csapatok ki-ki meccseken elég simán mentek tovább a magyar élcsapatokkal szemben. A Vasas-nak, Egernek nincs esélye a FF-re, az Ftc,Honvéd,Szeged hármas pedig max. a 7-10 hely körül lenne a Jadranska ligában, miközben a FF-ba évek óta bejut 2-3 Jadranska-s csapat, a 6. Cattaro pedig LEN kupa győztes lett. Ha kimaradunk ebből az erős bajnokságból, akkor állandósul a lemaradásunk. A JL-ben három-négy FF esélyes csapat szerepel, míg a Partizános Interligában csak egy, ami nagyon nem mindegy. Ráadásul, ha a Partizán mégis meggondolja magát és csatlakozik hozzájuk, akkor lesz egy JL a nagyfiúknak, a magyar csapatok meg itt maradnak a második ligában, FF esélyes csapat nélkül. A 3 olimpiai arany és KD ill. a válogatott esetleges, remélt sikeressége elfedheti ezt a problémát, de attól az még van.

Én hozzászólása
Én30472
2010.06.01. 17:39

Ezt nem tartom jó ötletnek, hisz akkor létrejönne egy összeurópai bajnokság, na de kérdés ez mennyire tetszene a Görög csapatoknak, vagy a Spanyoloknak, émeteknek, oroszoknak??? ők is be szeretnének majd lépni, de arra, hogy az utiköltséget a csapatok finanyszírozni tudják az egész év során, arra nincs lehetőség... ráadásul ez esetben az Euroliga elveszítené értelmét és jelentőségét...

Én hozzászólása
Én30471
2010.06.01. 17:37

Teljesen egyetértek, 6 magyar csapat indulna az Interligában, lejátsszanák az ottani alapszakaszt, majd a play off-ot, utána következne a magyar bajnoki play off, de az úgy, hogy az Intelrigában a 2 legjobb eredményt elért magyar csapat automatikusan jutna a negyeddöntőbe, míg az Interligában 3.,4.,5.,6. magyar csapat játszana az itthoni bajnokság legjobb 4 csapatával a nyegyeddöntőbe jutásért. majd jönne a negyeddöntő, elődöntő és bajnoki döntő... az összes playoff meccs 3 győzelemig tartana, az Interliga play off meccsek 2 meccsesek lennének csak... nagyon jó ötletnek tartom ezt, remélem a szervezők is olvassák...

szamárhegy hozzászólása
2010.06.01. 12:14

Szerintem be kellene kapcsolódni a Jadranska ligába, lenne egy északi főcsoport (Mladost Partizán,Vojvodina,Nagyvárad,Kassa,Vasas,Eger,Szeged,FTC +többi horvát és szlovén) és egy déli (Jug,Kotor,Hercegnovi,Budva,Sibenik,Nis) 10-12 csapatos bajnokság, ez még talán kilométerben is kezelhető lenne. A végén pedig 8 csapattal két győzelemig tartó rájátszás és egy FF döntene. Ez egy mini Euroliga lenne, sajnos egy Csehovtól, Volvográdtól Barcelonáig,Marseille-ig tartó Euroliga nemzetközi bajnokság túl sok lenne most még anyagilag a pólónak. Érdekes, hogy a Partizan miért ódzkodik a Jadranska Ligától, mikor ott három-négy kemény ellenfelük is lenne, az Interligában meg csak játszadoznak, sajnos....

