FACEBOOK

Cseh Sándor és a Szolnoki Dózsa is második a sportújságírók rangsorában

Cseh Sándor és a Szolnoki Dózsa is második a sportújságírók rangsorában
hozzászólás, 2018.01.11.

Csak Shane Tusup előzte meg Cseh Sándort és csak a Győri Audi ETO a szolnoki vízilabdázókat. Az év sportolója díjátadó gálán nyilvánosságra hozták az összes eredményt, a magyar férfi vízilabda-válogatott negyedik lett. Az év női sportolója Hosszú Katinka, a férfiaknál Baji Balázs az első. Cseh Sándor nyilatkozott a vlv-nek:

CSEH SÁNDOR a vlv-nek:

- Az edző a csapat része és a legnagyobb, legörömtelibb pillanatokat nyilván a versenyeken elért győzelmek jelentik. A Szolnoknak nagy tervei voltak az elmúlt tíz évben, végig. Sokat elért ez a csapat, azt gondolom, talán többet is, mint amennyit bárki remélt.

Történelmi jelentőségű év volt ez számunkra és a jó teljesítményünk mellett kicsit szerencsénk is volt, annyiban mindenképpen, hogy a Bajnokok Ligáját egy újonnan felépült budapesti uszodában tudtuk megnyerni, emiatt az az esemény érthetően nagyobb nyilvánosságot kapott, mint ha ugyanezt a győzelmet mondjuk Hannoverben értük volna el.

Szép pillanat egy ilyen ünnepség, jó egy percre megállni, de az élet megy tovább, az ember már a jövőre gondol, arra, hogy milyen lesz, milyen legyen a csapat fél év múlva, mi vár ránk, hogy kell megoldani a ránk váró feladatokat. Így vagyok ezzel én is, miközben jólesik az elismerés és köszönöm azoknak, akik az elmúlt év teljesítménye alapján összességében a második helyre rangsorolták a Szolnok csapatát és hasonlóan nagyra értékelték az én munkámat is!



A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által szervezett M4 Sport-Az Év Sportolója Gála 2017-es szavazásán rekordot jelentő 436 voks alapján a kategóriák végeredménye.

Az MSÚSZ közlése szerint a tízes listákból erősorrendben három névre kellett szavazniuk a sportújságíróknak, az első helyért 3, a másodikért 2, a harmadikért pedig 1 pont járt.

A kategóriák végeredménye

    Az év férfi sportolója:
1. Baji Balázs (atléta) 863 pont
2. Szatmári András (kardvívó) 341
3. Liu Shaolin Sándor (rövid pályás gyorskorcsolyázó) 292
4. Fucsovics Márton (teniszező) 232
   Michelisz Norbert (autóversenyző) 232
6. Cseh László (úszó) 210
7. Hanga Ádám (kosárlabdázó) 202
8. Milák Kristóf (úszó) 161
   Veres Roland (kick-box) 48
9. Korpási Bálint (birkózó) 35
    
    Az év női sportolója:
 1. Hosszú Katinka (úszó) 1086
 2. Babos Tímea (teniszező) 480
 3. Márton Anita (atléta) 448
 4. Görbicz Anita (kézilabdázó) 200
 5. Takács Tamara (kajakozó) 143
 6. Földházi Zsófia (öttusázó) 68
 7. Lubics Szilvia (ultratávfutó) 53
 8. Kovács Sarolta (öttusázó) 51
 9. Senánszky Petra (uszonyosúszó) 44
10. Kovács Zsófia (tornász) 43 

    Az év csapata hagyományos csapatsportokban:
 1. Győri Audi ETO KC (női kézilabda) 766
 2. Szolnoki Dózsa (férfi vízilabda) 524
 3. Férfi kosárlabda-válogatott 424
 4. Férfi vízilabda-válogatott 309
 5. Telekom Veszprém (férfi kézilabda) 158
 6. Békéscsabai Röplabda Sportegyesület (női) 137
 7. Női kosárlabda-válogatott 102
 8. U17-es futballválogatott 90
 9. FTC-PQS Waterpolo (férfi) 60
10. Rába ETO Futsal Club 46


   
  Az év csapata egyéni sportágak csapatversenyeiben:
 1. Tenisz Davis Kupa-válogatott 515
 2. Férfi 4x100-as gyorsúszóváltó 495
 3. Női kajak négyes 404
 4. Férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó 255
 5. Férfi kardválogatott 222
 6. Evezős kormányos kettes (Simon Béla, Juhász Adrián, Kolláth Vanda) 206
 7. Női öttusacsapat 199
 8. Férfi kajak kettes (Balassa Márk, Birkás Balázs) 182
 9. Kötöttfogású birkózó-válogatott 75
10. Női rövid pályás gyorskorcsolyaváltó 63

