FACEBOOK

Vasas-győzelem az első rangadón - Kis Gábor súlyos sérülése

Vasas-győzelem az első rangadón - Kis Gábor súlyos sérülése
hozzászólás, 2008.10.08.

A piros-kékek nyerték a bajnokság első rangadóját, de nagy árat fizettek, mert Kis Gábor részleges bicepsz-szakadást szenvedett. A center már meccs közben elindult az orvoshoz, s az első vizsgálatok alapján eldőlt, hogy nem utazhat csapatával a Partizan Belgrád hétvégi tornájára. Ami a rangadót illeti: az Eger a meccs második felét nem bírta, különösen az emberelőnyök kihasználása terén mondtak csődöt a vendégek. Interjú Kis Gáborral, a mérkőzés összes gólja, videónyilatkozatok, fotók:

Vasas-Eger 10:6 (2:1, 1:1, 3:1, 4:3)
Komjádi uszoda, v: Kiszelly, Kun
Vasas: Nagy V. – Katonás 1, Hosnyánszky, Kovács R., Varga Dénes 2, Steinmetz B., Kis G. 1. Csere: Takács B., Kállay 1, Vörös 1, Tóth M. 4, Hőna. Edző: Földi László
Eger: Valics – Nyéki 1, Bárány, Kiss Cs. 1, Hegedűs, Varga II Zs. 2, Binder. Csere: Decker Á., Erdélyi, Feltham 2, Sántavy, Hárai, Bundschuh. Edző: Gerendás György
Gól – emberelőnyből: 10/3, ill. 15/4
Kipontozódott: Decker (20.p.), Katonás (30.p.)

Bemutatás után a Vasas vezetése kedves figyelmességként külön köszöntötte a csapat olimpiát megjárt tagjait.

Eleinte fej fej mellett haladtak a csapatok, mindkét oldal támadásait sok hiba jellemezte. A Vasas 2:0-as vezetését a vendégek még behozták, s térfélcserénél még csak 3:2 volt az állás. Ekkor azonban a piros-kékek zsinórban további három gólt lőttek és ezzel lényegében el is dőlt a mérkőzés.


A harmadik negyedben azt lehetett látni, hogy Kis Gábor a Vasas kispadjánál jegeli a vállát, az utolsó negyedben pedig már nem is volt az uszodában, csapata orvosával távozott.

- Mi történt? - kérdeztük a játékost késő este, az orvosi vizsgálat után.

- Részleges szakadás, bevérzésekkel a bicepszemben.

- Mennyi időre esel ki?

- Két hét lesz, úgyhogy nem utazom a csapattal Belgrádba.

- Hogy történt? Egy rossz mozdulat?

- Centerben viaskodtam Szabival (Binderrel, a szerk.), nyúltam a labdáért, de nem tudtam kiszabadítani a kezemet. (Nem tehetett ő sem róla, azóta egyébként már hívott is telefonon.) Rögtön nagy fájdalmat éreztem.

- Lehetett látni, hogy jegeled a vállad a kispadnál.

- Igen, aztán még visszamentem, le is fordultak rólam. Szerencsére nem lőtték be, de akkor már éreztem, hogy nem megy. A harmadik negyed közepénél mentem öltözni és orvoshoz.

- Milyen vizsgálatot végeztek?

- Ultrahanggal nézték meg és megállapították a részleges szakadást, bevérzésekkel.

- Mi lesz a gyógyulás menetrendje?

- Egy hétig most semmit sem csinálhatok a kezemmel. Naponta járnom kell kezelésre, ezért még nézőként sem tudok a többiekkel menni Belgrádba. Sajnálom, mert jó éreztem magam a vízben, élveztem a játékot volt csapatom ellen. Örülök, hogy nyertünk, szerintem megérdemeltük a győzelmet, sajnálom, hogy a sérülés miatt nem tudtam többet hozzátenni.



