Sokadvirágzását élte a Honvédban szereplő Szivós Márton, amikor a vírushelyzet miatt leállt a bajnokság. A 38 éves, világbajnok játékossal arról beszélgettünk, hogy ez lesz-e az utolsó szezonja játékosként, s hogy miként készül az edzői pályafutásra.

SZIVÓS MÁRTON (Budapesti Honvéd) a vlv-nek:

- Mi van veled most? Sokan nem értik, miért kellene abbahagynod a játékot, a Szolnoknak idegenben lőtt hét gólod után volt, aki felvetette, hogy te tulajdonképpen miért nem vagy tagja a válogatottnak...

- Én azért nem vagyok maradéktalanul elégedett. Nyilván vannak jobb mérkőzések, de inkább az a lényeg, hogy megpróbálok tartani egy minimális szintet minden alkalommal. És sajnos ez a minimális szint az én mércémhez képest már alacsonyabb. Néha marad bennem hiányérzet a saját magam és a csapat teljesítményével kapcsolatban is, de be kell látnom, hogy vannak bizonyos dolgok, amiket nehéz, néha lehetetlen megvalósítani. Egyébként nem levezetni jöttem a Honvédba, hanem azért, hogy itt fejezzem be a játékos-pályafutásomat. Ha néhányan úgy látják, hogy a mostani teljesítményem alapján a válogatottban lenne a helyem, annak örülök, mert akkor - úgy gondolom, - a pályafutásom utolsó szakasza is szépen sikerült....



- A játékot élvezed még?

- Igen. Nagyon. Élvezem, hogy harcolhatok, hogy dühöngök, élvezem a sikerélményeket, mindazt, amivel ez a versenysport jár, az edzéseket, az együttlétet a többiekkel, ami már most egyre jobban hiányzik.

- Hogy van ez az edzősködés, öntsünk tiszta vizet a pohárba!

- Amikor visszajöttem a Honvédba, a vezetőknek is volt egy olyan elképzelése, hogy ha egyszer majd abbahagyom, dolgozzak a klubnál. És mivel tudták, hogy megvan a szakedzői diplomám, érdekel is ez a hivatás, eleve az volt a terv, hogy a felnőtt csapatot "veszem át" a játékos-pályafutásom végeztével. Ez az én elképzeléseimmel is egybevágott, jó lehetőségnek tartottam, tulajdonképpen kicsit ezért is jöttem vissza pár éve a Honvédba. Azóta tavasszal mindig egyeztetünk, megbeszéljük, hogy játszom-e még a következő szezonban. Most jött el az az idő, amikor már biztossá vált, hogy ez lesz az utolsó idényem játékosként.

- És a következő szezont a padon kezded?

- Igen.



- Az edzőség teljesen más szakma, még ha a helyszín ugyanaz is. Régóta készülsz erre? Ezek az élmények, amiket felsoroltál hiányozni fognak, gondolom, ezzel tisztában vagy.

- Régóta készülök, ezért is szereztem meg a szakedzői diplomát. Az eddigi pályafutásom alatt folyamatosan figyeltem, próbáltam tanulni az edzőimtől, ellesni dolgokat, ahogy egyébként a játékostársaimtól is. Igyekeztem elraktározni a tapasztalatokat, hogy később majd edzőként fel tudjam használni azokat. 

Tudom, hogy szinte minden teljesen más lesz, mint a vízben, de azóta, hogy most itt vagyok a Honvédban, ez a két munka számomra már egyre inkább összekapcsolódott. Még nem vagyok edző, játékos vagyok, de néha úgy kell viselkednem a meccseken, mintha az edző meghosszabbított keze lennék. Ebben abszolút partner is volt eddig mindenki. Úgy gondolom, számítottak és számítanak is erre a segítségre tőlem.

Emellett a mostani honvédos időszakom eleje óta már külön gyakorlatokat tartottam.

- Kiknek?

- A felnőtt játékosoknak is. Volt olyan, hogy komplett edzéseket én vezettem. 



- Mi az, amiben újfajta sikerélményt találsz? Ezt látod már?

- Ha egy játékostársamnak mutatok valamit és ő azt utána meg tudja csinálni, az nekem örömöt jelent. Ez már most motivál, nagyon jó érzéssel tölt el. Mondhatom, annyira, mint amikor én csináltam meg jól valamit a vízben. Gondolom, ez maradni fog. 

Szerintem egy edző számára az jelent motivációt, ha segíteni tudja a játékosainak fejlődését - ez a rövidebb távú motiváció. A hosszabb távra szóló pedig az, hogy - részben e munka eredményeként - a csapat is sikeres legyen. 

A Honvédban nekünk az is feladatunk, hogy a fiatal játékosoknak útmutatást, fejlődési lehetőséget adjunk. Az ő elsődleges céljuk az lehet, hogy a felnőtt csapat állandó játékosává váljanak, aztán, ha úgy adódik, állják meg a helyüket a miénknél erősebb klubban, végső soron pedig a magyar válogatottban. Ez is motivál engem. Természetesen ennek a munkának az eredményei csak később jelentkeznek. 

- Régebben nyilván azon agyaltál sokat, hogy játékosként hogy oldj meg valamit, egy cselt, egy technikai feladatot. Ilyen szempontból változóban van már a gondolkodásod? Gondolsz már olyasmire, hogy edzőként miként tudnál valamit megoldani egy adott szituációban?

