FACEBOOK

Varga Tamás a Cattaróhoz szerződött

Varga Tamás a Cattaróhoz szerződött
hozzászólás, 2009.06.06.

Montenegróba szerződött Varga Tamás, Athén és Peking olimpiai bajnoka, aki az elmúlt két esztendőt a Szeged csapatánál töltötte, s társaival idén LEN Kupa-győztes lett. A hírt először a Nemzeti Sport közölte, majd Csuvi a VLV-nek is elmondta, hogy családi problémái miatt nem fogadta el fizetésének 30 százalékos csökkentését, s több külföldi ajánlat közül a feltörekvő montenegrói Cattarót választotta. Úgy tudja, hogy leendő klubja egy-egy szerb és montenegrói válogatottal és két magyar olimpiai bajnokkal is tárgyal.

A Cattaro a négy montenegrói csapat közül a harmadik helyen végzett a fiatal ország bajnokságában. A Jadranska Ligában nem indult, a LEN Kupában pedig éppen a Szeged ütötte el a továbbjutástól a legjobb 16 között úgy, hogy idegenben egygólos vereséget szenvedett, hazai pályán pedig három góllal nyert.

Idén márciusban montenegrói lapok kész tényként számoltak be arról, hogy a Vasas olimpiai bajnok centere Cattaróba igazol. Kis Gábor akkor cáfolta, hogy megállapodott volna a montenegróiakkal.

Interjúnk Varga Tamással:

- A Cattaro már régebben megkeresett, akkor, amikor velük játszottunk a LEN Kupában. Tárgyaltunk, de csak akkor döntöttem, amikor kiderült, hogy Szegeden mindannyiunk fizetését 30 százalékkal csökkentik.

- Volt más ajánlatod is?

- Megkeresett a Posillipo, a Marseille és a Panioniosz is, ezek közül egyikkel sem tudtam megegyezni, vagy nem adtak választ időben, vagy a pénzben nem tudtunk megállapodni, volt amelyikre még várni kellett volna. A montenegróiakkal megtaláltam a kompromisszumot, ami azt jelenti, hogy tulajdonképpen a prémiummal együtt megkapom azt, amit eredetileg szerettem volna. De azért azt el kell mondanom, hogy még a prémium nélküli alapösszeg is jóval-jóval több az itteni, 30 százalékkal csökkentett fizetésemnél. Családi krízisben vagyok, nem titok, úgyis tudja már mindenki, hogy válunk a feleségemmel és ebben a helyzetben vannak bizonyos fizetési kötelezettségeim. Azt a pénzt, amit a Szeged ajánlott nekem (és ami egyébként még a csökkentést beleszámítva sem rossz pénz) nem tudtam elfogadni. Most mindenképpen többet kell keresnem.

- Mennyi időre szerződtél?

- Egy évre egyeztem meg velük, azért én Montenegróban még nem játszottam, nem tudom, milyen a légkör, és megmondom őszintén, most már nem hiszek ezekben a két-három éves szerződésekben. Hiába volt most is a Szegednél hároméves megállapodásom, ellehetetlenítették ezzel a 30 százalékos csökkentéssel azt, hogy kitöltsem.

- Mit tudsz a Cattaróról, milyen terveik vannak, milyen igazolásaik lesznek még?

- A Cattaro az Euroligában indulhat, miután a Budva előtt harmadik lett a montenegrói bajnokságban. Rajtam kívül még négy nagyon komoly játékossal tárgyalnak, egyikük szerb válogatott, a másik montenegrói válogatott, kettő pedig magyar válogatott, olimpiai bajnok.

- Neveket lehet tudni...?

- Nem mondok neveket. Tárgyalnak velük. A szerbbel megegyeztek, már csak a jelenlegi klubjával kell, a montenegrói védővel is megállapodtak, úgy tudom. Ja és az egész csapat marad, a 4-5 játékos, aki jön, "pluszba érkezik".

- És mi a jövő évi cél?

- A BL-ben minél tobább jutni, jó lenne felkerülni a 16-os táblára. Ha ez nem sikerül, akkor meg kellene nyerni a LEN Kupát vagy ott minimum a négybe bekerülni, ami szerintem teljesen reális. Ha rajtam kivül a másik négyből hármat sikerül megszerezni, akkor szerintem meg is nyerjük. Ha kettőt vagy egyet, akkor kevesebb a sansz. Úgy gondolom, a kettő mindenképpen sikerülni fog.

- Mit szólsz Kemény Dénes új keretéhez, a neked szóló "kapitányi üzenethez"?