TZS-képek a mérkőzésről

Vass László-képek a mérkőzésről

Sába-képek a mérkőzésről

A vlv beharangozója

vlv-videók:

Kis Gábor gólja

Kimaradt Vasas-emberelőny

Katonás gólja

Aaron Feltham első gólja

Kimaradt egri emberelőny

Varga II. Zsolt első gólja

Vörös Viktor gólja

Nagy Viktor véd

Tóth Márton első gólja

Varga Dénes első gólja

Egri kapufa

Tóth Márton második gólja

Nyéki Balázs gólja

Tóth Márton harmadik gólja

Kiss Csaba gólja

Varga Dénes második gólja

Varga II. Zsolt második gólja

Tóth Márton negyedik gólja

Vasas-kapufa

Kimaradt egri kettős emberelőny

Aaron Feltham második gólja

Kállay gólja


Kiss Csaba nyilatkozata



Varga II. Zsolt nyilatkozata



Hárai Balázs nyilatkozata



Varga Dénes nyilatkozata



Nagy Viktor nyilatkozata



Hosnyánszky Norbert nyilatkozata


Az elmúlt hétvégéről elhalasztott mérkőzésen:

Szentes-Honvéd 8:15 (0:5, 1:6, 4:2, 3:2)
Szentes, v: Marjay, Molnár P.
Szentes: Horváth T. – Molnár 1, Torday, Döbrössy, Zsivanovics 1, Szabó L. 1, Csente 2. Csere: Rácz 1, Araczki, Szőke 2, Jaksa, Boros, Homonnai. Edző: Vass Sándor
Honvéd: Gergely – Székely 2, Vindisch 2, Matajsz 1, Szivós 4, Molnár T. 3, Vári. Csere: Jansik, Iosep 1, Paján, Borsós, Bátori 2. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 4/3, ill. 12/7
Ötméteresből: -, ill. 1/1
Kipontozódott: Döbrössy (31.p.)
Kiállítva – végleg cserével: Molnár T. (25.p.)

SZIVÓS MÁRTON:

Örülök, hogy nyertünk. Az első meccs - bármely sorozatban - mindig furcsa és akár nehéz is lehet. Hál' Istennek, nagyon jól elkaptuk a fonalat és így végül is sima győzelem lett belőle. Már 11:1 is volt, akkor egy picit kiengedtünk, igaz, már nem kellett küzdenünk. Az elmúlt években általában fordítva volt, a végén kellett komolyabban harcolnunk. Nagyon örülök, hogy nyertünk, készülünk a Szeged elleni rangadóra, mindent el fogunk követni. A meccs lefújása óta már csak erre gondolunk.



A Jadranska Ligában szerdán teljes fordulót játszottak. A két magyar érdekeltségű csapat nyert, Kiss Gergely és Gór-Nagy Miklós egyaránt egy gólt szerzett.

Eredmények:

Medvescsak Zagreb–Budvanska Rivijera 4:5 (2:1, 1:1, 0:0, 1:3)
Medvescsak:
Kavur – Buric 1, Milakovic, Cule 1, Lugovic 1, Benic, L. Kolar, Perkovic, Vegar, Grbes, Cuk 1, Blazevic, Selem, F. Kolar. Edző: Davorin Golubic
Budvanska: Todorovic – Ivancevic, Doncic 1, Danilovic, Gak 1, Ticic, Barba, Nikolic, Aoyagi 1, Gór-Nagy 1, Vukic 1, Franicevic, Lazovic, Mijanovic. Edző: Veselin Djuho

Primorac Kotor–Sibenik 9:8 (2:3, 5:3, 2:2, 0:0)
Kotor:
Radic – Dr. Brguljan 1, Cuckovic, Petrovic, Kiss G. 1, Zatovic, Janovic 3, Da. Brguljan, Pavlovic 2, Milosevic, Setka 1, Milic 1, Ug. Brguljan. Edző: Perovic
Sibenik: Moses – Sutalo, Maskaric 2, B. Letica, Brlecic 2, Skoric, Spanja 1, Brkic 2, Sutic, S. Letica 1, Vuleta, Samodol, Jukic, Belamaric. Edző: Tucak

További eredmények:

POSK Split–Jadran Split 4:12 (0:3, 1:5, 2:3, 1:1)
Mornar Split–Primorje Rijeka 10:10 (4:2, 3:5, 0:2, 3:1)
Rokava Koper-Jug Dubrovnik 6:16 (0:4, 2:2, 3:4, 1:6)
Jadran Herceg Novi-Mladost Zagreb 13:8 (4:2, 2:1, 5:2, 2:3)

Az állás két forduló után:

Jug 4, Herceg Novi 4, Kotor 4, Mornar 3, Mladost 2, Sibenik 2, Jadran 2, Budvanska 2, Rijeka 1, Medvescsak 0, Koper 0, POSK 0 pont