    Az év edzője:
 1. Shane Tusup (Hosszú Katinka) 477
 2. Cseh Sándor (szolnoki vízilabda) 340
 3. Ambros Martín (győri kézilabda) 301 
 4. Ivkovics Sztojan (férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya) 290
 5. Ifjabb Tomhauser István (Baji Balázs) 289
 6. Fábiánné Rozsnyói Katalin (Takács Tamara) 267
 7. Sávolt Attila (Fucsovics Márton) 220 
 8. Bánhidi Ákos (rövid pályás gyorskorcsolya) 199
 9. Eperjesi László (Márton Anita) 127
10. Gárdos Gábor (Szatmári András) 106

     Az év férfi labdarúgója:
 1. Nikolics Nemanja (Chicago Fire) 942
 2. Gulácsi Péter (RB Leipzig) 652
 3. Davide Lanzafame (Budapest Honvéd) 260
 4. Kádár Tamás (Dinamo Kijev) 231
 5. Varga Roland (FTC) 194
 6. Szalai Ádám (Hoffenheim) 141
 7. Szoboszlai Dominik (FC Liefering) 93
 8. Sallai Roland (APOEL) 42
 9. Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva) 31
10. Kalmár Zsolt (Dunaszerdahely) 30 

    Az év női labdarúgója:
 1. Jakabfi Zsanett (Wolfsburg) 999
 2. Csiszár Hernrietta (Leverkusen) 407
 3. Vágó Fanny (Sankt Pölten) 364
 4. Fenyvesi Evelin (Ferencváros) 218 
 5. Szőcs Réka (MTK) 144
 6. Rácz Zsófia (Duisburg, Philips SV) 109
 7. Zeller Dóra (Hoffenheim) 105
 8. Szabó Viktória (Ferencváros) 104
 9. Tálosi Szabina (Südburgenland, Haladás-Viktória) 93
10. Németh Loretta (ETO FC Győr/Apollon Ladies) 73

     Az év fogyatékos férfi sportolója:
 1. Osváth Richárd (kerekesszékes vívó) 611
 2. Boronkay Péter (triatlonozó) 532
 3. Velkey Ádám (szervátültetett, atléta) 347
 4. Suba Róbert (kajak-kenu) 310
 5. Csernai Tibor (speciális, alpesi síelő) 224
 6. Hocza Róbert (speciális, gyorskorcsolyázó) 169
 7. Kurucz Tamás (speciális, hófutó) 126
 8. Tóth Attila (szervátültetett, asztaliteniszező) 108
 9. Péter Dávid (speciális, gyorskorcsolyázó) 101
10. Kóka Zoltán (szervátültetett, asztaliteniszező) 88

      Az év fogyatékos női sportolója:
 1. Krajnyák Zsuzsanna (kerekesszékes vívó) 718
 2. Biacsi Bernadett (atléta) 547
 3. Pap Bianka (úszó) 450
 4. Dani Dorka (speciális, műkorcsolyázó) 180
 5. Gyurkó Alexandra (szervátültetett, úszó)177
 6. Biatovszki Míra (siket, sportlövő) 171
 7. Óvári Réka (speciális, gyorskorcsolyázó) 153
 8. Szanyi Petra (speciális, alpesi síelő)107
 9. Hasznos Szabina 85 (szervátültetett, bowlingozó) 85
10. Tóth Irma (szervátültetett asztaliteniszező) 38

     Az év fogyatékos csapata:
 1. Női kerekesszékes vívóválogatott 622
 2. Férfi 4 x 100-as szervátültetett atlétaváltó 521
 3. Padlóhoki-válogatott, speciális 291
 4. Női 4 x 400-as atlétaváltó 262
 5. Műkorcsolyapáros, szervátültetett (Hingyi Ágnes, Hingyi Rita) 201
 6. Asztalitenisz, szervátültetett vegyespáros (Tóth Irma, Tóth Attila) 196
 7. Röplabdacsapat, szervátültetett 156
 8. Asztalitenisz, szervátültetett vegyespáros (Almagro Carmen, Szendi János) 146
    Bowling, szervátültetett, vegyespáros (Hasznos Szabina, Juhász Zoltán) 146
10. Tollaslabda, szervátültetett női páros (Hanyu Zsuzsanna, Tilhof Ingrid) 75

      Az év fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzője:
 1. Beliczay Sándor (kerekesszékes vívás, Osváth Richárd, Hajmási Éva) 583
 2. Feczer Viktor (kerekesszékes vívás, Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi) 390
 3. Csamangó Attila, Győrfi Tamás (kajak-kenu, Suba Róbert) 268
 4. Ecseki Dániel (szervátültetett atléta, Velkey Ádám) 254
 5. Kelemen Zsuzsanna (speciális műkorcsolya) 246
 6. Erdei Péter (kerekesszékes vívás, Osváth Richárd, Hajmási Éva) 240
 7. Pintér István (speciális padlóhoki) 194
 8. Székely Gabriella (szervátültetett, röplabda) 171
 9. Milos Imre (szervátültetett asztalitenisz) 151
10. Soltész István (szervátültetett bowling) 119

(MTI)