Kimaradók - Fodor Rajmund
Kemény Dénes legutóbbi kerethirdetésekor eldőlt, hogy melyik 18 játékosból kerül ki az EB-re és az olimpiára nevezendő 13 tagú csapat. Megkérdeztük azokat az eddigi kerettagokat, akik most kiestek a csapatba kerülésért folyó versengésből, hogyan fogadták a hírt, s miként tervezik jövőjüket. Ezúttal Fodor Rajmund válaszol kérdéseinkre.
- Nem voltam naiv, számoltam ezzel a lehetőséggel is, de sportemberként az utolsó pillanatig reménykedtem abban, hogy nekem is lesz lehetőségem küzdeni a harmadik aranyért.- Volt azért ennek a döntésnek előzménye. Korábban kikerültél a keretből, akkor visszahívtak, sőt, egy meccsre csapatkapitány is lettél.
- Amikor kikerültem, Dénes annyit mondott, arra a négy edzésre nem hív be, és olyanokat próbál ki, akik az elmúlt években nem voltak kerettagok. Ketten maradtunk ki akkor Papesszal, még arra is lehetett gondolni, hogy pihentet minket, mert eléggé húzós pár héten voltunk túl a Honvéddal. Nyilván utólag látható, hogy a februári egy hétre mint vész-vész-vésztartalékot hívott be, mert Dumiék lesérültek. Az igaz, hogy ekkor gondolkodtam el először azon, hogy velem nem számol Dénes. Beszéltünk is, és kiderült, számára sem tiszta még, hogy számol-e velem a nyárra. Megkérdeztem, ez mikor dőlt el végérvényesen, amire mondta, hogy a kihirdetés előtti este.
- Hogy látod a játékodat, ha saját játékos pályafutásodat egy ívnek vesszük, akkor milyen ágban vagy?
- Nem mondanám, hogy leszállóágban vagyok, nem gondolnám, hogy jogosak azok a kritikák, amikkel illették a játékomat az elmúlt időben (nem csak az elmúlt egy hónapra, fél évre gondolok), hogy nem vagyok elég motivált és kezdek kiöregedni. Ezeknek ellentmondanak a bennem dúló érzések, s a mutatott játékom is. Nem hinném, hogy alulmotivált egy olyan játékos, aki azon a sorsdöntő Honvéd-Vasason 2:5-ről annyit tesz azért, hogy feljöjjön a csapata 5-5-re. Hivatkozhatnék jó pár olyan gólra, amit lőttem ebben a szezonban, s ami fontos volt, vagy sorsdöntő. Egy motiválatlan játékos nem hinném, hogy ilyenekre képes. Az meg, hogy öreg vagyok... Aki a keretben van, vagy csak a közelében, mind korosodik természetesen, de szerintem ez nem annyira káros, mint amennyire hasznos lehet az a tapasztalat és tudás, amit ezek alatt az évek alatt megszereztünk.
Visszatérve a játékos-pályafutásomra: abszolút nem érzem azt, hogy leszállóágban lennék, de az biztos, hogy jó pár évvel ezelőtt elértem a csúcspontot.
- Mikor volt a csúcspont?- 2003-2004-2005. És szerintem annál ma sem vagyok rosszabb játékos, mint 2005-ben, amikor a Honvéddal elmentünk a BL döntőre, és nagy csalás árán nem szereztük meg Nápolyban a trófeát.
A saját játékomról csak annyit még, hogy amikor 1993-ban bekerültem a válogatottba, akkor még teljesen más volt a vízilabda. Maga a sportág rengeteget változott mind szabályait tekintve, mind pedig azt, ahogyan művelik a játékosok. Az elmúlt 15 évre visszatekintve: eleinte úgy éreztem, hogy 3-4 évente változik jelentősebben a vízilabda, most az utóbbi időben azt érzem, hogy majdhogynem évről évre. Vagy hogyha csak a bajnokságot nézzük, ősszel így fújnak, tavasszal meg úgy, egy szuperkaméleonnak kell lenni, hogy az ember mindig tudjon alkalmazkodni. Ez óriási türelmet és önfegyelmet igényel a vízben, mert ami előző szombaton úgy volt, az ezen a szombaton teljesen másképp van. Úgyhogy a vízilabda szerintem sokkal többet változott, mint én, én csak alkalmazkodtam hozzá.
