Ha egy év késéssel is, de megtudhatjuk, miért nem szerződött tavaly ilyenkor Bresciába. Beszél öccséhez fűződő kapcsolatáról, s arról, hogy szép folyamatosan növeli testsúlyát, ne tudja őt beforgatni az ellenfél centere. Komolyan aggódik a vízilabdázás jövőjéért, konkrét ötletei vannak a nézőszám, a népszerűség növelésére, beleértve jelentős szabályváltoztatásokat is. Óvatosan közlekedik, megnéz minden köszöböt, nehogy megsérüljön pár hónappal az olimpia előtt...

Négy fiútestvér van a Varga családban. Dani két bátyja már vízilabdázott, neki csak folytatnia kellett, amit aztán megtett öccse és csapattársa, Dénes is. Dani 12-13 éves koráig kosárlabdázott, párhuzamosan a vízilabdázással. Amikor kezdődtek a napi két edzések, választania kellett.

- Mi döntött a vízilabda mellett?

- Voltak sikerélményeim a kosárlabdában is, de nem azt választottam, részben a családi nyomás miatt, részben azért, mert a vízilabdában nagyobb eredményeket lehet elérni a magyar csapattal, a nemzeti válogatottban, mint a kosárlabdában.

- Ha valaki fellapozza a Vasas bármelyik szezonra szóló vízilabda-programfüzetét, azt találhatja benne, hogy Dani posztja jolly. Megtudhatjuk, hogy ez mit is jelent pontosan?

- Két esetben lesz valakiből jolly. Az egyik, hogyha semelyik poszton nem olyan jó, hogy azt a posztot kitalálják neki. A másik eset pedig az, hogy mindegyik poszton használható, és tényleg jó. Hát, én csak merem remélni, hogy a második ok miatt lettem jolly. Legalábbis a némileg elfogult Vasas-könyv alapján. Ez valószínűleg azért van, mert előfordul egy meccsen, hogy rosszkéz-szélsőtől bekken át, kapás-szélsőig bárhol feltűnhetek a center és a kapusposzt kivételével.

- Nem jelent ez túlságosan nagy terhet?

- Ez nem probléma, nagyon szeretem ezt a változatosságot.

- És a válogatottban mi a helyzet?
 
- Ott specifikusabb a dolog. Mondjuk ott sem egy posztom van, hanem vagy bekkelek vagy kapásoldalon játszom.

- Tetszik ez a felállás?

- Tetszik, de még jobban tetszene, ha 10 kilóval több izom lenne rajtam, mert a bekkelés még jobban menne. De azért az egy teljesen más szerep. Míg a Vasasban van olyan meccs, hogy nem vagyok a cserepadon, mert négy negyedet végigjátszom, a válogatottban zaklatottabb a ritmus. Hiszen van, hogy bemegyek 3 percre, és akkor kell maximálisan teljesíteni, mindent kiadni. Utána van, hogy egy negyedet ülök, és megint három percet megyek be. Tehát más a lüktetése az egésznek.

- Mit tesz azért, hogy „gyarapodjon a testtömege”?

- A plusz 10 kg csakis valami csalás útján jöhetne létre, hiszen olyan testalkatom van, hogy egyszerűen képtelen vagyok kilókat felszedni, amelyekből aztán izmot lehetne varázsolni. Szép fokozatosan lehet évről évre 1-2 kg-mal növekedni, amit egyébként be is tartok, mert az elmúlt 2-3 évben 4-5 kg-t szedtem fel. Végül is elégedett vagyok ezzel. Segít megvalósítani azt a néhány évvel ezelőtti elhatározásomat is, hogy kevesebbet állítsanak ki. A bekkelés miatt van szükség nagyobb súlyra, mert akkor nehezebben kerül be az ember a center mögé, alapvetően vert helyzetbe.

- Elevenítsük fel eddigi pályafutásának főbb állomásait.

