Dabrowski Norbert július 1-jétől a BVSC szakmai igazgatója. Életének egri korszakáról és most következő feladatairól kérdeztük. vlv-interjú.

DABROWSKI NORBERT a vlv-nek:

- Ha lehet, kezdjük a beszélgetés legnehezebb részével. Tibor... Együtt dolgoztatok, szoros volt a kapcsolatotok, gondolom, téged is megrázott a távozásának híre...

- Annyira, hogy nem is szeretnék róla beszélni. Nyilván nehezen tudtam kezelni azt, ami történt és nagyon mélyen érintett.



- Nagy változást hozott neked az elmúlt időszak, hétéves egri élet után váltottál. Hogy értékeled az Egerben töltött életszakaszodat?

- Sokkal több a szép emlék, mint a kevéssé szép, a vége nem alakult jól, de nemcsak az egri problémák miatt, hanem erre az időszakra rányomta a bélyegét a vírushelyzet is, valahogy befejezetlen lett az egész. Ugyanakkor a hétéves "korszak" egészét nézve nincs hiányérzetem. Azt tanultam világéletemben, már a BVSC-nél is, lehet beszélni bármit, ott vannak az eredmények feketén-fehéren, eldöntheti bárki a saját értékelése alapján, hogy ennek a hét évnek a mérlege pozitív vagy negatív.

Szép évek voltak és az egri csapat meghatározó szereplője volt az európai és a világ vízilabdasportjának ebben az időszakban. Négy éven keresztül folyamatosan ott voltunk a Bajnokok Ligája végjátékában, igaz, érmet nem sikerült szereznünk. Nyertünk bajnokságot, Magyar Kupát. Szerettem volna az Eurokupa versenysorozat végén szép eredménnyel búcsúzni, de az elvárást, a legjobb négy közé jutást itt is teljesítettük. A Bresciával szemben a kinti háromgólos vereség után vártuk a hazai visszavágót, amikor a vírus közbeszólt. 

- Az utolsó időszakban milyen változásokat tapasztaltál Egerben? Akár a vízilabda megítélésével, az anyagi helyzettel kapcsolatban. A végére keserű szájízzel emlékezel vissza?

- Ahogy mondtam, valahogy lezáratlan minden, ez is. Azzal, hogy június 30-án lejárt a szerződésem, sajnos nem ért még véget számomra az egri történet és ezzel elmondtam mindent. 

Amit kérdeztél, arra nem szeretném megkerülni a választ: nyilvánvaló, hogy az utolsó években lefelé mutatott a tendencia, ezt az eredmények is mutatták. Változott az a nívó, amit az egriek megszoktak és egyre nehezebb volt tartani a lépést az európai élmezőnnyel, valamint a legjobb hazai csapatokkal. Már a tavalyi fináléból is hiányoztunk és a most lezáratlanul véget ért bajnokságban sem tudtunk volna döntőt játszani, csak bronzérmet szerezhettünk volna. Én nagyon remélem, hogy a lefelé tartó tendencia megáll és legalább a jelenlegi szintet sikerül tartani, mert Eger városára szüksége van a vízilabda-sportnak. Egyébként leginkább a szakavatott és lelkes egri közönséget sajnálom, amely többet érdemel. Ők hozzászoktak egy minőséghez és a legutóbbi egy-két évben már nem azt kapták.

Szóval egy folyamat utolsó része volt ez, a korábbi eredményeket már nem tudtuk tartani, egy szakasz most nyilván lezárult - ahogy az Eger, úgy az én életemben is, most pedig kezdődik egy új. Én úgy érzem, hogy ami benne volt a csapatban, azt majdnem száz százalékig sikerült kihozni, persze az edző sosem elégedett, mindig helye van annak a megközelítésnek, hogy "lehetett volna még jobb is".

Hozzáteszem: egy klub eredményességét azon is mérni kell, hogy hány játékost ad a válogatottnak. Ahogy az eredményjelző felirata, ez is valamennyire objektív mérce és meg lehet nézni, hogy az elmúlt években az egri klub ezen a téren mit teljesített. És itt nem az én munkámról, hanem az egész klub teljesítményéről van szó. Egy Egerbe érkező játékos fejlődéséhez ugyanúgy szükség volt az irodai alkalmazottak munkájára, mint ez edzőkére, a stábtagokéra. 

- Térjünk rá az új szakaszra. Érezhető volt, hogy a BVSC-be való visszatérésed tervezett lépés, nem ad hoc ötlet volt. Hogy történt ez?

