Kisebbfajta szenzáció volt az elmúlt hetekben az az egri hír, hogy hazatér Amerikából a 27 éves kapus, Valics Bence, aki Egerben, majd rövid ideig Miskolcon bizonyította tehetségét, de igazából már elkezdte civil életét, nagyon jó állása van egy New York-i elemző és tanácsadó cégnél. Telefonon hívtuk fel, hogy megismerjük eddigi életútját, s hazatérésének hátterét. vlv-interjú.

VALICS BENCE a vlv-nek:

- Budapesten születtem, de Egerben nőttem fel, Anyukám révén, aki profi röplabdás volt, Egerbe igazolt. Így az általános iskolát már ott kezdtem el, s így kerültem le a vízilabdához, tulajdonképpen valószínűleg csak azért, mert nem nagyon volt a városban férfi röplabda... Aztán ott ragadtam az uszodában.

1990 végén születtem és a 89-90-es korosztály Egerben nagyon ütős volt már gyerekben is, aztán később különösen.

- Néhány nevet hallhatnánk abból a társaságból...?

- Erdélyi Balázs, Kovács Gábor, Bundschuh Erik, Sántavy Máté, Petrovai Márton, Kovács Tamás, aki most játékvezető, Chilkó Márton, a Miskolcban játszó Jakab Dániel, Madaras Markó, aki kicsit fiatalabb. Abból a csapatból szinte mindenki vízilabdázik még ma is, és azt hiszem, ha nagyon  akarná, mindenki beférne az OB1 valamelyik csapatába. Ez a korosztály együtt nőtt fel, gyerekben és serdülőben még nem nyertünk, de ifire már nagyon  beérett a csapat. Bajnokságot nyertünk, majd a következő szezonban ezt megismételtük, méghozzá pontveszteség nélkül, ami nagy szó volt, de szerintem most is az. Megnyertük abban az évben, a 89-90-esekkel az ifi kupát, a Komjádi Kupát is, és a következő évben szintén. Szóval eléggé kimaxoltuk az ifi-időszakot.


Ifi-bajnoki cím - pontveszteség nélkül

Az edzőnk, Tóth Kálmán egyben Gerendás György másodedzője is volt a felnőtt csapatnál, s 2008-9-körül elkezdték beépíteni a fiatalokat a felnőtt csapatba. Én voltam akkor Szécsi mögött a második számú kapus. És az történt, hogy a 2009-10-es szezon elején Zoli megsérült, meg is kellett őt műteni. Egyik nap, amikor besétáltam az öltözőbe, mondták, hogy szombaton játszunk a Vasas ellen - akkor nagyon jó volt az a Vasas, Varga testvérek, Kis Gábor, Hosi -, plusz következett egy Bajnokok Ligája-selejtező, egy héttel később, Egerben. Megkaptam az első számú kapus szerepét, 17-18 éves voltam. És tök jól ment a védés. Azon a bizonyos Vasas-meccsen nyertünk 7:6-ra - mindenki nagyon meglepődött, egyrészt mert nem voltunk esélyesek, plusz Szecska sem védhetett. Aztán az otthoni csoportkört megnyerve jutottunk tovább a BL-ben. Szécsi két-két és fél hónapig nem védhetett és amikor visszajött, rövidesen megint megsérült. Abban a 2009-10-es évben a meccsek 80 százalékán én védtem, a Magyar Kupában másodikok lettünk, végig én álltam  kapuban, hosszabbításban kaptunk ki a Vasastól, a bajnoki döntőben pedig már a Zoli védett, ott is a Vasas mögött lettünk másodikok. 

Akkor fejeztem be a középiskolát, jól védtem, de tudtam, ha Zoli visszatért és emiatt vissza kell ülnöm a kispadra, az nagyon nehéz lesz. Más csapatba nem nagyon akartam elmenni, illetve nagy vágyam volt a tanulás, méghozzá magas szinten. Az meg nem megy, hogy az ember Pesten tanul és vidéken vízilabdázik. Nappalin sansztalan, levelezőn el lehet végezni, de az valószínűleg több mint négy évbe telt volna...


Védés Egerben - Vass László felvétele

- Te akkor már tudtad azt, hogy mi a végcél, mi szeretnél lenni, s mit kell tanulnod ahhoz?

