FACEBOOK

Kemény Dénes VB-csapatot hirdetett

Kemény Dénes VB-csapatot hirdetett
hozzászólás, 2009.07.12.

Kemény Dénes szövetségi kapitány az Unicum Kupa utolsó mérkőzését követően összehívta a kerettagokat, röviden értékelte a tornán nyújtott teljesítményt és kihirdette a római világbajnokságra utazó 13 játékos névsorát. A kapitány közvetlenül a megbeszélés után a VLV-n keresztül hozta nyilvánosságra VB-csapatát, amely a következő:

Gergely István (Honvéd), Nagy Viktor (Vasas) - kapusok
Biros Péter (Eger), Gór-Nagy Miklós (Budva), Hárai Balázs (Eger), Hosnyánszky Norbert (Vasas), Kis Gábor (Vasas), Kiss Gergely (Primorac Kotor), Madaras Norbert (Pro Recco), Szivós Márton (Honvéd), Varga Dénes (Vasas), Varga Dániel (Vasas), Varga II. Zsolt (Eger) - mezőnyjátékosok

Az eddig együtt készülő keretből tehát Szécsi Zoltán, Mátyás Zoltán és Török Béla nem utazik a világbajnokságra.

Kemény Dénes hosszabb videónyilatkozatot adott a VLV-nek, s a délután során a keretből kimaradt három játékos is megszólal honlapunkon.


- Véget ért az Unicum Kupa. Hogy értékeled a csapat teljesítményét?

-
Sajnos, azt kell, hogy mondjam, az történt, amit vártam, vagyis nem nyertük meg. Azért számítottam erre, mert figyelve az elmúlt hetek nemzetközi eseményeit, és azt, hogy mi mennyi munkával, milyen formában érkeztünk ide, várható volt, hogy a szerbeket nem tudjuk megverni. Természetesen előfordulhatott volna, hogy győzünk, de azt kell, hogy mondjam, a papírforma érvényesült. Most, június 10. és 12. között megvertük a két verhető csapatot, és nem vertük meg azt, amelyik nem csak a pólózás krémjéhez tartozik, hanem úgy is játszik, mint a krémhez tartozók. Mi egyelőre félúton vagyunk a "top-csapatok" és a "középsáv" között, tehát előfordulhat, hogy a középsávhoz tartozó meszorongat minket, de az is, hogy meg tudunk verni egy top-csapatot. Amikor "top-csapat" voltunk, akkor sem volt biztos, hogy megverjük a másik top-csapatot.

-
Említettél korábban bizonyos szerkezeti változásokat, azt, hogy a fiatalokat esetleg más poszton veted be, nem az "eredetin", azon, ahol a távozót helyettesíteni kell. Szivós például esetleg bekk lesz?

-
Most az egyik legjobb védőnk, a centereket nagyon jól fogja, ezt a tudását ki kell használni. Azt mindenképpen nagyon sajnálom, hogy az öt-hat évvel ezelőtti Dumihoz hasonlítható, általam csiszolatlan gyémántnak tartott Török Bélának nem tudtam most helyet szorítani a csapatban, de úgy gondolom, hogy tapasztalatszerzésre nem egy olyan világajnokságra kell kivigyem, ahol a csapat meghatározó játékosai is csak néhány éve stabilak a válogatottban, és még ők is a saját aktuális helyüket keresik a csapatban, gondolok itt az egyszeres olimpiai bajnokainkra.

-
Akkor ezek szerint megvan már a VB-csapat.

-
Megvan.

- Elmondod?

- El. Gergely, Nagy a kapusok és Gór-Nagy, Szivós, Hosnyánszky, Varga, Varga, Varga, Hárai, Kis, Kiss, Biros, Madaras.

-
Ezek szerint Szécsi maradt ki a kapusok közül. Sérülés miatt?