- A te stílusodnak kedvezett vagy nem kedvezett ez a sok változás?
- Az én stílusomnak szerintem nem kedvezett, már csak azért sem, mert ha jól belegondolok, 2005 óta majdhogynem folyamatosan én voltam a legkisebb játékos a csapatban, a 190 centimnél mindenki magasabb - azt nem mondom, hogy erősebb is. A szerbek és a horvátok új generációja is ezt a tendenciát mutatja: 200, 205, akár 210 centis robosztus izomkolosszusok kellenek a játékhoz. Hát valóban, úgy gondolom, hogy ez most jelen pillanatban, hogy 32-től nem a 18 éves kor felé haladok, valószínűleg nem nekem kedvez.
Játékos-pályafutásom zenitjét 2003-2005 körül értem el, mind eredményekben, mind játéktudás, tapasztalat, gyorsaság tekintetében. De azt is gondolom, hogy azóta nem sokat romlottam, akármilyen szempontból is nézzük. Esetleg maturálódik az ember az eltelt évek alatt. De az, hogy iszonyatos formahanyatlásom lenne, ezzel nagyon nem tudok egyetérteni, hovatovább visszautasítom.
- Foglalkoztál-e azzal az elmúlt években, hogy a te posztodon, azon az oldalon kik jönnek számításba, s hogy milyen a helyed csapatban?
- Természetesen foglalkoztam. Kezdjük ott, hogy 2005-ben (akkor már 11 éve voltam válogatott) már láttam a kapásoldalon feltörekvőket, Marcit, Danit mindenekelőtt, de tudvalevő volt, hogy Dumi is szépen lassan beérik. Láttam, és el is gondolkoztam ezen, olyan szintig, hogy leültem Dénessel beszélni, hogy akkor most mi a helyzet ezzel kapcsolatban. Úgy gondoltam, hogy egy VB-arannyal és egy olimpiai bajnoki címmel ha én határozhatnám meg, hogy mikor mondjak nemet a válogatottságra, lehet, hogy ez a jó időpont, 2005 májusa. Megköszönöm szépen, szép volt, jó volt, de esetleg akkor másként programozom a nyaraimat, hogyha nem számít rám komolyan. Az ember oszt-szoroz, mérlegre tesz dolgokat. Akkor ő elmondta, hogy van egy új elképzelése, hogy a védővonalon a statikusabb típusú játékosokat felváltaná „úszóbb” típusúakra. Ebben az időszakban jó pár fontos mérkőzésen, amikor olyan szituáció adódott, hogy a bekkjeink kipontozódtak vagy valami miatt nem voltak vízben, én úgymond kéznél voltam, bevethető voltam ezen a poszton. Tehát ő arra gondolt, hogy huzamosabb ideig megoldható a dolog úgy, hogy én bekkelek. Mondta, hogy gondolkozzak rajta. Két-három napot kaptam, majd megjelentem az első edzésen, ami nyilvánvaló válasz volt arra, hogy akkor bevállalom ezt a négy évet teljesen más szerepkörben, mint amit eddig csináltam. Persze hogy tudtam bekkelgetni, az egy dolog, de most egy az egyben bekként számítottak rám. Visszagondolva az elmúlt három nyárra, nagyjából megvannak nekem a statisztikai adatok is, meg főleg érzésre, hogy mennyire tudtam hasznára válni így a csapatnak az eredmény szempontjából is, finoman fogalmazva: nem vallottam szégyent.
- Ezt igazán azok sem vonták kétségbe, akik úgy gondolták, hogy most már jöjjön fiatalabb. Én nem emlékszem, hogy azt mondták volna, hogy nincs ott a helyed.