- Nekem régóta van egy elképzelésem arról, hogy miként működhet egy szervezett, modern vízilabda-akadémia, hogyan kellene a mai világban képezni az utánpótlás különböző korosztályait.  Egészen onnantól kezdve, hogy megtanulnak úszni, odáig, hogy felnőtt vízilabdázók lesznek, esetleg a nagy válogatottban játszanak a képességeik alapján. Mindig is vonzott ez a feladat, foglalkoztatott, hogy miként lehet ezt megvalósítani egy klubban. Vezetőedzőként, egy olyan egyesületben, mint az Eger, erre természetesen nincs mód.



Mészáros Csabával (a BVSC szakosztály-igazgatójával - a szerk.) többször beszéltünk erről, ő mindig azt mondta, ha egyszer úgy alakul, szóljak, mert ő szeretné, ha ez a felvázolt elképzelés "otthon", a BVSC-ben valósulna meg. Most alakult úgy minden szempontból, hogy elérkezett az idő. Vezetőedzőként is azt éreztem, nem is baj, ha mostantól más jellegű munkát végzek.

Mostantól edzőket kell "csinálni", nem játékosokat, ez a munka motivál. Ha leegyszerűsítem: úgy kell vezetnem az edzői gárdát a BVSC-ben, ahogy annak idején egy csapatot kellett vezetnem Egerben vagy Fehérváron. Mégis teljesen más munka lesz ez, nagyon vonzó, nagyon érdekes. Találkoztak az elképzeléseink, ráadásul a magánéletem is úgy alakult, hogy Budapesten vállalhatok munkát. 

- Mi az, ami teljesen más lesz a te koncepciódban? Megtanítod az edzőket arra, hogy az egymástól átvett gyerekeket milyen vonalvezetés szerint képezzék tovább?

- A vízilabda is olyan, mint a matematika abból a szempontból, hogy vannak dolgok, amiket csak egyféleképppen lehet csinálni. Ötször öt az mindig 25. Horvátországban, Magyarországon és mindenütt a világon.

A BVSC-ben az utánpótlásképzésnek komoly hagyományai vannak, az itteni gárda mindig törekedett arra, hogy támaszkodjon a saját utánpótlására. Az alkalmazottak, dolgozók lojálisak, hűségesek a klubhoz, évtizedek óta arra nevelik a fiatalokat, hogy ők is így érezzenek. Sok ilyen modell van a világon és nemcsak a vízilabdában, tehát ez nem új dolog.

Mindig azt mondtam, hogy egy fiatal játékos számára a legfontosabb az, hogy sikerüljön megváltoztatni a gondolkodásmódját, e nélkül nem válhat profi sportolóvá. Ha ez megtörténik, akkor az illető egész máshogy néz a vízilabdára, az élsport és a saját életének viszonyára, ami aztán a legapróbb dolgokban is következményekkel jár a számára. Én azt szeretném, ha az edzők is hasonló módon új szemléletet alakítanának ki, azt a gondolkodásmódot használnák a napi munkájuk során, amit próbálok beléjük ültetni.



- Ez miben jelent mást? Miben kell megváltoznia egy gyereknek, aki "csak simán" lejár edzésekre, mert ott jól érzi magát?

- Sokkal tudatosabbnak kell lennie. A mai világban teljesen másként nőnek fel a gyerekek, mint régen, mások a velük szembeni elvárások az iskolában, az életben egyaránt. Az életünk, az egész edzéselmélet az alkalmazkodásról szól, a körülményekhez kell idomulni és aki ezt előbb megteszi, gyorsabban vált, az lesz eredményesebb. Ha a sporttörténelmet nézzük, azok a nációk voltak eredményesek, amelyek élen jártak a változtatásokban, megelőzték a korukat. 

Én azt gondolom, hogy a vízilabdában még rettentő sok a kiaknázatlan lehetőség. Ez jelenleg egy amatőr sportág, óriási eredményt hozhat, ha olyan módon változik meg a felkészítés rendszere, ahogyan az például a labdarúgásban már jellemző világszerte. Elsősorban a játékosok gondolkodása kell, hogy professzionális legyen, de ez szinte következik a képzés korszerű, magas színvonalú megvalósításából az analízisektől az étrend figyelembe vételén keresztül az egészségügyi támogatásig.



Nekem van egy utam, ehhez kaptam egy nagy lökést egy embertől ennek az útnak az elején (természetesen Tibire gondolok), én ebben még mindig hiszek és szeretném végigcsinálni. 

Azt szeretném, ha az edzőink száz százalékig azonosulnának ezzel a filozófiával, ami egyébként nem új dolog, ami új, az az, hogy szeretném rendszerbe foglalni. Azt elérni, hogy tudatos munka folyjék, mindenki legyen képben azt illetően, hogy a rendszer része, hogy hova tartozik, hogy egy nagyobb egység, egy klub szellemiségét érezze át, s hogy soha senkinek az egyéni érdeke nem lehet fontosabb a klubénál. Ez hovatartozást, egyedi értékeket jelent, a világ nagy klubjaira mind ez a jellemző. Hihetetlenül fontos tényező ez a nevelés szempontjából. 

