Még mindig csak 22 éves, de már a világ egyik legjobb játékosa. Az improvizatív vízilabdázás nagymestere, olyan egyéniség, akinek egyetlen megmozdulásáért érdemes kimenni a meccsre, legyen az sima bajnoki a Szőnyin, vagy olimpiai döntő Pekingben. Érdekes ember; vegetáriánus és lehet, hogy később autóversenyző lesz. Vagány, szemtelen fenegyerek, akinek múltjában jó néhány sötét foltot találunk, s szinte már olimpiai bajnokként, mostanra nőtt be a feje lágya. Interjúnkból – úgy gondoljuk – kiderül, hogy valóban így van, s talán az is, hogy miért.

- Honnan indultál?

- Mi Budatétényben születtünk, ott éltem a testvéreimmel és a szüleimmel, amíg hétéves nem lettem, akkor költöztünk el - most meg nem mondom pontosan hova, mert nagyon sokat költöztünk kiskoromban. Így a következő állomásra nem emlékszem, de azt tudom, hogy folyamatosan jártunk úszni, meg egyéb sportokat űzni - mert Dani ugye még kosarazott is.

- Miért költöztetek állandóan?

- Azt hiszem azért, mert a szüleim vállalkoznak. A mai napig van pékségünk, és hogy apukámnak könnyebb legyen, közelebb költöztünk az egyik üzemhez.

- Saját üzemetek van, vagy boltotok ahol árultok, vagy mindkettő?

- Mindkettő. Mi termeljük az árut és árusítjuk is, de nyilvánvalóan nem ez a biznisz ebben, hanem a viszonteladóknak való szállítás.

- Akkor te úgy nőttél fel, hogy mindig volt friss meleg puha kenyér vagy péksüti?

- Jól látod. Nagyon ritkán ettem hideg illetve kihűlt, megkeményedett zsömlét, kiflit, pékárut. Nekem folyamatosan dagadt a gyomromban a fehértészta. :-)

- És nem voltál túlsúlyos?

- De, nagyon is az voltam. Részben emiatt, részben azért, mert bármit, amit szerettem volna, megkaptam - beleértve az ételeket is.

- Tehát rosszul neveltek?

- Nem erre szeretnék célozni, hanem arra, hogy el voltam kényeztetve. Nagyon is.

- Én is erre céloztam.

- Azért azt nem mondanám, hogy ez rossz volt, mert később ebből rengeteg hasznom származott. Ennek megfelelően alakult ki a személyiségem és ez nyilvánul meg a vízben is.

- Vagyis?

- Kialakult bennem egy akaratos magatartás, amivel mindent el tudtam érni. Nem ismertem a határokat, egyébként a mai napig így vagyok ezzel. Igyekszem az ebből adódó rossz tulajdonságokat levetkőzni. De amellett, hogy ez hátrány tud(ott) lenni, rengeteg előnyöm is származott (származik) belőle. Éppen ezért merek megcsinálni olyan dolgokat, ami másnak nem jut eszébe, vagy talán eszébe jut, de nem meri megtenni.

- Konkrétan mire gondolsz? Meccsszituációra vagy civil életre?

- Mind a kettőre gondolok. Ahogy felcseperedik egy gyermek, amilyen ingereket kap, azok szerint fejlődik a személyisége. Nekem úgy fejlődött, hogy gátlás nélküli és elég szemtelen egyéniség alakult ki, ami persze jó is tud lenni meg rossz is.

- Ezt a környezeted - család, barátok - hogy reagálják le? Nem kaptál pofonokat emiatt?

- Nem. Mindig azt mondták, hogy majd az élettől kapok pofont és igazuk is lett, mert kaptam aztán bőven. Azokból a konklúziót levonva, a leckét megtanulva olyan irányba fejlődött a személyiségem, ami segített abban, hogy az álmomat valóra tudjam váltani.

- Dani előtted már elkezdett játszani. Ennek milyen hatása volt rád?

