Kínában oktatta a sportág mesterfogásait Kásás Zoltán, a magyar válogatottat irányító stáb tagja, Kemény Dénes szövetségi kapitány segítője. A szakembert az út részleteiről, tapasztalatairól, élményeiről kérdeztük. És persze arról, hogy tapasztalható-e már az olimpiai láz a jövő évi játékok helyszínén.

- Mennyi ideig voltál kint, hol jártál, és tulajdonképpen mi volt a konkrét feladatod?

- Három hétig voltam kint, Tiencsin (Tianjin) nevű városban, ez Pekingtől 120 kilométerre van, és Kína harmadik-negyedik legnagyobb városa, 10 millió ember él ott. Van négy autógyára és egy komoly úszó-műugró központja. A női vízilabda-válogatottnál voltam, a szövetség meghívására.

- Mi volt a feladatod?

- Gyakorlatilag mindenben kérték a segítségemet, ami a vízilabdával kapcsolatos, technikai dolgokban ugyanúgy, mint ahogy a második hét végétől már a játék taktikai elemeit illetően is. Nagyon sok gyakorlatot mutattam nekik, figyeltem, ahogy dolgoznak, és igyekeztem kijavíttatni velük a hibákat. Vezettem egyéni és csapatedzést, úgyhogy gyakorlatilag mindenre kerítettünk időt.

- Ez napi elfoglaltságban mit jelentett, délelőtti és délutáni foglalkozásokat?

- Igen. A kínaiak egészen eszeveszett módon dolgoznak, úgyhogy a hét hat napján kétszer, tehát szombaton is két edzést csináltak. Rengeteget „úsztatják” őket, úgyhogy én ebből egy kicsit visszavetettem, nem tartottam úszóedzést, mert azért mentem oda, hogy vízilabdával foglalkozzunk. Gyakorlatilag minden délelőtt és délután a technikán volt a hangsúly, méghozzá nem csak a lövéseken, hanem a lábtechnikán, a mozgástechnikán is.

- Hogy kaptad a felkérést?

- Van Ausztráliában egy nagyon jó barátom, akit legalább harminc éve ismerek, Anton Kajlich, aki gyakorlatilag pozsonyi, az apja még teljesen jól beszélt magyarul. Én a ’80-as évek közepén 13 hónapig éltem Ausztráliában, Brisbane-ben, és ő is ott élt. Komoly kötődése van a vízilabda-sporthoz, az ő gyáraiban készült a legutóbbi két olimpia szinte valamennyi uszodai felszerelése, a kapuk, kötelek, stb. Mivel Kínában is van üzeme, sűrűn utazik oda, jó a kapcsolata az ottani vízilabdázókkal, ő javasolt, a közvetítésével kerültem ki.

- Milyen a kínai női vízilabdázás?

- Idén a junior világbajnokságon döntőt játszottak, ami figyelemre méltó eredmény. Abból a junior csapatból kilencen már a felnőtt válogatottnál vannak, tehát nagyon fiatal csapatról van szó. Egyébként majdnem mindegyik lány úszó volt, de ahhoz képest nagyon jók.

- Hogy látod, mennyire fejlődőképesek technikailag?

- Fejlődőképesek, mert nagyon akarnak, fegyelmezettek, és hihetetlenül keményen dolgoznak. Úgy gondolom, hogy ha ezzel a csapattal jól dolgoznak továbbra is, akkor egy-két éven belül bizony kellemetlenséget okoznak majd szinte mindenkinek. Én egyébként nem nagyon vagyok benne a női vízilabdában, ezért nem is ismerem a csapatokat, nem sok női mérkőzést néztem, de elkértem a kínaiaktól néhány felvételt, megnéztem egy-két meccsüket, ezek után, ezek alapján állítottam össze a programot. A harmadik, utolsó héten minden edzést én csináltam, kifejezetten kérték, hogy azt csináljam, amit én akarok.

- Mit mondtak a végén, hogy értékelték a munkádat?

- Nagyon tetszett nekik, mondták, hogy sok újdonságot tanultak. Egy dolog okozott nekik csalódást. Kérdezték tőlem, hogy hogy tudnának jobbak lenni. Elmondtam, hogy amiket a foglalkozásokon mutattam, amiket gyakoroltunk, azokat kell tökéletesen végrehajtani, mindig egyre jobban és jobban, úgy tudnak egyre jobbak lenni. Ők azt hitték, hogy van valami nagyon nagy titok, amit talán a segítségemmel megtudhatnak. Mondtam, hogy itt nincsenek titkok, az apró részleteket kell tökéletesen végrehajtani, „összerakni”, aztán egyszer csak elkezd működni a dolog.

- Akkor a végén csalódottak voltak, hogy nem tudták meg tőled a titkot?

- Csak ilyen értelemben, egyébként nagyon elégedettek voltak, és mondták, hogy rengeteg dolgot fognak tudni hasznosítani, az is lehet, hogy még találkozunk, de ez egyelőre nem biztos.

- A zsúfolt program ellenére volt időd városnézésre, láttál-e nevezetességeket?

- A hétvégeken csináltak nekem programot, voltam a Nagy Falnál is, s amikor jöttem haza, beiktattak egy pekingi látogatást, a Tiltott Várost is körbejártam, így azért elmondhatom, hogy láttam jó néhány érdekes dolgot.

- Hogy tapasztaltad, nagyon nagy a várakozás kint az olimpiával kapcsolatban? Vannak olyan pletykák, a készülődés hőfokát érzékelendő, hogy nem is akarnak kiengedni egyetlen aranyérmet sem a határon, vagyis toronymagasan szeretnék megnyerni az országok közötti nem hivatalos pontversenyt az olimpián. Hogy állnak a rendezés előkészületei?

- Azt hiszem, az olimpiák történetében még nem nagyon volt olyan, hogy egy évvel a kezdés előtt szinte teljesen kész van minden. Kínában a nagy városokban már most próbálják a nyitó rendezvényeket a jelmezes felvonulásoktól a tűzijátékokig. Olyan építkezések folynak egyébként is, hogy az ember csak ámul. Ami a versenyeket illeti, a női vízilabdát még nem sorolják az éremesélyesek közé, de ebben a közegben is lehet érezni az olimpiai lázat, állandó téma ez mindenhol. Rengeteg kínai tévécsatorna van, már most az olimpiai reklámok mennek, népszerűsítik az esélyes sportolóikat, s az utcák is tele vannak olimpiai plakátokkal. Láthatóan nagyon ki akarnak tenni magukért, és ezért aztán mindent elkövetnek, a pénz nem számít. Nagyon nagy olimpiát szeretnének rendezni, és nagyon eredményesek akarnak lenni.