A válogatott elsőszámú kapusát nemrégiben vb-elődöntőbeli lecseréléséről faggattuk. Most a melbourne-i döntőről, az olasz bajnokság nyújtotta szakmai fejlődési lehetőségről, továbbá nyári programjáról kérdeztük.

- Eltelt most már elég idő a melbourne-i vb óta ahhoz, hogy az ember megkérdezhesse: megszépítette-e az idő az ezüstöt, másként értékeled-e a történteket, mint közvetlenül a horvátok elleni döntő után? Egyáltalán: foglalkoztat-e még a vb-n nyújtott teljesítményed és a döntő?

- Én már előre nézek. Mondják, hogy a döntőben jól védtem, ugyanakkor egygólos meccsnél mindig felvethető, hogy az ember egy kis bravúrral hozzátehetett volna annyit, amennyivel éppen sikerül győzni. Egyénileg nem éltem meg kudarcként, hiszen az elődöntő után sikerült talpra állnom, egész jó teljesítményt hoztam, de ha még kicsit jobbat hozok, akkor talán arany lóg a nyakunkban. 

- Amikor visszatértél Camogliba, olasz klubcsapatodhoz, hogy fogadtak?

- Mindenki őszintén gratulált, tudták, hogy nekünk ez kudarc, de például Vicsevics, a Savonában játszó olimpiai bajnok azt mondta: higgyem el, hogy tízegynéhány évvel ezelőtt egy ilyen ezüstnek borzasztóan örült volna a magyar válogatott, csak mióta mi vagyunk, azóta számít kudarcnak a második hely.

- Mennyire tudtad figyelni a vb-döntő utáni itthoni visszhangokat?

- Nem is igazán érdekel, hogy ki mit mond, mi a saját mércénk szerint ítéljük meg a dolgokat, és az alapján mindenképpen szeretnénk előbbre lépni.

- Látod az ennek megvalósításához szükséges konkrét tennivalókat, lehetőségeket?

- Persze, én abszolút nem aggódom a jövőt illetően. Sőt. Eddig mindig azzal volt a gond, hogy az „egygólos meccset”, a legfontosabb mérkőzést, a döntőt elvesztettük. Most már az elődöntőben egygólos, szoros mérkőzésünk volt, s azt a hosszabbításban sikerült megnyerni, úgyhogy ilyen szempontból előreléptünk. Az, hogy a horvátoknak sikerült minket legyőznie - szerencse nekik, pech nekünk.

- Beszéljünk kicsit az olaszországi helyzetedről. Vannak olyan vélemények, hogy talán nem segíti igazán a fejlődésedet, s a válogatott szempontjából sem előnyös, hogy az átlagosnál gyengébb csapatban védsz.

- Nagyon jól tudok itt dolgozni, a fizikai felkészülésre is kiválóak a lehetőségek, s vannak itt olyan lövők, akik legalábbis szinten tartanak... Sokkal több komoly tétre menő meccset játszom, nem az van, mint otthon, ahol egy-két jó csapat van, s játszik az ember egy évben 6-7-8 komoly meccset, a többit pedig simán nyeri. Itt kicsit fordítva van: van huszonkét meccsünk, ebből hat olyan, hogy esélyünk sincs, viszont az összes többi nagyon komoly mérkőzés. Valahogy a stressz, a versenyizgalom is erősebb itt.

- Mi a menetrend a bajnokságban a csapatodnál?

- A Chiavarival játszunk két győzelemig tartó páros mérkőzést a bennmaradásért. Az első meccset idegenben egy góllal elvesztettük, 12-én lesz a visszavágó és ha sikerül nyernünk, akkor 16-án a mindent eldöntő harmadik találkozó.

- Mikor jössz haza?

- Május 19-én repül a család, én pedig kocsival megyek majd utánuk.

- A nyári programod hogy alakul?

- Június 25-én kezd a válogatott, de én már előtte két héttel elkezdem az edzéseket, az addig tartó pihenés elég lesz.

- Hol fogsz edzeni?

- Valószínűleg a Vasasnál, ott dolgozik Mátéfalvy Csabi, a válogatott kapusedzője.

- Mik a várakozásaid a nyarat illetően?

- Úgy érzem, hogy az idei Világligát meg kellene nyernünk. Kicsit kisebb a tét, kicsit más, ugyanakkor nem lesz könnyű, hiszen a szerbek is borzasztóan komolyan veszik, nekik még olimpiai kvalifikációjuk sincs. Mi ezen már túl vagyunk.