- Ennyire nem látok vissza a múltba. Köztünk négy év van, így amikor ő hétéves lehetett, én még csak a mélyvizes úszással „kacérkodtam”. Evidens volt, hogy néhány év múlva én is vízilabdázzak. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az idősebb bátyáim révén hamarabb megtapasztaltam bizonyos dolgokat, finomítva kaptam meg az ingereket. Így hamarabb birtokomban volt egy-egy kérdésre a válasz, illetve valamilyenfajta tudás.

- Az uszodában mindenkinek megvan a helye, van egyfajta hierarchia. A te mentalitásoddal, hogy tudtad ezt kezelni?

- Gyerekkoromban ez nem volt probléma, mindig megtaláltam a közös hangot a többiekkel. Mindenkinek saját egyénisége van, és ahogy ez megnyilvánul úgy adódnak a párbeszédek meg a szituációk. Most ahogy így visszagondolok, inkább az az érdekes, ami a válogatottba való bekerülésemkor történt. Én ugyanis nem gondoltam azt, hogy változtatnom kéne bármin is. Most már látom, hogy sokszor nem volt helyénvaló, ahogy viselkedtem. Jóval több tisztelet járt volna azoknak a játékosoknak, akikkel később aztán együtt sikerült nyernem. (Talán pont azért, mert addigra már megvolt bennem a kellő tisztelet.)

- Az autóbaleseted, az eltiltásod, a furcsa, ütéstől származó kézsérülésed… Hogy látod ma ezeket?

- Annak az életformának nem lehetett más következménye, mint hogy ilyenekbe torkolljon. Az eltelt idő távlatából nézve tudom, (amire talán már akkor rá kellett volna jönnöm,) hogy létfontosságú jelekről, leckékről volt szó. Háromszor lettem figyelmeztetve, gyakorlatilag „erősorrendben”. A végső (az autóbaleset után) az egy helyben létre való kényszerítés volt, ami négy fal közé szorítva gondolkodásra késztetett.

- Ilyen értelemben magától vagy valamilyen külső ráhatásra változott a mentalitásod?

- Nem csak magától. Akkoriban ismertem meg a barátnőmet és az ő embersége, kivételes erkölcse, határtalan szeretni tudása megtanított arra, hogy a szeretet mennyire fontos a hétköznapokban, minden és mindenki felé. Illetve egyfajta tudatosságra nevelt a már jól ismert Magdi néni, akiről már több helyen, több ízben volt szó. De az is fontos például, hogy amikor csak kérdésem vagy kérésem volt, mindig volt, aki segített. Ezzel azt akarom mondani, hogy nagyon jó emberekkel vagyok körülvéve az uszodán kívül is.

- Három évvel ezelőtt volt egy, a közvélemény számára kevéssé emlékezetes eltiltásod, ami azonban nagyon fontos pillanatban történt, a Margitszigeten. Emlékszel erre?

- Persze, hogyne emlékeznék. A hollandok elleni mérkőzésen történt 2006-ban, közvetlenül az EB előtt, az Unicum Kupán. Víz felett ütöttem. Az ellenfél játékosai nagyon „kockás, koordinálatlan” vízilabdázók voltak, az egyik be-be talált nekem, nálam meg elszakadt a cérna. Nagy hibát követtem el, megütöttem őt. Ez felvételről is jól látható volt, nem lehetett vitatkozni az ítélet jogosságán. Abban a pillanatban, ahogy engem ott kiállítottak, az pergett le előttem, hogy Dénes kihagy az EB-re utazó keretből. Magamra haragudva, mérgesen, bosszúsan mentem be a konditerembe, (ahol a meccs utáni csapathirdetés zajlott) úgy, hogy a sírás határán voltam (bár ez szerintem nem látszott rajtam). Tudtam, hogy ez majdnem végzetes hiba volt a válogatottság szempontjából. Végül Dénes azt a döntést hozta, ami pedagógiailag és szerintem csapatépítés szempontjából is a legjobbnak bizonyult: az anyagi juttatásokat vonta meg tőlem arra az évre, bejelentve, hogy az így „megtakarított” összeget teljes mértékben „visszafordítja” a csapatra. Hivatalos eltiltást is kaptam természetesen, amit az EB első meccsén, a szlovákok ellen töltöttem le. Kintről néztem az első mérkőzést, onnantól kezdve azonban Dénes számított rám és bevetett az EB-n. Egyébként nagyon nagy élmény volt nekem az a 2006-os EB. Jól sikerült a debütálásom, s máig jó érzés, hogy a „főpróbán” elkövetett súlyos hibám ellenére Dénes betett az „előadásra”, és lehetőségem volt bizonyítani.