- A jogi pályában gondolkodtam, ha otthon maradtam volna, valószínűleg ott kötök ki, mint sok más vízilabdás, de aztán elkezdett vonzani az amerikai tanulás lehetősége.

- Ez hogy került egyáltalán szóba?

- Sok amerikai csapat járt Egerbe. Amikor ifik voltunk, sorra jöttek a csapatok, köztük "sztárcsapatok" is Kaliforniából. Általában nagyon megvertük őket és feltűnt nekik, hogy itt vannak jó játékosok. Megkeresték Balázst (Erdélyi Balázst - a szerk.), meg engem, elmagyarázták, hogy hogy működik az ottani egyetemi rendszer, addig nem is tudtunk semmit erről. Elmondták, hogy lehet magas szinten pólózni és közben járhatunk egyetemre, nappali tagozatra. Erősen foglalkoztatott a dolog, egyrészt azért, mert nem gondoltam, hogy ki tudom szorítani Szécsi Zolit 18-20 évesen, úgy gondoltam, hogy ő még nagyon sokáig ott lesz Egerben, meg aztán szerettem volna tanulni. A két dolog összekapcsolódott, tudtam, hogy ha kimegyek, akkor ott biztosan végigjátszom a négy évet. Ez aztán így is lett, gyakorlatilag minden meccs minden percét a vízben töltöttem. 

- Hogy telt el a négy év? Melyik csapatban védtél?

- Pepperdine University. Ez Kaliforniában van, Malibu, gyönyörű hely az óceánparton, tényleg meseszerű az egész. Ráadásul Terry Schroeder, az amerikai válogatott volt szövetségi kapitánya is erre az egyetemre járt, itt volt edző, amit csak a szövetségi kapitányi munkája időszakára szakított félbe, aztán visszatért. Ő volt az edzőm és Merrill Moses, az utóbbi évtizedek legjobb amerikai kapusa, aki szintén oda járt, és amikor London után Terry visszatért, a másodedzője lett. Ez nagy szerencse volt nekem, hiszen hozzám hasonló adottságokkal rendelkező, kiváló kapusról van szó. Tehát nemcsak a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltánnal tudtam évekig együtt dolgozni, hanem egy nagy amerikai kapussal, ami különleges, nagyon szerencsésnek érzem magam emiatt, mindkettőjüktől rengeteget tudtam tanulni. Ráadásul a testalkatomból adódóan én inkább Moses stílusát képviselem, mint Szécsiét.


Magyar Kupa-győzelem 2008-ban

- Mi a különbség?

- Hát az, hogy Szécsi két méter magas, Moses pedig 185-190 centiméter. Ez a különbség sokkal mozgékonyabb stílust, dinamikusabb mozgást tesz szükségessé. És ehhez többet is kell edzeni. Nem gondoltam volna Eger után, hogy ez lehetséges, de megbizonyosodtam róla. Az amerikaiak abban hisznek, hogy bele kell rakni a melót mind szárazföldön, mind vízben és annak meglesz az eredménye. Ez egyébként még a Rudics-korszakból jön, amikor ő volt az amerikai válogatott szövetségi kapitánya, azóta ezt nevelik bele mindenkibe. Nem véletlenül, hiszen azok, akik nála játszottak, ma már szinte mind edzők nevesebb középiskolákban meg egyetemeken. 

Náluk az a probléma, hogy későn, a középiskola első évében  kezdenek el a játékosok vízilabdázni, ez jelentős hendikep. Magyarországon, Szerbiában, Olaszországban már 6-7 évesen elkezdik. Így az USA-ban az alapokat sokkal később sajátítják el, ezt viszont a sok edzéssel kompenzálják és azzal, hogy nagyon jó fizikai állapotban vannak. 


A Pepperdine-os edzőkkel, Merrill Mosessel és Terry Schroederrel

- Mit tanultál Kaliforniában?

- Nagyon specifikus pénzügyi szakot végeztem. Azért hozzáteszem: gyönyörű volt a hely, de nagyon nehéz négy év volt ez. Elmondom egy napomat. 

