Kásás Zoltán, akit edzőként két hónappal a bajnokság vége előtt szerződtettek a Szeged élére, hároméves szerződést ír alá a Tisza-partiakkal. A válogatottnál, Kemény Dénes mellett is tevékenykedő edző szívesen válaszolt kérdéseinkre, s reagált Varga Dánielnek a vlv-n megjelent interjújára is.

- Már amikor átvettem a csapatot, eleve hosszabb távra szólt az ajánlat, én kértem, hogy a bajnokság végén, illetve a Final Fourt követően adhassak választ a több évre kínált szerződésre. Az ajánlatot most elfogadtam.

- Hogy értékeled a már a vezetéseddel elért bajnoki eredményt, a csapat telejesítményét?

- Két hónap alatt nagyon nehéz változtzatni, ezt már akkor jeleztem, amikor átvettem a csapatot. Nem is tudtam sokat hozzátenni, igaz, nem is akartam megzavarni a játékosokat. Sokat dolgozott a csapat Tojás alatt is de nagyon statikus a játék, dinamikusabbá szeretném tenni.

- Milyen mozgások várhatóak a csapatnál?

- Volt szó nagy nevek leigazolásáról, többen bejelentkeztek, de én mondtam a vezetésnek, hogy ne tápláljanak túlzott reményeket, mert az érintettek csak felsrófolják az árukat a klubuknál azzal, hogyha elmondhatják: tárgyalnak a Szegeddel. Ez így is lett, neveket nem mondok, mert nincs értelme. Balatoni Máté a Fradiba ment, a Szeged pedig tárgyalt Raduval, a Firenzében játszó román centerrel és Andrei Ioseppal, a Mladost balkezesével. De hát végül is nagyon nagy összegekről volt szó, a Szeged ezt nem engedheti meg magának. Tehát a trgyalásnál nem sikerült tovább jutni. Ioseppel beszéltem Barcelonában, s kiderült hogy a Mladost is nagyon marasztalja, úgyhogy ezek a tervek kútba estek. Ami nekünk a leglényegesebb volna, az egy center leigazolása… A vezetés még tárgyal Milos Korolija bátyjával, aki – pestiesen szólva - lehet hogy nem olyan ütős, viszont bekknek és centernek is használható. Szó van még egy fiatalabb szerb balkezes játékos leigazolásáról, ő Filipovics mögött játszott a Partizánban.

- Mitől ilyen jó a klub kapcsolata a szerbekkel?

- Mi vagyunk a legközelebbi csapat Belgrádhoz, így a jó kapcsolat régebbi keletű, többször voltak már kétkapuzások, közös felkészülések, s ez mindkét csapatnak jó. A Partizánban közismerten nagyon jó munka folyik, gyakorlatilag ők jelentik ma a szerb vízilabdázás alapját, más számottevő klub nincs az országban.

- Mi a helyzet a szegedi utánpótlással?

- Már korábban úgy döntöttünk, hogy ha a nagy nevek nem jönnek be, akkor ezt az évet arra szánjuk, hogy egy vagy két fiatalt beépítsünk és meglátjuk, hogy ez hogy működik. A jövő év végén esetleg egy nagyobb névvel erősítünk. De hát itt azért a fiatalok egy év alatt rengeteget fejlődhetnek.

- Ki a legnagyobb tehetség?

- Török Béla, aki 2 méteres, most érettségizik. Elsősorban őt szeretnénk beépíteni a csapatba, ugyanis Monostori Attilával nem újított szerződést a Szeged. Ő 37 éves, és így a Komlósi egyedül maradt bekként, tehát mellé mindenféleképpen kell valaki.

- Milyen játékot fog játszani a Szeged, ha mondjuk egy év múlva már az történik, amit elképzelsz?

