FACEBOOK

Varga Dani: a vártnál hosszabb lesz a lábadozás

Varga Dani: a vártnál hosszabb lesz a lábadozás
hozzászólás, 2007.08.29.

Varga Dánielen elvégezték a vállműtétet. A válogatott játékos nem tudott elmélyedni az orvosi részletekben, de úgy tudja, hogy gyógyulása a tervezettnél hosszabb időt vesz majd igénybe. Danival végül a Ferihegyi repülőtéren tudtunk szót váltani, felkötött karral várta öccsét, az újdonsült junior világbajnokot.

- Hogy sikerült a műtét?

 

- Azt hiszem, jól sikerült, véglegesen egy év múlva tudok róla beszámolni, hiszen az volt a cél, hogy ne fájjon a vállam. Most persze még fáj, hiszen ez a műtét velejárója, a lényeg az, hogy meg fog gyógyulni valószínűleg.

 

- Mit csináltak a műtét során?

 

- Ez az, amit nem egészen értek, kétszer is elmondták nekem, de nem akarok butaságot mondani, ezért inkább nem mondok róla semmit. Azt tudom, hogy az egyik csontomnak az egyharmadát lefaragták. Ennyit tudok azon kívül, hogy izomszakadás volt, mást nem tudok róla mondani.

 

- Az orvos mondott valamit utána, érte őket meglepetés műtét közben?

 

- Azt mondták, hogy minden rendben volt, egy kicsit nagyobb részt kellett levágni, mint amire számítottak, ezért a gyógyulásom sem 5-6 hét, hanem 7-8 hét lesz, de egyébként minden rendben zajlott.

 

- Altattak?

 

- Altattak, igen.

 

- Mi a most következő időszak menetrendje?

 

- Három hétig semmit nem szabad csinálnom, tehát 90 fok fölé nem is nyújthatom a karomat, utána kezdhetek el gyógytornázni, azután lazán úszni és labdázni. Ez utóbbi két hónap múlva lesz.

 

- Mennyire tudtad figyelemmel kísérni a juniorok teljesítményét?

 

- Az öcsémen keresztül tudtam az eredményeket, illetve a meccsek főbb momentumait, lényegében amit innen, több mint tízezer kilométer távolságból tudni lehetett, azt tudtam.

 

- Mit szólsz az eredményhez?

 

- Nagyon nagy dolog. Tudom értékelni, mert én elveszítettem egy junior világbajnoki döntőt, illetve van egy harmadik helyem. A vízilabda-utánpótlásnak szüksége van erre a lökésre, erre az önbizalomra, és gondolom a srácoknak is nagyon jót fog tenni a klubjukban. Nagyon sok a tehetséges játékos

 

- Gyors gyógyulást kívánunk!

2 régi hozzászólás

Tamara hozzászólása
Tamara3924
2007.08.29. 20:58

Kedves Dani!Mihamarabb gyógyulj meg!

borso hozzászólása
borso3922
2007.08.29. 19:38

Gyógyulj meg minél korábban Dani, mert a TEVA-VasasPlaketnek nagy szüksége van RÁD!