- Az volt a te igazi bemutatkozásod?

- Ami a világversenyeket illeti, igen. Volt ugyan már előtte egy Világliga-meccs 2004-ben az ausztrálok ellen, de azt nem tudtam emlékezetessé tenni sem magamnak sem a közönségnek. Viszont ehhez a meccshez egy másik nagy élményem fűződik. Benedek Tibi csapatkapitányként a bemutatás után zászlót cserélt az ausztrálokkal, s pár másodperccel később odaadta nekem a frissen kapott ausztrál zászlót. Azt mondta: „Sok sikert kivánok neked a pályafutásod során!”, s hozzátette, hogy a zászlót majd írassam alá mindenkivel, s tegyem el emlékbe. Azóta is ez az egyetlen zászló, amit a legnagyobb becsben tartva őrzök, pontosabban a szüleimnél van, mert én nem tartok otthon magamnál semmilyen ereklyét, érmet.

- Erről nekem meg a Csurka Gergely által „megénekelt” történet jut eszembe, hogy Amerikában bérelt kocsit vezet Benedek Tibi, te meg a hátsó ülésen megjegyzed: „Jól nyomja az öreg!”

- Hát nekem akkor a Tibi öreg volt! Tizenhét éves voltam. Nagy furgonokat kaptunk, az egyiket Mátéfalvy Csabi, a másikat a Benedek Tibi vezette és nekem nagyon tetszett, ahogy vezetett, így „megnyilvánultam”.

- Akkor ott volt visszhangja, vagy csak utólag lett anekdota ebből a megjegyzésből?

- Leghátul ültem, Tibi nem is hallotta, de az előttem ülő Szecska elkezdett nagyon nevetni, majd kérdezte Tibitől, hogy „Hallottad mit mondott a kisgyerek?” Mondom „Meg ne mondd neki, örülök, hogy nem hallotta!”. Akkor már takartam az arcomat, de Tibi csak kacagott a dolgon.

- A játékhoz hogy tudtál idomulni újoncként?

- Az elején nagyon is éreztem a különbséget, például azt, hogy nekem azért magamra kell szednem pár kiló izmot, meg fel kell gyorsulnom, meg jobb kondiba kell kerüljek, hiszen ők erejük teljében lévő 25 év körüli játékosok voltak. Én ott tizenhét évesen még csak lubickoltam. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy amikor meccseltünk - nem feltétlenül egymás ellen, de akkor is -, a figyelem inkább az idősebbekre irányult. Ilyenkor, ha a fiatal játékos van elég bátor, hogy megmutassa, amit tud, ez rendre sikerül. Így volt ez velem is. Bármit, amiről azt gondoltam, hogy jól meg tudom csinálni, meg is csináltam, s jöttek rendre a sikerélmények. Aztán a többi is szépen kialakult hozzá: az erőnlét, meg a taktikai készlet.

- Azt mondod, hogy akkor nem volt felelősség rajtad. És most?

