A szövetség és klubja, az FTC hétfőn közös közleményben adta tudtul, hogy Varga Dénes, a magyar válogatott és a Fradi csapatkapitánya súlyos térdsérülést szenvedett a válogatott összetartásán. Dumi a műtétje után otthon lábadozik, a vlv-nek telefonon adott interjút.

A KÖZÖS KÖZLEMÉNY

VARGA DÉNES a vlv-nek:

- Nem tudom, hol kezdjem... Azóta, hogy megtörtént a baleset, a lehető legjobb kezekbe kerültem a kórházban, megműtöttek, most itthon, a legjobb körülmények között lábadozom. Ez természetesen senkinek nem jó itthon, az lenne a jó, ha egészséges lennék.

Nem tudom..., őszintén szólva úgy fekszem itt, hogy nem tudok mit kezdeni a dologgal.

- Megkérdezhetem, hogy mi történt?

- Úgy történt, hogy volt egy csapatprogram, paintballozás, amin a részvétel kötelező volt és bár nem sok kedvem volt jelen lenni, csapatkapitányként nem szívesen bojkottáltam volna ezt az eseményt. Egy szerencsétlen mozdulat következtében megsérült a térdem. A dolog azért fájó, mert akkor is dühös lennék, ha ez vízilabdázás közben történt volna, mert azért "valahol" mégiscsak az a dolgom. Vagyis ott a sérülés "benne van". Amikor tavaly Kvangdzsuban megsérültem, nem sok mindenkit lehetett hibáztatni. Akkor megbeszéltük, hogy a lehető legkevesebbet játszom, ez így is volt, de mégis becsúszott egy malőr. Most viszont sajnos nem erről van szó, hanem egy teljesen felesleges és elkerülhető baleset történt egy számomra felesleges programon. 

Ha végignézem az elmúlt, mondjuk másfél-két évemet és arra gondolok, hogy hogy alakult a formám ezalatt az időszak alatt, milyen önbizalomra tettem szert, mennyi sikert éltem meg az adott csapatom csapatkapitányaként, akkor ez a sérülés biztos, hogy okoz egy megtorpanást, mert az első gondolatom a jövőben nem az lesz, amikor a konditerembe leérek, hogy most is csúcsot döntsek-e vagy csak minél több darabszámra menjek, hanem az, hogy nekiálljak-e egyáltalán mondjuk deadliftezni.

Ez csak azért érdekes, mert az az érzés, ami korábban átjárt az elvégzett munka által és a megnyert címek által, az a megfelelő pihenés mellett nagyban azon is múlott, hogy hogy tudok edzeni, mennyit tudok az edzésbe beletenni. Mert ez alapvetően határozza meg, hogy miként állok a játékhoz, a meccshez, milyen önbizalmam van. Ez valószínüleg újra felépíthető, csak idő kell hozzá. És hiába halasztották el egy évvel az olimpiát, ahhoz nekem nagyon kellene kapkodni, hogy addigra újra visszaszerezzem azt az állapotot, amiről beszéltem. Nem tudom, hogy 33 évesen mennyire szeretnék kapkodni, túlvállalni magam. Vagyis hát tudom... Nem szeretnék. Mert, hogy Biros Petit idézzem: " A kapkodás nem férfierény!” És különben sem vezet sok jóra. 

Jelenleg úgy gondolom, az erőmből arra futja, hogy a Ferencvárossal érvényben lévő, még két évre szóló szerződésemben foglaltaknak maximálisan eleget tegyek mind edzés, mind pedig eredményesség szempontjából. Ez azt jelenti, hogy a Fradival szeretnék még legalább két bajnokságot nyerni, hogy elmondhassam: a Ferencváros színeiben vagyok klubszinten a legeredményesebb a pályafutásom során. Jelenleg úgy érzem, ez az a cél, amit reálisan tudok teljesíteni.



- Ez azt jelenti, hogy a mostani elképzeléseid szerint nem leszel többé válogatott?

- Ismerve azt az érzést, ami átjárt ezekben az utóbbi időkben, tudva, hogy ehhez mi kell, milyen rengeteg munka, sok győzelem és persze nem esett rosszul az sem, hogy a győztes tornákon, legyen az Európa Kupa, BL vagy Európa-bajnokság, mindig külön jutalmazták a teljesítményemet MVP-díjjal... - nagyon nehéz azt az önbizalmat, azt a lendületet újra összeszedni. Egy sok-komponenses hátteret igényelne, hogy eredményesen szerepeljek a válogatottban és jelenleg nem látom, hogy ez meglenne és, hogy ezt bele tudnám tenni. Bár még az elején vagyok, de azt sem látom, hogy meglenne a szándék és biztosítottak lennének a lehetőségek a vízilabda közegében ahhoz, hogy az én gyógyulásom, regenerálódásom kellően intenzív legyen.

Ez nem jelenti azt, hogy nem teszek meg mindent, de mivel van családom és civil életem, ami egyre fontosabb, sőt! Azért az a prioritás, hogy rájuk fordítsam azt az időt, amit egy ilyen helyzetben az extra gyors gyógyulás igényelne.

Természetesen olimpiát nyerni a legnagyobb privilégium, a legnagyobb dicsőség a vízilabdában. De azt is látni kell, hogy ahova az elmúlt 20 évben elindultam, mindenhova oda is értem. Szóval ezzel kapcsolatban nincs hiányérzetem.

- Végtelenül sajnálom, Dumi, sok erőt kívánok neked a következő hónapokhoz, a regenerációhoz, mielőbb gyógyulj meg! Köszönöm a beszélgetést.