Gábor hozzászólása
Gábor30460
2010.06.01. 00:50

Ennek az egésznek a Jadranska Liga "mintájára" lenne értelme. Magyarul: Az első 5-6 magyar csapat a Partizánnal, Kassával,Nagyváraddal, Vojvodinával stb. "interligázna" , ebben a sorozatban lenne 10-12 csapat oda-visszavágója azaz két kör mindenki-mindenkivel . Utána a legjobb 4 "final-fourozna" , majd visszatérnénk a saját bajnokságunkhoz de úgy, hogy az interligás egymás elleni eredményeket magukkal vinnék a csapatok ( mondjuk 6 magyar résztvevő esetén az INTERLIGÁBAN legjobb 4 helyezést elért csapat play-offozna -2 vagy 3 győzelemig és jöhetne a magyar bajnoki döntő. Arra azért figyelni kellene, hogy az Euroligában a főtáblás csapatok közül azoknál akik a legjobb 8 -ba is bejutnak néggyel több meccs lenne ( remélem ebben a vasas és az Eger is érintett lesz ) - vagyis az INTERLIGA, a magyar bajnoki PLAY OFF és a nemetközi kupa (Euroliga,LEN) egy szépen "menetelő" élcsapatunknál ÖSSZESSÉGÉBEN NE JELENTSEN TÖBB VAGY SOKKAL TÖBB MECCSET, MINT EBBEN A SZEZONBAN...Azért ez nem NHL vagy NBA - mert ez utóbbiak egyrészt "világsportágakat" reprezentálnak másrészt "amerikai mivoltuk" révén és ÓRIÁSI ÉS KŐKEMÉNY ÜZLETET JELENTENEK ABNORMÁLIS MÉRKŐZÉSSZÁMMAL ( SEMMI NEM SZÁMÍT CSAK "ÖMÖLJÖN" A BEVÉTEL) A "mi pólónk" ilyen sosem lesz, talán nem is baj, nem hinném ,hogy modern "gladiátorokra" van szükség nem beszélve arról, hogy a világ legjobb kosarasai és hokisai mondjuk hússzor-harmincszor annyit keresnek mint pld. kereshet Vujaszinovics, pedig szerintem ő sem "szegény"(nem hiszem, hogy nagyot tévedek az arányoknál)... Visszatérve a medencékhez: Egy ilyen szisztémával az éljátékosainknak sokkal több éles, kemény meccse lenne a szezonban , a mostani OB I. középmezőnyének alsó része , sereghajtói és esetleg az OB I/B élmezőnye maradhatna-lehetne OB I ( mert a magyar play-off-ot hívhatnánk mondjuk Extraligának) RÖVIDEN: A MOSTANI OB I-ES ALAPSZAKASZ HELYETT LENNE AZ INTERLIGA ENNEK EGY PLAY-OFF-JA ÉS A LEGJOBB MAGYAR CSAPATAINKNAK "EGYBŐL" KÜLÖN EGY MAGYAR BAJNOKSÁG VÉGJÁTÉKÁT JELENTŐ PLAY OFF. Annak tényleg nincs értelme, hogy az élcsapatok az alsó középmezőnyt és a táblázat végét 8-10 gólokkal verjék... A gond az, hogy már megvan a magyar bajnokság versenykiírása de változtatni csak elhatározás kérdése . Mindenesetre egy ilyen "megreformált" szezon remek felkészülés lehetne a 2011-es VB-re és Londonra is... Ha viszont a jelenlegi versenynaptárba lesznek "betuszkolva" az INTERLIGA - meccsek időpontjai, akkor jövő ilyenkor "konstatálhatjuk a tényt", hogy ez a "formula" nem vált be és a"hagyjuk annyiban" az INTERLIGÁT...

aero hozzászólása
aero30458
2010.05.31. 21:17

átigazolásokról tudni már bármit is??????

cowk hozzászólása
cowk30457
2010.05.31. 20:36

huh, ez akkora baromsag volt, hogy meg engem is sokkolt. az alsohaz (az utanpotlassal egyutt) honapok alatt dolne be. a top csapatokbol meg kov szezonra szetvinnek a kulfoldiek a jo jatekosokat.

sasa hozzászólása
sasa30456
2010.05.31. 20:23

a magyar bajnokság 7-11 csapatát nem kérdés, h azonnal le kellene cserélni a nagyvárad, kassa, újvidék csapataira, hogy a p belgrádot ne is emlegessük ha arról van szó, h vízilabdázni szeretnénk. persze ha nem tudunk lemondani a langymeleg 15 gólos győzelmekről, akkor ragaszkodni kell a magyar OB1-hez arra biztos jó lesz. ha a jadranska liga nyomdokaiba szeretnénk érni akkor az első hat csapatot csak az interligában szabadna indítani. szerencsére mindig van választási lehetőség.

im hozzászólása
im30451
2010.05.31. 14:43

Michalcewsky. Rosszul írtam, na mindegy.

