Titokban tartották, de veszélyben volt az olimpián végül 13 gólt szerző, s ezzel a magyarok közül legeredményesebb Biros Péter pekingi szereplése. A nyáron csúcsformában játszó jobbkezes júniusban, a szerbek elleni egyik edzőmeccsen ütést kapott a mellére, s ekkor derült ki, hogy a szíve mellett egy nagy ciszta van. Komoly orvosi team dolgozott annak megállapításán, hogy Peti utazhat-e a Játékokra. Szerencsére a döntés kedvező volt, ma pedig már a sikeres műtét után lábadozik a hamarosan végleg Egerbe költöző háromszoros olimpiai bajnok.

- Visszanéztem a veled kapcsolatos írásokat, az olimpiát követő nyilatkozataidat. Nem akadtam olyanra, amelyikben azt mondod, hogy Peking után befejezed. Nem is értem miért kérdezem meg? Ugye folytatod a válogatottban is?

- Hát…, nehéz döntés lesz, több szempontot is figyelembe kell venni. Ha kész az egri házunk és végleg odaköltözünk, két gyerekkel elég nehézkes lenne már újra „felcuccolni” a felkészülési időszakokban. A másik oldala pedig ugye az, hogy mindent elértünk már, az olimpiát is megnyertük - háromszor. Nem azt mondom, hogy nincs motiváció, hiszen a negyedik győzelem mindenképpen újabb kihívás lenne. De vannak fiatalok, ők is helyet követelnek már maguknak. Valószínűleg kevés „régi játszótársam” maradna (bár a fiatalokkal is ugyanolyan jóban vagyunk). Sok mindent mérlegre kell tennem, még nem tudom, hogy mi lesz.

- A szíved merre húz?

- Most még nem tudom. Most nagyon örülök, hogy nem kell vízilabdázni. Bár nem felhőtlen ez a pihenés.

- Nem felhőtlen? Ezt hogy érted?

- Volt egy mellkas-műtétem. Ebből szeretnék felgyógyulni, kicsit lassabban, nehezebben megy, mint amire számítottam. Nem tudtunk elmenni nyaralni sem, eléggé elhúzódik sajnos.

- Mi volt ez a műtét pontosan?

- Volt egy nagy ciszta a szívemen, amit éppen két hete leoperáltak, múlt hétfőn jöttem ki a kórházból.

- Hogy derült ki?

- Véletlenül. Játszottunk Szegeden a szerbek ellen egy háromnapos „felkészülési edzőtáborban”. Ott mellbe vágtak, emiatt mentem el vizsgálatokra, s egy mellkas-röntgennél derült ki, hogy van egy nagy fekete folt a szívem felett.

- Fájt? Zavart az olimpiai felkészülésben?

- Nem, nem zavart. Megnézték MRI-vel, hogy működés közben zavarja e a szívemet, de szerencsére nem volt ilyen jellegű probléma. Ha lett volna, nem is engednek ki az olimpiára, aminek nagyon nem örültem volna...

- Ezt sikerült teljesen titokban tartani…

- Én magam júniusban szembesültem azzal, hogy az olimpia után műtét vár rám, s való igaz, nagyon kevesen tudtak róla. Nem akartam, hogy ezzel foglalkozzon bárki az olimpia előtt, volt elég gondunk e nélkül is.

- Hol tart a gyógyulás folyamata?

- Szerdán megyek vissza varratszedésre és kontrollra (röntgen, vérkép, ilyesmik), nem hiszem, hogy bármi gond lenne, az szerintem már jelentkezett volna. A szervezetem is elég erős, hogy megbirkózzon vele. Kicsit legyengültem, de ez ezzel jár.

- Mennyi fogytál?

- Nem tudom, nincs otthon mérlegem, de érzem.

- Ez a dolog is szerepet játszik majd a döntésedben?

