FACEBOOK

Kemény Dénes: „Sokesélyes a világbajnokság!”

Kemény Dénes: „Sokesélyes a világbajnokság!”
hozzászólás, 2009.05.14.

Az új magyar válogatott június 8-án kezdi meg a felkészülést a nyári római VB-re, méghozzá valószínűleg 18+2-es „felállásban”. Kemény Dénest a felkészülési időszak programjáról, a várható legnagyobb ellenfelek „kilétéről” kérdeztük.

- Lecsengett már a Peking utáni népszerűségi hullám?

- Igen is, meg nem is. Visszakerültünk a hétköznapokba, aminek örülök, ugyanakkor annak is, hogy a felénk áradó szeretet még most is határtalan. Bár Sydney után is nagyon sokáig tartott a népszerűségi hullám, egészen pontosan Athénig, de ennek most valahogy kicsit más a „bukéja”. Sokan „csak úgy simán”, a tévén keresztül átélt olimpiai élmények miatt szeretnek minket, és fejezik ezt ki, de olyanok is vannak, akik átérzik a zsinórban harmadik arany sporttörténelmi jelentőségét, és ezért büszkék mind a mai napig ránk. Sokszor tapasztalni, hogy olyan szurkolók, akik felnőtt emberek, a saját szakmájukban kiválóan teljesítenek napról napra és meglepő módon olyan szinten tájékozottak a vízilabdáról, mint egy sportújságíró, vagy még annál is jobban. Hát ez csak a sportág és a válogatott iránti szeretetből táplálkozhat.

- Lassan véget ér a bajnokság, „visszakapod” a játékosokat. Kész vagy-e a felkészülési programmal?

- A program elkészült. Június 8-án lesz az első edzés, és gyakorlatilag a világbajnokságra utazásig tartó folyamatos, hosszú, közös felkészülés következik. Nevezhetjük akár edzőtábornak is, amit azért megszakítunk hivatalos meccsekkel, külföldi tornával, Unicum Kupával, és egyszer-egyszer maximum kétnapos pihenővel.

Öt és fél hetes időszakról van szó, ami nagyon rövidnek tűnik, különösen, ha azt nézzük, hogy a negyeddöntőben várható ellenfeleknek lényegesen több idejük lesz a felkészülésre. Az a meccs pedig nagyon nagy jelentőségű mérkőzés, mivel akkor dől el, hogy elődöntősök leszünk-e a római VB-n.

Ha több időnk lenne, akkor kényelmesebben, és biztosabban tudnánk elérni, hogy a VB-re érkezve a csapat megfelelő állapotban legyen.

- Nem mellesleg: nem csak felkészülni kell, hanem új keretet kijelölni, s itt már – gondolom - nincs mód olyannyira sok próbálkozásra, mint az év elején.

- Természetesen vannak „személyi kérdések” is. Pekinghez képest több helyen meg fog változni a VB-csapat összetétele. Újjáalakuló csapatról van tehát szó, s nemhogy a Rómába utazó tizenhármat, de még a bővebb keretet sem tudnám most meghatározni. Megvárom a bajnoki döntőt, de nem csak a Vasas-Egert, mert a többi olyan csapat meccsére is kíváncsi vagyok, ahonnan válogatottak lesznek, és még hátravannak mérkőzéseik.

Nagyon bosszant, hogy két hét telik el a bajnoki elődöntők vége és a döntő kezdete között, mert nagyjából éppen ez az a két hét, amire még nagy szükség lett volna. Különösen azért, mert figyelemmel, kellő odaadással, időben tető alá hozott megállapodásokkal ez a kényszerszünet elkerülhető lett volna.

Ez az ütemezés nem csak a válogatott felkészülését nehezíti meg, de gondoljunk bele: a Pekinghez képest most bekerülő újoncok szeretnének minél jobban szerepelni, hogy helyet vívjanak ki maguknak,  de a rövid idő sajnos esetlegessé teheti a csapatba kerülésért vívott vetélkedés eredményét. Amikor a válogatott érdekéről beszélek, akkor nem a saját érdekeimet nézem, - nekem az a dolgom, hogy szolgáljam a csapatot -, de hát a világbajnoki csapatba kerülést, a jó római szereplést célul kitűző játékosok dolga válik nehezebbé, az ő érdekük sérül, na ezt nagyon sajnálom.