- Lényegében UTE-nevelésű játékos vagyok. Régebben volt a Tungsram. A Tungsram, mint cég, azt hiszem nem támogatta tovább a vízilabdát, ha jól tudom semmilyen sportágat sem. Egy évre az egész szakosztályt átvette a Kordax nevű cég. Valamilyen okból nem maradt pénz a szakosztálynak, ezért szinte az egész Kordax átment az UTÉ-ba. Mivel kordaxos voltam, én is mentem. Tehát nincsen lila vér az ereimben, nem is Újpesten nőttem fel. Igazából semmilyen különös érzelmeim nincsenek velük kapcsolatban, de csak jó emléket őrzök onnan. Nagyon sokat köszönhetek nekik.

- Akkor mégis mi vitte át a Vasasba?

- 1999-2000 körül, amikor Faragó Tamás volt az edző, hívott, és emlékszem, hogy szerződést ajánlott, de akkor Godova Gábor volt az UTÉ-ban a felnőtt edző és én szívesen maradtam vele. Hozzáteszem, hogy megérte, mert tényleg nagyon sok mindent tanultam, és ott már 17-18 évesen végigjátszottam 2 szezont. De 2001-ben, amikor Somossy József előállt a koncepciójával a „Nagy Vasas”-t illetően, akkor elcsábultam. Somossy Józsefnek akkor igaza volt, az tényleg egy nagyon jó koncepció volt, csak velem kapcsolatban egy kicsit túlzott. Mármint a becsült játékidőről, amit a medencében töltök majd. Ezzel azt akarom csak mondani, hogy eljöttem a Vasasba, nagyon szívesen, mert nagyon jó játékosokkal, egy nagyon jó csapatban, egy jó edzővel dolgozhattam. Tényleg jó csapat volt, mert majdnem mindent megnyertünk, de keveset játszottam. Ez csalódást okozott akkor.

- Mindez már nem tegnap történt, azóta mégis mennyit változott a Vasas?

- Nagyon sokat, hiszen hét év telt el. Nekem ez a hetedik szezonom a Vasasban. Az első háromról nem szívesen beszélek. Illetve beszélek, csak negatív előjellel, mert nagyon keveset játszottam. Nincsenek jó emlékeim. Bár az első évben nyertünk a magyar bajnokságon kívül KEK-et, magyar Szuperkupát és Magyar Kupát is, de mégsem éreztem jól magam, mert úgy éreztem, és úgy érzem még most is, hogy méltatlanul keveset játszottam és ültem sokat a padon.

- Olyan nevekkel játszott ekkor együtt…

- Persze. Főleg a harmadik évben, amikor Kásás édesapja volt az edző. Úgy gondolom, hogy az egy strukturálisan tökéletes csapat volt. Végig lehetne menni, hogy volt két különböző kapus, három olyan ember, aki három különböző módon centerezik, háromféle bekk, kapásoldalon, rosszkéz oldalon is különböző játékosok, jobbkezes, balkezes. Különböző mentalitású, de fiatalos és jó szellemiségű játékosok. Mégsem jött össze. Tanulságos év volt. Egyébként az volt a legrosszabb évem, ha magamról kell beszéljek, mert ott játszottam a legkevesebbet. Az volt a legnagyobb pofáraesés, hiszen minél magasabban van az ember, annál nagyobbat tud esni. A csapatra gondolok.

- Felmerül a kérdés, hogy mindezek ellenére miért maradt mégis a TEVA-VasasPlaket játékosa?