Reggel 5.30-kor volt a kondiedzés, 7 körül még beugrottunk egy órára úszni vagy taposni, utána egyetem, délben ebéd, aztán három órás vizes edzés, négytől pedig megint egyetem hatig-hétig. És az egyetem nem olyan, mint otthon, hogy vannak vizsgaidőszakok, meg zh-k, inkább hasonlít a középiskolai rendszerhez: be kell menni az órákra, minden alkalommal van házi feladat, szinte mindig dolgozatot íratnak, amikre készülni kell. Tehát amikor hétkor kijöttem az utolsó óráról, akkor kezdhettem el tanulni. Másnap reggel kezdődött ugyanez, a hétvégén pedig tornák, meccsek. Nagyon nagy hajtás volt végig. És akkor még nem beszéltem a nyelvről. Nekem volt ugyan felsőfokúm, amikor kimentem, de ma úgy emlékeznek rám, hogy az elején nem tudtam angolul... :-) Több időt kellett fordítanom mindenre, ami érthető, hiszen, ha odaadnak 40 oldalt, hogy abból készülj fel és még szótárazni is kell, hogy megértsd a szöveget, az eléggé időigényes...

De aztán nagyon jól belelendültem, mert az első két évben nem volt más magyar, utána jött Markó (Madaras Markó - a szerk.), de addigra már elég jól beszéltem angolul. 

De sokkal nehezebb volt, mint amire számítottam.

- Mi az a szaktudás, amit megszereztél? Tőzsdei? Pénzügyi? És aztán a "való életben" tudtad hasznosítani?

- Igen. Egy kisebb elemző, tanácsadó cégnél dolgozom, amely vállalkozásokat értékesít. Mondjuk, van egy logisztikai vállalkozás, amelynek tulajdonosa el akar menni nyugdíjba. Megbíz minket, hogy találjunk egy nagyobb logisztikai céget, amely pont itt a keleti parton terjeszkedik, s esetleg illik a koncepciójába az ő cégének felvásárlása. Elemzőként dolgozom, pénzügyi modelleket készítek, abban veszek részt, hogy összerakjunk egy olyan dokumentumot, amely elmondja, hogy mit csinál ez a bizonyos cég, mi benne a potenciál, miért érdemes befektetni bele, ha nagyobb cég veszi meg, akkor ennek révén hogy tud terjeszkedni, még több bizniszt generálni. Ezt kell számokkal alátámasztani, mind a múltbeli teljesítményt, mind pedig a jövőbeni lehetséges potenciált illetően. Különböző feltételezések alapján kell modellezni a várható folyamatokat, eredményt. Ennek az anyagnak a birtokában tárgyal aztán a cégünk vezetője a partnerekkel.

- Gondolom, anyagilag szépen honorálnak.

- Van egy fix fizetésem és a jutalékból bónuszt kapok.

- Izgalmas munka? Tetszik ez neked?

- Nagyon tetszik, igen, mert széles területen lehet ismereteket szerezni. Előfordul, hogy egy időben akár tíz ügyletünk is van, különböző iparágakban. Mivel ez egy kis cég, olyan pozícióban vagyok, hogy rálátok az egészre, már a folyamat elejétől. Amikor találunk egy ügyfelet, elmegyünk beszélni a tulajjal, aki felépítette a céget. Kikérdezzük, adatokat gyűjtünk. Kívülről, felülről látok át vállalkozásokat, nagyon különleges tudásra teszek szert ezáltal.

- Egy időben hány témával foglalkozol?

- Öt és tíz között. Ez nagyon sok munka. Érdekes, de nagyon sok. Rengeteg idő mindenkivel beszélni és összerakni azt a dokumentumot, amire szükség van. Amikor kész vagyok, mások veszik át az adott ügyet, ők azzal foglalkoznak, hogy megtalálják a befektetőt.

- Mióta csinálod ezt?

- 2014-ben diplomáztam és akkor átjöttem ide New Yorkba, hiszen az a pénzügyi világ központja. Gyakornokként kezdtem el dolgozni ennél a kis cégnél, majd ezt megszakítottam a miskolci egy évvel. Azóta, hogy visszajöttem, már teljes munkaidőben dolgozom.

- Miskolcra hogy emlékszel vissza?

- Nagyon jól éreztem magam, New Yorkba csak azért jöttem vissza a szezon után, mert nagyon jó ajánlatot kaptam ettől a cégtől. Többet lehetőséget láttam ebben, mint a miskolci folytatásban. Azért az még nem a mai csapat volt, senki nem tudta, milyen lesz ott a jövő, biztosabb pontnak tűnt ez a kinti álláslehetőség.

