FACEBOOK

A Debrecen szezonnyitó sajtótájékoztatója

A Debrecen szezonnyitó sajtótájékoztatója
hozzászólás, 2017.09.13.

Nyolcadik élvonalbeli szezonjára készülő debreceni vízilabdacsapat szerdán sajtótájékoztatón ismertette terveit, 2017-18-as keretét és a hétvégi HBZ Kupa felkészülési torna programját.

Támogatónk a HerbaDoctor

A sajtótájékoztatót Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere nyitotta meg, aki kiemelte, hogy a városnak fontos a vízilabda sorsa, ezért a klub biztos támogatóra talált az önkormányzatban. Megemlítette, hogy az elmúlt évek tapasztalatai szerint a sportág népszerű a cívisvárosban, egyre több gyerek csatlakozik az utánpótláscsapatokhoz, az élvonalbeli mérkőzéseket pedig mindig nagy érdeklődés övezi.

Becsky István a klub ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a vezetőség erre a szezonra is bizalmat szavazott Komlósi Péter vezetőedzőnek, véleményük szerint a tavalyi szezonban nem miatta, hanem a sok sérülés következményeként nem sikerült elérni a kitűzött célokat. A klub a távozók helyére olyan játékosokat keresett, akik beillenek a csapat "filozófiájába".  

A tavalyiak közül továbbra is a cívisvárosi gárdát erősíti Lévai Márton, Kaszanyi Roland, Fekete Gergő, Kállay Márk, Lukas Gyurik, Smitula Gergő, Somlai Tamás, Süveges Máté és Szőke Szabolcs. A csapat öt új játékost igazolt: Boros Tamás a francia ENT Lille Metropole-tól érkezett, Dimitrije Obradovics az olasz Trieszt, Fejős Róbert a RacioNet Honvéd, Stefan Vidovics a montenegrói Jadran Herceg Novi csapatától igazolt Debrecenbe, míg a DVSE saját nevelésű játékosa, Macsi Patrik kétéves pécsi kitérő után tért vissza nevelőegyesületéhez

Az újságírók előtt Komlósi Péter ismertette az idei célokat, amelyek a tavalyihoz hasonlóak: most is a legjobb nyolc közé jutás az elvárás, s erre a szakember szerint most jobbak az esélyek, mint tavaly voltak. Kiemelte, hogy a csapat új igazolásai fiatalok és komoly edzésmunkára képesek, a jelenlegi keret az előzőnél motiváltabb, ez szerinte mindenképpen bizalomra adhat okot.

Horváth Lajos, a klub szakmai alelnöke elmondta, hogy a hétvégén immár hatodik alkalommal rendezik meg a HBZ Kupát Debrecenben.

Ezúttal a hazaiak mellett három élvonalbeli csapat, a Honvéd, a Szentes és a Vasas vesz részt a tornán. Az előző évekhez hasonlóan most is számos különdíj talál gazdára, a legjobb játékosnak, a legjobb kapusnak és a gólkirálynak járó elismerés mellett második alkalommal adják át az ifj. Horváth Lajos Emlékdíjat, ezt a legjobb debreceni játékosnak ítélik oda a szervezők.

Vona Lilla


A Debrecen 2017-18-as kerete:

Kaszanyi Roland, Lévai Márton (kapusok),
Boros Tamás, Fekete Gergő, Fejős Róbert, Kállay Márk, Lukas Gyurik, Macsi Patrik, Dimitrije Obradovics, Smitula Gergő, Somlai Tamás, Süveges Máté, Szőke Szabolcs, Stefan Vidovics (mezőnyjátékosok)


A HBZ Kupa porgramja:

Szeptember 16., szombat

11.15 Honvéd-Vasas
12.45 Debrecen-Szentes

17.30 Honvéd-Szentes
19.00 Debrecen-Vasas

Szeptember 17., vasárnap

9.30 Szentes-Vasas
11.00 Debrecen-Honvéd


Fotó: Derencsényi István

Címkék:
Debrecen HBZ Kupa