- Abban az évben a csapat megbukott, mivel nem jutottunk be a négy közé az Euroligában, tehát nem játszottunk Final Fourt. Pont a Honvéd ellen estünk ki, illetve elveszítettük a bajnoki döntőt is. Akkor sokan eligazoltak, hat vagy hét játékos. A fiatalabb része, a két Steinmetz, Vindisch Feri, Gombos Gábor, Móci, azaz Hesz Máté, Mátyás Zoli meg én maradtunk. Akkor már olyan szemmel néztük az egészet, hogy ha ennyien maradunk, és elmennek azok, akik helyettünk játszottak, illetve jobbak voltak nálunk és ezért nekik kellett játszaniuk, akkor érdemes maradni. Be is igazolódott, azóta 3,5-4 negyed közötti mennyiséget játszom. Akkor ez volt a legfontosabb nekem, hiszen az előtte lévő három év alatt rengeteg ötlet halmozódott fel bennem, amiket a kispadon megbeszéltünk a társaimmal, de nem tudtam kipróbálni a vízben, mert nem játszottam. Ezeket később kipróbáltam, és beigazolódott, hogy voltak közöttük nagyon jó ötletek. Kis dolgokra gondolok, magukra a játék elemeire. Mindenféle mozgás, amit addig "megfigyelőként" néztem Kásás Tamástól, Varga Tamástól, Madaras Norbitól, tehát tényleg jó játékosoktól, végre kipróbálhattam és működött. Ez nagyon nagy sikerélményt okozott, mert játszani jó.



- Milyen a mostani Vasas?

- Ez a Vasas elsősorban egy nagyon jó csapat. Azt hiszem, hogy szerencsés az összetétele abból a szempontból, hogy nincsen túl sok dudás egy csárdában. Egészséges, normálisan működő hierarchia van. Itt most nem arra célzok, hogy a fiatalabbak hozzák a szendvicset, amikor megyünk vidékre busszal, hanem arra, hogy mindenki megcsinálja a dolgát, és nem akar egy emberelőnyön belül három ember is egyszerre gólt lőni, hanem mindig az történik, aminek kell. Hogyha ez tényleg működik, akkor úgy érzem, hogy verhetetlenek vagyunk.

- Hogyan hatott az idei klubszezonra, hogy nyár végén olimpia lesz?

- Az olimpiai év mindig más. Benedek Tibi mondta nekem a nyáron, hogy az ő életében az olimpiai évek mindig egy teljesen más életformát, más nézőpontot, más mentalitást igényelnek. Furcsa volt ezt tőle hallani, mert amióta ismerem, a mentalitás szempontjából ő a pozitív mintakép. Úgy látszik, erre még rá tud tenni egy lapáttal. Mondott is néhány példát. Ilyenkor minden egyes klubban megtett tempónál vagy erőfeszítésnél az embernek eszébe jut, ezt nemcsak azért teszi, hogy a végén fontos helyzetben be tudja lőni a bajnoki döntőben vagy be tudja adni, hanem beugranak a ferdeszeműek és az, hogy augusztus végén az olimpiai döntőben is be kell, hogy menjen.

- Egy éve sokáig találgatta mindenki az uszodák világában, hogy Varga Dániel a Brescia csapatához igazol-e. Végül maradt, aminek a szurkolók nagyon örülnek. Az akkori döntésben szerepet játszott, hogy 2008 az olimpia éve?

- Persze, nagy dilemma volt. A Bresciával kapcsolatban úgy gondoltam, hogy kockázatos vállalkozás, mert nincs tapasztalatom, nem játszottam még külföldön. Elsülhetett volna úgy is, hogy egy nagyon erős bajnokságban idegenlégiósként lehetek reflektorfényben, de sokkal nagyobb is a nyomás. Ez azt jelenti, hogy ha jól játszol, akkor nagyon szeretnek, nagyon hálásak, viszont ha nem, és nem jönnek az eredmények, akkor onnantól kezdve te vagy a bűnbak. Tehát nagyon jól és nagyon rosszul is kijöhettem volna belőle - lehet, hogy ez kicsit gyávaság volt. Emellett emlékezzünk csak vissza, milyen eufórikus hangulat alakult ki a bajnoki döntő alatt és után a csapat körül… Lehet hogy szentimentalizmus, amit mondok, de olyan honvágyam lett, pedig még el sem hagytam az országhatárt, hogy egyértelmű volt: maradok. Ez is egy ok, de az is, hogy a barátnőmmel együtt tudtam maradni, mert ő nem jöhetett volna ki velem a munkája miatt. Az is számított, hogy másodéves voltam a Nemzetközi Üzleti Főiskolán (IBS).

