Szivós Márton volt a vendége Várkonyi Attila Sztársáv című műsorának  március 10-én. Felvezetésként az Irigy Hónaljmirigy együttes néhány tagja beszélt a vízilabda válogatottal kapcsolatos kalandjáról; zárásként Babos Gyula a Szivós-szülőkhöz fűződő kapcsolatáról. Közte azért Marci is mesélt erről-arról...

Noha a műsorvezető még az Irigy Hónaljmirigy együttesének tagjaival beszélgetett, már Marcinak szóltak a kérdések sms-ben. Az ’Irigyek’ persze rögtön lereagálták, és hiányolták, hogy velük senki nem akar randevúzni...

Várkonyi Attila: - Ti már vízilabdáztatok a magyar válogatottal. Az hogy végződött?
Irigy Hónaljmirigy: - Megvertük őket az olimpia előtt, tehát ez nem volt egy túl jó felkészülés nekik. Kicsit lelki teher volt ez, hogy úgy mentek ki az olimpiára, hogy a Mirigy agyonverte őket.

- Hány kívánság keretében volt ez?
- Ez a Három Kívánság keretében volt.

- Mi volt a történet?
- Azt hiszem a Petiéknek (egyik Mirigy tag) volt egy teljesített kívánsága egy kislánnyal szemben, hogy együtt ússzanak. Akkor mi is kívánhatunk valamit. Mi a vízilabda-válogatottal szerettünk volna találkozni. De nemcsak találkoztunk, hanem annyira jó fejek voltak, hogy játszottunk is egy meccset, megvertük őket.

- Pontosítsuk a játék körülményeit, ez úgy korrekt!
- Jó, hát most annyi volt, hogy össze volt kötözve a lábuk, de…

- És nem dobhattak kapura!
- De dobhattak, de gyakorlatilag mindegy, mert ha a kezüket megkötözték volna, akkor is megvertek volna minket. Aki már látott vízilabdázót személyesen életében, azt tudja, hogy miről beszélek. Még annyit hozzátennék, hogy nekünk már az egy komoly feladat volt, hogy az egyik kaputól elússzunk a másikig, nemhogy az, hogy még kapura is dobjunk. Mégis sikerült egy gólt bepréselnünk.

- Aztán Tibi bácsit bedobtátok a vízbe.
- Tibi bácsi volt az első gól. Úgy kezdődött, hogy felálltunk szépen, mint ahogy a két csapat szokott, és azt megbeszéltük a vízilabda válogatottal, hogy Tibi bácsi be lesz dobva. Mondtuk nekik, hogy 'persze meg van beszélve ez Tibi bácsival is'. Hát nem volt. Tibi bácsi szegény úgy repült, mint a győzelmi zászló, egy hatalmasat csobbant. …

Szóval ilyen felvezetése volt a magyar válogatott "sztárjának". Marcinak már háromnegyed 11-kor meg kellett jelennie, noha adásba csak félórával később került. Addig is a Cream Restuarunt – Café and Music Pub vendégeivel (vagy fogalmazzak úgy, hogy a kőér törzsvendégeivel?) "ismerkedett".

Egyetlen beszélgetős műsor sem kezdődhet el anélkül, hogy ne a vízilabdás pályafutás kezdetéről kérdezzék Marcit, vagyis, hogy muszáj volt-e ezt választani, vagy ő akarta-e.

Szivós Márton: - Abszolút nem volt ez kijelentve, hogy nekem vízilabdáznom kell. Ottragadtam az uszodában. Édesapám edző volt, sokat jártam le vele, és megtetszett a közeg. De semmi ilyen irányú kényszerítés nem volt soha.

- És a nagypapától?
- Tőle sem.