- Szécsi Zoli sok apró sérüléssel küzd, ennek ellenére nem nyújtott a felkészülés alatt gyengébb teljesítményt, mint a másik két kapus, sőt bizonyos időszakban jobbat produkált, de úgy gondolom, hogy ennyi apró sérüléssel egy kéthetes világbajnokságon, egy ilyen fontos poszton nagyon kockázatos a szerepeltetés, mert könnyen előfordulhat, hogy egy rossz mozdulat után egy kapussal maradok.  Ez természetesen akkor is megtörténhet, ha két egészséges kapussal megyek ki, de így lényegesen nagyobb a rizikó. Egyébként Zoli kilenc, vagy tíz szezonon keresztül stabil kapusa volt a válogatottnak, abból a szempontból, ha már így alakult az ő fizikai állapota, akkor egyfelől lesz most egy olyan nyara, hogy ezt szépen rendbe tudja tenni, (ahogy egyébként eredetileg is tervezve volt,) másfelől azt gondolom, hogy az is egy érdekes tapasztalat lesz, hogy egyszer emegyünk tíz év után egy világversenyre Szécsi Zoli nélkül. Én abban bízom, hogy ez a nyár, és ez a lehetőség az ő teljes rehabilitációjára, olyan helyzetet fog hozni, amiből mi csak jól járunk és teljesen felvértezett Szécsi Zoli fog jövőre a válogatott rendelkezésére állni.

-
A három kimaradó közül kettőről már beszéltél, egy mondatot Mátyás Zoliról is kérek.

- Mátyás Zoli úgy gondolom, azzal, hogy a válogatott keret tagja volt, a tudását nagyon szépen kamatoztatta ebben az évben. Jó szezont produkált a Ferencvárosban, és megmondom őszintén, jól játszott a válogatottban is. A kimaradásának az az oka, hogy tizenhárom játékost lehet nevezni. Megbeszéltem vele, hogy mi mindenben kell egy kicsit fejlődnie, de nincsen semmi probléma a játékával, ami miatt nincs a csapatban. Úgy gondolom, hogy most ez a helyes döntés.

-
Megvan tehát a tizenhárom. Változtatsz-e most az eredeti tervhez képest, vagy marad minden a korábbiak szerint?

- Igen, van változás. Én szerdán reggel akartam kezdeni, mert azt gondoltam, hogy ezután a hét után (montenegrói edzőmeccsek, Unicum Kupa, idegfeszültség, fizikai terhelés stb) két nap pihenőre szükségük van. Megmondom őszintén, hogy a játékosok kérésére már kedden délután elkezdünk dolgozni, és ezután megyünk szerdán Gyöngyösre.

-
Köszönöm szépen! Jó felkészülést kívánok!

33 régi hozzászólás

szerk hozzászólása
szerk23308
2009.07.14. 15:01

19.00 a kezdés, Sport Televízió, és ha meg tudjuk oldani, VLV

vivi hozzászólása
vivi23307
2009.07.14. 14:55

18:45 és am a sport1 leadja,meg gondolom vlv is.

Tom hozzászólása
Tom23301
2009.07.14. 14:33

Azt szeretném kérdezni hogy holnap játszik-e a válogatott Gyöngyösön, ha igen akkor mikor kezdődik a meccs? Köszi előre is.

Moulin Rouge hozzászólása
2009.07.13. 22:31

Ebben teljesen egyetértek! DE valahol el kell kezdeni, senki se úgy kezdte, hogy 2-3 gólt lő egy szerb vagy horvát csapat ellen, legyen szó akár Kásásról, Benedek....stb Nem lehet rögtön fenn kezdeni, a házat sem a tetőnél kezdik!!!

Hakapeszi hozzászólása
2009.07.13. 18:14

Igen láttam, élőben, azért mondtam azt amit mondtam... Tudod egy szerb (de bármely válogatott ellen) nem elég néhány jó megmozdulás. A vízilabdát gólra játsszák. Ez van. Ettől függetlenül drukkolok neki is, mint ahogyan az egész csapatnak.

szamóca hozzászólása
2009.07.13. 12:40

Imádom, hogy Viktor is véd a vb-n!!! Jól kijön a lépés, akkor, ha belegondoltok nehéz lesz megállítani egy csúcsformában pólózó Kicsit, Hosit, Danit, Dumit, Pufit, Fácánt, Gergőt, Norbit, stb, stb... viszont a legjobban Viktornak drukkolok, és Marcinak...kívánom neki, hogy Ő nyerje meg nekünk a vb-t!