- Én egy „mozgásosabb” vízilabdát képzelek el. Őszintén szólva ezt a mai vízilabdát nem nagyon szeretem. A páros birkózást, a karfelszedést, a fejletépést. Sajnos az edzőket rákényszeríti erre a stílusra a játékvezetés. Igazából nem tetszik, hogy ennyire elment a fizikum felé a játék, kicsit erősen fogalmazva: egy hentes és mészáros és egy klasszis között eltűnik a különbség. Erősnek kell lenned, meg jól kell tudni úszni. Aztán vagy lefújják, vagy nem, hogy letéped az ellenfél fejét. Ez egy picit távolabb áll a vízilabdától, és ez a helyzet játékvezetés bűne. De értelemszerűen nem a játékvezetőké, hiszen tőlük megkövetelik nemzetközi „nagyemberek”, hogy most éppen így értelmezzék a szabályokat. Az elmúlt évben másképp értelmezték. Mert mindig ugyanazokról a szabályokról van szó, csak az értelmezés más. Ez pedig kicsit az edzőket is meghülyíti. Egyszer hozzá lehet nyúlni a centerhez, agyonütheted, nem fújnak, aztán ha egy ujjal hozzányúlsz, kiszórnak. Hát elég nehéz ehhez alkalmazkodni. Én azonban mindenféleképpen dinamikusabb, sokkal több mozgással párosuló, támadásban aktívabb játékot szeretnék. Nyilvánvalóan elsősorban jó védekezéssel.

- Mi a hivatalos elvárás a csapattal, illetve veled szemben?

- Egyelőre szóban egyeztünk meg, de ez annyi, mintha a szerződést aláírtam volna. Az elvárás nyilván az, hogy meg kell próbálnunk dobogóra kerülni, még akkor is, ha nem történt nagy igazolás. Csak ez lehet a cél! Értesüléseink szerint a Fradi erősödött némileg, de csak a dobogó lehet a célunk.

- De három olyan csapat van, a Vasas, a Honvéd, meg az Eger, amely esélyesebb a dobogóra...

- Igen. Ebben az összeállításban esélyesebb, ám a játékstílust megváltoztatva, agresszívabb támadójátékkal ennek ellenére lehetséges a dobogóra kerülés.

- Varga Dániel a vlv-n megjelent interjúban számos javaslatot fogalmazott meg a vízilabdázás népszerűsítése érdekében. Ezekről mi a véleményed? 

- Olvastam a cikket és sok okos dolgot látok benne, van változtatási javaslat, amivel egyet is értek. Én is lerövidíteném a pályát, s megszüntetném a húsz másodperces kiállítást, tehát kiúszom-beúszom, legfeljebb úgy, hogy ugyanaz nem jöhetne vissza, akit kiállítottak. Fel lehetne gyorsítani és érdekesebbé lehetne tenni a vízilabdát. Ami az interjú személyes vonatkozásait illeti - hiszen Dani az én edzőségem idejére visszaemlékezve rossz emlékeit idézte fel, mert keveset játszhatott -, nos, Dani azon tehetséges játékosok közé tartozik, akik későn kezdtek beérni. Az általa felemlített csapatban valóban nagy nevek voltak, de a nagy nevek még nem jelentenek jó csapatot. Ő is egy fogaskerék volt, játszott a meccseken és nagyon sokat küzdöttem vele, hogy amikor vízben van, az edző elképzelését próbálja végrehajtani. Akkoriban még úgy hagyott ki emberelőnyöket egy meccsen belül  többször, hogy elnézett oldalra és a rövidsarokra rálőtte a labdát. És nem ment be egyik se... Hiába szóltam újra és újra, hogy ne nézzen félre, mert nem látja, hogy van-e blokk a rövidnél. Nagyon jól tudom, hogy hogy működik ez, mert Sapicsot én szoktattam rá a hosszúsarkos lövésre – sajnos. Egy szezonomba került a Becsejnél, mert állandóan a rövidsarokra lőtt. Ezek reflexek. Soha nem is szúrtam le Danit, de az edzőnek az a dolga, szóljon. Később aztán le is szokott Dani erről, jobban is lő ma már. Lehet, hogy én úgy segítettem neki, hogy ez akkor nem tetszett, de mégiscsak leszoktattam arról, hogy elnézzen és a rövidsarokra lőjön. Ilyet ma nem nagyon látni tőle. Az pedig érthető, hogy többet akart játszani - később többet is játszott. Tudomásul kell venni, hogy kevés játékos tud a mai vízilabdában négy negyedet végigjátszani, pontosan a borzalmas fizikális megterhelés miatt. Emlékezzünk csak a mostani Final Fourra, amelyen a horvátok védekezése néha már brutalitássá fajult.

- Köszönjük a beszélgetést!