- Nem, nem befolyásol. Ez nem sérülés, ez egy nem is tudom micsoda, még betegségnek sem nevezném. Ez nem olyan, mint a lábam, amely az utóbbi időben egyre gyakrabban sérül le - a lovaglóizom, vagy most épp a szabóizom kétharmad része szakadt el. Ezek a sérülések azt jelzik, hogy a szezon végére elfáradok. Így jelez a szervezetem, hogy a végére sérüléseket produkál. De érdekes, mert fizikálisan nem érzek semmi fáradságot. Ezen az olimpián például nagyon jól éreztem magam. Rég volt már, hogy az utolsó mérkőzéseket is ugyanannyira bírtam volna, mint az elsőket. Nagyon sokat jelentett Zala Gyuri munkája.

- Ez volt a harmadik olimpiai aranyad. Milyen volt az első kettő?

- Igazából nem volt még időm ezen gondolkodni. A műtétem eléggé elvonta a figyelmemet minden mástól. Nekem az első és a harmadik olimpia volt nagyon hasonló. Nagyjából azonos volt a felállás, hogy volt egy fiatalabb, meg egy idősebb része a gárdának. Csak az elsőnél a fiatalabbakhoz tartoztam, a mostaninál pedig az idősebbekhez. Eltelt a kettő között 8 év, s más volt megélni a kettőt. A mostani fiatalok ugyanazt képviselték, mint 8 éve mi. A második olimpiánál már tudtuk, mit veszthetünk. Akkor volt a legjobb korban a csapat: csupa 27-28-29 éves. Szellemileg és fizikálisan is jók voltunk. A harmadiknál a tudatosság volt az adu-ász, hiszen erre készültünk négy évig, úgy, hogy közben állandóan csak „paraszthajszálak” választottak el minket a győzelemtől. Éreztem, hogy ez itt most meglesz. Fizikálisan eddig is jók voltunk, de most mindenki egyénileg is összeszedett volt, ami kihatott a csapat egészére. Annyira jól készültünk és folyamatosan csak a meccsekre koncentráltunk - nem is lehetett más a vége.

- Mondtad korábban, hogy az EB-t kihagytad volna. De hiszen ott te lettél a torna legjobb játékosa nagyon ment a játék.

- Igen, jó volt a nyár, de az olimpia előtt szerintem nem tesz jót egy ilyen nagyobb világverseny, mert nem lehet rá rendesen felkészülni. Elvárták, hogy nyerjünk (mi is), de igazán nem az EB-arany volt a cél. Másra készültünk négy évig. Így utólag azért azt mondom, jó erőpróba volt, hiszen nagyjából megvolt addigra az a 13 ember, aki élesben is összeszokhatott.

- Van olyan amit Malagán tanultatok meg és aztán hasznát vettétek Pekingben?

- Inkább az történt, hogy ott álltunk össze Csapattá! Az EB-n is jól játszottunk ugyan, de még nem tartottunk ott, hogy mi legyünk a legjobbak. Nem is lehettünk volna azok, hiszen ott játszottunk először „mi tizenhárman” együtt, még nem kristályosodott ki mindenki feladata. Fokozatosan fejlődtünk, csiszolódtunk az olimpiáig…

- A csapategységen hogy „dolgoztatok” Pekingben?

- Hosszú idő három hétig egy helyen lenni. Jó volt, hogy a legfelső szinten voltunk, nem járkált mindenki oda hozzánk, csak akinek dolga volt. Mindenkinek volt valami elfoglaltsága, a fiatalok például playstation-öztek. Én is játszottam a Pistáéval az elején valami harci játékot, de meguntam, így aztán már csak olvastam.

- Mit?

- A Drogügyek című könyvet. Ez egy elég vastag kötet, s érdekes, hogy véletlenül Papesz is éppen ezt olvasta.

- Akkor drogoztatok!