- Az az egy év viszont, úgy emlékszem, nagyon emlékezetes volt, kiválóan védtél.

- Jól ment, igen. Nagyon fiatal, lelkes csapatunk volt és Sike József szemlélete hasonló az amerikai koncepcióhoz: sokat edzettünk, sokat úsztunk és az alsóházi mezőnyben elég sok csapatot meg lehetett ezzel lepni, hogy egy lelkes, fiatal, jó kondicióban lévő társaság folyamatosan szétússza az ellenfelet, négy negyeden át hajt, elég jó védekezéssel. Volt akkor három szerbünk, Milicsics még mindig ott van, aki szerintem egy szenzációs bekk, Petkovics, aki most a montenegrói válogatottat erősíti, nagyon hasznos játékos elöl is meg hátul is. Nyegovan volt a harmadik, akinek a gólerősségét lehet kiemelni. 

Sokszor éreztem az ellenfeleinken, hogy lebecsülték azt a Miskolcot. Nem úgy mentek be a vízbe ellenünk, mint mondjuk most. Érdekes látni, hogy két éve mit mondtak a Miskolcról és mit mondanak most, nem feltétlenül a sajtóban, hanem az uszoda világában. Nekem ez tetszett, tudtam, hogy ki lehet használni, ha valakit lebecsülnek, gyakran okozhatunk meglepetés és ez is történt. 

De mondom, nem tudtam, hogy a következő év milyen lesz, döntést kellett hoznom és úgy döntöttem, hogy visszajövök ide, New Yorkba.



- Két szezon telt el azóta. Hogy került most szóba a visszatérésed? Gondolom, anyagiak terén nem adhatott versenyképes ajánlatot az Eger...

- Teljesen váratlanul jött. Olyan két hónapja megkeresett Bárány Attila és megkérdezte: elgondolkodnék-e a hazajövetelen. Neki is mondtam, hogy nagyon meglepett a hívása, de szívesen beszélgetek vele. Valóban, nem elsősorban az anyagiak játszottak szerepet a végső  döntésben. Van diplomám, jól beszélek angolul több éves munkatapasztalatot szereztem, de ezt, amit most csinálok, tudom csinálni később is, akár életem végéig, ha akarom. 

- Tehát megszereztél egy biztonságot, amihez vissza tudsz térni.

- Igen. Vagy itt Amerikában vagy máshol. Úgy gondolom, hogy sportolóként nem egyszerű az áttérés a "civil életbe", ez egy nagyon komoly váltás. Én ki-be ugrándoztam eddig a sortból a "való életbe", ez máris biztonságérzetet ad, ahhoz pedig, hogy magas szinten vízilabdázzak, most vagyok jó korban. Magamtól nem kerestem erre lehetőséget, nem is hiszem, hogy találtam volna, de ha már az élet megadta, akkor mérlegeltem és úgy ítéltem meg, van bennem annyi, hogy jól sülhet el ez az egész. 

- A New York-i két éved alatt pólóztál?

- Igen. Pólózom most is, nyilván nem magyar szintű bajnokságban, de pólózom heti néhány alkalommal, illetve gyakran járunk tornákra. Itt amolyan félprofi dolog ez, az itteni klubban (New York Athletic Club) volt amerikai válogatottak játszanak. Ez egy elég különleges klub, Moses ajánlására kerültem ide. Több sportágban szerepel, de nem egyszerű sportegyesület, közösségi hely, szabályokkal, nem lehet bemenni például a Central Parknál lévő, nagyon elegáns létesítménybe akármilyen ruhában, csak vászon nadrágban meg ingben.

Mindenki amatőr, a klub viszont támogatja az utazásokat, sokat járunk tornára Kaliforniába és a keleti partra is, tehát játékban vagyok.



- És nincs benned aggodalom a visszatérés kapcsán? A magyar bajnokság most még annál is erősebb, mint amikor te elmentél, a nagy csapatok különösen megizmosodtak.

