FACEBOOK

2019 legjobb vízilabdázói - Varga Dénes listája

2019 legjobb vízilabdázói - Varga Dénes listája
hozzászólás, 2020.01.01.

Varga Dénes is elkészítette listáját a 2019-es év legjobb vízilabdázóiról. (Vogel Somát a harmadik helyre sorolta!) Felidézzük még egyszer a Total Waterpolo-világszavazás részleteit és ismertetjük mindazok méltató indoklását, akik (szakemberek és szakújságírók) Dumit a legjobbak közé sorolták: 


ÉV VÉGI VÉGI VLV-INTERJÚ VARGA DÉNESSEL


Mint ismert, a Total Waterpolo szaklap által szervezett világszavazás alapján (a szakemberek, a szaksajtó listája és a közönségszavazás eredményének összesítése után) Varga Dénes lett a világ legjobb férfi vízlabdázója 2019-ben. 

Mindkét szakágban 30 szakembert kértek fel a voksolásra - ők csak saját szakáguk legjobbjaira szavazhattak. Mindenkinek a legjobb öt játékost kellett sorrendbe állítani, s az egyes vízilabdázók ennek alapján 5, 4, 3, 2 és 1 pontot kaptak. A média felkért képviselői, 18 szerkesztőség, illetőleg szakíró - Magyarországról a vlv.hu - mindkét szakág képviselőire leadhatták szavazataikat, ugyanolyan pontozásos rendszerben, mint a szakemberek.

A játékosok összesített pontszáma úgy jött létre, hogy a fenti módon kialakult pontszámokhoz hozzáadták a közönségszavazás végeredményét. Voksolni a neten lehetett, megadott lista részvevőire, szigorú technikai feltételek között, regisztráció alapján. A pontszámok itt a következők voltak a helyezések sorrendjében: 25, 20, 15, 10, 5.

A nőknél a közönségszavazást Keszthelyi Rita nyerte Gurisatti Gréta előtt. A két magyar lány a interneten leadott voksoknak összesen több mint 56 százalékát "vitte el".

A férfiaknál Varga Dénes látványos játéka a közönségnél egyértelmű első helyet eredményezett, Dumi a netes voksok 52,43(!) százalékát zsebelte be, megelőzve a német Marko Stammot (11,32 százalék) és a Francesco Di Fulviót (10,38 százalék).

A végső összesítésben a nőknél Ashleigh Johnson lett az első, megelőzve Keszthelyi Ritát, a férfiaknál a végére Varga Dénes nyolc pontot vert rá olasz riválisára, Francesco Di Fulvióra. 

A győztessel életút-interjút készített a Total Waterpolo, s ennek részeként megkérték Varga Dénest, hogy ő is ismertesse, szerinte ki volt az öt legjobb játékos 2019-ben.

Dumi - aki mostantól a 2019-es győztes jogán minden évben szavaz majd - megadta saját névsorát, mi pedig most arra kértük, hogy fűzzön rövid indoklást a nevekhez - ahogyan azt egyébként a szavazásban részt vett szakemberek és szerkesztőségek is tették.


Varga Dénes listája, 2019 legjobb férfi vízilabdázói:

1.  Francesco Di Fulvio (olasz, Pro Recco)

"A most következő évtized talán legmeghatározóbb olasz játékosa, aki ezt a világbajnokságon nyújtott teljesítményével is alátámasztotta."

2. Dusan Mandics (szerb, Pro Recco)

"Az a fajta nukleáris töltet, aki képes az év legjobb meccsét vesztes állásnál egy elképesztő csavargóllal lélektanilag megfordítani."

3. Vogel Soma (magyar, FTC)

"Fradis sikereink egyik legstabilabb kulcsembere."

4. Alberto Munarriz (spanyol, CNA Barceloneta)

"Egyfajta egyszemélyes hadsereg, idén többször megfigyelhető volt, ha játszik a csapatában, rá kell a legjobban figyelni, ha nem, könnyebben verhetővé válnak."

5. Aaron Younger (ausztrál, FTC)

"Talán csak a kapuban nem tud nemzetközileg is magas szintet nyújtani, de a Fradinak idén így is jól jött."


Az alábbiakban ismertetjük a szakmai zsűri és a média azon képviselőinek Varga Dénes ről írt szavait, akik szerepeltették ötös listájukon a magyar játékost. (A név után zárójelben a szám, hogy az illető hányadik helyre rangsorolta saját ötös listáján Dumit):

SZAKMAI ZSŰRI



​A szervezők Ratko Rudicsot, a Pro Recco szakvezetőjét is felkérték a voksolásra, ő azonban nem adta le szavazatait. A Magyar Nemzet, Ch. Gáll András - még a végeredmény ismertetése előtt - interjút készített a világ legeredményesebb edzőjével, s ennek során megkérdezte Rudicsot saját reccós játékosa, Di Fulvio és Varga Dénes versenyfutásáról Az év játékosa címért.

