A Szolnok 24 éves világbajnoka, a magyar válogatott oszlopos tagja, Vámos Márton is a Ferencvárost erősíti ősztől. A vlv-nek adott interjúban értékeli a Szolnokon eltöltött négy esztendőt és beszél várakozásairól.

VÁMOS MÁRTON a vlv-nek:

- Mennyi időre szól a Fradival kötött szerződésed?

- Kettő plusz egy éves, a plusz egy év opcionális.

- Mi a döntés oka? Mégiscsak egy olyan csapatból mész el, amelyik háromszor nyert bajnoki címet, s most, ugye, elhódította a Bajnokok Ligáját!

- Jó kérdés, mert tényleg nagyon szeretem ezt a csapatot és nagyon jól érzem itt magam. De négy év hosszú idő, és bár én nem vagyok az a nagy "mocorgós", két klubban játszottam idáig, a Vasasban és Szolnokon, de úgy gondoltam, egy kis változatosság jót tehet. Részben a játékomnak, másrészt pedig budapesti klubról van szó. A fővárosban régóta nincs olyan erős, nagy klub, amely nemzetközi szinten eredményes lehet, a legjobb játékosok az elmúlt években vidéki csapatokban szerepeltek. A "visszaáramlás" elindult, jó lenne ismét felhelyezni Budapestet a klubvízilabda világtérképére.

Mint ismeretes hét játékos érkezik a Fradiba, ilyesmi nem minden évben történik, s ez jó alkalom arra, hogy eddig számomra ismeretlen játékosokkal mihamarabb egy jó közösséget hozzunk létre.



- Hogy értékeled a szolnoki éveket? Azért, mint utaltál is rá, ez egy hosszabb időszak volt, s nagyon-nagyon eredményes. Hogy látod a saját utadat, a fejlődésedet?

- Hát nagyon nehezen indult, mert én anno -azóta ez már változott egy kicsit, - nagyon Pest-centrikus voltam, nehezen jöttem le, kétszer-háromszor beszéltem Kokóval (Kovács István szolnoki szakmai igazgatóval - a szerk.) mire áttettem a székhelyemet Szolnokra. Az első év kicsit furcsán sikerült, másodikok lettünk a Magyar Kupában és a bajnokságban is, a BL-ben nem jutottunk a főtáblára, úgy, hogy azért az is egy nagyon jó csapat volt. Azért úgy gondolom, hogy a második évben szintet ugrottunk játékosok terén is, leigazoltuk a Varga testvéreket, Madit, Tóth Marcit, úgyhogy ez minőségi változás volt. Ettől kezdve folyamatosan úgy éreztem, hogy olyan játékosok vesznek körül, akiktől sokat lehet tanulni mind az edzésen, mind a meccsen, jó hatással voltak rám a társak. Hozzáteszem: huszonkét éves voltam, bőven a fejlődési ciklusomban jártam, sokat jelentett, hogy egy ilyen jó csapatban játszhattam.

A második évben itthon megnyertünk mindent, a bajnokságot és a Magyar Kupát, ugye akkor nem volt Szuperkupa, de aztán a BL-ben elhasaltunk egy hatodik hellyel, ami nagy csalódást okozott számunkra. Utána megint jöttek új játékosok, kicserélődött egy-két poszt, én maradtam. Úgy kezdtük az évet, hogy elbuktuk a Magyar Kupa-döntőt, és ez nagyon emlékezetes nekem, mert én lőttem az utolsó ötméterest Mitrovicsnak. Bár komoly csalodas egy ilyen helyzetben kihagyni egy mindent eldöntő ötméterest, szerencsére nem "ragadtam le" emiatt.Szóval tavaly is olyan csapatunk volt, amelynek papíron mindent meg kellett volna nyernie, de ezt az egyet az Eger akkor el tudta venni tőlünk.



- A te személyes fejlődésedben ez az időszak, úgy gondolom, hogy a kiteljesedés időszaka volt. Erre több példa is van. Bármennyire rossz ízű volt az a vita, a Gerendás György-féle "szobafestő kontra Picasso" hasonlatból alakult ki, te végül úgy jöttél ki ebből, világklasszis vagy. Azt se felejtsük el, hogy a játékosok szavazták meg téged az év legjobbjána akkor, amikor ezt a címet hivatalosan Hárai Pufi kapta. Mindentől függetlenül, attól is, hogy hogy sikerültek a válogatott szereplései, azért ez egy ilyen időszak egy vízilabdázó életében szerintem joggal nevezhető kiteljesedésnek.

