FACEBOOK

Két szerb és egy magyar csapat szabadkártyával a BL-főtáblán

Két szerb és egy magyar csapat szabadkártyával a BL-főtáblán
hozzászólás, 2021.08.13.

Szeptember 24-én indul a Bajnokok Ligája 2021-22-es szezonja, de még nem tudni fontos részleteket, például azt, hogy az OSC és a Szolnok mikor kapcsolódik be a kvalifikációs folyamatba és hogy egész pontosan kikből tevődik össze a főtábla szabadkártyásainak mezőnye. Az biztos, hogy a Fradi ott kezd, s pénteken bejelentették, hogy a Novi Belgrád mellett még egy szerb csapat, a bajnok és Jadranska Liga-győztes Radnicski Kragujevác is szabadkártyát kapott, így tagja a főtábla 12-es elit társaságának.


A szerb szövetség pénteken reggel jelentette be, hogy a Radnicski Kragujevác meghívást kapott a LEN-től a BL-főtáblán való szereplésre. Ismert, hogy a Novi Belgrád is főtáblás, sőt, a következő két BL final eight-nek is az ő uszodájuk ad otthont. Szerb részről a Crvena Zvezda a másosdik selejtezőkörben kapcsolódhat be a küzdelmekbe, s mint korábban megírtuk, a szerb bajnokság negyedik helyezettje, a Sabac (Vogel Simon csapata), az első körben indulva próbál eljutni a főtáblára.

A Total Waterpolo pénteken a h2opolo.ro szaklapra hivatkozva közölte, hogy a román bajnok Steaua Bukarest is szabadkártyás a BL-főtábla most következő sorozatában. A Nagyvárad is indul a BL-ben - a selejtezőkben kezd.

A vlv megpróbálta megtudni, hogy a magyar csapatokkal mi a helyzet, de kiderült, egyelőre csak annyi biztos, hogy az FTC főtáblás. A másik két magyar induló közül valószínűleg a Szolnok hagyhatja ki az első selejtezőkört, tekintve, hogy megnyerte a magyar bajnokságot. Az OSC-nek minden valószínűség szerint már az első selejtezőkörben játszania kell. Az érintett klubok még nem kapták meg a rájuk vonatkozó információt a LEN-től, egyelőre csak a nevezési listát kérték tőlük. 

(Hogy miként lehet az, hogy a világ legjobbjaként számon tartott magyar bajnokságból három csapat, a 2020-21-es szezonban még - bocsánat - a béka hátsója alatt lévő szerb pontvadászatból négy klub indulhat a BL-ben - erre nincs válasz.)

A BL-főtábla 12 szagbadkártyás csapatához négyen csatlakoznak majd a selejtezősorozat végén - tehát a legutóbbi 12 csapatos teljes mezőny 16-osra bővül. A már meglévő 12 klubot szeptember elején sorsolással osztják kétfelé, besorolva a még ismeretlen két-két, selejtezős feljutót is - ez lesz a BL-főtábla két csoportja.

A 2020-21-es szezonban ez a 12 csapat volt főtáblás (a csoportkör végeredménye a két csoportban):

A csoport:

1. Pro Recco 30,
2. Jug DUbrovnik 19,
3. Olimpiakosz 14,
4. Marseille 13,

5. Spandau 04 6,
6. Ortigia 4 pont

B csoport:

1. FTC 24,
2. CNA Barceloneta 24,
3. Brescia 21,
4. Hannover 9,

5. Dinamo Tbiliszi 6,
6. Jadran Herceg Novi 6 pont

A fenti mezőnyből az Ortigia és a Brescia volt az a két csapat, amely a nehéz selejtezősororozat végén jutott a főtáblára. Ez most négy csapatnak adatik majd meg.

(A jelenlegi szabadkártyások pontos listája még nem ismert.).


A 2020-21-es menetrend (BL és Eurokupa)


BAJNOKOK LIGÁJA (FTC, Szolnok, OSC):

1. selejtezőkör

Szeptember 24-25-26.

2. selejtezőkör

Október 8-9-10.

3. selejtezőkör (oda-visszavágók):

Október 16. és október 20.

A BL-főtábla játéknapjai

Október 26/27
November 9/10
November30/december 1.
December 14/15
December 21/22
2022. január 11/12
Január 25/26
Február 8/9
Február 22/23
Március 18/19
Március 29/30
Április 8-9
(Szünet a fukuokai vb miatt)
Június 7/8

Final eight: 2022. június 30-július 2. - Belgrád.


EUROKUPA (BVSC és Vasas)

1. selejtezőkör


Október 1-4.

2. selejtezőkör

Október 8-10.

Negyeddöntők (oda-visszavágók)

Október 29. és november 12.

Elődöntők (oda-visszavágók)

2022. Január 14. és február 11. 

Döntő (oda-visszavágók)

2022. március 5. és március 26.