51 régi hozzászólás

macskako hozzászólása
2008.11.19. 08:50

T. Matthew,okt.12. 13:35 Nos ,azt kell mondanom,hogy ha a Te ,,fonaladon " mennenk tovabb,akkor nem lenne lassan biro ,aki meccset vezethetne az OB I-ben . Mire gondolok ?? Szekely miert vezethet a Honvednak ?? Hisz O anno a Bp.Honvedban jatszott ?? / Marmint a Tuzer utcai Honvedban,nem a mostaniban . / Sot,miert vezethetne az Egernek ill a Fradinak /2 ex klubtarsa ,Gerenda es Soma ugye a 2 emlitett garda edzoje ... / ?? Hotvath Csaba miert vezethet az FTC-nek ?? Az altalam ,,nem tulzottan kedvelt" /ez most az irodalmi valtozat volt !! / sipmester ,pont a Fradiban volt OB I-es golkiraly ... Stb,stb,stb. Hm ... ?! Udv !

kata hozzászólása
kata15902
2008.10.29. 20:03

Gyógyulj meg minél előbb Gábor!

matthew hozzászólása
matthew15490
2008.10.12. 13:35

Csatlakoznom kell: egy percig sem állítottuk, hogy jobbak lettünk volna, de a bírói mentalitással igenis komoly problémáink vannak. Egyébként megjegyzem, Kiszelly jó ideig a vasasban védett, miért nekik vezet legtöbbször meccset?

Balázs hozzászólása
Balázs15463
2008.10.12. 10:50

Józsi47 ha te ezt így látod az érdekes és az a te dolgod. Azért ha 2-vel nyer a Vasas az reálisabb lett volna elismerve hogy valóban rosszul játszott az egri csapat. Amit a tavalyi döntőről írtál arra viszont tényleg nincs mit reagálni, 4 meccsből 3-szor Egernek volt kedvezőbb az ítélet??? Nem tudom miről beszélsz.

Józsi47 hozzászólása
2008.10.12. 00:29

Tudod mit Matthew?Legyen jó neked.Hozzáadom a 2 meg nem adott egri gólt.Akkor csak kettővel nyertünk volna.Attól még tény marad,hogy ti kaptatok IDEGENBEN 5-tel több fórt és ellenetek ítéltek kevesebb kontrafaultot. Balázs.Felfoghatatlan számomra,hogy a bírókkal jöttök.A bajnoki döntő 4 mérkőzése közül 3 szor az Eger kapott több kedvező ítéletet (emberfórók+kontrafaultok)akkor is a bíróval jöttetek.Ismétlem az Eger kapott 4 meccsből 3-szor kedvező ítéletet.De kezdem megszokni.Ti mindig minden vereséget a bírókra fogtok. Érdekes módon arra egyikőtök sem reagál,hogy Gerendás még véletlenül sem az igazat nyilatkozta a Nemzeti Sportnak.

Balázs hozzászólása
Balázs15456
2008.10.11. 20:25

Azokban a "színtiszta tények"-ben, amiket Török László leír egészen véletlenül meg sem említi például a két meg nem adott egri gólt...és - minden rossz indulat és bunkóság nélkül Józsi 47 is valószínűleg másképp látná a bírók elfogultságát, ha az nem törvényszerűen az Eger ellen irányulna a Vasas-Eger összecsapásokon, hanem esetleg a Vasas ellen. Miért Gerendás György hibája az hogy ezt szóvá meri tenni? Remélem a rájátszásra itthon is - úgy mint a tavalyi Horvát Bajnokságban külföldi bírókat hívnak játékot vezetni és akkor legalább ebből nem lesz újabb probléma - akármelyik csapat is nyeri a bajnokságot, illetve akármelyik csapatok játszák is a döntőt.

matthew hozzászólása
matthew15454
2008.10.11. 19:57

a két gólt hozzáadtad? hmm???

Józsi47 hozzászólása
2008.10.11. 19:17

No de a jövő héten hajrá Eger az Euroligában.Remélem a 2 lábadozó játékos játszhat már.Nélkülük nagyon nehéz,majdhogynem lehetetlen lesz a továbbjutás.Sajnos velük se lesz könnyű,de velük azért meglesz. Főleg ha gyakorolják az emberelőny kihasználást.