- Egy év távlatából már meg lehet állapítani, hogy jó volt-e ez a döntés.

- Jól döntöttem, mindenképpen. Főleg úgy, hogy látom, a Bresciánál sajnos nem minden sikerül úgy, ahogy tervezték. Nemcsak az eredményt illetően, hanem mindenféle anyagi vonatkozásból is. De azért is jól döntöttem, mert a Vasas a bajnokság végére összeállt, ugyanaz a hangulat alakult ki, mint egy éve..



- Brescia mellett akkor hány helyre hívták még?

- Hívtak engem előtte is. Ugyanez a dilemma, ha nem is ilyen mértékben, de fennállt. Akkor még egyéves szerződésem volt a Vasassal. Tavaly azért is gondolkodtam el nagyon, mert éppen lejárt a szerződésem. Hívtak, beszéltünk róla, örültem neki. Mindig jót tesz az ember önbizalmának, ha megkeresik ilyen jó csapattól, de korábban még nem gondoltam komolyan. Tavaly nagyon komolyan gondoltam és kevésen múlt, hogy maradtam. Volt lehetőségem máshova is elmenni, de nem véletlenül a Brescia lett nyilvános, mert az volt az az egy, amiben volt némi realitás.

- A klubszezonnak vége, kezdődik a válogatott felkészülése.

- Nagyon nagy, vérre menő harc van a válogatott játékosok között. Ez a klubmeccsen úgy nyilvánul meg, hogy mindenki hajt, hogy jól játsszon. Illetve, ahogy elkezdődik a válogatott felkészülés, mindenki tiszta erőből fog edzeni. Az a cél, hogy bekerüljön a csapatba. Amúgy sajnos nem tudtam testközelből megtapasztalni, hogy hogy is áll most a válogatott, mert a kecskeméti, illetve a hódmezővásárhelyi, valamint a margitszigeti edzőtáborozást is kénytelen voltam kihagyni Dumival együtt, sérülés miatt. Az biztos, hogy nagyon kemény versenyhelyzet van, ezáltal nem is repkednek úgy a poénok, mint egy esetleges klubedzésen.

- Hallhatnánk pár szót a legnagyobb olimpiai ellenfelekről?

- Négy csapat van, amely nyerhet, és van még hat, ők ugyan nem esélyesek az aranyra, de megverhetnek bárkit egyszer-egyszer.

- Mennyit számít Kemény Dénes jelenléte egy tétmeccsen?

- Az ember mindent belead, úgy készül egész héten vagy hónapban, hogy akkor jön mondjuk egy Honvéd-Vasas meccs. Mindent megtesz, becsületesen felkészül, ott van a meccsen, és akkor meglátja Kemény Dénest. Ez a 100 százalékra még néhány százalékot rádob, ami matematikailag nem elképzelhető, de tulajdonképpen mégis így történik.

- A Vasashoz most aláírt kétéves szerződés miatt nem időszerű a kérdés, de mégis kíváncsiak vagyunk: melyik nemzeti bajnokságban tudná leginkább elképzelni a szereplését?