- Igen, erősek. De nincs bennem aggodalom, amikor Miskolcra mentem, nem voltam annyira aktív, mint most, a védés sem ment úgy. A kapusoknál rengeteget számít a tapasztalat, fizikálisan jól vagyok, tudom, hogy mennyi idő, milyen felkészülés kell a formába lendüléshez, a motivációm pedig óriási. Fel fogom építeni magam és van rá elég időm is. Más lenne ez a szituáció, hogyha mezőnyjátékos lennék. 

Egyébként van előttem egy nagyon látványos példa. A sporttörténelem része, hogy a kapusedzőm, Merill Moses 2008-ban, amikor az amerikai csapat a magyar válogatottól elszenvedett döntőbeli vereséggel második lett az olimpián, nagyon jól védett, ő lett a legjobb kapus is, a torna álomcsapatának tagja. Pedig - és ezt kevesen  tudják - Moses 2004-ben, amikor nem került be az Athénban szereplő amerikai válogatottba, abbahagyta a vízilabdát. Nem úgy, mint én, aki azért folyamatosan játszott, hanem olyan szinten, hogy nem ugrott vízbe két és fél évig! Terry Schroeder hívta őt vissza 2006 közepén. Két és fél év "semmiből", hasonló korban, mint amiben most én vagyok, hozta fel magát nagyon magas szintre. Ez a példa van előttem. Ha neki sikerült, akkor nekem, aki játszom, hetente hatszor sportolok, biztosan menni fog. 


Erdélyi Balázs csapata ellen az amerikai egyetemi bajnokságban

- A magyar viszonyoktól nem szoktál el nagyon?

-  Nyilván elszoktam. 2010-ben jöttem ki, 18 évesen, most 27 vagyok, tehát az eddigi felnőtt koromat gyakorlatilag - kis megszakítással - Amerikában töltöttem. Viszont Egerben nőttem fel. Tudom, hogy hova megyek és nagyon szeretem azt a helyet. Az egész várost, de főleg az uszodát. Gyönyörű emlékek kötnek oda az ifi koromból. Ha más csapatnál lett volna hasonló lehetőség, nem biztos, hogy ez a döntés születik. 

- Mennyi idős szerződésben állapodtatok meg?

- Egy plusz egy évben.

- Mire számítasz? Mit vársz? Mi az, ami nagyon számított a döntésnél? Az első számú kapus poszt?

- Ilyen szintű csapatban első számú kapusként játszani, ilyen védelem mögött, illetve a kihívás... Belegondoltam, hogy most teljesen kényelmesen élek, de kevesebb lenne az életem egy nagy élménnyel, ha ezt kihagynám. Maradna bennem egy kérdőjel, egyfajta hiányérzet és soha nem tudnám magamban tisztázni, hogy "Mi lett volna, ha...?" 

Ott Egerben ideális lesz minden körülmény, csak a vízilabdára tudok koncentrálni, szenzációs a stáb, az uszoda. Minden adott ahhoz, hogy megtudjam: mire vagyok képes mint vízilabdakapus. Ez csábít.

- Mi a helyzet a válogatottsággal? Megfordul a fejedben, hogy a visszatéréssel talán az is szóba kerülhet, ha jól megy a védés?

- Úgy gondolom, hogy minden motivált magyar játékosnak az a célja, hogy karrierje során nemzeti színekben is szerepeljen, nekem is. Az, hogy ez kinek sikerül és kinek nem, nagyon összetett dolog szerintem: a rengeteg munka és konzisztens jó teljesítmény mellett lényeges faktor, hogy az illető belefér-e éppen az adott válogatott-koncepcióba, illetve, hogy éppen milyen játékosok pályáznak a pozícióra.

Mielőtt az amerikai egyetem mellett döntöttem, nemcsak klubszinten, hanem válogatott szinten is elég "kilátástalannak" láttam a helyzetem, hiszen akkor egy összeforrottabb, tapasztaltabb társaság képezte a válogatott gerincét és úgy éreztem, hogy elég sok, nálam jóval tapasztaltabb kapus volt előttem a sorban. A mostani fiatal keretet elnézve viszont úgy látom, hogy a 2008-2012-es évekhez képest a válogatott koncepciója megváltozott és a klubokban jó teljesítményt nyújtó játékosok könnyebben megkapják a lehetőséget, hogy bizonyítsanak válogatott szinten is. Ez számomra még egy plusz érvként szólt amellett, hogy Egerbe igazoljak.

- Sok sikert kívánok! Köszönöm a beszélgetést.