Ahogy távolodunk a melbourne-i világbajnokságtól, úgy tisztulnak le a dolgok, s úgy nyílik egyre inkább lehetőség kielemezni egy-egy érdekes, esetleg sorsfontosságú történést, jelenetet. Az egész torna egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor az idegölő küzdelmet hozó spanyol-magyar elődöntő második negyedében, 6:5-ös spanyol vezetésnél Kemény Dénes váratlanul lecserélte a válogatott első számú kapusát.

Mint utólag kiderült, Nagy Viktor nem hitt a fülének, amikor másfél perccel a negyed vége előtt a szövetségi kapitány odaszólt neki: menjen be. „Most?” - kérdezett vissza szinte bambán. „Azonnal!” - szólt a válasz, és Nagy Viktor már ugrott is a vízbe.

Azóta Kemény Dénes és Nagy Viktor is nyilatkozott a furcsa döntés hátteréről, körülményeiről. (Az MTV Sport 7 című műsorában.)

Megtudhattuk, hogy a csere főként azért volt váratlan, mert nem sok hiányzott a félidőig, amikor öt perc lehetősége lett volna a cserekapusnak, hogy rendesen bemelegíthessen.

- Általában az ember nem abban a másodpercben hozza meg a döntést, hanem hamarabb. Már egy góllal vagy két-három perccel korábban elkezd azon gondolkodni, hogy indokolt vagy nem indokolt egy esetleges kapuscsere - mondja Kemény Dénes. -. Mindenképpen egy látványos, teátrális kapuscserét akartam, mert nagyon magabiztosan játszottak a spanyolok, és kellett valami, ami megzavarja őket. Az is benne volt, hogy ott „hidegen” esetleg rögtön meglepik Viktort, de szerencsére az jött be, amit ettől vártam: elkezdtek feleslegesen kapufákat lőni, s volt egy-két jó védés is. Szecskával egyébként nem volt semmi gond, nem hibázott, csak nagyon magabiztosak voltak vele szemben, tehát a csapat érdekében cseréltem.

Nagy Viktor ma azt mondja: olyan hirtelen jött a döntés, hogy nem volt ideje lámpalázra. Igazából meccs után egy órával esett le nála a tantusz… Azóta megnézte a mérkőzést (a döntőt még nem…), és kielemezte saját hibáit - szám szerint 3-4 ilyet talált.

Megkérdeztük Szécsi Zoltánt, a váratlan kapitányi húzás szenvedő alanyát, ő hogy emlékszik az esetre.

- Nem lepett meg a csere, mert én is azt éreztem, hogy valamit váltani kell, nagyon leült a csapat. Egyrészt a spanyolok magabiztosak voltak, mi pedig nem pörögtünk, se elöl, se hátul. Mindenképpen jó húzás volt, ma is úgy gondolom, hogy maga a csere és Viktor teljesítménye lehetőséget adott arra, hogy a csapat fölpörögjön - és fel is pörgött a társaság, valamikor a harmadik negyed közepére.

 - Nem volt rossz érzés levonulni, hiszen a látványos cserével az volt a látszat, hogy a Te teljesítményed miatt áll vesztésre a csapat?

- Nem, ez mindig benne van, tényleg úgy éreztem, hogy én sem tudom őket fölrázni bentről, talán még azt is mondhatom, hogy kintről többet tudtam hozzátenni. Amíg bent voltam, kaptam hat gólt, abból szerintem három mindenképpen védelmi hiba volt, hármat én is megfoghattam volna. Én sem tudtam a szükséges nagy pörgést hozni, s a kapuscsere után Viktor védett két-három nagyot, és az elég volt ahhoz, hogy talpra álljunk.

(Szécsi Zoltánnal a jövő héten hosszabb interjút közlünk.)