im hozzászólása
im30450
2010.05.31. 14:42

Aha. Rém praktikus lenne, ha a Vasas, az Eger és még mondjuk az FTC és a Szeged játszanának bajnokit. Így négyen. Izgalmas bajnokság lenne. A többi csapat pedig a büdös életben nem próbálhatná ki magát "élesben". Mihalcewsky a két Klicskót kérte edzőpartnernek, pedig ők a nehezebb súlycsoportban vannak. Nem is értem, miért... ? :)

B (régi) hozzászólása
2010.05.31. 14:11

Egyébként meg szerintem nem az a kérdés, hogy Interliga vagy nem, hanem az, hogy miért játszik a Vasas meg az Eger olyan szintű csapatokkal bajnokit, mint a Szentes meg az OSC.

B (régi) hozzászólása
2010.05.31. 13:57

(Azt, hogy a magyar csapatok komolyan vegyék az Interligát) "szerintem elsősorban úgy lehet elérni, hogyha az edzők komolyan veszik, az edzők pedig akkor veszik komolyan, ha a klubvezetők azt mondják nekik, hogy vegyék komolyan." Hát ez egy igen jól felépített stratégia... Szerintem ha a horvátok meg a mnegróiak meg tudják csinálni, hogy az élcsapataikat leválasztják a nemzeti bajnokságról, akkor mi is meg tudjuk. És akkor egyből lenne értelme az Interligának, és előnyére is válna a benne szereplő minden magyar csapatnak. A kérdés szerintem az, hogy megvan-e ehhez a kellő bátorság és akarat a szövetség részéről. A 6-7 legjobb magyar csapattal ugyanis szerintem nagyon jó bajnokságot lehetne kihozni az Interligából. A kimaradók meg "csatlakoznának" az OB1/B-hez. Azok úgyis inkább oda tartoznak a képességeik alapján.

balzs hozzászólása
balzs30447
2010.05.31. 13:20

Amikor a Final Four tv-s közvetítése volt, azt hiszem a bronzmeccs alkalmával ő volt a szakértő a stúdióban (Digisport), úgy emlékszem akkor mondta. (Igaz akkor végülis hosszabbítás után nyert a Partizan, de azért megszenvedtek a Dubrovnikkal.)

BT hozzászólása
BT30445
2010.05.31. 12:45

Ezt hol mondta Gergely István? (Nem kötekedés, érdeklődés.)

Én hozzászólása
Én30443
2010.05.31. 11:25

Ez az év Interliga szempontból vicc volt, és szégyenfolt a magyar csapatok számára... a Partizan megerőltetés nélkül verte el az összes magyar és nem magyar csapatot is... a Vojvodina, amely csapat átlagéletkora 21 év körül van, megelőzte a Fradit,Szegedet,Honvédot és elmaradott meccsei után még elképzelhető, hogy az Egert és a Vasast is (az Egert szinte biztos) ... a magyar játékosok vegetálni jártak ezekre a meccsekre, ami szégyen, és ki is jött a különbség idén a Partizan és a Magyar csapatok közt, hisz míg előbbi majdnem veretlen idényt futott, addig utóbbiak mind leszerepeltek a nemzetközi kupban is... nem is csoda, ilyen hozzáállással nincs min csodálkozni... szégyen, hogy a magyar pólósok csak akkor játszanak, csak akkor hajtanak, hogyha kapnak érte valamit, számukra egy Interliga mit sem számít (ez a különbség a szerbekhez hasonlítva)...

balzs hozzászólása
balzs30441
2010.05.31. 10:51

Korrekt nyilatkozat, reméljük a következő szezonban tényleg jobban sikerül a sorozat, jobb magyar eredményekkel. (Szerintem az azért mindenképp biztató, hogy bár a Partizannak volt a legfontosabb az Interliga, mégsem sikerült az Euroligát megnyerniük, és igaza lehet Gergely Istvánnak hogy a Magyar Válogatott szempontjából ez előny lehet hogy kapott egy pofont az Euroligában a majdnem a szerb válogatott Partizan.) Hajrá magyarok! Hajrá vízilabda!

szerk hozzászólása
szerk30437
2010.05.31. 10:18

Ha biztosan vége lesz a tornának, megírjuk...

baluka hozzászólása
baluka30436
2010.05.31. 10:16

Mi lett a pontos végeredmény?