Vitya hozzászólása
Vitya23265
2009.07.13. 09:10

Kis Gábor kezd kicsit a régi Molnár Dr. féle betegségben szenvedni, őt majdnem megölik a ellenfelek, de csak nagyon nehezen fújják ezt be, és 2szer kiállították, kontrával. Hát, én tudom, és látom, hogy nagyon jó center, de amikor a bírók úgy ítélik, hogy ellene sokkal több megengedett, mert ő úgyis jól kezeli, hát ez nem olyan jó dolog.

Moulin Rouge hozzászólása
2009.07.13. 09:03

Hakapeszi! Láttad a szerb meccset??? Hárainak voltak nagyon jó megmozdulásai, ezzel szerintem mindenki egyetért. És ha most nincs is két azonos szintű centerünk, 1-2 év és lesz!! Kis Gábor se volt hihetetlenül jó, mikor bekerült a válogatotba és nézd meg most!!

Szöszke hozzászólása
2009.07.13. 01:26

Aki Szecskát leírja az súlyos hibát követ el. Az ő szótárából hiányzik egy szócikk a lehetetlen. Vissza fog térni és maradandót alkot majd.

vivi hozzászólása
vivi23260
2009.07.12. 23:15

sztem is most 2009 Rómára kell összpontosítani; Nagy Viktorról meg annyit,h oda fogja tenni magát ő is!!!

Én hozzászólása
Én23259
2009.07.12. 21:42

és még annyit ehhez,hogy nem 2012 a cél,ilyet nekem senki ne mondjon,mert megharagudok és nemcsak én.... a cél 2009 Róma!!! Jah és én azért remélem,hogy nem Nayg Viktor fog kezdeni a válogatottban.... én elhiszem,hogy a Vasasban istencsászár,de úgy gondolom, a válogatottban nagyon parázós és benne van a potya... Gergely Pista azért megbízhatóbb... a kapusokat sztem Londonra egyébként már le kéne váltani,mármint Szecskát és Pistát is... kell 2 év legalább amíg biztosan beépíti Dénes a csapatba Nagy Viktort,Baksát,vagy Jászberényit,és nem kéne erőltetni 2012re már az "öregeket"...

Én hozzászólása
Én23258
2009.07.12. 21:34

Érthető a döntés,Szécsi nincs formában már egy ideje,Mátyás nem magyar elsőszámú felnőtt válogatott szint (nem rosszból,mert nagyszerű játékos), Török meg nem nyújtott nagyot a felkészülési meccseken... az egyetemi-Universiade csapat tagjai pedig egy ilyen leszereplés után ne is várják,hogy majd kapnak behívót a magyar válogatott római VB keretébe... jó ez a csapat,csak 1-2 játékos formába lendülhetne végre,konkrétan Birosra,Madarasra gondolok,akiktől vezérszerepet vár az ember,ennek ellenére eddig messze nem azt nyújtották...

Hakapeszi hozzászólása
2009.07.12. 19:39

Legyen neked igazad!

vivi hozzászólása
vivi23254
2009.07.12. 19:17

honnan tudod,h az v nem az?majd ott kiderül.Sőt sztem, h ekkora lehetőséget kapott még jobban felszívja és odarakja magát.

Hakapeszi hozzászólása
2009.07.12. 18:43

Szerinted Hárai ütőképes a szerbek, montenegróiak, horvátok ellen? Én egy Kis Gábor - Steinmetz Ádám párost annak tartottam volna, de ez már történelem. Nem a kapitányt hibáztatom, csak sajnálom, hogy ez van. Egyébként meg hogy jön ide, hogy hajrá vasas?

vivi hozzászólása
vivi23249
2009.07.12. 18:41

margarin 92-vel egyet értek,sztem is Kicsi a best!!!ééééééééééés aminek nagyon örülök,h Nagy Viktor is megy!!Am hihetetlen jó érzés a fiúkat élőben látni-mondom én,a kis nyh-i drukker. Szecskát én is sajnálom,mert nem örülök,h lesérült,de így lega. Viktor tud bizonyítani!