- Én figyelmet mondtam. Az ellenfél figyelme nem rám összpontosult. Az, hogy most már a régiek nincsenek, és nekünk át kell venni a helyüket, azt is jelenti, hogy ránk többet, jobban figyelnek. Megint egy új generációnak kell jönnie, ők használhatják majd ki ezt a helyzetet. Bár a mostani állapot szerint, hogy mi vagyunk az új generáció, nincs olyan, hogy valaki figyelmen kívül marad. Nagyjából egyenlő erőt és játéktudást képviselő tagokból áll az együttes. A VB-n is az érvényesült, aki vállalta azt, amit csinálni tud. A góljainknak töredéke volt igazi csapatmunka eredménye, többnyire egyéni villanásokról volt szó. Amennyire felvállaltunk helyzeteket, megoldásokat, annyira volt jó a csapat. Csapatként nem voltunk homogén társaság, hanem egyének megvillanásai hozták az eredményt.

- Ez most kritika?

- Nem, evvel csak arra akartam rávilágítani, hogy valószínűleg ez az, amin múlt a VB. Ha egy kicsit jobban össze tudtunk volna érni csapattá, akkor nem lett volna előttünk akadály. Sokszor mondták azok, akik kicsit is értenek hozzá, hogy az öt hét kevés volt nekünk erre a felkészülésre. Főleg úgy, hogy ez egy más összetételű, új csapat. Nem voltak igazán még letisztázva a szerepek. Ha lett volna még két hét, akkor sokkal összeszokottabb bagázs lettünk volna. Itt emelném ki a szerbek előnyét. Ők egy klubcsapatként edzenek szinte egész évben, két vagy három ember a differencia és azok is „ugyanolyan jellegűek”. (Megjegyzem, a belgrádi center, az amerikai Bailey még talán jobb is, mint a Nikics, és meg kell említeni Vujasinovicsot is, aki a válogatottságtól már visszavonult, de szerintem ö Udovicsics „tanítómestere”.) Ők valamennyien nagyon ismerik egymás rezdülését, mi meg ebben egyelőre nem voltunk annyira topon.

- Akkor ez a hajszálon múlt vereség nem is olyan rossz?

- Én biztatónak tartom összességében azt a mérkőzést. 5:2-ről tudtunk felállni és volt négy vagy öt olyan szituáció, amiből ha csak egy nincs, akkor megnyerjük a meccset.

- Emlékszem, amikor az ötödik bekapott gól után, 5:2-nél felálltatok középkezdéshez, jól lehetett hallani Biros Peti üvöltését. Még a hangsúlya is a fülemben van, ahogy mondja; „Gyerekek mi a f… van? Szedjük már össze magunkat!” Milyen hatása volt akkor ennek?

- Igen. Tényleg ezt mondta, pont ilyen hangsúllyal, mellette voltam a vízben. Ütős volt, de nem csak a szövege miatt. Biros Peti mondta, aki a legtöbbször csöndes, megfontolt és „nihilista”. Most viszont önmagából kikelve nyilvánult meg, és ha ő azt gondolja, hogy szarban vagyunk, akkor az már a pöce… Most már az van, hogy fel kell vállalni a dolgokat. Csapatként addig nem működött, mert Gergő lőtt egy gólt, meg én, de azokat is fórból. Az ezt követő góloknál meg ki-ki azt gondolta, hogy helyzetben van és a kvalitásának megfelelően elvállalta. Mondjuk a hosszabításban lött gólunk csuda volt! :)

- Hogy zajlik a vízilabdán kívüli életed? Mik a terveid, van e hobbid?

- Nagyon sok minden foglalkoztat. Elsősorban a tanulmányaimat igyekszem pótolni, mert van elmaradásom. Az IBS-re járok - Danival együtt - és remek dolgokat tanulunk. Ha bemegyek oda, akkor egy egészen más világ fogad. Van a vízilabda, ami teljesen leköt, és van ez, ami teljesen más irányú „agymozgatást” igényel, intenzívebben gondolkodtat.

- Ez megalapozó tudásképzés, valamiféle felkészülő stádium a számodra?

- Igen és igyekszem a holtidőben (amikor se vízilabda nincs, se tanulás) hasznosítani azt, amit tanulok. Ismereteket gyűjteni a tanultakkal kapcsolatban. Igyekeztem például az elmúlt egy évben jó helyre befektetni a pénzemet, plusz a „személyes fejlődésemnek” is áldoztam.