- Igen, már évek óta tart ez a folyamat, sőt, ez a gondolkodás már korábban is jellemző volt rám. Szerintem egy jó játékosnak mindig vannak észrevételei. Ha ezeket közli az edzőjével, abból az edző is profitálhat. Mert a játékos "érez" bizonyos dolgokat. Nekem, hála istennek, olyan edzőim voltam a pályafutásom során, hogy ha volt észrevételem, el lehetett nekik mondani.  És mivel én sokszor gondolkodtam ilyesmin, gyakran próbáltam is megosztani az elképzeléseimet. Volt, ami bevált, s olyan is, ami jó ötletnek tűnt, de mégsem lehetett megvalósítani.

- Hallhatnék egy példát?

- Egyszer, még a régebbi honvédos időkben kitaláltam, hogy ha Pufi odaáll a kapu elé, háttal nekem, én pedig leviszem a labdát majd nagy erővel a hátára lövöm, akkor onnan bepattanhat a kapuba. Az ötlet egyébként onnan jött, hogy egyszer Soro hátáról, mandinerről sikerült gólt lőnöm, mert kicsit kijjebb állt és jól pattant róla a labda, be a kapuba. Gondoltam, miért ne lehetne ilyen helyzetet szándékosan előidézni hasonló eredményességgel.

- Na és hogy sikerült Pufi falként való "használata"?

- Három próbálkozásig jutottunk és sajnos nem sikerült. Egyébként a kísérletből egyedül Pufi nem profitált semmit, mindannyian nagyon jól szórakoztunk, amikor egymásután háromszor nagy erővel szétlőttem a hátát... :-)

- Gól lett belőle?

- Egy sem sajnos. De lehetett volna! :-)

- És akkor fel is adtad?

- Igen. Beláttam, hogy ez nem megy. De most is azt mondom, hogy a gondolat jó volt, Pufi rontotta el... :-)

- Mi van a meccseléssel? Ez olyan része az edzői munkának, amihez kell a tapasztalat. Cserélés, az előre elhatározott taktika esetleges módosítása, reagálás az ellenfél húzásaira - ezekre készülsz? Raktároztál el ilyen tapasztalatokat is?

- Nyilván ezen a téren nagyon fontos a rutin. De úgy érzem, hogy van érzékem az ilyen döntésekhez. Elég sokszor fordult elő, hogy mérkőzés közben ugyanakkor kértem volna időt, mint az edzőm vagy ugyanazt a taktikai változtatást hajtottam volna végre. Persze, más a vízben és más a parton, ebbe majd bele kell jönni.



- Az edzői karriered csúcsának mit tekintenél?

- Több csúcs létezhet. Vegyük az utánpótlásedzőket. Számukra mi lehet a csúcs? Az, ha a tanítványuk elér a legmagasabb szintre és ehhez ők hozzá tudtak tenni. Felnőttedzőként kezdek, de lesznek olyanok a csapatomban, akik még nem kész játékosok és valamilyen szinten úgy kell hozzájuk viszonyulni, mintha utánpótlásedző lennék.

Az edzői szakma csúcsa természetesen az, hogyha a válogatott szövetségi kapitányaként világversenyen nyersz a csapatoddal. A klubnál nyilván a Bajnokok Ligája megnyerése ilyen. De hogy ezeket a célokat el tudod-e érni, az sokkal több mindentől függ, mint amikor egy fiatal játékosból kell jó vízilabdázót faragnod. Külső körülmények kedvező alakulása mellett rengeteg tudásra, tapasztalatra van szükség és természetesen ez egy hosszú folyamat.

Nem is akarok ennyire előreszaladni gondolatban. Azt kell nézni, hogy jelen pillanatban mi az a csúcs, amit el tudok érni. Ezt pedig úgy tudnám megfogalmazni, hogy: fejlődjenek a játékosaim, tudjak hozzátenni az ő tudásukhoz egyénileg, ezáltal csapatszinten is javuljunk, és a Honvéd jobb legyen. Jobb, stabilabb, legyen képes visszakerülni az élcsapatok közé. Természetesen ez is egy folyamat lesz. 

- A koronavírus-világjárvány miatt most minden bizonytalan. Hogyan hat ez a sorsod alakulására - pláne így, hogy ez az utolsó szezonod játékosként?

- Ez egy szörnyű helyzet a világban, s a sport, ezen belül a vízilabda is nehéz helyzetbe került. A megszokott életünk felborult, jó volt lejárni az edzésekre, jó érzés volt hetente meccsen megmérettetni magunkat, most ezt nem tehetjük és nem tudjuk, hogy mi lesz. A szövetség hozott egy határozatot, hogy május 11-én vizsgálja meg újra a helyzetet, addig felfüggesztette a bajnokságot. Úgy gondolom, hogy ez nagyon jó döntés, mert nem tudjuk, hogy a következő időszak mit hoz. Ha javul a helyzet, még mindig lejátszhatjuk a maradék meccseket. Sok minden függ attól is, hogy lesz-e olimpia vagy nem, jó, hogy nem kapkodták el a sportág vezetői egy esetleges azonnali lezárással a bajnokságról szóló döntést. 



- Most, amikor beszélgetünk, lényegében áll minden. Mit csinálsz, hogy tartod magad karban?

- Ugye, a csoportos foglalkozások, a közös edzések megszűntek. Én is, ahogy mindenki más, egyéni szárazföldi edzésekkel, futással, gimnasztikával igyekszem megőrizni legalább a fizikai állóképességemet. És természetesen nagyon várom, hogy folytathassuk azt, ami az életem. Jó lenne, ha nem a vírus miatt kellene befejezni a pályafutásomat, de most a legfontosabb az, hogy túl legyünk ezen az egészen!

- Köszönöm a beszélgetést!