Chicago hozzászólása
Chicago23247
2009.07.12. 18:27

Csak a vlv tudositasait...ahol a Zoli is szerepel.. de akkor valoszinu felreertettem a humorodat a commentedben.. :)

margarin92 hozzászólása
2009.07.12. 17:55

akkor kit gondolsz jó centernek hakapeszi????????? kis gábor a világ egyik legjobb centere, hárainál agresszívabb és a kaput jobban érző játékost nehezen találhatsz!!!!!!!!!!!!!!hajrá vasas

Hakapeszi hozzászólása
2009.07.12. 17:23

Mátyás Zoli egy másodpercet se játszott az Unicum kupán. Ami azt jelenti, hogy a kapitány már az elején eldöntötte, hogy őt itthon hagyja. Szerintem neki ez volt a maximum, amit a válogatottban elérhetett. Valószínű a Török Bélán filózott, de aztán úgy döntött, hogy még nem dobja mély vízbe.

Daret hozzászólása
Daret23240
2009.07.12. 16:47

Te láttad a meccseket? :)

Isztár hozzászólása
Isztár23239
2009.07.12. 16:38

Sajnálom Szécsi Zolit, de az egészsége fontosabb! Bízom a fiúkban!! Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!

Chicago hozzászólása
Chicago23238
2009.07.12. 16:29

Szamomra logikus, hogy szerepeltette, hisz valoszinu vltak kerdojelei, smeg akart gyozodni, valoban a legjobb dontest hozza-e..

Chicago hozzászólása
Chicago23237
2009.07.12. 16:26

Jo ez a keret...:) Szecsi Zoli kihagyasat megmagyarazta Denes, s logikus is. Hajra fiuk! Mostmar *csak* a gyozelemre kell koncentralni,( nem a csapatba kerulesre), kevesebb idegeskedes lesz.. (Talanezutan az otosoket is jobb szazalekkal ertekesitjuk..:)

Daret hozzászólása
Daret23233
2009.07.12. 15:47

Ahhoz képest, hogy Mátyás Zoltánt milyen sokat játszatta Kemény Dénes az Unicum Kupán, csodálkozom, hogy kihagyta a VB-csapatból...

(Orsi) hozzászólása
(Orsi)23231
2009.07.12. 15:22

Szécsi...!!:( Hajrá fiúk!!!

RioF hozzászólása
RioF23230
2009.07.12. 15:19

Végre ott lesz a VB.a bajnokcsapat kapusa is!!!!:)))))) Nagy Viktor,Nagy Viktor!!!!!!!!!!!!!!!! Hajrá Magyarok!!

Hakapeszi hozzászólása
2009.07.12. 15:11

Szécsi kihagyásán meglepődtem rendesen. A többi egyértelmű volt, bár nagyon sajnálom, hogy nincs két ütőképes centerünk.

Hentes hozzászólása
Hentes23228
2009.07.12. 15:09

2012 a cél, és minden okés lesz. Ezt a szerb csapatot 2 év múlva 3-mal fogjuk verni.

Zsoca hozzászólása
Zsoca23227
2009.07.12. 14:26

Jó lesz ez, csak tényleg össze kell gyúrni őket :P (ahogy mondták)

benny9 hozzászólása
benny923226
2009.07.12. 14:17

Gór-Nagy Miklós már a Domino játékosa!

Alberto hozzászólása
Alberto23225
2009.07.12. 14:04

Madi bekerült! :-)

sezret hozzászólása
sezret23224
2009.07.12. 13:54

Szécsi nem utazik...? ennyire megsérült?

cowk hozzászólása
cowk23223
2009.07.12. 13:54

nah, ezen is tul vagyunk