FACEBOOK

Az ötletgazda Kásás Tamás: ,,Nem buli lesz, hanem komoly buli!,,

Az ötletgazda Kásás Tamás: ,,Nem buli lesz, hanem komoly buli!,,
hozzászólás, 2017.04.19.

Kásás Tamás találta ki, hogy olimpiai bajnok társaival elinduljanak a nyári budapesti masters vb-n. Kása már meg is kezdte a felkészülést, az USA-ból, Kaliforniából (éppen edzés előtt!) adott telefoninterjút a vlv-nek.

KÁSÁS TAMÁS a vlv-nek:

- Amikor megtudtam, hogy masters világbajnokság is lesz Budapesten a vb mellett, és hogy 40 feletti korosztálynak is rendeznek tornát, kipattant az ötlet a fejemből. Úgy éreztem, kapóra jön ez a lehetőség, hogy újra összeálljunk. A három olimpián aranyat nyert összesen 21 ember 80 százaléka beleesik már a 40 fölötti korosztályba, arra gondoltam, hogy óriási lenne, ha Budapesten, nagy hazai közönség előtt tudnánk ismét játszani.

Lassan, döcögve indult a dolog, beszélgettünk róla, de igazán egy-két hónapja kezdett tudatosulni bennünk, hogy ez megvalósítható, reális terv. Bár azért hallok hangokat egy-két embertől, hogy még nem tudja, hogy fogja bírni, fel tud-e felkészülni, de szerintem - ahogy Tibi is nyilatkozta - sodorni fogja őket az ár, ahogy közeledik majd az esemény, s látják, hogy mennyi embert érint meg, ők is be fognak lelkesedni.

Úgyhogy nem lesz ezzel probléma, de az mindenképpen fontos, hogy komolyan vegyük, mert ahogy hallottam, azért itt lesznek kemény ellenfelek, olyan "öregfiúk", akik folyamatosan edzésben vannak, évek óta indulnak mindenféle versenyen, nem abszolút kezdők ellen kell vízbe szállni. Ahogy régen, most sem lesz elég, hogy a gatyát bedobjuk a vízbe, a nevünk se fog sokáig tekintélyt adni. Ezért lassan mindenkinek el kell kezdenie edzegetni, hogy a normális kondíciót addigra össze lehessen szedni.

- Te például milyen állapotban vagy? Azt mondtad, hogy éppen mész edzésre, milyen edzés ez?

- Kijöttem Amerikába március 30-án, igazából már részben azzal a céllal, hogy rendesen tudjak edzeni, otthon azért most elég sok uszoda be van zárva, nehéz vízfelületet találni…

- …és találtál egy uszodát Amerikában :-)

- …igen, itt találtam legközelebb uszodát :-) Nem, arról van szó, hogy ismerem a UCLA egyetem pólóedzőjét, ő az az Adam Wright, aki ellen a pekingi olimpián játszottunk, ez fontos, tehát ő amerikai válogatott pólós volt.

- Hol vagy most helyileg?

- Santa Monicán lakom, ez gyakorlatilag Los Angeles része, bár már különálló városnak számít.



- Na, folytasd akkor, tehát ott találtál legközelebb uszodát.

- Igen, azzal a szándékkal is jöttem ki, hogy akkor itt ugye, mivel ismerem a srácot, a csapatához le fogok tudni járni, nyugodtan, szépen, azért itt uszoda van, szép idő van, úgy gondoltam, hogy itt kezdem el úgymond a felkészülést. Azóta, hogy kijöttem, minden nap mozogtam, nagyon-nagyon fokozatosan, hiszen azért én is régen edzettem. Szépen, lazán úszom, egyre többet. Ezen a héten már elkezdtem kondizgatni is, de mindent csak szép fokozatosan, úgyhogy azt hiszem, rátértem a helyes útra ahhoz, hogy augusztusra jó állapotban legyek.

- És úgy gondolod, hogy a mostani bejelentés után a többiek is átgondolják a helyzetet és elkezdik az edzéseket?

- Nem tudom, azért mégiscsak felnőttekről van szó, és olyan fantasztikus sportemberekről, akik több mint 30 évig voltak a világ élvonalában, tehát szerintem nyilvánvaló, ők is tudják, hogy mit kell csinálni, ha nem akarják magukat leégetni. Márpedig nem akarjuk magunkat leégetni, s tudjuk, hogy ehhez kondíció kell, másképp ezt a sportot nem lehet csinálni. Úgyhogy szerintem ezt "rájuk bízhatom".

- Az biztos, hogy ez azért valószínűleg inkább nem buli lesz, tehát nem olyan, mint amikor egy gálameccsen "jópofiztok" és megy a lábbal védekezés, hanem itt sportértéke lesz a teljesítménynek. Titeket nagyon legyőzni akaró ellenfelekkel fogtok játszani, s a magyar közönség elvárja majd a győzelmet...

- Igen, így van, nyilván sportértéke van, azért indulunk el, mert szeretnénk megnyerni, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ez mégiscsak egy ünnep, tehát szeretnénk közben jól is érezni magunkat. Élvezni azt hogy ismét együtt, egy csapatban játszunk, mint régen. Igazából ennek az egyvelegét, egy arany középutat kellene valahogy megtalálni, hogy jól érezzük magunkat, kiélvezzük azt, hogy megint együtt vagyunk, de amikor bent vagyunk a vízben és játszunk, akkor csak a győzelem számítson, ahogy régen.



- Mennyire ismered ezt a közeget? Itt azért nyilván olyanokkal fogtok találkozni, akik nem egy hónappal előtte kezdik el a felkészülést.

- Sajnos az ellenfelekről még semmit nem tudunk. Utána kell majd járni, megismerni, hogy mégis, kik azok a játékosok, csapatok, akik, amelyek komoly kihívást jelenthetnek.

- Lesz majd rendes videózás, meg taktikai megbeszélés?

- Hát figyelj, nem tudom. Azért ennek a dolognak meg kell őrizni az örömjellegét, tehát valamennyire komolyan kell venni, de a lényeg az, hogy élvezzük egymás társaságát, élvezzük azt, hogy újból a szigeten, magyar közönség előtt játszhatunk, amit nagyon sokan várni fognak, tehát egy ilyen komoly buli, mondjuk úgy.

- Tehát nem buli, hanem komoly buli. Ez tökéletes megfogalmazás, nekem nagyon tetszik.

- De minden percét szeretnénk kiélvezni, nem lenne jó stresszben végigjátszani, annak semmi értelme, arra volt már 30 évünk, egy csomó világversenyünk, úgyhogy ez most azért ennyiben más.

- Te most meddig készülsz kint?

- Május elején jövök haza, és nyilván személyesen is beszélünk majd a többiekkel, aztán elkezdjük a közös edzéseket, de még pontosan nem tudom, hogy mikor, hogyan, ezeket meg kell beszélni.

- Mi a legfontosabb, amit vársz ettől az egésztől?

- Nagyon jó hangulatot, azt hogy akik kijönnek, élvezzék, hogy újra látnak minket játszani, mi pedig élvezzük azt, hogy ismét együtt játszhatunk, s hogy megértjük egymást a vízben. Remélem, valamennyire visszajönnek az egykori beidegződések, és újraéljük a régi időket. Igazából ennyit.

- Jó edzéseket kívánok. Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést!

(Lejegyezte: Di Giovanni Szandra)