Józsi47 hozzászólása
2008.10.11. 19:09

A tény azonban tény marad.Gerendás György nagyon komolyan csúsztatott a meccs utáni nyilatkozatában.Ezt minek is szokták nevezni? Talán súlyos sportszerűtlenségnek?

Józsi47 hozzászólása
2008.10.11. 19:03

Matthew.Hagyjuk már ezt a szánalmas és ostoba dumát a kozmetikázásról.A 2.negyedben is 4:1 volt az emberelőnyök aránya az Eger javára.Amikor még semmi sem dőlt el. Más magyarázattal próbálj meg előállni.

Józsi47 hozzászólása
2008.10.11. 19:00

Matthew?Miről beszélsz? MIlyen kiállítási arányról? Ott van alább, leírtam.15 emberelőnyt kapott az Eger és 10-et a Vasas.Még egyszer kérdem miről beszélsz? Amit pedig Török László leírt azok színtiszta tények.

matthew hozzászólása
matthew15438
2008.10.11. 18:58

józsi47, a 4. negyedben persze, hogy szórta a kiállításokat és a kontrákat, hiszen eldőlt már a meccs! egyébként add hozzá azt a két gólt is. ;)

matthew hozzászólása
matthew15435
2008.10.11. 18:53

józsi47, a tavalyi döntő mérkőzésen is történtek ilyen, véletlennek nem nevezhető gólelvételek, kontrák, kiállítások... az mvlsz-en török lászló írt egy baromi elfogult cikket, amiben végig azt hajtogatja, hogy a kontrák, a kontrák, a kontrák... csakhogy elfeledkezik arról a két gólról, utólag megnéztem: a sípszóval és a két méterrel nem volt probléma! akkor megtekinthetnénk a kiállítási arányt is, nem? vagy ezekről a prominens sportriporter is megfeledkezik? azt sem értem továbbá, miért van az, hogy a vasas-eger meccseken rendszerint kiszelly fújja a sípot? gondolom ez is csak a véletlen műve... nos, a lelátóról nekem úgy tűnt, mintha kiszelly ezeket az ítéleteket passzióval osztogatná. nem szeretnék szemtelen példákkal élni, de ha egy bíróval probléma van, nehogymár arra fogjuk, hogy a másik csapat ebbe kapaszkodik. más vereség belőlem nem hozott ki ilyen indulatokat, mint ez. nem vagyok balhés személyiség sem, de ez dühítő! fociban azt mondják, tévedtek. de legalább nem tagadják le. itt pedig a megfelelő hozzáállás a kussolás lenne, nem a visszapofázás. neked pedig igen nagy van belőle.

Józsi47 hozzászólása
2008.10.11. 18:46

A feladat tehát adott. Egri szurkolók:megtanulni a szabályokat és értelmezni őket. Egri pólosok :megtanulni kihasználni az emberelőnyöket. Gerendás György: a tényeknek megfelelően a csúsztatásokat szigorúan mellőzve nyilatkozni.Fölvállani a felelősséget saját csapata szégyenletes emberelőny kihasználása miatt.

Józsi47 hozzászólása
2008.10.11. 18:39

No akkor lássuk a tényeket. Kontrafault negyedekre lebontva: 1 negyed: 2 a Vasas és 2 az Eger ellen. 2.negyed: 1 a Vasas és 3 az Eger ellen 3.negyed: 1 a Vasas és 1 az Eger ellen. 4. negyed:4 a Vasas és 1 az Eger ellen. Összesen 8 a Vasas és 7 az Eger ellen.Szóval elég erősen állnak azok a mankók.Megjegyzem a meccs első két kontrafaultját Kis Gábor ellen ítélték. Lehet,hogy elfelejtettek szólni Gerendásnak,hogy Kicsi már nem az Eger játékosa és azt a két kontrafaultot is az Eger elleni ítéletnek vélte? Nos nem tisztelt Gerendás "úr" KIS GÁBOR már a VASAS JÁTÉKOSA.Tessék ezt a tényt többször is közölni vele. De menjünk tovább a tényekkel. Emberelőnyök: 1 negyed: 4 a Vasasnak 2 az Egernek. Ebből kihasználva: 1\1 2.negyed: 1 a Vasasnak 4 az Egernek. Ebből kihasználva: 1\0 3.negyed: 4 a Vasasnak 5 az Egernek. Ebből kihasználva: 1\1 4.negyed: 1 a Vasasnak 4 az Egernek .Ebből kihasználva: 0\2 Összesen 10 előny a Vasasnak és 15!!! előny az Egernek.A 4 negyedből csak egyszer kapott több előnyt Vasas.Az összes többiben az Eger. No és akkor most lehet Kiszellyzni,meg csalást emlegetni. Egyet viszont nem lehet.Vitatkozni a fenti tényekkel.Azok önmagukért beszélnek. Szinte már platinából vannak azok a mankók.