- Ez mit jelent?

- Megreformáltam az étkezésemet, ami nagyon fontos lépés volt nekem a 2009-es évben.

- Miért?

- Rengeteg irodalmat ismertem meg és visszagondolva nem is lehetnék más, mint amivé váltam, és ahogy most élek, vagyis vegetáriánus. Persze van még mit elsajátítanom, mert magamra nem tudok főzni és ez nagyon hiányzik olyan szempontból, hogy egyrészt jó alkotni, másrészt meg rengeteget lehet vele spórolni.

- Komolyan?

- Persze, bár nem időt. Ha otthon főzök magamra, megvannak a jó alapanyagok, és ha az ételt magad készíted el, az olcsóbb.

- Az ember azt hinné, hogy egy olimpiai bajnoknál a pénz nem szempont.

- Lehet, hogy van akinél egyáltalán nem és van olyan dolog ahol nekem sem, de én úgy látom, hogy ebben tudok előrelépni.

- Nem kényelmetlen ez neked? Emlékszem Rómában is, az érkezésnél, a szállodában még fel se cuccoltatok, már azt kellett tisztáznod a helyiekkel, hogy mit fogsz tudni enni két hétig...

- Nekem Róma az étkezés szempontjából valóságos Mekka volt. Fantasztikusakat ettem ott. Vissza is szedtem egy csomó kilót, mert nyáron azért vesztettem a súlyomból. Éppen abból adódott ez, hogy nem volt időm, lehetőségem, alkalmam, hogy bevigyem a megfelelő mennyiségű kalóriát. Abban a szállodában, ahol Rómában laktunk, csupa olyan dolgot kínáltak, ami nekem nagyon tetszett. Minden nap úgy mentem le, hogy nagyon kívánom az ott kínált ételeket, még az utolsó nap is örömmel ettem a paradicsomos tésztát pedig a többieknek már herótja volt tőle. Persze rengeteg saláta is volt, sok zöldség, amit lehetett variálni. Egy nagy tányér zöldséggel kezdtem, aztán ha még éhes voltam, akkor tésztát is ettem.

- Miért is vagy vegetáriánus?

- Jó pár oka van ennek. Amikor ezen először kezdtem gondolkodni - jó néhány évvel ezelőtt, mert ez szép lassan alakult ki bennem -, akkor pusztán az undor volt a hajtóerő. Később, amikor egyre jobban foglalkoztatott a téma és kezdtem beleásni magam, akkor rájöttem, hogy rengeteg olyan előnye van a hús hanyagolásának, ami az egészségemet segíti. (Ebbe most nem mennék részletesen bele, mert még azt gondolnák sokan, hogy ez egyfajta „összeesküvés”, meg nem szeretnék mások felett ítélkezni. Ez a saját döntésem volt, nem akarok a magyarázat miatt rosszul kijönni belőle.) És hát van még erkölcsi és némi spirituális töltete is a dolognak.

- Ez alatt mit értesz? 

- Körülbelül azt, hogy amit fogyasztunk befolyásolja a tudatosságunkat, érzelmeinket, tapasztalat-mintáinkat. Ha valaki magas fokú tudatállapotban, békében és boldogságban és minden(ki) felé szeretettel szerente élni, elhagyja ezeket. A többnyire feldolgozási célból tenyésztett, kemikáliákkal kezelt állatokat fogyasztva az életük során átélt, húsukban zárolt szenvedést, kínlódást, félelmet, haragot, mindazt, amit éreznek, bevisszük a szervezetünkbe.

- És?

- És én nem kívánom bevinni. Vannak a zöldségek, gyümölcsök, amik növények, a saját termésüket, gyümölcsüket adják, és az nem egy kényszer szülte, kvázi gyilkosság árán szerzett táplálék, hanem teljesen természetes. A célom egyébként az - de ez még elég távoli -, hogy olyan otthont alakítsak ki, ahol én tudom kellő szeretettel gondozni azt, amit majd megeszek. Mert az a legjobb, ha egy zárt környezetben termeszted meg mindazt, amivel táplálkozol. Azt kapod vissza tőlük, amit nekik adsz.