- Igen, drogoztunk, keményen.
Ezen felül még horgászújságot is olvastam, nekem az jó kikapcsolódás.
Az első héten ráadásul úgy be voltunk táblázva, hogy aludni sem volt időnk délután, sok volt az edzés. Így az a hét gyorsan el is telt. Kivittem vagy 10 vadiúj filmet, de azokat sem néztem meg, csak a játékok után egyet. Talán ha kétszer néztünk filmet kint. Szépen csendesen teltek a napok. Nem azt mondom, hogy semmittevéssel, de szabadidőben inkább a saját napi ügyeinket intéztük (tisztító stb.) Tehát ha valamit, akkor a semmittevést jól csináltuk.

- A vége felé dolgozott már az adrenalin?

- Nem mondhatnám, viszonylag nyugodtak voltunk. Csak a meccsnapokon voltunk kissé izgatottak, de próbáltuk ezt is kontrollálni. Hiszen a döntő is csak egy meccs, amit meg kell nyerni! Ezt mondtuk a fiataloknak is. Le kell venni a terhet magunkról, és akkor jobban megy a játék. Fokozatosan kell előre menni, és ezt igyekeztünk tudatosítani. Csak egy meccs, mindig csak egy. Megnyerjük, és akkor jöhet majd a következő.

- Mit éreztél, amikor megnyertétek az utolsót?

- Furcsa volt, mert eddig majdnem minden meccsen a vízben voltam a végén. Most viszont az utolsó két negyedet a sérülés miatt már kispadról néztem. Ez nehéz, mert a vízben pontosan tudod, mikor van meg a meccs, de a padon nem tudsz hozzátenni semmit, csak szurkolsz. Meg ugye a végén be is kellett ugrani - az se volt akkor egyszerű!

Hogy mit éreztem? Nem tudom. Csak örültem. De még el kell telnie egy kis időnek, hogy minden a helyére kerüljön, leülepedjen. Most jobban örültem, mint a másodiknál. Az első jó volt. A másodiknál olyan természetes volt, hogy nyertünk. Akkor az eredményhirdetésnél örültem, de utána olyan fáradt voltam, hogy csak ültem és vártam a doppingosokat. Itt most két negyedet nem játszottam, maradt bennem elég energia és jobban is ünnepeltem. Talán négy évet öregedtem, kezdek érzelgős lenni.

- A szurkolókkal kapcsolatban mi maradt meg benned?

- Borzasztóan örültem, hogy ilyen sok magyar volt kinn, annak ellenére, hogy milyen viszontagságokon mentek keresztül. Nem voltak ugye jegyek - vagyis voltak, de a kínaiak ültek rajtuk valamelyik tartományban, nem is tudom, hogy gondolták ezt. Ennek ellenére sokan bejöttek, belógtak, sikerült jegyet szerezniük. Hasonlított Sydneyre, ott is rengetegen voltak. Athénban is, bár az talán természetes, hiszen nem akkora távolság. Szinte hazai pályán játszottunk, bár most azt mondom, hogy akkor is nyertünk volna, ha mindenki ellenünk szurkol, mert most annyival jobbak voltunk.

- Ciprus? Nyaralás?

- Készülünk! Át kellett szervezni mindent a műtét miatt, de remélem, most már minden rendben lesz. Szeretnék horgászni is. Nagy kérdés azért, hogy meddig fognak fájni a bordáim közötti vágások.

- Mikor jössz rendbe teljesen?

- Először egy hónapot mondtak, de lehet belőle másfél-két hónap is. A szervezetemtől függ. A bajnokság elejét valószínűleg kihagyom. Az Euroligára sem valószínű, hogy „összeállok”, még ha meg is gyógyulok addig, edzés nélkül felesleges lenne erőltetni. Ebből valamikor novemberben lesz olyan játék, ami „valamire hasonlít” majd. Nem szeretnék sietni, mert nincs értelme.

- Köszönöm szépen a beszélgetést! Gyors gyógyulást és jó pihenést!