- Tőlem megkérdezte Dénes a sportgálán, a díjátadón, hogy vállalom-e még a válogatottságot, mit tervezek. Én akkor is elmondtam: minden évben úgy készülök és játszom, ahogy maximálisan tudok. A válogatottban mindig motiváltan szerepeltem, ezután is így lesz, hogyha vissza fog hívni. Ha szükség van rám, nagyon szívesen megyek és segítek, akár úgy is, ha csak egy évre, akár úgy is, ha kettőre, akár úgy, ha csak az olimpiára, ahogy most történt. Ahogy ő jónak látja és ahogy szükség van rám. Amikor szól, megyek és segítek ahogy csak tudok. Eszerint élek, eszerint edzek, Londonig mindenképpen megpróbálok olyan szinten játszani, hogy ha szükség van rám, válogatott kerettag lehessek. Most nyáron se állok le az edzéssel, már augusztus elején elkezdek edzeni, pedig csak szeptembertől lesz kint edzés Montenegróban, s most is edzem még, júniusban. Maximum három-négy hetet fogok kihagyni, de valószínű, hogy még annyit sem, mert az is sok.

- Mettől meddig tart a szerződésed?

- Szeptember 1-től június 30-ig.

- Köszönöm a beszélgetést!

6 régi hozzászólás

Dani hozzászólása
Dani24636
2009.08.06. 16:39

B (rég), ez nagyon szimpi hozzászólás!

B (régi) hozzászólása
2009.06.09. 12:39

Most akkor hány montenegrói csapat indul az Euroligában? Korábban pont egy vlv-n megjelent cikk számolt be arról, hogy a Budva kupagyőztesként indul. Talán épp Gór-Nagy Miki nyilatkozta, de a cikket sajnos nem tudtam visszakeresni. Én egyébként nagy elismeréssel figyelem a montenegrói vízilabda "építkezéseit", de az a gyanúm, hogy ez a kezdeti óriási lelkesedés egy-két éven belül csillapodni fog, mert azért egy hatszázezres ország - még ha a vízilabda is az egyetlen sportja - nem bír(hat) el hosszú távon 4 világszínvonalú csapatot. Kíváncsi vagyok például a Budva jövőjére. Talán épp egy idén ott játszó szerb játékossal tárgyal a Cattaro, mert szerintem jelenlegi szerb válogatottat máshonnan nem tud igazolni. Drukkolok is annak, hogy ne ők nyerjék a vb-t, mert akkor még az eddiginél is több lóvét fog belenyomni az ország (mögött álló maffia) a pólóba, és akkor majd mehetünk Montenegróba magyar válogatott játékost nézni bajnoki meccsen. Csuvi nyilatkozatából például nem derül ki, hogy jelenlegi vagy volt szerb válogatottal tárgyal a klub. Ami a két magyar olimpikont illeti, leigazolták ők már Kicsit is... Egyébként Fodort inkább el tudnám képzelni ott, mint a Nerviben. Csuviról annyit, hogy továbbra is rendkívül szimpatikus az őszintesége. A játéktudása alapján igen nehéz lesz őt kiszorítani a válogattból akárkinek is. Szegeden is csak azoknak nem fog hiányozni, akik szociális foglalkoztatónak képzelik az uszodát. A profi sport ugyanis a győzelemről szól. És Csuvi győztes alkat. Ezért illeszkedik be nehezen magyar közegbe. Lehet, hogy kissé összeférhetetlen, de inkább vele legyen sikeres a válogatott, mint nélküle sikertelen. A mészáros poszton Gór-Nagy Miki az egyetlen riválisa, de ő is csak a fiatal kora miatt, Mátyás Zolit pedig megeszi reggelire...

homburg hozzászólása
homburg22590
2009.06.07. 21:36

Wesze és Varga T. elmegy. Mi lesz a Szegeddel?

Dani hozzászólása
Dani22587
2009.06.07. 18:16

Kedves CSUVI! Nagyon sok sikert kívánok, mind az új csapatodban, mind a magánéletedben. Hiszem, hogy DÉNES legkésőbb az olimpiáig be fog kívni, de jobb későn, mint... Meglesz a 3. aranyad, reméljük az Öcséddel együtt éled át újra... Üdv D

Alberto hozzászólása
Alberto22585
2009.06.07. 12:04

Sok sikert kívánok neked Csuvi a "Hegyi Szerbek" országában. :)

bogyo hozzászólása
bogyo22583
2009.06.06. 20:34

Sokan örülnek a távozásnak Szegeden, de szerintem nagyon hiányozni fog szerepe a bajnokikon. Lehet, hogy ez megért volna 30%-t....