- Sajnos nincs túl rózsás jövőképem a vízilabda nemzeti bajnokságokról. Úgy látom, hogy mindegyik fogy, ami azt jelenti, hogy a stabil csapatokból egyre kevesebb van. Ennek globális oka van, ami a vízilabdázásban keresendő. Egyrészt magában a játékban, másrészt a vízilabda marketingjében. Erről aztán igazán sokat lehetne beszélni. Azt hiszem, hogy a sportág megérett arra, hogy változzon. Méghozzá radikálisan, mert a tendenciát látni kell, aminek az első jele az, hogy néhány évvel ezelőtt felvetődött, hogy leveszik az olimpia műsoráról. Ez önmagában egy jel. Az illetékesek azt mondják, hogy meg kell nézni a számokat. Nagyon kevés ember nézi, csekély iránta az érdeklődés. Ezzel sajnos nem lehet vitatkozni. Azzal együtt, hogy ez egy csodálatos sportág, és ha tehetem, a gyerekeimet is „vízilabdáztatni” fogom. Legalábbis lekergetem őket az uszodába. Remélem, nemcsak wellness, fitness és csúszdapark lesz akkor az uszodában, hanem lesz még vízilabda. Egy romló tendenciát látok hosszú távon. Valamit változtatni kell a sportágban, mert ha nem is haldoklik, de manapság a sportba úgy tesznek be pénzt, hogy ki is tudjanak venni. Ehhez pedig az kell, hogy sokan nézzék, és népszerű legyen.

- Hogyan lehetne változást elérni?

- Van egy fontos tulajdonsága ennek a sportágnak, ez a „felismerés” Kárpáti Györgytől származik: a víz mindenkinek nyakig ér. Ez féligmeddig igaz. A néző nem lát mást az egészből, mint egy fejet és két kezet. Néha egy elrepülő lábat vagy egy elrepülő fülvédőt esetleg. A test 30 százalékát látja, és aki nem játszotta ezt a sportágat, az igazán nem is tudja, hogy mi történik. Ezen nem lehet változtatni, mert ha a vizet leengednénk, hogy látszódjon az egész test, akkor azt már kitalálták, kézilabdának hívják. Viszont lehetne változtatni sok olyan dolgon, ami nézőbarátabbá tehetné a sportágat. Én azt pártolom, hogy legyen kisebb a pálya és játsszon öt ember öt ember ellen, egy kapussal. Néha kipróbáljuk egymás közt a Komjádiban, meg a válogatottban is próbálkoztunk már ezzel. Most ugye 30 méteres a pálya, legalábbis a két gólvonal között 30 méteres a távolság. Azt mondom, hogy nem sokkal, 3-3 méterrel legyen rövidebb a pálya. Látványosabb, sokkal pörgősebb lenne a játék, sokkal több akció lenne. Azt a 9-től 9 m-ig terjedő középső szakaszt minimalizálná vagy tüntetné el, ahol nem történik semmi. Ezért védekezésből egyből támadás születne. Bár fárasztóbb lenne, de mint a jégkorongban, itt is akár sorcserék is lehetnének. Minden játékos 2-3 percet töltene a vízben, akkor viszont kiadna magából mindent, hiszen minden másodpercben történne valami. A háromnegyed pályáról lőtt gól teljesen normális elem lenne. Fel lehetne gyorsítani a játékot akár úgy is, hogy ha a kiállított játékos kimegy, kibújik a kötél alatt és visszajön. Ilyet már ki is próbáltak egyébként. Ha kiállítás után egyből visszajön a kiállított, akkor ott rögtön kialakul egy kis-közepes méretű helyzet, amit meg kell tudni oldani. Aztán szerintem nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a meccs előtti beszélgetésekben a néző felvilágosítására, szakértők választ adhatnának a taktikával, technikával kapcsolatos kérdésekre.

- Saját internetes oldalán a közönség véleményét is megkérdezte arról, hogy a nézők milyen újításokat javasolnának.

