FACEBOOK

Az MVLSZ elnökségének ülése - a vlv kiküldött tudósítója jelenti

Az MVLSZ elnökségének ülése - a vlv kiküldött tudósítója jelenti
hozzászólás, 2019.05.16.

Érzékeny újságírói ujjbegyemet rajta tartom az események ütőerén. Élve a szabályok adta lehetőséggel, részt vettem a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségének május 16-i elnökségi ülésén. Íme, a tudósítás:


ELŐZMÉNY

Hosszú évek óta próbálom elérni, hogy újságíróként ott lehessek a magyar vízilabdasport életét irányító, döntéseivel a vízilabdasport alakulását, fejlődését befolyásoló testület ülésein. Ez a próbálkozásom eddig rendre meghiúsult, noha a szövetség alapszabálya szerint az ülés nyilvános, a tárgyalás csak egyes konkrét napirendi pontok esetében lehet zárt (személyiségi jogi kérdések, üzleti titkok), s erről is szavazni kell.

Volt, hogy személyesen jelentem meg, hivatkozva a szabályokra, úgy "kiszavaztak", mint a sicc.

Az MVLSZ új vezetésnek többször jeleztem részvételi szándékomat, legutóbb múlt pénteken írtam a főtitkárnak, megkérdezve, hogy az OB1-es kiesés, OB1B-s feljutás kérdésében tervezik-e rendkívüli elnökségi ülés megtartását. Ha igen, arra szeretnénk bejelentkezni, ha nem, akkor a rendes elnökségi üléseken szeretnék ott lenni a jövőben. (Ezt egyébként arra hivatkozva kértem, hogy az MVLSZ főtitkára a vlv-nek adott videóinterjújában is kijelentette: "Az elnökségi ülés nyilvános, bárki végighallgathatja az elnökségi ülést.")

Választ tegnap, szerdán délben kaptam, amiből kiderült, hogy a közeljövőben nem tartanak rendkívüli elnökségi ülést. Pont. Ennyi. Mivel ekkor már tudtam, hogy csütörtökön "rendes" elnökségi ülés lesz (erről a főtitkár nem tett említést), visszaírtam, hogy akkor ezentúl... (stb.)

Erre jött a pezsgőbontásra okot adó újabb üzenet, csak egyetlen mondat:

"Tájékoztatlak, hogy a soron következő elnökségi ülés ideje: 2019. május 16. 13:00, helye: MVLSz székház, Margitsziget."

Nem volt ugyan odabiggyesztve, hogy szeretettel várunk, vagy hogy íme, ez az ülés napirendje, de sebaj. Régi óhaj teljesül így is, nézzük hát, hogy dolgozik a "boszorkánykonyha"!


A TUDÓSÍTÁS

Május 16., csütörtök

12.50

Az MVLSZ elnökségének tagjai

Beck György (társelnök), Benedek Tibor, Biros Péter, Boros Tamás, Faragó Tamás, Gergely István, Hoffmann Tamás, Kovács István, Magyar József, Molnár Tamás (alelnök), Nyíri Zoltán, Pázmányi Gábor, Tóth Sándor, Vári Attila (elnök). A legutóbb megválasztott Szívós István lemondott elnökségi tagságáról.


Gyülekeznek az elnökség tagjai, szívélyesen köszöntik egymást, többeknél nem is csak kézfogás, hanem puszi-puszi ennek a módja. Velem is mindenki kezet fog, az elnökségi tagok többségével konkrét munkakapcsolatom volt - rövidebb-hosszabb ideig. Mindenki derűs, semmilyen feszültség nincs a levegőben.

A titkárnők bekészítik a vizet, a szendvicseket, majd Vári Attila elnök mindenkit beinvitál a tanácsterembe (amelynek ajtaján, kívül egy titkárnő eltolja a "Szabad" felirat melletti táblát, úgy, hogy most a "Foglalt" jelzés olvasható).

Nekem is int Attila, bemehetek. 