Józsi47 hozzászólása
2008.10.11. 17:47

Ja és megjegyezném,hogy Gerendásnak a meccs utáni nyilatkoztában gusztustalanul nagy csúsztatás van.A szegény mártír edző akinek a csapatával szerinte mindent meg lehet csinálni,például kirúgni a mankókat, 8 kontrát sérelmez az első két negyedben.Azt sugallva ezzel,hogy mind a nyolcat az Eger ellen itélték és ennek köszönhető az Eger 4 gólos veresége. Ezzel szemben mi az igazság? Valóban 8 kontrát itéltek a Gerendás által már-már csalónak kikiáltott játékvezetők.Csakhogy abból a 8-ból 3-mat a Vasas ellen.Kis matematikával ki lehet számolni hogy ugye akkor ötöt az Eger ellen.Ami,ugye csak kettővel több,mint amit a Vasas ellen itéltek.Megismétlem: KETTŐVEL.Azaz nem nyolccal.Nos akkor milyen mankó kirúgásról beszélt Gerendás? Ami pedig a két meg nem adott egri gólt illeti. Nem, ártana ha tisztelt egri szurkoló venné magának a fáradságot és mielőtt kimenne a meccsre és ott torkaszakadtából szídná a bírót,megnézné a vízilabda szabályait.Különösen a szabad dobásokra vonatkozó részt.Még különösebben pedig,hogy a szabaddobást honnan és miképpen lehet azonnal kapura lőni.

Józsi47 hozzászólása
2008.10.11. 17:25

Régi egri! Ne beszélj rébuszokban.Áruld el mi az ábra.Miért nem lett volna szabad az első percben gólt lőnie Kis Gábornak?Oszd meg velünk szegény tudatlan Vasas szrukolókkal ezt az információt. Ja és ha lehet ne írkálj olyanokat,hogy sok szép sikert a Vasasnak.Olvastam a korábbi hozzászólásaidat és nem kell a képmutatás.

Józsi47 hozzászólása
2008.10.11. 17:21

Balázs! Talán olvasd vissza Flóri meg régi egri jó néhány korábbi beírását.Sajnálom,hogy Ti egriek (kivétel Najó és Lukitom)nem tudjátok elviselni a vereséget.Mindig a bírót látjátok a vereség okaként.No persze miért is lenne ez másképp ha az edzőtök is minden egyes vereséget a bírókra fog.Sőt olyan ember is van köztetek,aki a final fourban a Vasas ellen szurkolt.Szóval egyszerűen az van,hogy szerintetek(kivétel az előbb felsorolt 2 ember)az edzőtökkel az élen az Egert csak csalással lehet megverni. De biztosan jobb így Gerendásnak elfogadtatni a támogatókkal a vereséget és Nektek is könnyebb megemészteni.Tartom magam ahhoz amit írtam.Mostantól minden meccsen (kivéve a nemzetközi kupát) teljes szívemből az Eger és elsősorban Gerendás ellen fogok szurkolni.

hm hozzászólása
hm15428
2008.10.11. 14:17

Hm, hát ez tényleg nagyon tanulságos volt... :-)

matthew hozzászólása
matthew15427
2008.10.11. 13:00

miért van az, hogy a kiszelly játékvezető munkáját bíráló kommentem 2 órája nem jelenik meg? örülnék neki, ha mások is elolvashatnák, tanulságos lenne...

Balázs hozzászólása
Balázs15426
2008.10.11. 11:54

Ennyire bunkó hozzászólást mint te Józsi47 semelyik egri nem ír, vedd már észre magad!

matthew hozzászólása
matthew15424
2008.10.11. 10:54

a Vasasnak tudjátok ki hiányozna a leginkább? kiszelly. az ő munkája no comment, mármint a meccsen kommentáltam, de azt nem idézném.

régi egri hozzászólása
2008.10.10. 20:00

Sajnos Te sem érted, mi az ábra, Józsi 47. Sebaj. Sok szép sikert a Vasasnak és örömteli szurkolást Neked.

