Igazi vagány vízilabdás, aki egy kis keménységért sem megy a szomszédba. "A cél szentesíti az eszközt”-féle Machiavelli-elv alapján mindent bevet a siker érdekében, köztudott, hogy nem ad, ugyanakkor nem is kér kegyelmet.

Mindazonáltal kifinomult, a labdával bármiféle varázslatra képes, irdatlan munkabírásának általában társulata látja hasznát. A győzelemért hajlandó akár "vízbe fúlni” is, igazi csapatember. Így jellemezte Molnár Tamás vízilabdázót az általános véleményeket összegyűjtve egy szakíró, még 1999-ben. (Nemzeti Sport, 1999. szeptember 12. – lásd Nemzeti Sport 2003. július 1.)

Gyarmati Dezső több éve azt mondta róla: „Nézetem szerint ma nemhogy Magyarországon, de a világon sem találni nála jobbat centerposzton. Képzettsége mellett elsősorban a vízbeni viselkedése teszi azzá: Tamásban megvan a jó értelemben vett csibészség, az a fajta keménység, amely ugyan nem eredményez verekedést, de már súrolja annak határát. Enélkül nem lehet érvényesülni ott, ahol ő játszik.” (Nemzeti Sport, 2001. június 8).

A szegedi születésű, kétszeres olimpiai bajnok játékos életének mottója – legalábbis egy rádiós születésnapi köszöntés szerint - Váci Mihály „Bitangok” című verse, annak is a következő részlete: Törtess hát, törj, csalj és pörölj. / Ha kell: könyök; ha kell – ököl. (Magyar Rádió)

Molnár Tamást annak idején gerincproblémák miatt vitték le az uszodába, ám ő hamar megunta az úszást és 8 éves kora körül átpártolt a vízilabdázókhoz. Fiatalon, 16 évesen tagja lett Kemény Ferenc utánpótlás-válogatottjának. 1999-ben már a felnőtt válogatott gólkirálya volt, Kemény Dénes csapatában. Szeged, UTE, Jug Dubrovnik, Becsej, Honvéd – a válogatottság mellett ezek a klubok mutatják útját. (Index, 2001. május 25.).

Csípős, mint a paprika - innen ered beceneve, a Papesz, amelyet már fiatalon ráragasztottak. Emlékei szerint 1992-ben történt, amikor a juniorválogatottal Sopronban szerepelt az Európa-bajnokságon. „Kökény Balázs, a kapusunk akasztotta rám először a "Paprikát", mert akkor még Szegeden játszottam, és bizony a mérkőzések vége felé rákvörös volt az arcom. Mert már akkor is hajtós játékos voltam, akit nem kellett biztatni, hogy a lelkét "kitegye a partra". No ebből lett a Papesz” – idézte fel.
(T-Mobile - Találkozások)

Azt vallja, hogy „a cél eléréséhez mindent ki kell bírni”. Fontosnak tartja a pozitív hozzáállást, szerinte mindig erre kell törekedni, akkor az elviselhetetlen is kibírható. „Miénk a legkegyetlenebb poszt, hiszen ott a védőnek csak rombolnia kell, ugyanakkor csak magadra számíthatsz” – mondta egy lapnak. (Nemzeti Sport 1999. szeptember 23).

Más helyütt úgy nyilatkozott: „… én csak a munkában hiszek: legyen szó tornatermi vagy vízi foglalkozásról, igyekszem a maximumot kihozni magamból”. Molnár Tamás szerint a pofont így is, úgy is megkapja, ez ellen nincs mit tenni. Illetve az a megoldás, hogy visszaadja… „Megsúgta” azonban, hogy egyszer-egyszer szimulál, anélkül – mint mondta - nem lehetne megélni a vízben. El kell játszani, el kell hitetni a bírókkal, hogy csípnek, rúgnak, harapnak a gonosz ellenfelek. „Néha az az érzésem, mintha egy színházban vízilabdáznék” – összegezte érzéseit. (Nemzeti Sport, 2001. június 8).

A jogi végzettségű játékos úgy gondolja, fontosabb, hogy másoknak bizonyítson, hisz ő maga általában tudja: valószínűleg meg tudja csinálni azt, amit éppen kell. Mint megjegyezte, nem rossz érzés, ha neki is megy a játék, de ez másodlagos; az a fontos, hogy a csapat nyerjen. (Nemzeti Sport 1999. szeptember 23).

„Örök problémám, hogy nem tudom kimutatni az örömömet. Pedig nem ártana, ha egy kicsit jobban látszanának rajtam az érzelmeim” – válaszolta arra a kérdésre, egyértelműnek veszi-e a sikert. Nem tagadta azonban, hogy nagyjából illik rá a hidegfejű, számító, profi játékos képe. (uo)

A győzelem pillanatában azonban egyszer-egyszer az öröm mellett mintha mást is érzett volna. „Úgy voltam vele, mint a vizsgáimnál, egy hónapos munka volt benne, borzalmas drukk, kialvatlanság, vajon meglesz-e mindennek a gyümölcse - aztán amikor sikerült, és kiléptem az ajtón, elégedettség helyett inkább az üresség dominált. Nem állítanám, hogy az olimpián is ugyanez volt a helyzet, de valami hasonló.” (Színes Sport, 2000, december 28).

Molnár Tamás szerint a legfontosabb az, hogy mindent megpróbál jókedvvel csinálni. Meggyőződése, hogy ha a munkát jókedvvel végzi, akkor a hatásfok kétszeres-háromszoros. S bár elismeri, hogy lapul benne „egy jó adag egoizmus”, hangsúlyozza: a vízilabdával szemben megvan benne a megfelelő alázat, mindig alá tudja magát rendelni a célnak, a csapatnak. (Színes Sport, 2000, december 28).

„Remélem, hogy a következő olimpiáig mindenféleképpen tudom még folytatni” – jelezte korábban a 2008-as ötkarikás játékokra utalva, arra a kérdésre, meddig szeretne még vízilabdázni. (Origo).