- Mondanak valamit, segítenek neked? Hiszen életeddé vált a vízilabda. A legjobbak között vagy, ami azt jelenti, hogy a világon is a legjobbak közé tartozol. Szóval kapsz-e tanácsokat, ami lehet jó is, vagy ilyen 'fiam ezt így csináld, úgy csináld'?
- Apró dolgok ezek, amikről néha szoktunk beszélni, de nem visszük túlzásba és szerintem ez nagyon jó. Nem az van, hogy az uszodában eltöltött napi 5-6, esetleg 7 óra után még otthon is ráteszünk egy lapáttal, mert az már úgy túlzás lenne. Egy-egy apróbb dolog szokott lenni meccsek után, de ez pont egészséges így.

- Bekerültél a válogatottba. A család hogy fogadta ezt, mennyire volt ez egy elégtétel, hogy már a harmadik generációs Szivós is tagja a válogatottnak?
- Örülnek a sikereimnek természetesen, drukkolnak nekem. Remélem, hogy most a világbajnokságon sikerül a dobogó legmagasabb fokára állnunk.

- Melyik az a csapat a szerben kívül, amelyik veszélyes lehet ránk?
- Úgy gondolom, hogy mindenki erre a szerb-magyar párharcra gondol, de itt még azért meg kell említeni a horvátokat, görögöket, olaszokat, spanyolokat, akik ha úgy alakul egy-egy mérkőzés, ha rossz napot fogsz ki, és ők egy kicsivel jobbat, egy kicsit megtámogatják a bírók, akkor bárki bárkit elverhet ebből a hatból, szerintem.

- Rengeteg felkészülési meccsen van túl a csapat. Szerinted melyik csapat van most a legjobb formában az említettek  közül?
- Remélem, hogy mi! Majd meglátjuk, most nem is olyan fontos, hogy ki milyen formában van, a világbajnokságra kell csúcsformába lennünk. Úgy gondolom, hogy ez sikerülni fog. Rengeteget dolgoztunk, és lépésről lépésre haladunk afelé, hogy mind fizikálisan, mind pedig mentálisan a topon legyünk a világbajnokságon.

- Van-e olyan játékos, aki meglepetésre kimaradt a csapatból?
- Hát hogy meglepetés azt nem tudom. Biztos, aki kimaradt, azok közül van, akinek meglepetést keltett, hogy ő nem utazik. Steinmetz Ádám kimaradt, ami a közvéleménynek meglepetés lehetett. Nagyon nehéz a kapitány feladata, hiszen van ez a 19-es keret. Aki most kimaradt a 13-ból azok között is rengeteg nagyon jó játékos van, ráadásul még szerintem a 19-es keret kijelölése is egy nehéz feladat, mert a 19-en felül is nagyon sok jó játékos van. Ez egyedülálló szerintem - talán még a szerbeknél van így -, hogy ennyi jó játékos van, és ilyen nehéz válogatni. A kapitány most így döntött, remélem, hogy ez a 13 ember sikeres tud lenni a világbajnokságon.

Hallgatói sms: - Marci, Te milyen zenét szeretsz?
- U2 rajongó vagyok!

Majd az edzésre terelődik a szó…

- A vízilabdázásnak a mélypontja az úszás, de hát szükséges az is, természetesen anélkül nem lehet.

- Mennyit úsztok egy nap?
- Változó, attól függ, hogy a felkészülés milyen periódusában vagyunk. Ha például a bajnokság közben, akkor kevesebb. Egy edzés alkalmával olyan 3-4 ezer méter körül leúszunk. Ez nem mind erős, de azért a végére elfáradunk.

- És mennyi edzőtermi munka van?
- Másfél óra szokott lenni mindennap délelőtt, és utána megyünk be a vízbe lelazítani a kondit.

- Mennyire követelmény, hogy szálfaméretű legyen a vízilabdázó?
- A mai erő-vízilabdában nem árt, ha valaki magas, ráadásul erős is, de inkább úgy mondom, hogy posztfüggő. A centernek például  erősnek kell lennie, a szélsők lehetnek kisebbek is. De azért nem árt, ha nagy vagy. Az sohasem hátrány.

Újabb hallgatói sms-ek következtek, melyekből kiderült, hogy mennyire fontos a Melbourne-i győzelem. Kérem szépen nemcsak a fiúknak, hanem Zsuzsinak is, aki egy üveg Bacardiban fogadott a győzelemre.
- Remélem, hogy a vb után Zsuzsi megihatja azt az üveg Bacardit!

