Lihotzky Károly volt az, aki az úszásoktatásra érkező gyerkőcök közül kiszúrta Fodor Rajmundot és Kiss Csabát, míg Molnár Tamást a tartáshibával küzdők között fedezte fel, hogy aztán a vízilabda felé terelje őket. Az 1997-ben, Mariborban ifi EB-t nyerő csapat edzőjeként Szivós Márton és Steinmetz Ádám is őriz emlékeket a szakemberről.

Karcsi bácsi az utóbbi egy évtizedben csak az utánpótlás-neveléssel foglalkozott. Imádta a gyerekeket, s a minél szervezettebb utánpótlás-nevelés érdekében megalakította a Szegedi Vízipóló Sulit (www.szvps.hu). Kezdetben az egyesület irányítása mellett az előkészítő csoporttal is foglalkozott, majd egyre romló egészségi állapota miatt az utóbbi két évben már csak a szervezésben és az irányításban tevékenykedett.

Búcsúzik tőle a szegedi és a magyar pólós társadalom.

Fodor Rajmund:

Nekem személy szerint a pályafutásom elindításában is nagy szerepet játszott, emlékszem, még konfliktus is kialakult közte és a családom között, ugyanis ő látta, hogy a vízfekvésem miatt merre kellene tovább lépni. A családom nagy nehezen beadta a derekát, így vízilabda-előkészítőbe kerültem, majd több mint tíz éven át ő volt az edzőm, még akkor is őt tekintem annak, ha magasabb korosztályba vittek fel, ilyen többször is előfordult.
Nem csak a vízilabdázás alapjait tanultuk meg nála, hanem kitűnő pedagógiai érzékkel nevelt rá minket a rendes tanulásra. Emlékszem, péntekenként mindig úgy kezdődött az edzés, hogy be kellett mutatnunk az ellenőrzőnket. Aki azon a héten „bekarózott”, annak másfél órát pillangóznia kellett, aki jó jegyeket hozott (és a hármas már nem számított annak…), az labdát kapott, viktóriázhatott, amíg a többiek büntetés-hosszokat úsztak. Becsapni sem lehetett, mert ha valakinek nem írták be a rossz jegyét, ő valahonnan akkor is tudta. Most, ha visszagondolok, egykori társaim mind megállták a helyüket az életben, s meggyőződésem, hogy ebben nagy szerepe volt Karcsi bácsinak.

Halálával óriási veszteség érte a magyar vízilabda-sportot...

Molnár Tamás:

Lihotzky Karcsi bácsi neve összefonódik a szegedi utánpótlás-neveléssel. Én is nála kezdtem a pályafutásomat, pontosan nem tudom megmondani, hány évig volt az edzőm, de azt hiszem, hogy ha tizet mondok, akkor nem tévedek sokat. Mindent, amit egy utánpótláskorú játékos tanulhat, Karcsi bácsi keze alatt tanultunk meg, és azt hiszem, hogy mind a magyar, mind a szegedi vízilabdázást nagy veszteség érte a halálával.

Magasra tette a mércét Szegeden az utánpótlás-nevelés terén, csak remélni lehet, hogy utódját meg fogják találni, és Karcsi bácsi emlékéhez méltó eredmények születnek a jövőben is. Ezek az eredmények természetesen olyan felnőtt játékosokat jelentenek, mint például mi, Karcsi bácsi egykori tanítványai, Fodor Rajmund és én, akik kétszer is az olimpiai dobogó legfelső fokára állhattunk.

Kiss Csaba:

Mélyen megrendített Lihotzky Károly halála.

Nem csak a szegedi vízilabdasport, hanem az egész magyar vízilabda-társadalom veszített el egy olyan fantasztikus embert, aki amellett hogy szigorú és következetes edző volt, emberként is példát mutatott minden egyes nála cseperedő pólóscsemetének.

Világsztárok kerültek ki a keze alól, mindenkivel megtalálta a közös hangot, fantasztikus emberismerő volt és pontosan tudta ki mivel motiválható. Percek alatt kiszúrta több tucat gyerek közül a tehetséget. A közhely rá valóban igaz: a kisujjában volt a vízilabda. Nem túlzok, ha azt mondom: aligha vált volna belőlem válogatott játékos az ő segítsége nélkül. Mindig hálával fogok rá gondolni.

Pótolhatatlan űrt hagy maga után. Nyugodjon békében Karcsi Bácsi!

Szivós Márton:

Nagyon szimpatikus ember volt. Az ifiválogatottnál ismertem meg, ahol edzősködött, de a maribori EB után nem találkoztunk. Amikor a Honvéddal Szegeden játszottunk, ő mindig kint volt az uszodában, akkor beszéltünk néha. Mindig érdeklődött a játékosai iránt.

Steinmetz Ádám:

Nagyon szíven ütött ez a tragikus hír. A UTE elleni szerdai meccsen szereztünk róla tudomást, amikor egy perces néma megemlékezést is tartottunk. Karcsi bácsi már elég régóta beteg volt, nagyon erős dohányosként a tüdeje már nem úgy működött, mint régen. Nagyon szerettem őt. Annak idején az ifiválogatottban volt edzőm, azóta nem, de sok utánpótlás-csapata ellen játszottam, így elég gyakran találkoztunk. Nagyon jó embernek és nagyon jó edzőnek ismertem meg. Sajnálom, hogy elment, mert ő a magyar vízilabda edzői karának kiemelkedő alakja volt. Sok hasonló felfogású, akaratú, hozzáállású edzőre van szüksége a magyar vízilabdának ahhoz, hogy továbbra is szép eredményeket érjünk el. Magam is, amikor elkezdek majd edzősködni, őt fogom példaképemnek tekinteni.

Lihotzky Károly a 76-osokkal. A képen középen Molnár Tamás, tőle kettővel jobbra Fodor Rajmund

Hódmezővásárhelyen meccs előtti eligazítás

Lihotzky Károly, a mester és tanítványa, Fodor Rajmund

Lihotzky Károly a 87-es csapattal

Taktikai megbeszélés a szentesi uszodában

(A képekért köszönet a Fodor-családnak.)