FACEBOOK

Hét magyarral indul az olasz bajnokság

Hét magyarral indul az olasz bajnokság
hozzászólás, 2007.10.19.

Szombaton kezdetét veszi Európa (és a világ) egyik legerősebb nemzeti bajnoksága, az olasz Serie 1 A. Négy klubban összesen hét magyar játékos vág neki a küzdelemsorozatnak a 14 csapatos első osztályban, köztük a jelenlegi válogatott keret négy tagja, Benedek Tibor, Kásás Tamás, Madaras Norbert (Pro Recco), valamint Hosnyánszky Norbert (Florentia). A bajnoki cím védője (immár két éve) a Pro Recco.

A válogatott kerettagok mellett tegyünk említést a többi magyarról: Varga I. Zsolt a Cremonát, Märcz Tamás - Egerből visszaigazolva Olaszországba - a Nervit erősíti. Mindketten a sydney-i olimpiai bajnok csapat tagjai voltak. Új fiú az olasz első osztályban a 23 éves Munkácsi Róbert, aki egy éve szerződött Szolnokról a másodosztályú Firenzéhez, s most szemet vetett rá a Lazio, amely két évre szerződtette. Debütálása az olasz első osztályban nem lesz sétamenet, hiszen a szombati nyitófordulóban a Lazio éppen a Pro Recco vendége lesz...

Ami a bajnokság lebonyolítási rendjét illeti: az alapszakaszban mindenki játszik mindenkivel, méghozzá oda-vissza alapon. A legjobb nyolc egyenes kiesésben folytatja, a páros meccsek két győzelemig tartanak, egészen a döntőig, ahol már három nyert meccs kell ahhoz, hogy új (esetleg ugyanaz a) gazdája legyen a bajnoki címnek, a Scudettónak.

A versenysorozat legnagyobb esélyese természetesen a Pro Recco, amely világsztárok sorát vonultatja fel, s nem csak a bajnoki címet, hanem az Olasz Jupát és az Euroligát is szeretné megvédeni, vagyis minden versenyen nyerni akar, ahol csak elindul.

A csapat két világsztárral erősödött: visszatért régi sikereinek színhelyére Benedek Tibor, a magyar válogatott csapatkapitánya (hatszoros magyar és kétszeres olasz bajnok), aki kettős állampolgár, így nem foglal le idegenlégiós helyet. Átköltözött Nápolyból Reccóba Vanja Udovicsics, a szerb válogatott extraklasszisa, ő azonban egyelőre nem játszhat, mert honosítása még nem zárult le, az engedélyezett három idegenlégiós helyet pedig Vujasinovics, Kásás és Madaras foglalja el...

Sokáig kétséges volt, hogy a csapat egyik legjobbja, Alessandro Calcaterra játszhat-e a bajnoki nyitányon, az ő játékjogával ugyanis egy szponzor rendelkezik, akivel csak most sikerült megegyezni a zömök center idei szerepeltetéséről. (Ez elsősorban Benedek Tibor számára jelenthet megkönnyebbülést, ugyanis amíg csak a második center, a szintén nem akármilyen teljesítményre képes Deserti játszhatott, rendre Tibi ment be centerezni…)

Madaras Norbertet és Kásás Tamást a bajnoki esélyekről, a várható riválisokról kérdeztük és persze arról, hogy mit várnak maguktól, s mennyiben játszik majd szerepet bajnoki szereplésükben az a tény, hogy immár ráfordultunk az olimpiai célegyenesre.

MADARAS NORBERT:

Szerintem a Recco a legesélyesebb, hiszen tavaly óta csak erősödött. Utána talán a Posillipo lehet a legjobb, majd a Savona és a Brescia következik. Calcaterra ügye a héten rendeződött, már velünk edz, kész a játékra és akár már szombaton is szerepelhet.

Tény, hogy tavaly magasra tettük a mércét, nehéz lesz ismételni a bajnokságban és az Euroligában is, de természetesen ezen vagyunk. Ugyan hivatalosan nincs kimondva, de mások is úgy gondolják, hogy győznünk kell mindenhol. Persze ezzel a csapattal mi más is lehetne a cél.

A saját szempontomból: azt szeretném, hogy jó évem legyen – már csak az olimpia miatt is, hiszen ugye már most az jár a fejemben.  Szeretnék jól játszani, de egyben okosan is. Nem lehet 12 hónapig csúcsformában lenni, ha valamit, akkor ezt az elmúlt években itt megtanultam. Viszont annak, hogy tavasszal és nyáron jó legyek, most kell megteremteni az alapjait. Erre külön terv nincs, egyszerűen úgy kell edzeni végig.

KÁSÁS TAMÁS:

A Reccón kívül a Bresciát tartom jónak, veszélyes a Savona, a Cremona és természetesen a Posillipo.

Én is úgy gondolom, hogy nehezebb, sokkal nehezebb  lesz, mint tavaly. Újra nyerni mindig nehezebb, főleg úgy, hogy a tavalyinál semmiképpen nem lehet jobb évünk. Vagyis nyernünk kell, de ellenünk mindenki vérben forgó szemekkel, egyben az esélytelenek nyugalmával száll vízbe.

Ami engem illet, szeretnék fontos és hasznos tagja lenni a csapatnak, ezenkívül csúcsformába kerülni, mire jön az olimpia. Szeretném tökéletesíteni a játékomat és fizikálisan fitten akarok Pekingbe érkezni.

x

A bajnokság szombati nyitófordulójának magyar vonatkozású mérkőzései:

Pro Recco-Lazio (Benedek, Kásás, Madaras, illetve Munkácsi)

Cremona-Bogliasco (Varga I. Zsolt)

RN Florentia-Plebiscito (Hosnyánszky)

Nervi-Chiavari (Märcz)