- Erről én sem beszéltem. Csak azt mondom, hogy kaptam ezt az új posztot, feladatot, és érzésem szerint jól megoldottam. Valóban lehetett volna több gólt lőni, de akár az előttem ott játszókat nézem (sorolhatnék neveket, de úgyis tudja mindenki, hogy kikre gondolok), vagy azt, hogy a mostani ellenfeleinknél a bekkek hány gólt lőnek egy világversenyen, igazából óriási differencia nincs. Mindenki – legalábbis én úgy gondolom – a gólokat hiányolta tőlem, de az, hogy ezek nem jöttek, a játék jellegéből is adódik, a bekk megúszáskor az emberelőny biztosításához kell, a fórt pedig esetleg más fejezi be.
- Említetted a statisztikát. Kezdettől fogva gyűjtöd az adatokat, cikkeket is? Hogy van ez nálad, van egy archívumod?
- Nincs archívum, nem is nagyon kell, hogy gyűjtsem a statisztikai adatokat, egyszerűen jó pár fontos meccsnek a fejemben vannak az adatai. Játszottunk hat döntőt az elmúlt négy évben, (ebből én ötön részt vettem) és ezüstérem lett mind a hat alkalommal.
Igazából az elődöntők és a döntők voltak a legfontosabb mérkőzések. Ha csak a tavalyi évet nézzük, a VB-n a spanyolok ellen vezettünk két góllal a harmadik negyed után, nekem addig egy kiállításom volt, összesen pedig az volt az egész vébén szerzett hatodik kiállításom. Utána úgy kezdődött az elődöntő utolsó negyede, hogy négy kiállítást kaptunk négy perc alatt. Négy-null volt a kiállítási arány a spanyoloknak, és ebből mint bekk, én elvittem kettőt, és kipontozódtam. Kipontozódtam a döntőben is természetesen, de zárójelben megjegyezném, a statisztikák azt mutatják, hogy a tényleg fontos meccseken szinte az összes bekk kipontozódik. Az első 3-5 csapatnál olyan centerek vannak, aminek alapján törvényszerű, hogy az ellenfél bekkjei a harmadik-negyedik negyedben többnyire kipontozódnak. Akárki van ott, akár nagy darab, akár kicsi, ez tény.Visszatérve a statisztikára: Hat mérkőzésen összesen tíz kiállítást szereztem, és ezzel - azt hiszem - elég hasznosan tudtam szolgálni a csapatot. Gondolj bele, hat mérkőzésen, ilyen centerek ellen, mint a Hinic, Smodlaka, Perez… Ezzel csak azt akarom mondani, semmi többet, hogy úgy érzem, amiért „tartottak”, azt én jól végeztem, ezért van egy kérdőjel, hogy akkor most miért... Gondolom, Dénes más csapatszisztémára készül, ezért maradtam ki.
- Ő nem mondta el, hogy miért maradtál ki?- Elmondta, hogy nem látja a helyemet a csapatban.
- Tiszta beszéd. Nyilván ebből gondolod, hogy más a szisztéma.
- Nem tudok másra gondolni.
- Az elmúlt évek alatt már távoztak olimpiai bajnok, akkor te maradtál. Most így visszagondolva, mit éreztél akkor, vagy velük kapcsolatban van-e valamilyen „ide vágó” emléked?
- A kikerüléssel kapcsolatban kérdezed a hasonló emléket?
- Igen.
- Mert ezekkel a bajnok társaimmal rengeteg nagyon szép közös emlékem van, ezért kérdezem, hogy csak a rosszra vagy kíváncsi? J
- Nem a rosszra, hanem arra, hogy ez az ő életükben is egy nagy jelentőségű esemény volt, és most te érkeztél el ide.
- Ez így igaz. Hogy milyen érzés? Borzasztó rossz érzés, hirtelen nem is tudnék más hasonlattal élni: mintha volna egy sokfejű sárkány, akinek minden feje nagyon kedves és nagyon fontos a másik számára, és az egyik egyszer csak eltűnik, és nem lesz ott többé, csak a helye - de a test azért ottmarad. Én ezt így élem meg.
- Akkor is így élted meg, amikor Csucsu, Vári, Gergely Pista búcsúzott?
- Sajnos igen, én mint fej, ott voltam, meg mások is, de az övék eltűnt. Nyilván nőttek ki újak, mások, de az övék már nem volt ott.