Józsi47 hozzászólása
2008.10.10. 19:01

Bocsánat.Az előző beírásom egy kulturált???? egrinek szólt.

Józsi47 hozzászólása
2008.10.10. 19:00

Ja és gondolom akkor sem tapasztalsz korrekt játékvezetést,régi egri amikor nyer az Eger.Ugye akkor is csalnak a bírók?

Józsi47 hozzászólása
2008.10.10. 18:57

Régi egri! Akkor én valószínüleg nem vagyok normális ember (bár ez már abból is látszik,hogy reagálok arra amit írsz)miért ne lőhetett volna gólt Kis Gábor az első percben az Egernek? Talán az Eger csak így engedte el a Vasashoz.Sajnálom,de az egyre gyakoribb bunkó egri szurkolói beírások egyre nkább megutáltja velem az egri csapatot is.Számomra lassan az Eger lesz a vízilabda Fradija.Legalább is ami a szimpátiát illeti. Remélem az idén még nagyon sokszor el fogják verni az Egert,hogy gyakorolhassátok hogyan kell tisztességesen és emelt fővel elviselni a vereséget.

régi egri hozzászólása
2008.10.10. 17:20

Sok sikert és sok örömöt Neked, Teca.

Viktória hozzászólása
2008.10.10. 15:48

Jobbulást Kicsi!

B (régi) hozzászólása
2008.10.10. 15:43

"Ami a rangadót illeti: az Eger a meccs második felét nem bírta, különösen az emberelőnyök kihasználása terén mondtak csődöt a vendégek." Azt a második felét, amikor sorra kapták a fórokat? Hát így tényleg szar lehet játszani. Bezzeg az elején, amikor a bírók a partról tolták a Vasast, tartani tudták a lépést... A Jadran Ligában érdemes odafigyelni a Herceg Novira és a Sibenikre, a soron következő nemzetközi kupaellenfelekre. Igencsak jó eredményeket értek el nem akármilyen csapatok ellen.

Egy kulturált egri hozzászólása
2008.10.10. 11:35

Sokad egri magammal voltam kint a meccsen. Kiszely és Kun sporttárs mindent megtett, hogy a Vasas nyerje a mérkőzést, azu első félidőben korrekt játékvezetés mellett kb. 5 góllal mentünk volna. Sajnos korrekt játékvezetést Magyarországon nem tapasztalunk, csak a nemzetközi meccseken. Egyébként a Vasas viszi magával a belgrási tornára Kiszelyéket ? Egyébként HAJRÁ EGER !!! Egerben 11-6-ra nyerünk, és ismét itthon kezdjük a rájátszást, csak most a BAJNOKOK mi leszünk. Kellemes hétvégét minden vízilabda rajongónak, akiknek játszik a csapatuk sok-sok szép gólt kívánok.

Trooper hozzászólása
Trooper15392
2008.10.10. 08:19

NRG! Köszi az infót. Így tényleg nagy feladat hárul majd Vörös Viktorra. Dehát teher alatt nő a pálma... :) HAJRÁ VASAS!

teca hozzászólása
teca15389
2008.10.09. 20:48

ja és kulturált egriek ne vegyék magukra..

teca hozzászólása
teca15388
2008.10.09. 20:47

Örülünk régi egri, hogy legalább ti megértitek egymást ott Hevesben. Főleg akkor, ha rosszindulatú, sportszerűtlen és sötét gondolatokról van szó... de fontos az egyetértés, mert más örömötök úgyse sok lesz a szezonban úgy tűnik

régi egri hozzászólása
2008.10.09. 16:50

Normális ember érti, mire gondoltál, Kelem! Tök igaz))) Te pedig Zsolti azért nem kaphatsz választ Tőle, mert fölöslegesnek gondolja... Hajrá EGER!!!

Súlyos hozzászólása
Súlyos15385
2008.10.09. 15:33

azért az a fotó jobban mutatna ha Mátéfalvy Csaba egyedül lenne rajta

NRG hozzászólása
NRG15384
2008.10.09. 15:31

Trooper-nek (is): Fülöp Bence nem megy Belgrádba (sem Rusz Berci) mert a 7végén rangadó lesz az FTC ellen az ifiben és itt van rájuk szükség

vivi hozzászólása
vivi15383
2008.10.09. 15:01

szegény Kicsi:(:( gyógyulj meg minél hamarabb!!! am meg nem értem,kelem h miért baj,az h Kicsi az 1.percben gólt lőtt... Hajrá Vasas!!!mindent bele Belgrádban;)!