- A programban vannak nagyon komoly válogatottakkal szembeni, részben tét nélküli, részben tétre menő meccsek. Ez a menetrend a nemzetközi programegyeztetés során alakult ki, vagy tudtad befolyásolni azt, hogy mikor, kivel találkozzunk?

- Természetesen a világversenyen kívüli edzőmeccs, barátságos meccs, nemzetközi kupa programjához a szövetségi kapitányoknak sok közük van. Ők döntik el, hogy ki mikor kivel edzőtáborozik, játszik barátságos meccset, vagy vesz részt egy nemzetközi tornán. Ez nem azt jelenti, hogy az ember száz százalékosan meg tudja valósítani az elképzeléseit, de azt igen, hogy van lehetősége befolyásolni a felkészülés menetrendjét, azt, hogy mikor kivel játszik a csapat.

Inkább az a baj, amit az előbb említettem, hogy maga a felkészülési periódus rövid. Ha megnézzük, amikor kéthónapos, vagy esetleg még annál is hosszabb felkészülés volt, győztünk. Így történt például az EB-n  Sevillában, Firenzében, a VB-n Barcelónában vagy mindhárom olimpián. Amikor minden csapatnak hosszú idõ állt rendelkezésére a felkészülésre, azzal eddig mindig mi tudtunk élni a legjobban. A mi statisztikai mutatóink voltak a legjobbak a világversenyek végén, s most nem csak a meccsek végeredményére gondolok, hanem például az emberelõny-statisztikára vagy a lövõszázalékra. Amikor tehát elegendő időt tudtunk együtt dolgozni, akkor nagyon felkészülten érkeztünk a világversenyre, amikor nem, akkor vegyes volt a kép, sokkal inkább szükség volt szerencsére, vagy a pillanatnyi jó formára, ami kevésbé befolyásolható.


- Mekkora lesz az a keret, amely megkezdi a felkészülést?

- Igyekszem a tizennyolcas keretlétszámot megtartani, mert különben nehéz együtt dolgozni, azért is, mert, mint már említettem, nagyon rövid az időm a játékosokat érintő kérdőjelek tisztázására. Jó lenne, ha ez sikerülne már az Unicum Kupára és nem július 10-12-én, a Margitszigeten kellene meccsek közben csapatot keressek, hanem az egy olyan torna legyen, ahol már az a csapat játszik, amelynek kint helyt kell majd állnia.

A szám így tehát tizennyolc, de mivel a végcél London, könnyen lehet, hogy esetleg egy-két olyan fiatal is a kerettel lesz, akiről most úgy gondolom, hogy egyelőre nem utaznak a világbajnokságra, azaz lehet tizennyolc plusz kettő is.


- Kihirdetés mikor lesz? Néhány nappal a bajnokság után, vagy néhány nappal az edzőtábor előtt?

- Néhány nappal a bajnokság után. Ha hamarabb hirdetném ki, akkor ez befolyásolhatná akár a döntő, akár a bronzmeccs kimenetelét, hiszen vannak olyan játékosok, akik a keretbe kerülés határán mozognak, s a velük kapcsolatos döntés nyilvánosságra hozatala esetleg kihatna a teljesítményükre.

- Mi a helyzet a külföldön játszó magyarokkal, és azokkal az aranyérmesekkel, akik egyelőre még nem nyilatkoztak határozottan arról, hogy folytatják-e?

- Úgy gondolom, hogy minden tisztázódott, és itt nem is az a kérdés, hogy valaki külföldön játszik, vagy itthon. Azok közül, akik az olimpiára készülő keret tagjai voltak, Benedek Tibi és a Molnár Tamás megköszönték a sok-sok évet, és befejezték a válogatottban a pályafutásukat, Kásás Tamásra orrsövényferdülés-műtét vár a nyáron, az összes többi játékos számításba jöhet a keret kialakításakor.

- Mi a véleményed a válogatottba készülő játékosok bajnoki szerepléséről?

