FACEBOOK

Sandro Sukno szezonjának (és pólós pályafutásának?) vége

Sandro Sukno szezonjának (és pólós pályafutásának?) vége
hozzászólás, 2017.12.27.

Közleményben tudatta a Pro Recco vezetése, hogy a klub horvát játékosa, a szívbetegség miatt alapos kivizsgáláson átesett Sandro Sukno játékára nem számíthatnak a 2017-18-as szezon további részében.


​A horvát válogatottat idén világbajnoki győzelemre vezető vízilabdázóról ősszel derült ki, hogy szívproblémák miatt pihenésre szorul, nem is pólózott az őszi szezonban.

A Pro Recco mostani közleményét Maurizio Felugo klubelnök jegyezte. Megköszönte a Sukno kivizsgálását végző római orvosok szakmai munkáját és emberi hozzáállását, s bejelentette, hogy a csapat a szezon hátralévő részében kénytelen lemondani a világ egyik legjobb játékosának szerepeltetéséről. 

A közlemény nem tér ki Sukno állapotának részletes ismertetésére, de horvát sajtóértesülések szerint a játékos vízilabda-pályafutása is veszélyben van. 


A hír nem sokkal azt követően látott napvilágot, hogy a total-waterpolo.com szaklap kezdeményezésére a világ minden tájáról 21 ismert pólós szakember és szerkesztőség Sandro Suknót választotta meg a világ legjobb játékosának.



A szaklap ebből az alkalomból exkluzív interjút is készített a horvát sztársportolóval.

Sukno elmondja, hogy egész családja kötődik a vízilabdához, édesapja és testvére is pólós volt. Egész gyermekkorát meghatározta, hogy egy Dubrovnikhoz közeli, Cavtat nevű településen éltek, kőhajításnyira a város tengerparti uszodájától. Amikor felébredt, azonnal indult a partra, s lényegében az egész napot pólózással, játékkal töltötte. A kisváros csapatában kezdte a versenyszerű sportolást is, még gyerekként. Érdekes módon sosem gyakorolta külön az úszást, a pólózás révén "felszedett" úszástudással sikerült érvényesülnie. A téli hónapokra most is úgy emlékszik vissza, hogy csak a vízilabda iránti szerelme tartotta vissza attól, hogy otthagyja az egészet, ugyanis a sátortetős uszodát nem fűtötték fel, a víz és a levegő is rendkívül hideg volt, minden egyes edzés harc volt a túlélésért....


Itt kezdődött minden. A cavtati tengerparti "medence" (fotó: total-waterpolo.com)

Sokat javultak a körülményei, amikor a Jug Dubrovnik korosztályos csapatához igazolt. Fejlődése itt folytatódott, s bár konkrét példaképe nem volt, figyelte az akkori Jug nagy pólósait és mindenkitől igyekezett elsajátítani a számára hasznosnak gondolt megoldásokat. Egyébként soha nem gondolta, hogy a vízilabdából fog megélni, mindig a sport iránti szenvedélye vezette, s önmagában a tehetsége révén talán nem vitte volna sokra, kemény munkára és rengeteg áldozatra is szükség volt ahhoz, hogy jó vízilabdázó váljék belőle.

Megemlékezett az interjúban mestereiről: még a Cavtatnál Milan Trkulja és Pavo Pulics tanította meg őt az alapokra, majd, már Dubrovnikban Zeljko Milics, Aljos Loncarics és Ivica Cular irányításával haladt egyre feljebb a korosztályok ranglétráján. Emil Nikolics edzősége alatt debütált a Jug felnőtt csapatában, természetesen még junior korú játékosként. Utólag úgy értékeli, hogy újabb lökést adott a fejlődésének, amikor olyan csapatba került, amely a legmagasabb célokért küzdött minden versenysorozatban.

Az újságíró külön kérte a 2017-es év értékelésére Suknót, aki elmondta, hogy klubcsapata, a Pro Recco mindig, minden versenysorozatban a fő esélyesnek számít. Óriási motivációt jelent az ellenfelek számára, hogy megpróbálják őket legyőzni, s így számukra sokkal nehezebb játszani. A történelem egy év után megismételte önmagát, kikaptak a BL utolsó szakaszában, nem jutottak be a döntőbe, s így, csupán egyetlen meccs elvesztése miatt az egész szezon kudarcnak számít. A horvát nemzeti csapattal viszont sikerült megnyerniük a budapesti világbajnokságot.



A horvát válogatottnak Sukno szerint folytatnia kell az eddigi munkát a további sikerek érdekében. Úgy látja, hogy a csapat még képes a fejlődésre és a legjobb formáját a 2020-as tokiói olimpiára érheti el.

A vízilabda jövőjével kapcsolatban a játékos szorgalmazza, hogy jelentősen javítsák a sportág marketingjét. Erre szerinte akkor is szükség lenne, ha anyagi áldozatokkal jár. Közelebb kellene vinni a vízilabdát az emberekhez, megismertetni a széles közvéleménnyel a játékosokat, tudatni, hogy mikor és hol lehet őket látni játszani.

Megjegyezte, hogy őket, mint játékosokat, még soha senki nem kérdezte meg, mit gondolnak a sportág jövőjével kapcsolatban. Pedig szükség lenne erre, az aktív sportolók, edzők számos javaslattal tudnák segíteni a vízilabda népszerűsítését, a sportág fejlődését.



 Az utolsó kérdések egyikével az újságíró Sukno eddigi pályafutásának legszebb és legrosszabb pillanata iránt érdeklődött.

A legszebb a londoni olimpiai aranyérem megszerzése volt, Sukno akkor még a 22. életévét sem töltötte be. A legrosszabb pedig..., nos, ez sajnos elég aktuális, bár az interjú észítésekor még nem volt ismert a legújabb kivizsgálások eredménye:

- A legrosszabb pillanat: amikor szembekerülsz azzal, hogy egészségügyi problémát kell leküzdened és ráébredsz, hogy mennyire tehetetlen vagy ebben a helyzetben.

Végezetül a  total-waterpolo.com megkérte a Total Player of the Year 2017 győztesét, árulja el az ő legjobb 5 játékosát, vagyis immár "sazavzáson kívül" adja le voksait ugyanúgy, miként a játék során tette a felkért 21 szakember illetőleg szerkesztőség.

Sukno "jelöltjei":

1. ANDRIJA PRLAINOVICS











2. LUKA LONCSAR



3. XAVIER GARCIA GADEA



4. MARKO BIJAC



5. ANDRO BUSLJE



SANDRO SUKNO-GÓLOK A VLV-N

Címkék:
Sandro Sukno