- Lehet, hogy a kérdésem kicsit durva: szerinted ezt a világot éljük? Nem akarok neveket mondani, de akár mondhatok is és nem bántásnak szánom: szerinted Filipovicsnak mekkora érzelmi kötődése van a szolnoki Tiszaligethez?

- Filipovics? Lehet, hogy a Tiszaligethez nincs köze, de ő is egy hasonló, erős hagyományokon nyugvó Partizan Belgrádban vált világklasszissá, egy olyan klub "terméke", amely az általam elmondott értékeket tekinti elsődlegesnek. A világklasszisok többsége így nevelődött és nemcsak a vízilabdában, hanem például a labdarúgásban is. Nekem az az elsődleges célom, hogy maga ez az érték létrejöjjön a BVSC-ben. Ha ezt aztán elviszi más, abból a mi klubunk is profitálni fog, hiszen vannak erre vonatkozó szabályok. Mindenesetre a klub vezetésének támogatásával megpróbálom a BVSC-nél ezt a világot megteremteni. És ez rettentő izgalmas dolog, 

- Ennek a folyamatnak, ami az irányításoddal most kezdődik, mennyi idő múlva lesz látható eredménye?

- Alapvetően akkor, ha egy játékos korosztálya végigmegy az alapoktól a felnőtt korig. Ha egy csapattal edzőként elkezdesz foglalkozni, megtanítasz nekik egy zónajátékot, az két hónap alatt működhet, ha mindenki jól elvégzi a saját dolgát. A fazon már ekkor látható, de a teljes vertikumhoz, a hozzáállás, gondolkodás átalakításához hosszú idők folyamatos munkájára van szükség.

Azért hívtak a BVSC-hez, mert ebben nőttem itt fel, azt szeretnék, ha ismét olyan tehetségek kerülnének ki az utánpótlásból, mint Gór-Nagy, Decker Ádám, Nagy Viktor, Kállay, Kis Gábor, Szűcs Levente. A BVSC már akkoriban ezt a szemléletet képviselte, s ennek eredményei megjelentek már az utánpótlásban, aztán a fejlőtt bajnoki címekben is. Amikor Nagy Viktort elvitte a Vasas, lehet, hogy ő ott teljesedett ki, de ugyanezt az utat járta végig. Én ebben nőttem fel és most azt szeretnék, ha a mai kor követelményeihez igazodva működne ereményesen ugyanez a rendszer. 

​

- Hány gyerek van nálatok?

- 200-250 a különböző fiú korosztályokban, a lányokkal együtt még több. Az összes korosztályban van csapatunk. Ha számolok: mintegy 15 csapatunk indul különböző bajnokságokban és akkor az előkészítő csoportokat, a bébi bajnokságokat nem számolom. 

- Hány edző van?

- A női szakágban öt, a fiúknál 15.

- Az edzőkkel hogy zajlik a kommunikáció? Mi a rendszere annak, hogy átültesd a saját szemléletedet?

- Minden hónapban van egy edzői értekezlet, amin az összes edző ott van és utána szegmentenként, szétbontva egyeztetünk, tartunk megbeszéléseket, elemzéseket. 

A munkafolyamat része egyfajta struktúra is. A felnőtt csapat mindenkori másodedzője az ificsapat edzője kell, hogy legyen, hiszen az ifik nőnek bele a felnőtt csapatba. Az ifigárda másodedzője a serdülőket kell, hogy irányítsa, ilyen módon csapatban dolgozik mindenki az edzőknél is. Az edzésidők is ennek figyelembe vételével vannak kialakítva. És nincs olyan, hogy "ez az én csapatom", a klub csapata mindegyik és az edzők ebben a szemléletben és rendszerben működnek együtt. 

- A kispaddal mi a helyzet? Ez most egy olyan váltás a részedről, ami határozott időre szól, ahogy például Varga Dani annak idején három évet adott magának utánpótlásedzői munkára és később visszaülsz a kispadra valahol vagy most ezzel nem foglalkozol?

- Teljes mértékben kielégít ez a munka. Amikor lent vagyok az uszodában és edzést nézek, akkor nyilván nagyon nehéz megállni, hogy beleszóljak, de nem tehetem, mert ott az edző, akinek ez a feladata.

A kérdésedre visszatérve: amikor elkezdtem az edzősködést, aggodalom volt bennem, hogy nem lehet már többé a játékhoz visszatérni. Most más a helyzet, elvileg bármikor leülhetek ismét a kispadra. Ha eljön az ideje és ezt a munkát már befejezettnek tekinthetem, továbbá megtalál egy lehetőség, akkor "vissza lehet csinálni".

- Köszönöm szépen a beszélgetést és sok sikert kívánok!