FACEBOOK

Perzsia várja Bíró Attila csapatát

Perzsia várja Bíró Attila csapatát
hozzászólás, 2009.02.17.

Isztambul érintésével hétfőn Iránba utazott az OSC csapata. Indulás előtt Bíró Attila edzőt (aki az év eleje óta a válogatottnál Kemény Dénes segítője) kérdeztük az út körülményeiről.

- Neven Kovacevic meghívásának teszünk eleget. A horvát szakember még a firenzei eb-n és a sydney-i olimpián országa szövetségi kapitánya volt, s jelenleg az iráni válogatottat irányítja, immár harmadik vagy negyedik éve. Ott az arab-régióban, az öböl környékén magasan ők a legjobbak. Amikor készültek a nagyváradi olimpiai selejtezőre, Magyarországon edzőtáboroztak s most megint eljöttek az arab bajnokságra készülve, itt edzettek nálunk a szigeten.

- Mi a kinti program?

- Amikor meghívtak minket, eredetileg úgy volt, hogy egy nemzetközi tornán veszünk részt, de ez elmaradt, illetőleg később lesz. Így most a válogatott edzőpartnerei leszünk, kétkapuzunk, illetve együtt készülünk.

- Kovacevic miért titeket választott?

- Amikor itt voltak tavasszal, játszottunk velünk egy-két edzőmeccset, majd amikor megint jöttek novemberben, még szorosabb lett a kapcsolat. Sokat segítettem nekik, például a vízum intézésében, vagy hogy a szigeten pályához jussanak. Így lett baráti a viszony, aminek eredményeként most meghívtak minket, s minden költségünket fedezik.


- Az ország mely részébe mentek?

- Teheránban lesz egy-két nap, majd elvisznek minket erre-arra, érdekes kirándulás lesz, kíváncsian várjuk. Mindemellett szakmailag is előnyös az út, mert körülbelül négy-öt góllal verjük őket, nem hússzal, mint például a kuvaiti válogatottat, vagy a régióban lévő többi, általában gyengébb csapatot.

- Mit tudtok a kinti viszonyokról?

- Az olajnak köszönhetően nagyon jól élnek. Ám náluk könnyen fel lehet ébreszteni a játékosok ambícióját, nem úgy, mint Kuvaitban, ahol Porschéval járnak edzésre. Iránban a vízilabda még nagy lehetőséget jelent a kiugrásra, Kovacevic is mesélte, hogy a játékosokat lehet motiválni a fizetéssel is és azzal is, hogy eljöhetnek Európába a válogatott tagjaként.

- Meddig tart az út?

- Egy hét múlva, kedden jövünk haza, úgyhogy elhalasztottuk a Fehérvár elleni bajnokinkat egy héttel.

- Jó utat kívánok!



Ritka alkalom: az iráni válogatott tagjai olimpiai bajnok mellett fényképeztethetik magukat
Címkék:
OSC Bíró Attila Irán

6 régi hozzászólás

Tom hozzászólása
Tom18945
2009.02.18. 16:30

Nem a polohoz tartozik, de fontos. Irán köztudottan nem egy arab ország, hanem perzsa, tehát Perzsiáról van szó. Teljesen más a nyelvük és más a kultúrájuk. Ezt azért írtam meg, mert ha valaki oda utazik, legalább ennyit illene tudnia.

sasa hozzászólása
sasa18937
2009.02.18. 09:11

jaj ki is ment a fejemből, hogy irán aláírta az egyezményt, akkor tényleg minden ok. fellélegezhet a világ. ők meg végre koncentrálhatnak a vízilabdára.

Hajra vasas! hozzászólása
2009.02.17. 23:15

sasa,ne tegy korlatolt megjegyzeseket,amikor Iran a nemzetkozi atomsorompo egyezmeny tagja......nem gyarthat atombombat,mert nemzetkozileg ellenorzhetik,es teszik is....:)egyetlen orszagnak van csak megengedve ,hogy kibujjon a kontroll alol,az pedig epp haboruzik Palesztinaval....:) Sirpeternek teljesen osztom a velemenyet.

sasa hozzászólása
sasa18927
2009.02.17. 18:51

a világ is sokkal jobban jár, ha irán az atombomba készítés helyett inkább vízilabdázik egy kicsit.

Coach hozzászólása
Coach18926
2009.02.17. 16:07

Igy van! A kinai noi csapat mar utolerte (megelozott) 1-2 europai csapatot ami hihetetlen. Jo lenne ha 1-2 uj ferfi csapat is felcsatlakozna a nagyok koze.

sirpeter hozzászólása
2009.02.17. 08:49

Nagyon jo! Pont erre van szukseg a polonak, olyan orszagokat tamogatni ahol novekszik. Igy nem juthat az ottusa sorsara. Jo utat!