Egy kis visszapillantás Belgrádra, a válogatott csapatkapitányi szerepkörének tapasztalatai, várakozás az újabb költözködés és a következő olasz bajnoki évad előtt - ezekről kérdeztük Kásás Tamást, a Pro Recco új játékosát.

- Általában optimista típus vagy?

- Attól függ, miben. Egyébként igen.

- Ez kiderült, mert a Világkupa-döntő és a belgrádi EB-döntő utáni nyilatkozataid eléggé optimisták voltak.

- Igen. Szeretem a dolgok pozitív részét kiszűrni. Már a Világkupán is tapasztaltam, de igazából a belgrádi EB szilárdított meg abban a hitemben, hogy jó úton vagyunk. Budapesten talán rosszabb is volt kikapni, mint Belgrádban, ahova azért tényleg úgy utaztunk ki, hogy benne van a pakliban: hatezer fanatikus szerb szurkoló előtt, esetleg kisebb bírói nyomással kikapunk. Ehhez képest sokkal jobban játszottunk Belgrádban, mint Budapesten. 5:2-re vezettünk, s a vereség innen eléggé "sajnálatos", az ember nem szívesen emlékezik vissza rá, de mégis nagyon jó volt látni, hogy sok fiatal jól beilleszkedett, felvállalta a felelősséget.

Jól emlékszem, hogy Montrealban, 2005-ben annyira lehetett látni, hogy az újoncok még nem tudnak beilleszkedni a csapatba, nem is kaptak fontos szerepet a meccseken. Most viszont - még akkor is, hogyha sok rutinos játékos kint ült a parton és ők voltak bent -, baromi bátran, jól és fegyelmezetten játszottak. Úgyhogy ez mindenféleképpen pozitív. A döntőben előjött az, hogy fiatalítunk, a szerbek pedig már rutinosabbak a döntőket illetően, de Pekingig van még két év, úgyhogy a csapatépítés szerintem jó úton halad.

- Mennyire nézed más szemmel a csapat játékát belülről, meccs közben, illetőleg a társak teljesítményét azóta, hogy csapatkapitány vagy?

- Semennyiben. Amikor vízben vagyok, egy játékos vagyok a többi közül, és csak erre koncentrálok. Most, a belgrádi EB-n szokásunkká vált ismét, hogy összeülünk meccsek előtt a szállodában kicsit, csak játékosok, és beszélünk a feladatról. Igazából a kapitányi teendőim ebben merülnek ki, a vízben annyira már nem kell irányítani a fiúkat.

- Beszéljünk egy kicsit Olaszországról. Néhány nap múlva utaztok vissza, Mit szólsz ahhoz, hogy a volt csapatodnál komoly gondok vannak, és a LEN-kupából vissza is léptek?

- Igen, hát ez várható volt. Ugyanis elkezdték az új savonai uszoda építését, és már amikor kint voltam, akkor félbe kellett szakítani anyagi gondok miatt, tehát úgy látszik, hogy ez folytatódik. Mondjam azt, hogy a LEN-kupa-szereplésről történt lemondásuk csak megerősíti, hogy pénzhiány van, úgyhogy szerencsés döntés volt a részemről, hogy eljöttem. (És nem csak az én részemről, azt hiszem hat vagy hét további játékos is elment a Savonából.)

Sajnálom, mert az első év nagyon jól sikerült, a második évben viszont már lehetett érezni, hogy valami nem stimmel. Jól döntöttem, el kellett jönnöm.

- A Reccóban még nem játszottál. Mennyire ismered a játékosokat, a csapatot, Norbival ugyan már játszottál egy csapatban, de a többiekkel milyen a személyes viszonyod, számított-e ez a döntésnél, és egyáltalán: gyorsan meg tudtatok-e állapodni?

- Elég gyorsan sikerült megállapodnunk. Mivel a Recco ezen a nyáron elég komolyan bevásárolt, és hát főleg válogatott játékosok alkotják a csapatot, nyilvánvalóan mindenkit ismerek már. Van, akit kevésbé, van, akivel csak pár szót váltottam, van, akivel jobb viszonyban vagyok, esetleg már véletlenül buliztunk is együtt, úgyhogy nem lesz probléma. Van két csapattársam, akivel már Nápolyban, a Posillipóban is együtt játszottam. Pino Porzióval, az edzővel még játékoskorában egy évet együtt töltöttem a Posillipóban, úgyhogy őt is nagyon jól ismerem. Csak jókat hallottam róla, ez is egy érv volt, hogy a Recco mellett döntsek, Úgyhogy szerintem nem lesz gondom, az biztos.

- Norbival milyen együtt játszani?

- Én azt hiszem, hogy nagyon jól megértjük egymást. Tudom, hogy szeret velem együtt játszani, én is vele, mert jó olyan embernek adni a labdákat, aki azért általában nagyon jó százalékkal lövi be őket. És hát profi mentalitású, nagyon határozott valaki, szeretek ilyen játékosokkal együtt játszani, és ő fiatal kora ellenére már ilyen. (És még azért van benne elég sok.) Szerintem jó lesz együtt játszani ismét.

- Említetted, hogy a Recco nagyon jól bevásárolt. Hogy látod az esélyeket az olasz bajnokságban, és főleg az Euroligában, mert van egy másik csapat is, amelyik nagyon jól bevásárolt...?

- Melyik is az?

- Nem olasz, orosz...

- Igen, igen. Az Euroliga elég kemény lesz. Úgy tudom, hogy két görög csapat is nagyon erős lesz, az Etnikosz és az Olimpiakosz is. Az olasz bajnokságot, úgy érzem, az idén valamivel könnyebb lesz megnyerni, nem csak azért, mert a Recco megerősödött, hanem a Posillipóban Silipo abbahagyta. Ő meghatározó egyénisége volt a csapatnak, nem csak játékban, hanem morálisan is. Eljött tőlük Felugo, aki a játékmesterük volt, s éppen a Reccóhoz igazolt. Úgyhogy a Posillipo meggyengült és ez már eleve sokkal nagyobb könnyebbség a Reccónak. Maradt a Brescia, de ők meg nem erősebbek, mint mi. Úgyhogy szerintem a bajnokságot mindenféleképpen meg kell nyerni. Az Euroliga mindig nehéz, és egyre nehezebb, mert a külföldiek, ahogy mondtad, az oroszok is jól bevásároltak. És nem csak egy klub, hanem azért ott is van két-három nagyon jó csapat.

- Hol fogsz lakni, melyik kis faluban?

- Még nem tudom. Kimegyek, lesz egy ideiglenes lakásom, és szép nyugodtan körbenézek, egy hét alatt majd eldöntöm, hogy melyik lakásban fogok lakni. Szeretnék mégiscsak valami tengerre nézőt, ha már egyedül vagyok kint, azért az fontos, hogy az ember hogy kel fel, ha egyből meglátja a tengert, máris jól indul a nap...

Annak külön örülök, hogy elég sok magyar lesz a környéken, Norbin kívül a Reccótól két kilométerre lévő Camogliban három is, úgyhogy azért össze fogunk tudni járni szerencsére.

- Köszönöm az interjút.

- Köszönöm én is.