1992. december 22.-2008. május 13.
Szép volt!
Emlékszem, micsoda csodás karácsonyi ajándék volt, amikor 92 karácsonya előtt két nappal, a szegedi lakás telefonján -mert akkor nem volt mobil- Dr. Horkai György megkért, hogy legyek jelen a január másodikai válogatott edzőtábor első edzésén. Még nem voltam 17...
A mai nap vége van valaminek és ugyanakkor kezdődik valami új. Kis túlzással a fél életemet a felnőtt válogatott tagjaként éltem le eddig. 15 szép nyarat, szezont pólóztam végig.
Ha jól számoltam, 381-szer csobbantam vízbe a válogatott sapkájában. Tiszta lelkiismerettel állíthatom, hogy minden meccsen, minden percben tudásom legjavával igyekeztem szolgálni csapatom, csapattársaim sikeres szereplését. Igen SIKERES. Még akkor is, ha nem minden esemény végén került a nyakamba az áhított aranyérem, de kellettek az ezüstök, bronzok is ahhoz, hogy még keményebben, még céltudatosabban küzdjek az aranyakért, az olimpiai bajnoki címért. 26 világeseményből csupán 3 alkalommal nem állhattam a dobogóra (9 arany, 10 ezüst, 4 bronz).
Tudom, hogy nagyon sok ember életében okozott szép perceket, bosszús estéket, örömkönnyekkel küzdő öleléseket, alkoholmámoros átmulatott éjszakákat egy-egy világraszóló eredményem. Ezeket tudtam én adni a góljaimon túl. Miket kaptam? Bejártam a világot ezalatt a 1,5 évtized alatt, nyelveket beszélek és sok barátra tettem szert külföldön is.
Remélem, hogy tetteimmel méltó olimpiai bajnok példaképe vagyok a feltörekvő ifjúságnak mind válogatott sportolóként, mind magánemberként!
Hálával tartozom a családomnak és ezúton szeretnék köszönetet mondani, valamint további nagyon sikeres munkát kívánni minden válogatottbéli csapattársamnak, edzőmnek és segítőmnek! Külön szurkolok a régi bajtársaimnak, akiknek kívánom, hogy írjanak sporttörténelmet és nyerjenek Pekingben!
Végezetül, szeretném veletek megosztani az egyik sms-t, amit ma kaptam az egyik kedves barátomtól:
"Kevés ember tett annyit vagy többet a magyar vízilabdáért, mint te! Sajnálom, hogy nem vagy bent a keretben, de nem lehet hiányérzeted, mert minden idők legnagyobb játékosai között vagy. Mostantól legalább még több időt szentelhetsz a családodnak. Azt, hogy jól tudok és sokan mások tudnak élni a vízilabdából, kizárólag NEKED/NEKTEK köszönhetjük, mert ilyen eredményeket értetek el. Ezt köszönöm neked!"
Szép volt!
Üdv,
Rajmund
- A honlapodon közzétett blogodban mintha kicsit magától a vízilabdázástól is elköszöntél volna, ami gondolom feltűnt másoknak is. Nagyon lírai, nagyon emelkedett naplóbejegyzés volt. Nyilván sokat gondolkodtál rajta, hogy ezt a hangnemet válaszd, ami akkor is sajátos, hogyha tudjuk, hogy az életedben egy nagyon fontos pontjához értél. Ez a bejegyzés hogy született?
