A bajnoki döntő első, hétfői meccsének egyik hőse a Szolnok centere, a 34 éves Kis Gábor volt. Egyébként is akartunk már vele kicsit hosszabban beszélgetni, ennél jobb apropó pedig nem kell. Egészségi állapota és az idei klubszezon mellett az is téma volt, hogy tulajdonképpen miért is nem lesz ő tagja a nyári budapesti vb-n szereplő magyar válogatottnak?

- Gratulálok a döntő első meccsén elért idegenbeli győzelemhez! Milyen volt?

- Köszönjük szépen. Nagyon örülök, hogy tudtunk nyerni, mert tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy elképesztően nehéz döntő lesz. Az utolsó negyedig ki-ki mérkőzés volt a hétfői, s ez szerintem nem lesz másként a továbbiakban sem. Ha kikaptunk volna, az sem lett volna katasztrófa, messze még a vége, s ezt gondoljuk most is: nyertünk, örültünk, egy lépés volt a cél felé, de még sok van hátra.

- Az ellenfél is elismerte, hogy a hétfői győzelemben nagy szerepet játszottál...

- Valóban jól ment, aminek örülök, fontos ez, mert önbizalmat adhat a jövőre nézve.

- Az olimpiai torna után bejelentetted, hogy a válogatottnál befejezed, már csak a klubban játszol tovább. Azóta szinte egy teljes klubszezon eltelt, logikus a kérdés, amit minden, veled kapcsolatos beszélgetés elején fel kell tenni: hogy vagy? Milyen az egészséged? Mi van a hátaddal, a gerinceddel, a csigolyáiddal?

- Köszönöm szépen, összességében jól vagyok. A hátamat kicsit "érezgetem" itt a szezon vége felé, egy pár hete kicsit sajog, de semmi komoly baj nincs, csak kezd elfáradni a sok mérkőzéstől, meg a sok edzéstől.

- Öregszenek is a sejtek...

- Igen, de amúgy összességében minden rendben.



- Csinálsz valami terápiát vagy gyógytornát?

- Nem, nincs most szükség semmilyen terápiára, csak annyit teszek, amióta ez problémám van, hogy odafigyelek rá. Vannak olyan gyakorlatok, amiket természetesen mindig, folyamatosan csinálok, de nincs komoly gondom.

- Akkor az életed normális ritmusban folyik.

- Igen, mondhatni, abszolút.

- Riót megemésztetted-e már?

- Meg persze. Nem élek a múltban, hogy ne tudtam volna megemészteni, jól néznénk ki, ha még mindig ez zavarna. Előkerül néha a játékostársakkal zajló beszélgetésekben a tavalyi nyár, de úgy összességében, persze, megemésztettem.

- Az idei klubszezonnak még nincs vége, sőt, most jön a java, de milyennek értékeled az eddig történteket?

- Eddig minden rendben, azt kell, hogy mondjam. Volt egy nagyon kemény, tényleg elképesztően izgalmas elődöntőnk az OSC-vel, én is sajnálom, amit a VLV-n már olvastam más nyilatkozatában, hogy nem volt tévéközvetítés egyik mérkőzésről sem, mert megmondom őszintén, rég játszottunk ilyen parázs meccseket. Mind a három alkalommal rendkívül magas színvonalú játékot produkált az OSC, el is fáradtunk benne, az is tény. Viszont azt mondom: nem is baj, hogy így történt. Kicsit sínre kerültünk ezzel. Nem mintha lettek volna ilyen jellegű problémáink, de most megtapasztaltuk, hogy semmi nem jön magától, nem hihetjük el sosem, hogy "mi már jók vagyunk".

A szezon során szinte végig magabiztos, jó játékot nyújtottunk, és ez az OSC ellen nem volt mindig így. Azt kell, hogy mondjam, az elődöntő minden mérkőzésén volt olyan negyed, amikor nem az a Szolnok játszott, amelyet előtte hónapokon át láthatott a közönség. Kifejezetten azt éreztem a bajnoki döntő kezdete előtt, hogy ez a három elődöntő jót tett a csapatnak.



- Változott-e a centerposzt szerepe, a te játékod súlya a csapatban az elmúlt egy évben?

- Nem. Ilyen szempontból ugyanaz a dolgom, ami az elmúlt években volt. Mindig a konkrét mérkőzés alakítja éppen, hogy mennyit kell játszanom, s hogy éppen milyen szempontból fontos a center szerepe, pontosabban: mennyire látványos az, amit csinálni kell. Van, hogy alig kapok labdát, máskor Tomival ketten együtt 15 kiállítást csinálunk, meg jó néhány ötméterest. Nekem mindig készen kell állni minden eshetőségre, és csak egy dolog számít, hogy nyerjen a csapat.

- Mennyi időre szól a szerződésed a Szolnoknál?

- Még egy évre.

- Nem sürgetésként, de mikor tervezed a befejezést, van erről már elhatározásod?

- Addig szeretnék játszani, ameddig jó vagyok. Hogyha mondjuk ez kitartana még négy évig, akkor négy évig. Amit kétlek amúgy. Az biztos, hogy jövőre még mindig maximálisan tudom azt hozni, "amilyen vagyok", és talán még egy év is beleférhet, de szerintem több már nem valószínű. A nyár végén betöltöm a 35. évemet. Jövőre még biztos vagyok benne, hogy fizikálisan képes leszek az eddigi teljesítményre. Centerposztról van szó, itt igazából tényleg semmi más nem dönt, csak az, hogy fizikálisan mit bír az ember. Főleg az én játékstílusomban, ami nem arról szól, hogy elmozgok össze-vissza aztán így meg úgy csuklózgatom a gólokat. Én fizikálisan tartom a pozíciót, a testi adottságaimat használom ki. Egyelőre ez ügyben egy évre látok előre, azt kívánom, ha jövő ilyenkor beszélünk, azt tudjam mondani, hogy még mindig megy ugyanaz a fizikális munka. Igazából nincs bajom semmivel, úgyhogy még nem mondom azt, hogy tudom mikor lesz vége.