- Igen, jól látod. Jól is érzem magam egyébként a bőrömben, ez azért nagyban köszönhető a klubnak is. Minden játékos elsősorban a klubjában szerepel, ott él, az ttani viszonyoknak tulajdonítható, hogy milyen teljesítményt nyújt, tud-e fejlődni, mit hoz ki magából. Egy évből 9 hónapot csak itt töltünk, a válogatottban "mini ciklusok" vannak, de hát az sem hosszabb két hónapnál. Ezért úgy gondolom, a klubnak, az edzőknek, köztük Cseh Sanyinak, a játékostársaknak köszönhető minden. Cseh Sanyival egyébként nehezen indult a közös munka, de aztán ő is jobban megismert, látta, hogy valójában mire vagyok képes, hiszen az első évemben nem játszottam úgy, ahogy szerettem volna. Ő egyébként az első közös esztendőben másodedző volt és később elmondta, eleinte rosszul ítélt meg engem. A második évtől jól együtt tudtunk dolgozni, szerintem nagyon hasznos dolgokat mondott nekem.

A játékostársaktól is sok mindent ellestem az edzéseken, de nyilván ez oda-vissza megy, lehet, hogy valaki meg tőlem lát olyat, amit hasznosíthat. Ez nem nagyképűség, egymástól is tanulunk, mindenki néz mindenkit, akár lövésnél, akár úszásnál, akár gyakorlásnál, építjük egymást. Ez a jó egy csapatban, szerintem.



- Most jön egy új korszak, Budapest megint, Népliget, nagyon sok sztárjátékos, mondhatni, hogy egy nagyon komoly all star csapat, világválogatott, amelyik nem öregfiúkból áll, hanem a pályájuk csúcsán lévő játékosokból. Ezzel kapcsolatban mik a várakozásaid? Mit remélsz?

- Igen, lehet mondani ezeket, de azért földhözragadtabban látom ezt a dolgot. Megint csak a Szolnokkal példálóznék, az első évemben akkor is csupa jó játékossal teletűzdelt csapat voltunk, mégsem nyertünk semmit. Kell egy érési folyamat, hogy a játékosok egy új rendszerben megszokják egymást, ráadásul hét új csapattag lesz, például Manóval (Manhercz Krisztiánnal - a szerk.) nem is játszottam még együtt, csak a válogatottban. Egyedül Dumi az, akivel már három éve játszom együtt, meg nyaranta. Úgyhogy csupa-csupa új dolog lesz, új edző, meg kell szokni egymást, meg kell szokni, hogy mik az elvárások, akár edzésen vagy akár edzésen kívül, a parton. Nem szabad arra számítani, hogy mi most összeállunk és azonnal a világ legjobbjai leszünk, hanem igenis el kell telnie szerintem egy kis időnek, hogy megszokjuk egymást és úgy tudjunk játszani, ahogy azt mi is elvárjuk magunktól, meg amiért össze lett hozva ez a csapat. Nem szabad türelmetlennek lenni, hanem hinni kell benne és csinálni kell, akkor is hogyha esetleg az elején nem úgy megy.

- Ilyen szempontból lehet szerencsés az a helyzet, hogy nem sikerült az "előző Fradinak" kiharcolni a BL-szereplést? Tehát úgy értem, hogy van idő az összeszokásra, az Eurokupa mégsem annyira erős. Vagy te inkább mindjárt a BL-ben szerettél volna ott lenni?

- Hát, az mindegy, hogy én mit szeretnék, vagy mit szerettünk volna, ez így alakult. Nem mondom, hogy szerencsés, hanem egy kicsit szerencsétlenség, mert azért a keret alapján ez egy erős BL-csapat. Úgy gondolom azért jobb terep volna, hogy összekovácsolódjunk, megismerjük egymást, mint az Eurokupa, ami nem ugyanaz a szint, mint a BL. Úgyhogy én azért azt mondom, hogy ez nem egy jó dolog, de ha már így alakult ezt kell a javunkra fordítani, és az Eurokupában megmutatni azt, hogy mi milyen csapat vagyunk és ott megpróbálni jól összeszokni. Azért mégis nemzetközi kupa és külföldiek ellen játszunk, külföldi bíráskodás, tehát valamennyire imitálja a csúcsszínvonalat, de mégsem ugyanaz.

- Van-e bármi, amit még mondanál, de nem kérdeztem?

- Szép négy évet töltöttem el Szolnokon, köszönöm mindenkinek, Kokónak, Sanyinak, Zsoltnak (Nyerges Zsoltnak - a szerk.), hogy egy ilyen csapat,  egy ilyen jó közösség létrejöhetett, mert a végére már egy család lettünk, csupa jobbnál jobb emberrel :-).

Ugye, nem áll meg az élet, jövőre is hasonló erőt fognak ők is képviselni, mert jól igazoltak a helyünkre, úgyhogy sok sikert kívánok nekik, de hát azért magunknak még többet. Köszönöm ezt a négy évet a Szolnoknak!

- Köszönöm a beszélgetést, sok sikert a következő évekre!

(Lejegyezte: Vona Lilla)