- Pünkösd utáni keddről beszélünk, déltől, amikor itthon ez a hír (gondolom az internet segítségével) elég sok helyre eljutott, elkezdtek izzani a telefonok. De mivel külföldön tartózkodtam, nem volt nagy kedvem felvenni a hívásokat. Ennek ellenére természetesen többet felvettem, mert nem csak újságírók kerestek, ám a legegyszerűbb, legjobb útnak azt láttam, ha leírom az érzéseimet. Az is szerepet játszott ebben, hogy távol itthontól módom sem lett volna ellenőrizni, hogy a telefonban általam elmondottak pontosan jelennek-e meg. De hát azért nem csak a sportpályafutásomban, hanem az életemben is egy elég fontos fejlemény volt ez, és nem akartam „kiengedni a kezemből” a kommentálását. El szerettem volna kerülni, hogy bármilyen ferdítés miatt később magyarázkodnom kelljen, vagy akár akaratlanul megsértsek bárkit is. Ezért jobbnak láttam, hogy fogjak egy tollat meg egy darab papírt, leültem a teraszon, és megírtam öt perc alatt. Megkérdeztem a feleségemet, hogy ez jó-e, ő olvasta el először. Azt mondta, hogy szép, mehet. (Nem azért mondom, mint hogyha ő a cenzorom lenne, csak nyilván valakinek meg szerettem volna mutatni azelőtt, hogy nyilvánosságra hozom.) Az meg, hogy ilyenre sikeredett - nem tudok mást mondani - belőlem jött, nyilván valamilyen szinten tükrözi az emberi természetemet. Érdekes, hogy a blog elolvasása után több ismerősöm felhívott, hogy melyik újságíró barátom írta ezt, biztos nagyon jól ismer. Mondtam nekik, hogy akármit gondoltok, ezt én írtam, megvan otthon a bizonyíték.
- Akkor most hol tartunk és hogyan tovább?
- Most ott tartunk, hogy nincs a nyáron válogatott, ergo felszabadult a nyári három hónap. Mivel nem akarok leállni, a másik szerelmem, a vízilabda nélkül ennyit létezni, - mert ugye ilyen még nem adódott, szinte a fél életemet a felnőtt válogatottban töltöttem el, - ezért a régi kapcsolataimon keresztül lehetőséget kaptam arra, hogy Máltán szerepeljek az idei nyári bajnokságban. A héten kiutazom a családommal, és szeptember elejéig ott leszünk. A klubhelyzet most olyan, hogy jelen pillanatban nagyon úgy néz ki, a Domino Honvédban nem maradok, nagy valószínűség szerint külföldön fogom folytatni a pályafutásomat, jelen pillanatban még nem eldöntött, hogy hol.
- Mikorra dől el?
- Nem tudom még megmondani.
- Máltáról fogsz tárgyalni?
- Ott is van telefon, ott is van internet.
- Melyik csapatban leszel Máltán?
- Tóth Marcival leszek együtt, a Slima nevű csapatban. Jó pár magyar OB I-es játékos is kint lesz, ha jól tudom, lesznek olaszok is, egy pár jugoszlávról meg horvátról hallottam, fiatalabbakról. Barit, Decker Ádámot tudom, hogy kint lesz, Marcit Kovács Robi fogja felváltani egy hónap múlva, szóval ha minden igaz, lesz egy kis magyar kolónia kint. Abszolút nagy várakozással nézek elébe, mert kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet. Angolul remélem három hónap múlva sokkal, de sokkal jobban fogok tudni, ez is az egyik célom a kimenetellel. Amellett persze, hogy a vízilabdát most már stresszmentesen és a célok mindenáron való elérése nélkül, élvezettel tudjam űzni.
- Mennyi időd van még aktív sportolóként?
- Úgy gondolom, hogy a következő olimpiászt még valamilyen úton-módon, aktívan vagy félaktívan vízilabdával fogom tölteni. Így tervezem, aztán hogy hogy alakul, nem tudom. Az biztos, hogy változás következik az életemben, több szempontból is.
Visszatérve a konkrét kérdésre, úgy gondolom, hogy van még két-három év az első osztályban, de lehet, hogy négy is, úgymond alacsonyabb szinten, olyan csapatban, amely nem a bajnoki címért küzd, lehet, hogy nem is indul nemzetközi kupában, de erős bajnokságban szerepel. Ez külföldre vonatkozik. Ha itthon maradtam volna, vagy itthon maradnék - ezt a Honvéd vezetőinek is elmondtam, - akkor a Honvédban játszanék.
- A civil életen gondolkodtál már?