A "szentélyben" egy hosszú tárgyalóasztal, a fal mellett székek. Itt foglalnak helyet a vezetők tanácsadói és más meghívottak, például Märcz Tamás férfi szövetségi kapitány és Székely Bulcsú. Ebben az előkelő társaságban kapok helyet (több üres szék nincs is, nem számíthattak sok érdeklődőre, noha, mint tudjuk, "az elnökség ülése nyilvános").

Kamerát szándékosan nem is hoztam (azért minden liberalizmusnak van határa), a telefonommal szeretnék egy szép fekvő képet csinálni, s már látom lelki szemeimmel az azonnal élesítendő facebook-poszt szövetét a kép fölött "BREAKING NEWS! A vlv az MVLSZ elnökségi ülésén!"

De nem lesz kép, Vári Attila az asztal végétől jelzi: sem hang-, sem képfelvétel nem készíthető az elnökség üléséről.

13.06

Megkezdődik az ülés. Vári Attila köszönti a megjelenteket. Ismerteti a napirendet, felsorolva a napirendi pontokat, majd bejelenti, hogy szeretne tájékoztatást adni az elnökség tagjainak egy olyan kormányzati előterjesztésről, amely nem nyilvános. Ezért kéri, hogy a jelenlévők szavazzák meg, hogy ennek időtartamára mindazok hagyják el a termet, akiknek nincs szavazati joga.

Még be sem fejeződik a szavazás, nekem már a kilincsen a kezem. Utánam jön ki mindenki, aki a fal melletti székek egyikén ült. Märcz Tamással éppen elkezdenénk beszélgetni, amikor megszólít Vári Attila és arra kér, menjek el másfél órára, telefonon értesíteni fog, ha visszajöhetek az ülésre. Próbálok ellenállni, de hát mire hazaérek, indulhatok vissza. Talán az a gond, hogy ide az előtérbe kihallatszik a tanácsteremben zajló vita? Nem - mondja, de arra kér, hogy erre az időre mégis hagyjam el az épületet. Nem ülhetnék be addig egy irodába? - teszek még egy óvatos kísérletet a kényelmi szempontok figyelembe vételére. Nem, mondja, viszont lehet, hogy már egy óra múlva hív.

13.15

Elhagyom a szövetség székházának épületét. (Miért jelentkezik és miért nem múlik el bennem az az érzés, hogy a ház elhagyására nem felkért tanácsadók és más meghívottak a távozásom után valamikor esetleg szépen visszaülnek a fal melletti székekbe, s csak az enyém marad üresen...??)
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
15.55

Az elnökségi tagok kiszivárognak a szabad levegőre, többen cigizni.

Vége? - kérdezem. Nem, csak szünet.

Pár perc múlva hírnök jő és behív.

Két és háromnegyed óra telt el a kiküldésem óta.

16.05

Folytatódik az elnökség nyilvános ülése.

Vári Attila levezető elnök végigmegy a napirendi pontokon, egyenként megszavaztatja az írásban kiküldött előterjesztéseket. A testület azok mindegyikét ellenszavazat nélkül - általában egy tartózkodással - fogadja el. Hozzászólás csak egy esetben van, az is tájékoztatási céllal.

16.27

Egyéb észrevétel híján Vári Attila bezárja a szövetség elnökségének 2019. május 16-i ülését.

Odamegyek az elnökhöz és megkérdezem: jól érzékelem, hogy az OB1-es kiesés, OB1B-s feljutás kérdése nem volt napirenden?

Igen, jól - szól a válasz.

De hát ez a kérdés nincs szabályozva - vetem ellen.

De szabályozva van, az elnökség állásfoglalásában.

Tehát tartod azt, Attila, hogy ha az OB1B-t olyan csapat nyeri, amely nem indulhat az OB1-ben, akkor a feljutási jog az elnökségi állásfoglalás alapján "lejjebb száll"?

Igen - hangzik a válasz és Attila mosolyog.

Nincs más hátra, búcsúzom és megköszönöm, hogy itt lehettem.

Stuber Sándor/vlv