Rudics válaszából számunkra egyértelművé vált, hogy kit jelölt volna első helyre, egyben az is, hogy miért nem vett részt a szavazásban, amit végül nem saját játékosa nyert meg:

RATKO RUDICS:

"Hogy is mondjam… Két hatalmas vízilabdázóról beszélünk. Varga technikai tudása utolérhetetlen, úgy olvassa a játékot, mint senki más, míg a kvangdzsui világbajnokság MVP-je, Di Fulvio inkább ösztönös pólós. Bármelyikük nyeri meg a voksolást, jó helyre kerül a trófea. Di Fulvióra – aki még csak 26 éves, míg Varga már 32 – én inkább úgy tekintek, mint a magyar zseni örökösére, aki egyszer majd átveheti Varga kezéből a váltóbotot."


Ricardo Azevedo (5.):

"Mióta visszatért a magyar csapathoz, nagyszerű csapatmunkát mutatott be. A képességei szinte megállíthatatlanná teszik őt."

Revaz Csomakidze (1.):

"Fantasztikus! Mindig öröm nézni, ahogy Varga játszik!."

Felipe Perrone (a világszavazás 2018. évi győztese) (2.):

"A szezon során megmutatta valamennyi képességét és BL-győzelemre vezette a Ferencvárost. Rengeteg csodálatos előadást produkált. Sajnálatos, hogy megsérült a világbajnokság alatt."

Zoran Bajics (4):

"A magyar válogatott és a BL-győztes Ferencváros vezére."

Petar Radanovics (3.):

"A Bajnokok Ligája final eight legjobb játékosa. Kiváló szezonja volt a klubjával, miközben megnyerte az Európa Kupát a magyar válogatottal."

Karsten Seehafer (1.):

"Minden fontos szituációban tűzben ég."

Didac Cobacho (1):

"Komplett játékos és BL-győzelemre vezette csapatát."

Varga Zsolt (1):

"A világ egyik legjobb góllövője. Mindent megnyert a Ferencvárossal, amelynek csapatkapitánya volt."

Ivan Asics (3):

"A világ legjobb támadója. Rendkívüli szezonja volt a Ferencvárossal."

Fernando Leite (4.):

"A Bajnokok Ligája MVP-je és a LEN Európa Kupa hatos döntőjének legjobb játékosa. Az egyik legtehetségesebb játékos a jelenleg vízilabdázók közül, képes arra, hogy varázslatot vigyen bele a játékba."

Alessandro Campagna (2.):

"Szerencsétlen kézsérülést szenvedett a világbajnokságon, de remek szezonja volt a klubjával. Ezek az új szabályok illeszkednek az egyéniségéhez."

Märcz Tamás (3.):

" - Mindent megnyert (magyar bajnokság, Szuperkupa, Magyar Kupa és Bajnokok Ligája), kitűnő szezon volt ez a számára. Nagyszerű teljesítményének köszönhetően ő lett az MVP a Bajnokok Ligájában. Visszatért a válogatottba és nagy szerepe volt a magyar csapat Európa Kupa-győzelmében. A világbajnokságon nem volt szerencséje, sérülés miatt csak perceket tölthetett a vízben, de igazi csapatkapitányként ekkor is segítette a többieket, ahogy csak tudta, úgy, ahogy egy nagy bajnokhoz illik."

Nenad Vukanics (4.):

"BL-győztes, a magyar válogatott és a Ferencváros kulcsjátékosa."

David Martin (2.):

"A legjobb játékos Európában az elmúlt szezonban a Ferencvárossal. A világbajnokságon történt sérülése nagy jelentőségű esemény volt a magyar válogatott számára. Ha ő százszázalékos, a magyar válogatottnak esélye lett volna az aranyéremre."

Teodorosz Vlahosz (4.):

"Ott a helye a listámon a magyar válogatottban nyújtott teljesítménye miatt, de elsősorban azért, mert jelentős mértékben járult hozzá a Ferencváros BL-győzelméhez."

Marc Amardeilh (1.):

"Megnyerte a Bajnokok Ligáját a Ferencvárossal és sok szempontból döntő szerepe volt a BL final eight során."

Vladimir Gojkovics (1.):

"Varga megnyerte mindhárom döntőjét a szezonban. Ő vezette a Ferencvárost és a magyar válogatottat. Ez a vezető szerep fontos része volt a játékának, amely az elmúlt néhány évben nem volt ennyire expresszív, ezért megérdemli a szavazatomat."