- Hát ettől elég messze van, amit a hétköznapokban látsz. Bosszankodsz, amikor körülnézel, mondjuk egy étteremben?

- Indulat nincs bennem, mindenki azt csinál, amit akar. Egyébként csapaton belül volt ebből konfliktus, sokan azt gondolták, hogy én meg akarom reformálni az ő étkezésüket is, pedig nem, csak voltam olyan hülye, hogy hangosan nyilvánítottam ki néha a nemtetszésemet. De ezt csak az undor váltotta ki, szakítok is az ilyen véleménynyilvánítással.

- Helyretettek?

- Belementünk mélyebben a témába, de ez nemkívánatos beszélgetés, mert mindenki úgy étkezik, ahogy szeretne, ennyi.

- Beszéltél befektetésről. Meg szabad tudni, hogy mit csináltál az olimpiai győzelemért kapott pénzeddel? Te is lakást vettél?

- Nem én feltettem a feketére és bejött.

- Most hülyéskedsz velem?

- Igen. Nem a feketére tettem, hanem a pirosra.

- Jó. Harmadik lehetőség?

- Áh, én nem vonzódom ezekhez, csak a pókerhez. Egyébként valóban vettem én is, jó befektetésnek tűnt a lakásvásárlás, de ezen túl nem mennék bele a dologba.

- Hobbi?

- Szenvedélyem az autóvezetés. Ámulatba ejtenek a jó autók. Igyekszem időt szakítani erre, de nem szeretném, ha ez bárminek a rovására menne.

- Egész pontosan milyen jellegű ez a hobbi? Kocsimosás, vagy a német autópályán való száguldozás (mert ugye szabadon már csak ott lehet száguldozni Európában…)?

- Nem mosok autót, nekem mindig koszos a kocsim. Száguldozni és technikásan vezetni azonban szeretek. Most már lehetőségem is van rá, hogy ezt legálisan megtegyem, mert megismerkedtem egy emberrel, aki a Hungaroringen tart/szervez versenyoktatást.

- Elkezdtél órákat venni?

- A máltai utazás előtt kaptam ízelítőt, hogy miről lenne szó (ugyanis Danitól karácsonyra kaptam egy utalvány ami ezt lehetővé tette), ha elkezdeném a tanfolyamot és úgy határoztam, hogy gyűjtök rá, aztán találok megfelelő alkalmat. Nem idén és nem jövőre, a világversenyek előtt, hanem valószínűleg utána.

- Vezetéstechnikát tanulsz autóversenyzői szinten?

- Pályaverseny-autózást tanulok, igen.

- Elképzelhető, hogy be is ülsz majd egy versenyautóba?

- Elképzelhető, de mint azt tudni lehet, ez egy nagyon költséges sport.

- És ugye akkor még nem beszéltünk a F1-es versenyzők termetéről… Nehezen tudnád bepréselni magad az ülésbe…

- Valamit még ki kell majd ez ügyben találni, hogy velük egyenrangú legyek :)

- Vannak versenyzési ambícióid?

- Elkezdem csinálni, és ahogy majd adódik. Még nem tudom, hogy élesben mennyire vagyok tehetséges. Ez majd a tanfolyamon fog kiderülni.

- A barátnőd mit szól ehhez?

- Ő mindenben támogat engem.

- Beszéljünk a jövőről. Ami ugye a Te esetedben azért még jó ideig a vízilabda lesz.

- Úgy gondolom, hogy az új válogatott képes jó eredményekre már a londoni olimpia előtt is. De érzésem szerint igazán egységes, homogén, mindenekfelett győzni akaró csapattá az olimpia évére érik össze.

- Mennyire rögös az út? Mire kell számítanunk? Nem is érdekel más verseny, csak az olimpia?