- Az emberek nagyon szeretik a vízilabdát, és Téged személy szerint is nagyon sokan. Mennyire nehéz ezzel megbarátkozni, mennyire zavaró illetve mennyire öröm ez?
- Ennek örömnek kell lennie, hiszen az egy nagyon jó érzés, ha valaki felé szeretet irányul. Ez nem lesz mindig így, meg kell becsülni. Mikor majd én is abba fogom hagyni, akkor ezekre is emlékezni fogok és kellemes emlékek maradnak.

- Zaklatnak a lányok egyébként?
- Nem, abszolút nincs szó zaklatásról.

Hallgatói sms: - A kötelező edzésen kívül szokott-e és mennyit tud edzeni?
- Megmondom őszintén most már azért kevesebbet, mint régen, hiszen amikor még gyerek voltam és utánpótlás játékos, akkor több időm volt rá. Akkor csak a vízilabda töltötte ki az egész életemet. Most már így idővel egyre kevesebbet, de más jellegű edzések is vannak.

- Most már a taktikai, technikai elemek gyakorlása, míg régebben az erőnlét volt fontosabb?
- Nem, nem mondanám ezt így. Régen is a technikai dolgokat vettük. De más volt. Akkor mindig ott maradtunk edzés után, amit én úgy gondolom, hogy nagyon hasznos volt. Rengetek dolgokból lehetett tanulni, esetleg nézni más játékosokat. Rengeteg válogatott edzést láttam, rengeteg felnőtt játékossal találkoztam.

- Volt példaképed?
- Igazság szerint így konkrét ember nem volt soha. Mindig láttam valakitől valamit, ami megtetszett és akkor azt próbáltam gyakorolni.

- Te vízilabda szakedző vagy. Szoktál Kemény Dénessel szakmai vitába bonyolódni?
- Természetesen nem. Nem is nagyon lehetne, nem is nagyon lenne jó. Nagyon nincs is miért, szerintem. De volt már olyan egy-egy fakultatív edzésrésznél, vagy bemelegítésnél – többen is ugye elvégeztük a vízilabda szakedzőit -, hogy mondhattuk mi, hogy a következő 10 hossznál mi legyen. Így karbantartjuk magunkat és próbálunk felkészülni az edzői pályára.

Egy hallgató Baggioról érdeklődött…
- Ő nagyon jól van. Most épp egy kis kiképző táborban van, hogy mire visszajövök engedelmes legyen.

- Engedelmeskedni fog a kiképzőnek, nem neked. Én ezt tapasztalatból mondom.
- Az biztos, sajnos. Én is erre gondolok.

A beszélgetés zárásaként Marci még elmesélte, hogy tulajdonképpen azért előny, ha egy pólós magas, mert vannak olyan uszodák, ahol az embernek leér a lába, ilyen például a Kőér utcai is. Meccs közben azért néha jól jön, ha egy kicsit meg lehet pihenni az alján.

- Mikor indul a csapat a vb-re?
- Szerdán. Előtte még edzünk egyet és este indulunk.

- Sok sikert a csapatnak!
- Köszönjük szépen!

Marcit Babos Gyula követte a Sztársávban, és mily’ meglepő neki is volt egy sztorija a Szivós családról…

- Nagy szeretettel üdvözöltétek egymást Marcival. Gondolom Édesapját ismered.
Babos Gyula: - Persze, meg a Mamáját is.

- Honnan az ismeretség?
- Marci papája azon korosztály, mint az enyém, sokat lógtunk együtt. A Marci mamája – érdekes amellett a nagy ló mellett, amilyen a Szivós, (ő miatta változtatták meg a világbajnokságon a vízszintet, mert leért a lába) – egy pici, törékeny, filigrán, fantasztikus fogtechnikus hölgy. A családnak készített fogszabályzót és onnan ismerem. Persze akkor még Marcika éppen hogy a derekamig ért. Most meg én érek a derekáig…