- Azt kértem tavaly ősszel, hogy írják meg, miként lehetne több nézőt kicsalogatni egy meccsre. Sok ötlet született, sokan beírtak. Javasolták, hogy a vízilabdameccsek köré szervezzenek show-t, legyen például tombola. Szerintem jobb kommunikációra is szükség volna a szurkolók és a csapat, illetve a szakosztályok között. Lehetnének közönségtalálkozók, akár busz-szervezés vidéki túrákra vagy külföldi meccsekre. Szerintem a lelátót is fel lehetne osztani több részre, lehetne egy VIP rész. Például Berlinben, ha jól tudom, a meccseket úgy játsszák, hogy a medence körül vacsoráznak. Nyilván egy bizonyos réteg tagjai, akik megengedhetik maguknak. Vacsora közben beszélgetnek, s nézik a meccset. Egyfajta társadalmi eseménnyé válik ott a mérkőzés. Lehet azt mondani, hogy jó, de hát nem is a vízilabdára kíváncsiak igazán, ám be kell látni, hogy ilyesmire igenis szükség van. Egy focimeccsen, Törökországban a focipályának háttal szurkolnak néhányan vagy néhány százan, mert a balhé a lényeg, meg a hangulat. Igenis hangulatosabbá kellene tenni a sportágunkat! Önmagában kevés az, amit a vízilabda tud adni, szerintem. Tehát ahhoz, hogy 1500-2500 közötti embertömeg legyen kint egy meccsen, ahhoz kevés az, hogy négyszer nyolc percen át játszanak a medencében.

- Én még azt is felvetem, hogy ne lehessen zónázni. Erre sokan furcsán nézhetnek mondván, hogy ez pont egy magyar „találmány” volt. Igen, ezzel lehetett olimpiát nyerni 50 évvel ezelőtt pont ’56-ban. A retesszel. Retesznek hívták akkor még, Markovits Kálmán találta ki. De ezzel, hogyha zónáznak a csapatok, kivesznek az individuális megoldások. Tehát a test-test elleni betörés, visszaugrás, a mezőnyben a cselezések, az átdobós csel, az improvizáció. Szerintem a vízilabdában a leglátványosabb produkcióra a center képes, de a zónában elhalványul a center szerepe. Pedig az nagyon látványos, amikor gladiátor módjára, ügyességgel vagy éppen erővel az egyik jobbnak bizonyul a másiknál. Ha csak szoros emberfogás lehetne, nem szabadna zónázni, minden szituációban egymás mellett állnának a védők a támadókkal, és csellel, vagy erővel, vagy bármiféle fifikával rá lenne kényszerítve az ember, hogy kicselezze a másikat. Úgy gondolom, hogy ez látványosabb lenne, de nem vagyok száz százalékig biztos benne. Egy próbát megérne, azt hiszem. Azt is megértem, hogy nem az olimpián kellene kipróbálni ezt. Ki lehetne próbálni pár hónapot, ki lehetne próbálni ifiben, ki lehetne próbálni a Magyar Kupában mondjuk, aminek talán nincs olyan nagyon nagy súlya. Valamit változtatni kell, mert ez így szerintem nem jó.

- Több mint egy éve látható a Vasas egyik fő szponzorának multivitamin-reklámjában. Így mindenki tudhatja Varga Dániel vízilabdázóról, hogy évente kétezer-egyszázkilencven kilométert úszik, tizennyolcezer-háromszázhússzor dob kapura, kilencszáztizenhat órát edz, nyolcvan meccset játszik és van legalább egy kiállítása is. Vajon ennek a reklámnak van hatása?

- Nem értek hozzá, azt mondják a marketingesek, hogy van. Én azt mondom, hogy nem is egy csepp a tengerben, hanem egy kanál víz a tengerben. Tehát annyival több. Ez megéri a cégnek, megéri annak, aki szerepel benne. De az igaz, hogy nem ettől kezdenek el áramolni a tömegek a meccsre.



- Hogy tetszett a reklámfilmezés?

- Nagyon nagy élmény volt maga a forgatás. El nem tudtam képzelni addig, hogy miért kell az uszodában 3,5 órát, kint a stúdióban meg 5,5 órát eltölteni. Fél perces a reklám, és ez olyan 8-9 óra volt, amíg felvettük. Nagyon sok szöszmötölés van egy ilyen forgatáson, de örülök neki, hogy megtapasztaltam.