- Amikor elkezdted erre a kérdésre a választ, felvetődött bennem, hogy ha azt mondod, hogy addig csinálod, amíg jól megy, ki mondja meg neked, ha kívülről már úgy tűnik, ez nincs így. Bátran merem ezt felvetni, mert a hétfői meccs után nem kérdés, hogy mit tudsz produkálni, de biztosan reálisan fogod tudni értékelni a saját teljesítményedet?

- Igen, ez egy jó kérdés. Az edzőimmel vagyok olyan kapcsolatban, hogy bátran elmondják nekem, ha másként látják a helyzetemet, mint én. Tudják, hogy ezzel nem fognak megbántani, s azt is, hogy van egy olyan út mögöttem, ami miatt, ha abba kellene hagynom, boldogsággal tekintenék vissza a pályafutásomra, szóval nincs hiányérzetem. Amikor az edzőimmel leülünk majd, hogy az esetleges szerződéshosszabbításról beszéljünk, szerintem őszintén, barátként tudunk majd "tárgyalni". Emellett el sem tudom képzelni, milyen lehet, ha esetleg előáll ilyen szitu, amit mondtál. Úgy gondolom, mindig is jól meg tudtam ítélni a saját magam játékképét, szóval, ha valaki azt mondja, hogy tízest játszottál egy meccsen akkor azt mondom, hogy inkább nyolcast. Vannak valamennyire objektív mércék is: ha már rendszeresen nem két-három méteren, hanem öt-hat méteren fogok centerezni, ha nem hozok egy meccsen hat-nyolc-tíz kiállítást, akkor valószínűleg kezd ez a dolog előjönni, amiről beszélsz, hogy talán már nem vagyok annyira jó, de még, hála istennek, nincsenek ilyen nyomok a játékomban.



- Rió óta eltelt egy kis idő, fizikailag jól vagy, nagyon megy a játék, tulajdonképpen mért nem leszel ott a nyári budapesti világbajnokságon szereplő magyar válogatottban? Láttunk már lemondás utáni visszatérést, nem is egyet. Nem lehet erre most esély?

- Az olimpia után meghoztam egy döntést. Nem volt egyszerű, de borzasztóan hiányzott, hiányzik egy kis pihenés. Jó volna még egy-két évig nagyon jó centerként játszani, s ahhoz, hogy erre esély legyen, szeretnem kell a vízilabdát. Mert ha szeretem, akkor hajtok az edzésen, beledöglök a vízbe a meccsen és az vagyok, aki vagyok már egy ideje. Viszont ahhoz, hogy szeressem a vízilabdát, ezen a nyáron nekem már pihennem kell. Szükségem van arra, hogy elmenjek horgászni, nagyon sok időt töltsek együtt a gyönyörű feleségemmel, legyen rengeteg közös élményünk. Ez kell ahhoz, hogy amikor vége lesz a nyárnak, s közeledik az új szezon, újra örömmel, kellemes izgalommal várjam, hogy milyen lesz a bajnokság, mi vár rám.

Gondolj bele: irgalmatlan kemény bajnoki döntőt kezdtünk el. Utána egy hét pihenőm lesz és itt a BL final six. Csoportelsőként csak két meccset kell játszanunk, de az a két meccs... az álmainkat valósíthatja meg. Sose voltam ilyen közel ahhoz, hogy sikerüljön BL-t nyerni. És akárhogy is végződik, ezt követően csak egy hetem lenne a pihenésre, majd elkezdődik a válogatott felkészülése. Az eddigi pályafutásom során sajnos már kimaradt nekem néhányszor az ilyen felkészülés, de nem azért, mert pihentem, hanem mert alig bírtam sétálni is a fájdalomtól, kínlódtam, szenvedtem, fizikailag is és lelkileg is. És itt van ez a nyár előttem, amikor egy remélhetőleg nagyon sikeres évzárás után kikapcsolódhatnék, hogy utána újra hiányozzon a vízilabda.

- Nem fog fájni a szíved? Mert ez egy ésszerű döntés és teljesen tudatosan hozod meg, de mégiscsak itt lesz a világbajnokság.

- De, fájni fog a szívem, biztos az is, hogy ki fogok menni megnézni a meccseket. Még most is borzasztó nehéz azt kimondani, hogy nem akarok válogatott lenni. Hiába vannak az embernek ésszerű érvei, nem lehet olyat mondani, amire ne kérdeznének vissza. Hát hogyne fájna a szívem? Fájni fog. Tök jó lenne ott lenni, tök jó lenne a srácokkal együtt, Hosiékkal, Dumival, Pufival, azokkal, akik a régiek közül még ott lesznek, s akik közel állnak hozzám vagy Erdélyi Balázzsal, az új, fiatal játékosokkal, de abban hihetetlenül nagy munka lenne. És ez a munka nem hiányozik, csak ők, a társak. Ezt a döntést kicsit magammal szemben kellett meghoznom, de hogy jó játékos maradjak még, ahhoz pihennem kell.

- Nagy szomorúsággal kell elfogadnom ezeket az érveket, de legalább a klubban látunk téged még egy ideig. Sok sikert, Kicsi!

(Lejegyezte: Zsigmond Orsi)