- Úgy gondolom, hogy januárban a magyar-német edzőmeccseken és márciusban, a Volvo Kupán azok közül, akik eddig nem voltak válogatottak, jó néhányan megérezték annak lehetőségét, hogy most esetleg bekerülhetnek, méghozzá stabil emberként. Ezeknek a játékosoknak egy része azóta is kiválóan teljesít. Nyilvánvaló, hogy olyan stabil játékosok pillanatnyi formája különösebben nem izgat, akik már négy-öt éve, vagy még régebben csapattagok. Róluk tudom, hogy egy közös felkészülés végén, ha az jól sikerül, szinte már inkább rajtam múlik, hogy mire lesznek képesek. Most elsősorban a fiatalok teljesítménye volt számomra érdekes, s aki idén látta a válogatott eddigi meccseit, ilyen szempontból mindenképpen örömteli tapasztalatokat szerezhetett.

Ami kevésbé ad okot optimizmusra, az az, hogy a nemzetközi kupameccseken - egy-két kivételtől eltekintve - kevesebb jó teljesítményt láttam, és hát ugye az Euroligában abból a csoportból, amelyben a két magyar klub is érdekelt volt, nem került be a négyes döntőbe még a csoportgyőztes sem.


- Visszatérve a válogatottak világához: tudom, hogy figyeled a Világliga-meccseket. Hogy látod a legnagyobb ellenfeleinket a VB-esélyek tükrében?

A magyar válogatott hivatalos mérkőzései nyár végéig:

Június 25-28,, Bukarest, Románia Kupa (Németország, Oroszország, Románia, Magyarország)

Július 2., Cegléd, Magyarország-Románia

Július 10-12., Margitsziget, Hajós uszoda, Unicum Kupa (Ausztrália, Németország, Szerbia, Magyarország)

Július 20-augusztus 1., Róma, világbajnokság

- Úgy gondolom, hogy az odahaza játszó olasz csapatot annak ellenére, hogy Kovács Pistáéktól vereséget szenvedtek Nagyváradon, nagyon komolyan kell venni. Ismerem az olasz mentalitást nagyon jól. Tudnak hetven-nyolcvan százalékot is változtatni a saját teljesítményükön pusztán lelki alapon. Nyilvánvaló, hogy a három délszláv válogatottal is számolni kell. Nem lesz könnyű meccs senkinek sem a Spanyolország, Németország vagy az előbb említett Románia elleni. Aztán jön Ausztrália és az USA. Ma már mindkét ország válogatott játékosainak jó része Európában játszik, ennek jótékony hatását lehetett tapasztalni már Pekingben is. Az ausztrálok egy kihagyott emberelőny miatt nem kerültek be a legjobb hatba, ha belövi a csatár a nagy helyzetét, játszhattak volna az elődöntőért.  Az amerikaiak meg ugye döntőt játszottak, s függetlenül attól, hogy mit produkáltak tartalékos-összeállításban Egerben, velük is számolni kell.

Olimpiát követő első évben vagyunk, a klasszikus vízilabda-nagyhatalmak mind veszélyesek lesznek, tehát a latin, meg a délszláv országok, de azért azt hiszem, olyan nagy örömmel ellenünk sem fog senki játszani. Közvetlenül az olimpia után azonban érthetően sok a kérdőjel. Vannak olyanok, akik teljesen normálisan és jogosan nekifognak a következő négy év építésének, és vannak, akik megpróbálják ezt a helyzetet kihasználni, eltolják a feladatokat egy évvel, és igyekeznek rögtön jól szerepelni, élve azzal a lehetőséggel, hogy néhány csapat még kísérletezik. Sokesélyes a világbajnokság!

- Végezetül: ritkán foglalkozunk saját magunkkal, de mivel nemrégiben ünnepeltük a VLV indulásának második évfordulóját, felhasználom az alkalmat, hogy megkérdezzem, a válogatott hivatalos oldala beváltotta-e a reményeidet?