- Természetesen gondolkodtam, de ez nem új keletű dolog, nem a válogatottból való kimaradásommal kapcsolatos. Tavaly diplomáztam a Nemzetközi Üzleti Főiskolán, közgazdász vagyok marketing szakiránnyal, és vannak ötleteim, vannak – úgy néz ki – lehetőségeim is, hogy valamilyen módon kamatoztassam a megszerzett tudást. Ezekről azonban még nem szeretnék beszélni.
- Mi volt a legmeglepőbb reagálás, ami a keretből való kikerülésed után ért? Akár egy sms, akár valakinek a telefonja…
- Nyilván azok, akik engem elértek, mert el akartak érni, úgy gondolták, hogy ez a Főnök részéről egy rossz döntés, de hát ez teljesen természetes, mert a szimpatizánsaimtól kaptam telefont, illetve üzenetet akár sms-ben, akár emailben. Nagyon-nagyon sokat kaptam, nagyon-nagyon jól estek, megható rengeteg volt közöttük, az egyik a blogomban többé-kevésbé szó szerint szerepel. Nem mondom, hogy mindegyik ilyen volt, de sok hasonló vagy részben hasonló.
- Tudsz majd teljes szívből, a körülmények által való befolyásoltság nélkül szurkolni a magyar csapatnak? Amikor leülsz majd egy meccshez, nem is a döntőhöz, csak egy csoportmeccshez, nem lesz rossz, kellemetlen, negatív érzésed?
- Próbáltam már beleélni magam, hogy milyen érzés lesz majd a tévén keresztül szurkolni azoknak a srácoknak, akikkel együtt nőttem fel, annak az edzőnek, akinek a sikereim nagyon nagy részét és az életben is sok mindent köszönhetek. Belegondoltam, de szerintem most könnyedén mondom, hogy persze, egyértelmű, könnyű lesz, szurkolok. De amikor majd elkezdődik a meccs, attól kezdve szerintem úgy fogok őrjöngeni, mint egy idegbeteg, akit ketrecbe zártak, természetesen a sikerükért. Egyelőre nem tudom elképzelni az érzést - mert egy érzésről beszélünk. Lehet, hogy olyan leszek, mint az a sok szurkoló, aki odajött hozzám is és a társaimhoz is, hogy „Hallod, kimentem a konyhába, mert nem bírtam nézni…”. Lehet, hogy én is ilyen leszek, hogy a másik szobában csak szól a tévé, és én meg dühöngök valahol. J Tényleg nem tudom. Nagyon bízom benne, hogy tovább folytatódik az a sikersorozat, aminek én nagy részese lehettem, de azért legyünk reálisak, van egy nagyon jó horvát és egy nagyon jó szerb generáció. Ők az elmúlt években megmutatták, hogy kezdenek beérni. Emiatt nehéz lesz megszerezni az aranyérmet az EB-n, illetve az olimpián. Malagában, ha jól tudom, 9 nap alatt lesz 7 vagy 8 mérkőzés. Gondoljunk bele, hogy a csapat nagy része már nem 23-24 éves, hanem idősebb, ez óriási megterhelés lesz fizikai szempontból is. Nyilván meccs közben akkor születnek helyes döntések, hogyha fizikailag jó állapotban vagy, mert akkor jut oxigén az agyba. Ez lenne az EB-vel kapcsolatos, picit féltő meglátásom. Az olimpiát illetően pedig az, hogy olyan csoportba kerültünk, amelyben nem szerepel a szerb és a horvát. Ergo – én úgy gondolom – az aranyéremhez így 
lesz a legnehezebb út. Lehet, hogy ez megismétlődik az EB-n a sorsolás miatt, azt nem tudom, de az olimpián, gondolj bele, egy horváton és egy szerben kell az elődöntőben és a döntőben túljutnod az olimpiai aranyéremhez. Azért az két nagyon nagy akadály. Legyőzhető, ezt úgy mondom, hogy az utolsó pillanatig szerves része voltam ennek a csapatnak, érzem, hogy az ellenfél mit tud. Legyőzhetőek, de nagyon-nagyon sok dolognak kell jól működnie, és egy jó nagy lajtoskocsi szart kell magunkkal vinni Pekingbe, hogy még a szerencse is velünk legyen. Ugyanis akármennyi aranyat nyertem eddig, azt vallom: szerencse nélkül nincs aranyérem.
