Szivós Marci: a harmadik generáció
A magyar vízilabda nagykönyvébe két név már arany betűkkel van beírva, méghozzá idõs Szivós Istváné és ifjabb Szivós Istváné, hiszen mindketten olimpiai bajnokok. Az idősebb két alkalommal, míg az ifjabb egyszer állhatott az ötkarikás játékokon a dobogó tetején.
A két Szivós után jelentkezett a harmadik, a legifjabb – Márton - ,aki tagja a Honvéd Dominó klasszis csapatának, s most úgy néz ki, hogy ott lehet Pekingben az olimpián, követve a családi hagyományokat. Idõs Szivós István három olimpián szerepelt, ott két aranyat és egy ezüstöt szerzett; 1948-ban Londonban a második helyen, míg 52-ben és 56-ban Helsinkiben és Melbourne-ben aranyérmes lett. Fia négy játékon lehetett ott, 1968-ban, 1972-ben; majd Montrealban 1976-ban léphetett édesapja nyomdokába az aranyéremmel. Bronzzal fejezte be olimpiai szereplését 1980-ban Moszkvában.
Az nem meglepő, ha kiváló sportolók kiváló fiai a szülők hagyományait követve ugyanazon sportágban juthatnak el a csúcsra. Hogy csak két hazai példát említsek, Németh Imre kalapácsvetésben lett olimpiai bajnok, míg Miklós fia a gerelyhajításban. Nem is beszélve a – vizes - Gyarmati Dezsőről és Székely Éváról, s lányukról Gyarmati Andreáról - igaz, a lánynak nem sikerült olimpiai győzelmet kivívnia, ezüstöt szerzett. De olyan család, úgy gondolom a világon kevés akad,mint a Szivóséké, ahol a harmadik generációnak is adva van a lehetőség, hogy a csúcsra jusson. A fentiek ismeretében kérdeztük a legfiatalabb Szivóst.
Családi indíttatásra, netán parancsra lett vízilabdázó?
Természetesen sokat nyomott a latban, hogy nagyapám és édesapám is ezt a sportágat űzte, de semmi kényszer nem volt benne. Papám megkérdezte, hogy kedvem lenne-e hozzá - én természetesen igent mondtam, ezek után levitt a KSI-be, mert úgy tartotta, hogy ott folyik a legszínvonalasabb felkészítés a fiatalok számára. Ott tanultam meg a sportág alapjait és onnan igazoltam később a Honvédba, ahol a válogatottságig jutottam.
Előnyt jelentett-e a sportágban az, hogy a Szivós nevet viseli?
Valahol talán igen, de úgy érzem, hogy különösebben nem kivételeztek velem. Viszont egy kicsit nyomott az első időben, mert úgy éreztem, hogy összehasonlítanak nagyapámmal, és édesapámmal.
Látta-e valamelyiket játszani?
Sajnos nem, mert a huszonévesek közé tartozom, így se apámat, de leginkább nagyapámat nem láthattam játszani, természetesen régi filmeken és videókon többször is megnéztem, hogy ők miként űzték ezt a sportágat.
Mint minden változik az életben, a vízilabda is. Ma már más, mint amikor a nagyapja űzte ezt a sportágat.
Való igaz, valóban más szabályok és más lebonyolítási rend van a pólóban, mint a nagypapám idejében. De azt tudom, hogy klasszis játékos volt, ezt az öreg szurkolók nagyon sokszor elmondták nekem. Édesapám pedig a centerjátékával a világ egyik meghatározó vízilabdázója volt.
Három generáció, három testmagasság. A jelenlegi mezőnyben hová sorolja magát?
Valóban, én nagyapámnál jóval magasabb vagyok 193 centimmel, édesapámnál pedig jóval alacsonyabb, aki két méteren felüli magassággal bír. Úgy érzem, a mai mezőnyben testalkatommal az átlagjátékosok közé tartozom, mert vannak néhányan alacsonyabbak, de sokan jóval magasabbak is, de főleg testesebbek, mint én.
Jobbkezes, szélsőt játszik. Az úszógyorsaságával elégedettek?
Úgy érzem, hogy a gyors játékosok közé számítok, hiszen nemegyszer én vagyok az, aki a labdáért úszik a negyedek kezdetekor.
A póló nem a kisasszonyok sportja. Benne van az adok-kapokban?
Nem tartozom a durva játékosok közé, de ha megütnek, én sem maradok adós. De kezdeményezni nem igen szoktam a bunyót.
Ha van némi szabadideje, azt mivel tölti?
Imádok moziba járni. Ha éppen nincs edzés, vagy mérkőzés, akkor több filmet is megnézek egy nap alatt, szeretek kirándulni, ilyenkor magammal viszem olasz vizslámat, akit a jó barátoktól kaptam, és Baggio névre hallgat.
Ha már Olaszország szóba került, akkor ott is megfordult.
Való igaz, egy évet lehúztam az egyik legnevesebb olasz csapatnál, a Pro Reccónál, amellyel megnyertük a klubcsapatok Európa-kupáját. De egy év után visszatértem a Honvédhoz.
Amióta a válogatott tagja, aranyéremre még nem futotta.
Sajnos így van, ezüstbe vagyunk öntve az olimpia óta, és remélem, hogyha kijutok Pekingbe, valamivel színesebb éremre váltható.
Eddig megközelítően 90 alkalommal képviselhette válogatottban hazánkban. Melyik az a legemlékezetesebb meccs, amelyet nem felejt el, s akad-e olyan, amelyet szívesen elfelejtene?
Remélem a legemlékezetesebb még hátra van! Amit meg szívesen elfelejtenék _ de soha nem fogom tudni -, az a legutóbbi világbajnoki döntő, amelyet a horvátokkal vívtunk, s én ziccerhelyzetben kihagytam a gólszerzési lehetőséget, ami sajnos fordulópont volt a mérkőzésen. Mert ha én akkor azt belövöm, világbajnokok lehettünk volna. De nem találtam a kapuba és nem lettünk aranyérmesek.
Vasárnapi Hírek - Fluck Miklós