- Nem, ez butaság. Idézhetném a már szinte közhellyé vált mondást, hogy aki nem ír szépen a hét első négy napján, az pénteken nem fog szép dolgozatot írni. Bár ha nem pontozzák a külalakot akkor, mindegy :) A lényeg az, hogy minden egyes világversenyt teljes erőbedobással kell végigcsinálni. Meg kell tenni a legtöbbet, ami tőlünk telik. Ez evidens, itt nincs másról szó. Hogy mennyire lesz rögös az út? Szerintem az, hogy elkezdünk a horvátokkal edzőtáborozni, mindenképpen jó. Jövőre lesz bőven világesemény, ahol mintegy főpróbaként megmutathatjuk mire jutottunk.

- Van csapat, amelyiktől tartasz?

- Nincs. Potenciális ellenfeleket látok bennük. Nehéz és egyben komoly kihívásokat. Semmi több.

- Vannak-e egyéni ambíciód? Mit akarsz még megmutatni magadból?

- Ez folytonosan jelen van, mert ezért szeretem csinálni ezt a sportot. Ne úgy képzeld el, hogy előre eltervezem, leülök egy rajzasztalhoz, hogy hogyan kéne ezt csinálni. Ebben éppen az a jó, hogy mindenki maga kell hogy tudja irányítani, mindenkinek kizárólag  önmagán múlik hogy kerül abba a tudatállapotba, abba a nyugodt és mégis fizikailag égő „készenléti állapotba”, hogy ezek a dolgok maguktól jöjjenek. Akárcsak az alapvonalról lőtt gól. Amikor megkaptam a labdát azt gondoltam, hogy a bemondott figurát fogom csinálni. Aztán hatalmasra tágult előttem a rés. Nem láttam értelmét továbbadni:) Ennyi. Ezekre a dolgokra nyitottnak kell lenni meccs közben (és az életben), így képes valaki a legjobbját nyújtani.

- Erre lehet készülni? Úgy inspirálni magadat, hogy ilyen nyitottságot elérj?

- Igen. Én úgy gondolom, hogy ezt el lehet sajátítani. Akkor tud kijönni mindenkinek a tudása a vízilabdában, vagy bármilyen sportban, ha elér egy olyan tudatállapotot, amiben teljesen nyugodt és tiszta fejjel gondolkodik. Ellazult, mégis fizikálisan, „biológiailag” nagyon felpörgött állapotban van.

- Magdi néninél mikor voltál utoljára?

- Néhány napon belül megyek hozzá, bár ő még ezt nem tudja :) A felkészülés alatt voltam nála, viszonylag régen. Van egy kis probléma, amit meg kell oldani. Még nem sikerült teljesen, bár már sokkal jobb a helyzet. A lapockám mellett egy izomköteg-csomó alakult ki, amit masszázzsal el kellene egyengetni, mert különben hátráltatni fogja a mozgásomat.

- Ezt ő fogja csinálni?

- Hozzá majd fogok járni valamilyen kezelésre (izomlazító, masszírozó). Igen valószínűleg ő ezt meg fogja tudni oldani.

- Párhuzamosan a lelki beszélgetésekkel?

- Arra már nincsen szükségem azok után, ami Pekingben teljesedett ki - és ezt ő is tudja. Szerintem már világos előtte, hogy tudom használni - ahogy ő nevezi - a „tálcámat”, hogy tudok célokat kitűzni és el is tudom érni azokat. De azt nem neki kell megmondania, hogy milyen céljaim legyenek.

- És vannak?

- Igen.

- Milyen céljaid vannak?

- Jelen pillanatban minden vágyam EB-t nyerni. Azért, mert bár a legnagyobb trófeát magaménak tudhatom, úgy érzem, most „lentről” kell végigmenni és az EB-győzelem volna most helyénvaló. Igen, EB-t nyerni, ez most a célom!

- Sok sikert ehhez! Köszönöm a beszélgetést!

- Nagyon szívesen! :-)