Végül, hadd mondjak annyit: amikor 17 évesen elindult velem ez az egész történet, abszolút tisztában voltam azzal, hogy ennek egyszer vége lesz. Egyszer, majd. Nagyon örülök, hogy tizenöt évig egyfolytában válogatott voltam, és ezt a folyamatosságot külön is hangsúlyoznám, hiszen még Benedek Tibi is kihagyott időszakokat, más is van, aki a pihenést, regenerálódást választotta időlegesen. Tizenöt nyáron keresztül folyamatosan a válogatottat szolgálni, magyar válogatottnak lenni nem csak hatalmas nagy tett és felemelő érzés, de gondoljon bele mindenki, hogy mennyire kizsigerelheti az embert. Tudtam, hogy egyszer majd vége lesz. Ha az ember józanul él és gondolkodik, akkor ezzel tisztában van.
- Köszönöm a beszélgetést.
20 régi hozzászólás
Rajmi! Ott voltam Athénban a lelátón, és számos hazai meccsen is. Sokszor láttalak küzdeni, és szó szerint hibátlanul játszani. Köszönöm Neked a rengeteg élményt, amit kaptam Tőled (és természetesen a csapat többi tagjától), felejthetetlen mind! Bár biztos vagyok benne, hogy az élet azon területein, ahol kipróbálod magad, sikerek fognak körülvenni, mégis azt kívánom, hogy minden úgy sikerüljön az életedben, mint a lenyűgöző sportolói karriered! Köszönettel!!!!
fogom elfelejteni azt a víz alatti megúszást az athéni döntőben! ha az nincs, biztos vagyok benne, hogy arany sincs. ilyenre csak zseniális játékos képes! btw, *
It was the right time to give space to the upcoming young players, Denes kept Rajmund too long in the team! The last few years we can see much better players than him in HUNGARY. Rajmund has to be happy, he lost that long.
uff-nak: lehet, h az a "lajtoskocsi szar", amire a rajmi gondolt, pont az hiányzott eddig az összes döntőből athén óta, nem?? Az idézet nélkül is leírhattad volna, h kishitű... csak kerestél egy ürügyet... valszeg, ez a kishitűség vezette addig, h mo. egyik legsikeresebb sportpályfutását tudhatja maga mögött az elmúlt 15évben... lüke!!!!!
Yes, Vári and Székely still play for Honvéd. Kiss Gergő is leaving the team and is going to play for Kotor, Montenegro next year. That's all I know at the moment.
thank you for the response. How will honved be next year? Are sekeley and vari still effective players?
"Lehet, hogy ez megismétlődik az EB-n a sorsolás miatt, azt nem tudom, de az olimpián, gondolj bele, egy horváton és egy szerben kell az elődöntőben és a döntőben túljutnod az olimpiai aranyéremhez. Azért az két nagyon nagy akadály. Legyőzhető, ezt úgy mondom, hogy az utolsó pillanatig szerves része voltam ennek a csapatnak, érzem, hogy az ellenfél mit tud. Legyőzhetőek, de nagyon-nagyon sok dolognak kell jól működnie, és egy jó nagy lajtoskocsi szart kell magunkkal vinni" - ez sajnos kishitűség ezért jó, hogy nincs már benn a csapatban.
Yes, I absolutely agree that he is a wonderful player and a great sportsman - if only there were more people (not just sportspeople) like him! I've never heard him talk about coaching, so I really on't know. Whatever he does, I hope he will be happy and satisfied. He deserves it!
J thank you for the response--really appreciate it. I think fodor is an outstanding player--do you think he will coach
Rajmi! :) Nagyon sok sikert kívánok Neked a jövőben! Megható volt az interjú és a blogbejegyzés is. Hiányozni fogsz! :'(
To "ed"- Fodor is naturally disappointed; he was hoping until the last minute that he would be included in the national team at the upcoming Olympics. However, he promises to follow the team's participation closely and without bitterness. About his plans for the future: he's planning to continue his career as a water polo player for at least another four years. He holds a degree in business management, too; I suppose he will work in that area later on, but he doesn't talk about this in the above interview. Hope I could help.