Petar Porobics (1.):

"Varga meghatározó szerepet játszott a Ferencváros és Magyarország sikereiben."

Marco Baldinetti (2.):

"A Bajnokok Ligája és a LEN Európa Kupa legjobb játékosa."

Harry van der Meer (1.):

"Hatalmas potenciállal rendelkező, nagyon komplett játékos. Kis területen, vesztettnek tűnő helyzetben képes felülkerekedni és gólhelyzetbe kerülni."

MÉDIA

France Water Polo (1.):

"Fontos játékosa volt a Ferencvárosnak a csapat európai menetelése során."

H2o Polo (3.):

"BL-győztes lett a Ferencvárossal és a hannoveri final eightben második MVP-címét érdemelte ki. Határozottan megérdemli a helyet a legjobb öt játékos listáján."

vlv.hu (1.):

"Élete legjobb formájában játszott ebben az évben, de ezt csak az Európa Kupában, a magyar bajnokságban és a Bajnokok Ligájában tudta megmutatni, mert a világbajnokság első meccsén ujjtörést szenvedett, s bár utána is vízbe szállt, értelemszerűen nem tudott sokat hozzátenni az így vb-4. helyen végzett magyarok teljesítményéhez. A zágrábi Európa Kupán aranyérmes magyar válogatott és Bajnokok Ligája hannoveri nyolcas döntőjében első FTC csapatkapitánya volt, mindkét tornán ő érdemelte ki az MVP-címet."

Water Polo England (1.):

"Kiemelkedő szezon a klubban és a válogatottnál egyaránt, uralja a játékot és irányítja a csapatait. A BL F8 MVP-je a győztes Ferencvárosban és ugyancsak ő volt a legjobb játékos az Európa Kupában, a győztes magyar válogatott tagjaként."

Dario Di Gennaro (2.):

"Mindig egyfajta költészet, amikor őt látjuk játszani. Ő a csendes vezér. Amikor Varga Dénes a medencében van, a magyar nemzeti csapat félelmetes, magabiztos társaság, mintha a képességei megosztódnának a társakkal és az egész csapat előnyére válnának. BL-győztes és magyar bajnok a Ferencvárossal. Ha nem sérül meg a világbajnokságon, annak minden ellenfele komoly kárát látta volna."

Dejan Sztevovics (1.):

"Az év legjobb játékosa azután, hogy "szünetet tartott" a 2018-as szezonban. Magyarországot Európa Kupa-aranyéremre vezette, a Ferencvárost pedig valamennyi trófea megnyerésére. Rendkívül sajnálatos, hogy megsérült a világbajnokság alatt."

Colombia WP (4.):

"Az egyik megalkotója a Ferencváros BL-győzelmének, mindig fontos és erőteljes a játéka, amikor vízben van."

Aquafeed 24 (1.):

"Szilárdan hisszük, hogy az a kis szünet, szabadság, amit a válogatottól "kivett", tényleg hasznos volt a "Vízilabda varázslójának". Dénes hihetetlen volt ebben az évben - volt lehetőség hosszú időn át megfigyelni őt, ahogy aranyéremre vezette a magyar csapatot az Európa Kupa zágrábi hatos döntőjében, aztán a BL F8-ban, ahol eljutott a csúcsra és megnyerte a trófeát a Ferencvárosnak! Egy csodálatos év a magyar válogatott csapatkapitánya számára. MVP a BL F8-ban, magyar bajnok a Ferencvárossal, európai Szuperkupa-győztes és negyedik helyezett a magyar válogatottal a világbajnokságon."

Dance.hr. (2.):

"A hannoveri BL F8 MVP-je. Ő volt a Ferencváros vezére. A klubja nem volt esélyese a final eightnek, mégis nyert a végén. A világbajnokságon az ujját törte de végül már ott visszatért a csapatba. Sok látványos gólt szerzett a pályafutása során, nemrégiben egy BL-főtábla-meccsen bal kézzel talált be az ellenfél kapujába."

Total Water Polo (1.):

"A Ferencváros az elmúlt két évben uralta a magyar és az európai vízipólót. A budapesti székhelyű csapatnak számos kiemelkedő játékosa van, de Varga Dénes a vezére ennek a fenomenális társaságnak. Mindig nagyon jó nézni, ahogy játszik. Őt választották meg a BL F8 MVP-jének és a LEN Európa Kupa legjobb játékosának, amely tornán aranyérmet szerzett. 

Sajnos a világbajnokság első meccsén megsérült. De, bár nem gyógyult meg, a második héten visszatért a kvangdzsui medencébe, hogy segítse Magyarországot az elődöntőbe jutni. Bebizonyította, hogy igazi harcos. Nem lett érmes Kvangdzsuban, de ő lett a szezon hőse!"