- A VLV teljesítményére nagyon szívesen lennék személyesen is büszke, mivel az oldal kiötlője voltam, ám a tartalom napi frissítéshez nincs sok közöm, csak annyiban, hogy időnként riportalany vagyok. Ha visszatekintünk az elmúlt két évre, ha felidézem magamban azokat a visszhangokat, amelyek akár Magyarországon, akár külföldön, akár emilben a tengerentúlról érkezve eljutottak hozzám, vagyis hogy a VLV a nemzetközi vízilabdázás egyik legjobb, ha nem a legjobb honlapjává nőtte ki magát, akkor azt gondolom, hogy nem volt egy rossz ötlet..., de a megvalósításban nekem túl sok érdemem nincsen. Köszönet azért, hogy egy magyar honlapra mondják ezt, sőt, hogy a vízilabda-válogatott honlapjára mondják. Köszönet nyilván a szerkesztőségnek, és azoknak a támogatóknak is, akiknek a segítségével a VLV létrejöhetett, és mind a mai napig működik. A nemrégiben megújult arculat és a pár hete látható dinamikus tartalmi struktúra, valamint az egyre teljesebb angol nyelvű változat úgy gondolom, hogy méltó a honlap eddigi színvonalához.

- Köszönjük az elismerést és a szezonindító beszélgetést!

14 régi hozzászólás

Dani hozzászólása
Dani21851
2009.05.21. 17:43

Sziasztok! Én nagyon szeretném, ha Varga Csuvi Tamás is utazna. Nyilván nem ezen múlik, hanem a teljesítményén és Dénes válogatási elvein. A teljesítményére azt hiszem nem lehet panasz! Dénes elveivel kapcsolatban még nem vagyok tisztában... Ötletek? Üdv mindenkinek!

zzzz hozzászólása
zzzz21835
2009.05.20. 15:28

Kíváncsi vagyok Kemény Dénes számol-e még Varga Tamással...

t hozzászólása
t21796
2009.05.17. 16:30

RIA! RIA! HUNGÁRIA!-:) HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!!!!!!!!!!!!

zsuzsika hozzászólása
2009.05.15. 08:47

Nagyon szeretem a vlv-t és a fiúkat, de szerintem a lányok is megérdemelnének egy hasonló honlapot...

cowk hozzászólása
cowk21777
2009.05.15. 07:20

en nem haragszom, de azt ugye tudod, hogy ezt teljesen felesleges volt beirni? =D

Imola hozzászólása
Imola21774
2009.05.14. 23:28

Bocsi,hogy ezt írom.De szerintem nem itt kéne erről vitáznotok.Inkább vízilabdáról kéne írni!Hisz ez egy vízilabdás oldal.

cowk hozzászólása
cowk21773
2009.05.14. 19:48

jobb ha tolem tudod, hogy a firefox a legkevesbe biztonsagos bongeszo. picit utana kene olvasni, mielott nagy szavakkal dobalozol. ki mondta, hogy ie-t hasznalj? sznted nincs _normalis_ alternativa? egyebkent persze, hogy mukodik mar, mert kijavitottam =D

Vitya hozzászólása
Vitya21772
2009.05.14. 19:03

ne nyafogj már, most már jó. És azért használják az emberek, mert a legtöbb felmérés szerint ez a legbiztonságosabb. Számomra az a felfoghatatlan, ha valaki IE-t használ....

cowk hozzászólása
cowk21771
2009.05.14. 19:01

raadasul most latom, hogy ez a szar szemet szar kerdes nelkul beallitotta magat alapertelmezett bongeszonek =D maglyahalal

BT hozzászólása
BT21769
2009.05.14. 17:30

Bosszantásodra ;)

cowk hozzászólása
cowk21767
2009.05.14. 16:43

felfoghatatlan szamomra, hogy miert hasznalnak az emberek firefoxot.

Vitya hozzászólása
Vitya21766
2009.05.14. 16:06

megnéztem, Operával jó...

Vitya hozzászólása
Vitya21765
2009.05.14. 16:05

Nekem is olvashatatlan! Firefox ez is.

BT hozzászólása
BT21764
2009.05.14. 15:54

Nekem az időpontok kilógnak a keretből. (FireFox 3.0.10) Hozzászólásom törölhető.