Sajnálom, hogy nem vagy a keretben, de nincs okod az elkeseredésre, hiszen van mire emlékeznünk. Szép teljesítmények állnak mögötted és sok munka. Kívánom, hogy az élet minden területén is ilyen sikeres legyél, amilyen a vízilabdában voltál. Jó egészséget, örömet, boldogságot kívánok Neked és egész családodnak. Szeretettel üdvözöllek: Márti néni....
In english please--what is fodors opinion?
*
Ez a cikk azt sugallja, hogy meg kellenne sértődnie a kimaradásért. Miért? Én nagyon jól emlékszem a 17 esztendős Fodor Rajmira. Kedves, helyes, ügyes gyerek. Nagyon szeretetre méltó volt. Sokáig szurkoltunk neki magunk között úgy, hogy gyerünk kicsi. Most érett, de van nála jobb. Mi ezzel a gond? Mit fog érezni, ha... Na ne! "Nem vígasztal tudomka" Brrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr!!! Pekingben nyerünk és kész! Aki egyetért küldjön egy csillagot.*
Nagy sportember vagy. Eljött ez a pillanat, ez az élet rendje. A kapitányra egy pillanatig se neheztelj, nagyon nehéz dolga van, túl sokan vagytok nagyon jók. A pályafutásod kerek egész, azt hiszem, ha 17 éves korodban előrevetítik ezt számodra egy választási lehetőséggel, gondolkodás nélkül elfogadod. Tehát innentől kezdve megint csak előre nézz - család, "civil" élet + természetesen egy kis póló. Sok sikert, s maradj EMBER!
Barcsak tobb ilyen sportember es/vagy EMBER lenne!!! Peldaertek vagy! Korrekt interju es gondolatok! Manapsag nagyon ritka az ilyen! Remelem a jovoben is nyilatkozol majd. Szerintem fontos, ertekes es intelligens emberek velemenyet hallani sportrol, kozeletrol es barmirol. Maradj EMBER es tartsd meg ertekeidet! Szepen bucsuzol - kevesen tudjak ezt (is) utanad csinalni!
Kedves Rajmi! Sokakkal együtt én is sajnálom,hogy nem vagy a keretben,de tiszta szívvel gratulálok az eddigi pályafutásodhoz,eredményeidhez.Természetes,hogy kicsit szomorúra sikeredett ez a beszélgetés -nekem legalábbis úgy tűnt - de megérdemelten lehetsz büszke magadra.A Kapitányt gondolom sok minden befolyásolja döntéseiben (nem rossz értelemben véve) mint pl.ahogy te is mondtad a 'gyors ütemben változó vízilabda'- most szerintem nagyon nehéz a fiúknak fizikailag-lelkileg és mentálisan is úgymond stabilnak maradni.Remélem azért Kemény Dénesnek sikerül újra ARANY csapatot összeállítani.Rajmi,hosszú,boldog életet kívánok!!!
De szerintem nagyon szép pályát futottál be, büszke lehetsz a sikereidre, de azoknál is fontosabb, hogy valaki milyen ember! Peking után meglehet, örülni fogsz, hogy nem kerültél be a válogatottba, mert nagy valószínűséggel csak a harmadik helyet tudja a csapat megszerezni. Én legalábbis ezt érzem. Adja az ég, hogy csak egy rossz megérzés legyen! Neked pedig sok sikert Máltán - nehogy még a Lovagrendbe is beválasszanak! nem mintha ez lehetetlen lenne -, és az üzleti életben, de elsősorban a családod körében, amihez a magam részéről a legjobbakat kívánom! P.S.: A szerencséről pedig majdnem egyformán gondolkozunk. Azzal a különbséggel, hogy a kínai össznépi termés egy éves hozamát kívánom neked s a csapatnak, mert egy lajtoskocsival kevés, akármilyen nagy is...
További sok sikert kivánok Rajminak az élet minden területén és köszönöm hogy a magyar válogatott tagja volt.