FACEBOOK

Total Player 2018 - a vlv szavazatai

Total Player 2018 - a vlv szavazatai
hozzászólás, 2018.11.23.

A total-waterpolo nevű szaklap idén is tekintélyes szakemberekből álló zsűrit kért fel annak eldöntésére, hogy ki volt az év legjobb vízilabdázója, sőt, a tavalyi premier után már a női szakág legjobbjai is "kerestetnek". A média szekcióban szerkesztőségünket ismét szavazásra kérték. Éltünk a megtisztelő lehetőséggel.


A TOTAL-WATERPOLO.COM TAVALYI SZAVAZÁSÁNAK VÉGEREDMÉNYE

Idei szavazataink ismertetése előtt jelezzük, hogy nem tartottuk volna illendőnek, ha saját voksokat adunk le a női szakág legjobbraira, hiszen a vlv nem foglalkozik a női vízilabdával. (Ennek természetesen története van, annak idején Kemény Dénes kifejezetten megtiltotta nekünk, később pedig, miután "kegyvesztettek lettünk", már kapacitásunk nem volt arra, hogy mindkét szakágat azonos módon kezeljük.) 

Ezért Tóth Lászlót, a női válogatott másodedzőjét kértük fel, hogy a vlv nevében leadott "erőlistát" kialakítsa. Akárcsak tavaly, öt játékost kellett sorrendbe állítani, a helyezések összesítésével alakul majd ki a végső eredmény. A total-waterpolo a szavazatokat folyamatosan, naponta teszi közzé. Megadott jelöltekre mindkét szakágban a közönség is szavazhat.

TOTAL PLAYER 2018 - a vlv szavazatai

NŐK (a vlv nevében Tóth Lászlótól)

1. CATHARINA VAN DER SLOOT (NED)

Vezéregyénisége volt az EB-t megnyerő holland válogatottnak. Kiváló játéka nagyban hozzájárult a hollandok győzelméhez.

2. MAGGIE STEFFENS (USA)

Az amerikai válogatott erőssége idén Magyarországon játszott, ahol hétről-hétre megcsillogtatta elismerésre méltó tudását.

3. KESZTHELYI RITA (HUN)

A magyar válogatott csapatkapitánya hatalmas lelkesedéssel segítette a csapatot és a fiatalok beilleszkedését. Vezérletével jutott be a magyar válogatott a legjobb négy közé a barcelonai Eb-n.

4. ALEXANDRA ASIMAKI (GRE)

A görög center posztjának egyik legjobb játékosa. Elnyűhetetlen, magabiztos centerjátéka igazán elismerésre méltó.

5. JEKATYERINA PROKOFJEVA (RUS)

Az orosz válogatott erőssége, aki eredményes szervezőkészsége mellett hatalmas lövéseivel is kitűnik. 


FÉRFIAK

(2017-ben szerkesztőségünk így szavazott:

1. Varga Dénes, 2. Sandro Sukno, 3. Andrija Prlainovics, 4. Vámos Márton, 5. Andro Buslje)

1. DANIEL LOPEZ PINEDO (ESP)

A spanyol kapus válogatottjában és klubjában is egyenletesen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, az Európa-bajnokság legjobb kapusává választották, klubjával pedig megszerezte a Bajnokok Ligája bronzérmét.

2. IOANNISZ FUNTULISZ (GRE)

A görög játékos a barcelonai Európa-bajnokság gólkirálya volt 17 góllal, az Olympiakosz Bajnokok Ligája-győzelmében pedig döntő érdemeket szerzett, a Pro Recco elleni döntőben négy gólt lőtt.

3. ALEKSZANDAR IVOVICS (MNE)

Egyéves pihenő után tért vissza a montenegrói válogatottba, amelynek vezéregyénisége volt. A Világliga Szuperdöntőjében a magyarok ellen vezette végső győzelemre csapatát - Budapesten. Klubjával, a  Pro Reccoval BL-ezüstérmet ért el.

4. FILIP FILIPOVICS (SRB)

Elnyűhetetlen. Sokadik szezonjában vezére a szerb válogatottnak, amely ebben az évben is csúcsra jutott az Európa-bajnokság megnyerésével. Klubjával, a Pro Reccóval ő is BL-ezüstérmet szerzett.

5. LORAN FATOViCS (CRO)

Klubjában, a Jug Dubrovnikban és a horvát válogatottban is vezéregyéniséggé vált. A horvát válogatott úgy nyerte meg az első ízben kiírt Európa Kupát, hogy Loren Fatovics a döntőben hat gólt lőtt Spanyolországnak.


A NEMZETKÖZI ZSŰRI

NŐI SZAKÁG

Adam Krikorian (USA),
Amo Havenga (NED),
Georgiosz Morfesis (GRE),
Bíró Attila (HUN),
Miguel Oca Gaia (ESP),
Fabio Conti (ITA),
Aleksandr Gajdukov (RUS),
Atansziosz Kechagiasz (AUS),
Anja Skibba (GER),
David Paradelo (CAN),
Gong Dali (CHN),
Jason Sileno (SAD),
Eduardo Abla (BRA),
Dragan Matutinovics (CRO),
Makihiro Motomija (JPN),
Palma DAvid (Sabadell)
Aleksandr Kabanov (Kinef Kirishi),
Benczur Márton (UVSE),
Martina Micelil (Ekipe Orizzonte),
Mihók Attila (Dunaújváros)


FÉRFI SZAKÁG

Ivica Tucak, a horvát válogatott szövetségi kapitánya,
Alessandro Campagna, az olasz válogatott szövetségi kapitánya,
David Martín, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya,
Szergej Jevsztignyejev, az orosz válogatott szövetségi kapitánya,
Petar Porobics, a kínai válogatott szövetségi kapitánya,
Teodorosz Vlahosz, a görög válogatott szövetségi kapitánya, az Olympiakosz vezetőedzője,
Vladimir Gojkovics, a montenegrói válogatott szövetségi kapitánya,
Dejan Szavics, a szerb válogatott szövetségi kapitánya,
Dejan Udovicsics, az USA szövetségi kapitánya,
Märcz Tamás, a magyar válogatott szövetségi kapitánya,
Hagen Stamm, a német válogatott szövetségi kapitánya,
Joji Omoto, a japán válogatott szövetségi kapitánya,
Elvisz Fatovics, az ausztrál válogatott szövetségi kapitánya,
Angelo Coelho, a brazil válogatott szövetségi kapitánya,
Paul Martin, a dél-afrikai válogatott szövetségi kapitánya,
Robin van Galen, a holland válogatott szövetségi kapitánya,
Nenad Vukanics, a francia válogatott szövetségi kapitánya,
Chus Martin, a CNA Barceloneta vezetőedzője,
Karsten Seehafer, a Hannover vezetőedzője,
Sandro Sukno, a 2017-es szavazás győztese.

SZERKESZTŐSÉGEK:

H2Opolo
 (Romania)
Aquafeed24 (Görögország)
Dance.hr (Horvátország)
Vaterpolo vesti (Szerbia)
Waterpolista (Spanyolország)
Waterpolo Italy (Olaszország
Ruswaterpolo (Oroszország)
VLV (Magyarország)
Total waterpolo