Szivós Márton testvérről, zenéről, példaképről, humorosságról, és még sok másról...

Az iskolák…
- A Deák Diákba jártam először, aztán pedig Csanádi Árpád Központi Sportiskola sportosztályába. Ott délelőttönként is voltak edzéseink heti háromszor. A Testnevelési egyetemen vízilabda szakedzői szakon végeztem. Szeretnék majd továbbtanulni, de még nem tudom milyen irányba.

A példakép…
- Egy konkrét személy nem volt, mindig a válogatottban lévő játékosok, csapattársak voltak a példaképek. Egy-egy mozdulatuk alapján, kis korunkba sok ember helyébe beleképzeltük magunkat, próbáltuk utánozni őket.

A név…
- Rövid i-vel írom a nevem. Nem tudom, miért jelenik meg mindenhol hosszúval, én röviddel írom.

A testvér…
- Van egy három évvel idősebb nővérem. Nagyon jó a kapcsolatunk, bár mivel ő is dolgozik és nekem is kevés az időm, így sajnos nem tudunk annyi időt együtt tölteni, amennyit kellene, amennyi jó volna. 

A zene…
- Nincs kedvenc stílusom, sok előadó van akit szeretek és szívesen hallgatom a zenéjüket. A U2-tól kezdve, Sting, Bryan Adams, Enigma, Guns n' Roses minden jöhet. Van, hogyha nagyon megtetszik egy szám, akár többször is meg tudom hallgatni egy nap, sőt van, hogy egymás után is. Persze az ilyen szélsőséges, pl. punk zenekarokat, annyira nem tudom befogadni.

A hangulat…
- A tyúk vagy a tojás tipikus esete. Igazság szerint inkább a hangulatom határozza meg, hogy éppen milyet zenét hallgatok, de volt már olyan is természetesen, hogy feldobódtam egy zenétől, vagy éppen rosszabb kedvem lett. De akkor azt inkább gyorsan kikapcsoltam.

A rossz periódusok…
- Hát, mint mindenkinél, nálam is előfordul, hogy vannak rosszabb periódusok. Ha ilyenkor nem sürgeti az ember, hogy jobb legyen, akkor egy idő után megoldódik, és akkor átlendül ezen a holtponton.

A humorosság…
- Hát, hogy humoros vagyok-e, azt én nem tudom megmondani. Szoktak röhögni rajtam, de nem vagyok egy nagy vicc mesélő, megmondom őszintén. Szoktam hülyéskedni, általában röhögnek rajta. Na most, hogy humoros vagyok-e, vagy csak azért nevetnek, hogy ne bántsanak meg, azt ne kérdezd!!

A kezdet…
- Én igazából a KSI-ben kezdtem vízilabdázni, előtte voltam a Fradiban, tulajdonképpen ott ismerkedtem meg a vízzel, hogy így fogalmazzak. De a KSI az, ahol már komolyabban foglalkoztunk a pólóval. Első edzőm Lakics Ili néni volt.

A próbálkozások…
- Mint gyerek természetesen kipróbáltam mindent, de igazából nem foglalkoztam mással. 

A motiváció…
- Nem volt kijelentve, hogy vízilabdáznom kell, így alakult. Sokat voltam az uszodában édesapám révén, és ott ragadtam. Elvárások? Család felöl soha nem volt ilyesmi teher rajtam, nagyon egészségesen fogják fel a szüleim, szóval ilyenfajta elvárás nem volt. Magam felé volt miután elkezdtem pólózni, hogy bebizonyítsam, hogy jó lehetek, és jó leszek. És nem azért vagyok ott egy-egy csapatban mondjuk mert ilyen sikeres volt a családom ebben a sportágban. Ez mindig egy plusz motivációt jelentett nekem, hogy magamért ismerjenek el és ne a családom miatt. 

Az élet legfontosabb dolga. Még…
- Egyelőre a vízilabda a legfontosabb az életemben, ez biztos változni fog majd idővel. Persze ott van a család és a barátok, de ha úgy nézzük, mint hobby, elhivatottságot vagy hivatást, akkor mindenképpen a vízilabda az első. 

Az emlékezetes mérkőzések…
- KSI-s most így nem tudok mondani, mert nagyon sok emlékezetes volt. Nagyon jó élményeim voltak, de egy mérkőzést nem tudnék mondani.
Reccos az mindenképpen az olasz bajnoki döntő, az egy nagyon nagy élmény volt, a hangulat és hogy nyertünk, és nem is ment rosszul a játék. Ezek így mind összeadódnak, úgyhogy ezt a meccset választanám.
Honvéd… hát olyan sok döntőt játszottunk, olyan sok élményünk és sikerünk volt, hogy így egyet kiragadni nem nagyon tudnék. Minden győzelem más volt, egyik ezért, másik azért kedves.
A válogatottban pedig a Világkupadöntő lehetett volna a legemlékezetesebb, ha itt sikerül nyerni. Igazándiból nekem a válogatottban még nem adatott meg, hogy olyan nagy siker részese legyek. Remélem, hogy a válogatottban még várat magára a legemlékezetesebb meccs…

A pályafutás vége…
- Ezen még nem nagyon gondolkoztam. Mindenképpen szeretnék természetesen a vízilabda közelében maradni, mint edző szeretnék majd dolgozni. Először utánpótlás edzőként, aztán megpróbálkoznék felnőttekkel, de ez még messze van, hisz előbb még be kell fejeznem a pályafutásomat. Viszont nem szeretnék majd csak ezen az egy lábon állni, úgyhogy mindenképpen valami más munkát is szeretnék csinálni.