Niki hozzászólása
Niki15382
2008.10.09. 14:14

Se Dani se Gábor? ..... mi lesz kint.....! Gyógyuljatok Fiúk!

zsolti hozzászólása
zsolti15381
2008.10.09. 13:35

kelem, kár volt megszólalnod... egy igazi kis suttyó vagy. Gerendának viszont igaza van, azért ne hagyjunk már mindent megcsinálni magunkkal, még ha a meccsen esélyünk se volt... HAJRÁ EGER!

Najó hozzászólása
Najó15380
2008.10.09. 12:37

Trooper! Szerintem tavaly kihozta a csapatból Gerendás a maximumot! Az idei évtől megfiatalított gárdával küzdünk. A nyilatkozat meg mindenkinek a saját dolga. Nem hinném, hogy a bírók miatt veszítettünk, egyszerűen jobb volt a Vasas! Gyúrjunk mostmár az Euroligára, mert az sem lesz egyszerű, mégha itthon is játszunk! Hajrá Eger!

Tina hozzászólása
Tina15379
2008.10.09. 12:34

Kelem! Mi nem volt abban sportszerű, hogy gólt lőtt az 1.percben??? nem értelek attól mert a volt csapata. De ő most már Vasas játékos és az a feladata, hogy minél többet kihozzon belőle!! Jobbulást neki, grat a vasasnak és csak így tovább!

Lukitom hozzászólása
Lukitom15378
2008.10.09. 10:45

Grat a Vasasnak! Meg is mondtam előre, hogy egyenlőre nincs sok esélyünk, nagyon sokat változott a csapat és még össze kell érni, ráadásul Biros és Szécsi hiányát nagyon megérezzük. De a fiatalok játéka szerintem biztató. Nagyon örülök neki, hogy beépítik őket!

abc hozzászólása
abc15376
2008.10.09. 08:46

Kelemnek! Hát ez igazán nem volt sportszerű nyilatkozat!! Hajrá Vasas, jók vagytok/lesztek! Szeretünk Viktor!

Trooper hozzászólása
Trooper15375
2008.10.09. 08:45

Abszolut nem értem Gerendás és több egri megnyilvánulását. Még nem volt olyan vesztes meccse az Egernek, amikor nem a bírót okolta. Mindig bennem van egy olyan érzés, hogy addig jó a Vasasnak, amíg ő az Eger edzője. Egy jó játékosállományból a jelleme miatt nem tudja kihozni a maximumot. Nekünk ez jó, örülök Marci jó játékának, irány a válogatott! Kicsinek jobbulást, nehéz lesz a Vörös Viktorral és a kényszercenterekkel végigjátszani a belgrádi tornát. Bár így hátha Fülöp bizonyítani tud. (Ezért lett volna jó az Ádit megtartani...) HAJRÁ VASAS!

Rebo hozzászólása
Rebo15374
2008.10.09. 06:06

Mielőbbi gyógyulást Kicsi !

kelem hozzászólása
kelem15371
2008.10.09. 00:09

Kis G: Egernek gólt lőni az 1. percben, ez nem volt sportszerű. A sors büntetett,,,

Daret hozzászólása
Daret15370
2008.10.08. 23:34

Kiszelly simává tette a meccset...

Anita hozzászólása
Anita15369
2008.10.08. 22:53

Szegény Kicsi!:(Jobbulást neki!!

teca hozzászólása
teca15368
2008.10.08. 22:41

óóó....meg nagyonm sima meccs volt, de Kis Gábor sérülése miatt ez most nem sokakat érdekel...

Balázs hozzászólása
Balázs15367
2008.10.08. 22:40

Kis Gábornak pedig jobbulást!!!

Balázs hozzászólása
Balázs15366
2008.10.08. 22:06

gratula a Honvédnak, és a Vasasnak. Valahol ez a reális, Varga Dani kevésbé hiányzott a Vasasnak, mint Biros és Szécsi az Egernek. HAJRÁ HONVÉD!!!!!!!!!!!!!!!!!