FACEBOOK

A WADA-elnök bízik a tiszta olimpiában

A WADA-elnök bízik a tiszta olimpiában
hozzászólás, 2008.06.24.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ausztrál elnöke szerint minden korábbinál nagyobb eséllyel buknak majd le a pekingi olimpián a tiltott szert használó sportolók.

"Több lehetőségünk van most, mint akármelyik előző olimpián, hogy leleplezzük a doppingolókat" - fogalmazott John Fahey. Az egykori politikusból lett sportdiplomata egyszersmind dicsérte a kínaiakat, mondván, az ötkarikás játékok gazdái "elsőrendűen" végzik az előkészületeket, amelyeket roppant alaposnak minősített és várakozása szerint tiszta, vagyis doppingmentes lesz a pekingi olimpia.

"Kína komoly erőfeszítéseket tett és tesz. Megvannak a szükséges eszközeik, a doppinglabor pedig első osztályú" - így Fahey, aki hozzátette: "Ha akadnak csalók, meggyőződésem, hogy lelepleződnek, sokkal inkább, mint az előző ötkarikás játékokon."

A WADA-elnök közölte, hogy az ügynökség emberei ott lesznek a kínai fővárosban is. 

"Tanácsot adhatnak, megfigyelőként működhetnek közre, vagy éppen segítenek, ha azt kérik tőlük. De az elsődleges felelősség a Nemzetközi Olimpiai Bizottságé és a kínai nemzeti doppingellenes ügynökségé" - jelentette ki.

A NOB már korábban közölte, hogy a pekingi olimpia alatt - szemben az athéni 3600-zal - 4500 doppingvizsgálatot végeztet el.

(MTI)

Címkék:
olimpia Peking