- Minden sportágban különlegességnek számít, ha testvérpárok játszanak egymással vagy esetleg egymás ellen. A Vasasban eddig két testvérpár is volt, Steinmetz Barnabás és Ádám mellett Varga Dániel és öccse, Dénes, azaz Dumi. Mi történne akkor, ha az egyikőjük utazna Pekingbe, a másikójuk viszont nem.

- Ilyen szóba se kerülhet. Amikor az olimpiára gondolok, s próbálok szituációkat elképzelni, mindig ott van mellettem az öcsém is. Mindketten azt választottuk, hogy mindent megteszünk, hogy ott legyünk és együtt álljunk fel a dobogóra.

- Milyen a viszonya az öccsével?

1987. március 29-e óta kölcsönhatásban vagyunk, és hatással vagyunk egymásra. Emlékszem, amikor megszületett, ott voltam a kórházban, az aulában vártam rá, és nagyon untam magam, mert nem tudtam, hogy mi történik. Tehát már ott bosszantott egy kicsit. Egyébként ez csak vicc nyilvánvalóan, bár megtörtént. Mindenképpen jó hatással vagyunk egymásra és fejlődünk is egymás mellett. Jól kikapnánk a szüleinktől, ha nem így lenne!

- Ennek kapcsán persze felvetődik a kérdés, hogy a szüleik mennyire szóltak bele a vízilabdázáshoz tartozó döntéseikbe.

- Nagy hálával tartozom mind Apukámnak, mind Anyukámnak, hogy soha nem szóltak bele szakmailag, mert egy játékos nem tud kibontakozni úgy, hogyha állandóan parancsokat kap. Ráadásul olyan személyektől, akik nem is értenek a vízilabdához, se pedagógiailag, se szakmailag. Éppen ezért mondom, hogy hálás vagyok a szüleimnek, amiért soha nem volt szakmai kérésük.

 

- Mint ebből az írásból is kiderült, Dumi nem az egyetlen testvére.

- A négy testvér közül mindenki vízilabdázott. Az idősebbik bátyánk, Zsolt korosztályos válogatott volt. Nagyon nagy tehetségnek számított. Faragó Tamás a saját utódjának nevezte akkoriban, amikor Zsolt ifi volt. Csak aztán különböző okok miatt sokáig nem lett belőle I. osztályú vízilabdás. Volt legalább száz OB I-es meccse, de nem tudta kinőni magát. Az ő öccse, az én bátyám, tehát a második legidősebb testvér Zoli. Ő is korosztályos válogatott volt, a négy évvel idősebbeknél is a válogatottban szerepelt. Balkezes, és ő a zenét választotta. Először elkezdett gitározni, most pedig egy hangstúdiót vezet, ahol hangmérnök-zeneszerzőként dolgozik.

- Ha elővennénk az orvosi kartonját, elég sokáig lehetne sorolni a különböző sérüléseket, töréseket.

- Igen, ez jellemző volt rám kisiskolás, tehát gyerekkoromban is. Háromszor, nem, kétszer volt eltörve a jobb kezem, egyszer a bal. Az egyik esetre emlékszem. Sétáltam az utcán, az osztály jött vissza egy térről, és egyszerűen rosszul léptem, az alkaromra estem, és annak csontja elrepedt. Mind, az összes törés ilyen szerencsétlen eset volt. Ennek ellenére azt mondom, hogy semmi nem véletlenül történt. A testalkatom eleve alkalmas arra, hogy könnyebben történjen velem valami, s valószínűleg a koordináció vagy a figyelemmegosztás hiánya hoz ilyen helyzetbe leginkább.

- Már nincs sok idő hátra az olimpiáig, ezért létfontosságú, hogy mindenki tökéletes egészségi állapotban legyen…

- Minden küszöböt megnézek, és persze nem ugrom balerina-ugrásokat a sekélyebb vízben. De az sem jó, ha túlságosan figyel erre az ember, mert ha görcsösen koncentrál, hogy ne történjen baj, akkor biztos megtörténik.

- Köszönjük a beszélgetést!

Vályi Viktória