FACEBOOK

Burián Gergely a bajnoki alapszakasz végétől az OSC játékosa!

Burián Gergely a bajnoki alapszakasz végétől az OSC játékosa!
hozzászólás, 2017.12.18.

A szezon közbeni átigazolás lehetőségével élve az OSC szerződtette a Vasas vízilabdázóját, Burián Gergelyt, aki az alapszakasz végéig a Vasasban, azt követően az OSC-ben szerepel. A játékost az egyik legtehetségesebb fiatal balkezesként tartják számon, az OSC esélye így a bajnokságban és a BL-főtáblán is növekedhet.  (Az OSC "előrelátó módon" nevezte a játékost a BL-sorozatra.) Burián Gergőt kérdeztük a részletekről.


BURIÁN GERGELY a vlv-nek:

- Áprilisban kerestek meg először, szóban már akkor megállapodtunk, hiszen számomra nagy lehetőség ez, méghozzá több szempontból is. Először játszhatok a top-élmezőnyhöz tartozó csapatban, szerepelhetek a Bajnokok Ligájában és olyan játékosokkal edzhetek, játszhatok együtt, akiktől nagyon sokat tanulhatok, például Drasko Brguljannal, akivel egy oldalon fogok játszani. De említhetném Tóth Marcit, Erdélyi Balázst, az olimpiai bajnok Rangyelovicsot is. Úgyhogy olyan nagyon sokat nem vacilláltam, amikor választ kellett adni az ajánlatra.

- Miért ez a furcsa módja az átigazolásnak? Meddig szólt a szerződésed a Vasashoz?

- Még egy évre érvényes, s nem is akartak elengedni. Amikor elkezdődtek a tárgyalások, megindult egy huzavona, közben nyáron az utánpótlás-válogatottal világbajnokságon szerepeltünk, elaludt az ügy, kicsit már le is tettem róla. A belgrádi junior vb után keresett meg ismét az OSC, jelezve, hogy nem tettek le rólam, újra ajánlatot tettek a Vasasnak, amit a klubom el is fogadott.

Nagyon örülök, de sokféle érzés kavarog bennem, hiszen tíz évet töltöttem a Vasasban, itt kezdtem, itt nőttem fel, de ezt az átigazolási ajánlatot olyan lehetőségnek érzeztem, amit a jövőm érdekében el kellett fogadnom. Már most nagyon várom a meccseket, izgatott vagyok.

- Nyilván szeretnél majd a felnőtt válogatottba is bekerülni. Ebből a szempontból ez a változás segítheti a célod elérését?

- Természetesen nekem is az a vágyam, hogy egyszer tagja lehessek a felnőtt válogatottnak, de ez nem volt szempont. Szerintem, ha valaki jól játszik, behívót kaphat, bárhol szerepel. Lehet, hogy jobban szem előtt leszek, ennyiből dobhat az esélyeimen, de tisztában vagyok azzal, hogy nekem még nagyon sokat kell tanulnom, edzenem, fejlődnöm ahhoz, hogy ez sikerüljön. Egy biztos: mindent meg fogok tenni, hogy kihozzam magamból a maximumot, s bizonyítsam az OSC-nek, hogy nem hiába harcoltak értem annyit.

- A saját megítélésed szerint mi az, ami neked jól megy, amiért érdemes volt téged leigazolni egy élmezőnyhöz tartozó csapatnak és utána kérlek, azt is mondd el, miben kell még fejlődnöd!

- Annyira jól semmi sem megy még... :-) Gyors játékosnak tartom magam, jól oldom meg a lefordulásos szituációkat, az emberelőnyös lövéseimmel is nagyjából meg vagyok elégedve. Lábtempóban mindenképpen fejlődnöm kell, védekezésben is, úgy gondolom, az OSC-ben nagyon léphetek majd előre, stabilabb lehet a játékom védekezésben és támadásban is. Az úszástudásomat és a lövőerőmet is szeretném fejleszteni és még nagyon sokat kell tanulnom fejben, magát a játékot. Jó helyre kerülök, sok segítségre számítok mindazokon a területeken, amiket felsoroltam.



- Milyen érzés így, a várható átigazolás tudatában játszani a Vasasban?

- Kicsit furcsa. Mindent megtettem és megteszek azért, hogy elérjük a célt, a legjobb nyolc közé kerülést. Szerintem ez még mindig nem lehetetlen. Mivel az alapszakaszban nem vagyunk egy csoportban az OSC-vel, inkább az lehet a kérdés, hogy ha a piros-kékeknek sikerül bejutni a felsőházba akkor ott milyen érzés lesz OSC-s sapkában szerepelni a Vasas ellen...

- Gondolom, más szemmel nézted az OSC eddigi BL-meccseit, mint bárki más a hazai pólós világban... Hogy látod leendő csapatod mostani esélyeit a F8-ba kerülésre?

- Igen, természetesen, szurkoltam nagyon a csapatnak, valamennyi BL-meccsüket megnéztem idén, úgy gondolom, még nincs veszve a 8-ba kerülés. Annyira nem ismerem, ugye a BL-közeget, most remélem, lesz lehetőségem belekóstolni ebbe a légkörbe, még sok meccs van hátra, van még reális esély bejutni a végén.

- Köszönöm a beszélgetést, sok sikert az új csapatodban!


Az átigazolásról mindkét érintett klub szakosztály-igazgatója nyilatkozott a Vasas honlapján:

Méhes Jenő, a Vasas SC szakosztály-igazgatója szerint a váltás azon ritka esetek egyike, amikor mindhárom fél elégedett lehet.

„A vízilabdában különösen ritka, hogy egy mindenki számára ideális megállapodás jöjjön létre, most erről van szó. Nagyon nagy szüksége lenne a Vasasnak egy jó Burián Gergőre a bajnokság második szakaszában, de ahogyan Illovszky Rudi bácsi mondta nekem egyszer, akkor kell eladni egy játékost, amikor jön a vevő, nem akkor, amikor akarjuk. Most jött a vevő, így mindenki jól jár. Reméljük, hogy Gergő pályafutása tovább ível majd felfelé, megtalálja a számításait az OSC-ben, és kamatoztathatja majd a tehetségét a válogatottban is. Az ajtó nyitva áll előtte, ha bármikor úgy érzi, hogy a Vasas egy olyan erősségű csapat, ahol újra játszana, szívesen látjuk.”

Becsey Péter, az OSC szakosztály-igazgatója szerint Gergő nagy lehetőséget kapott arra, hogy tovább fejlődjön, rajta múlik majd, hogyan él ezzel.

„Egy hosszabb folyamat eredménye, hogy Gergő hozzánk igazol. Zalánki Gergő távozására nem számítottunk az előző szezon végén, szükségünk volt, van egy jó balkezes játékosra. Gergőt már korábban megkerestük, végül a két klub megállapodása alapján most nyílt lehetőség a váltásra. Nagyon örülünk az érkezésének, reméljük, azzal, hogy egy BL-csapatba jön, tovább lép előre. Beneveztük a Bajnokok Ligájába is, így ott is szerepet kap majd. Nagyok az elvárások az OSC-nél, de nem szeretnénk, ha ez összeroppantaná, egy egészséges helyzetet teremtenénk. A magyar vízilabda mindig kineveli a tehetségeket, biztos vagyok benne, hogy Gergőnek is nagy céljai vannak, ehhez mi megadjuk a feltételeket, a többi rajta múlik, hogyan él vele, és mit tud kihozni magából.”