Még csak 24 éves, de már lassan három éve világbajnok, ugyanakkor a trieszti olimpiai selejtezőtornán szerepelt válogatottnak nem volt tagja. Posztján hatalmas a verseny a csapatba kerülésért, szerinte a következő egy-másfél hét nagy jelentőségű lesz, de az igazi cél nem pusztán a riói repülőjegy, hanem az olimpiai aranyérem. vlv-interjú a páratlanul sikeres klubidényt zárt Bátori Bencével.

- Nem is kérdezem, milyen klubszezonod volt, hiszen a szövetség hivatalos adatai alapján gólkirály lettél, megnyerted az összetett pontversenyt, s te lőtted a legtöbb akciógólt... Mindehhez gratulálok! Gondolom, amikor kiderült, hogy 19-es keretet hirdet a szövetségi kapitány, számoltál azzal, hogy benne leszel.

- Igen. Legalábbis nagyon bíztam benne. De azért rögtön szeretném hozzátenni: erre a nyárra nekem nem az volt a célom, hogy a 19-es bő keretnek tagja legyek. Ennél sokkal nagyobb, ha úgy tetszik, magasztosabb céljaim vannak. Ezeket ki is lehet mondani: be akarok kerülni a Rióba utazó 13-as csapatba és augusztus 20-án, az olimpiai torna zárónapján a dobogó legmagasabb fokára szeretnék fellépni a többiekkel.



- Akkor bontsuk ketté. Először azt kérdezem, mi kell ahhoz, hogy kiharcold a helyedet az olimpiai csapatban?

- Nagyon magabiztos, végig aktív, erőteljes támadójátékot kell mutatnom, amihez szintén folyamatosan nagyon masszív védekezésnek kell párosulnia és e mellett az állandóan nyújtott magas szint mellett kellenek extra teljesítmények is.

- Nyilván magadban ezeket már végiggondoltad egyenként is jó sokszor. Hogy látod, menni fognak ezek a dolgok?

- Nagyon régóta készülök erre, menni fognak.

- Hogy készülsz?

- Fejben is és fizikálisan is.

Tudom, hogy voltak hiányosságaim, ha visszamegyünk egészen a barcelonai vb-ig, azt mondhatom, azóta nagyon sokat fejlődött a személyiségem is és a játékom is, az utolsó fél évben pedig rengeteget készültem külön is. Nagyon sokat jártam magam, egyedül kondiedzésre, hogy még erősebb legyek. Talán ez volt újdonság, hiszen korábban is sok plusz munkát végeztem edzések után, gyakoroltam a lövéseket, azt, hogy a fontos szituációkban bizonyos mozgások automatizmusként működjenek. Persze tudom, mindez szép és jó elmondva, ám a legfontosabb az, hogy téthelyzetben megmutatkozzon a hétköznapokon végzett munka eredménye a játékomban.

- Hogyan lehet fejben készülni?

- Vannak erre technikák, mentáltréningek. Nem kell nagyon nagy dologra gondolni, mondjuk, ha az ember a délutáni pihenőjekor vagy a esti lefekvés előtt végiggondolja, hogy bizonyos helyzetekben mit hogy csinálna, milyen megoldást választana.

- Érzed ennek jótékony hatását? Előfordul, hogy amikor egy meccsen megcsinálsz valamit, felötlik benned, hogy na ez az, amit elgondoltál?

- Persze, rengeteg ilyen van. Örülök is ilyenkor.



- Hogy állsz önbizalom terén? Azért azok esetében, akik ki-be járnak a mindenkori 13-as csapatot tekintve, indokolt lehet ez a kérdés...

- Jogos és sokan is kérdezik, nem csak te. Mindenkinek azt mondom ilyenkor, hogy szerintem az elmúlt négy évet tekintve most van bennem a legnagyobb önbizalom és hit. És ezt annak ellenére mondom, hogy kimaradtam a trieszti csapatból. Azóta is folyamatosan építem magam, a klubmeccseket is erre használtam fel. Természetesen ehhez kellett az is, hogy jól menjen a játék, de önmagában ezt nem tartottam elegendő célnak, BL-meccseken és bajnokikon is mindig kitűztem magam elé külön feladatot is. Ezeket sikerült is teljesíteni, amivel folyamatosan tovább erősítettem magam.

- Hogy látod a csapat szerkezetét tekintve a helyzetedet, a te pozíciódban kik a riválisok?

- Hatalmas a verseny, mert nagyon jó játékosok vannak azon az oldalon, kapáson. Szerintem az Erdélyi Balázs-Manhercz Krisztián-Bátori Bence hármasból ketten fognak utazni. Biztos vagyok abban, hogy óriási lesz a küzdelem, s ennek meghatározó terepe a jövő heti horvátországi kétkapu, majd a montenegrói nemzetközi torna három meccse lesz. Erre készülök most minden erővel, hogy nagyon "ott legyek a szeren".

- Akkor az eredeti kérdés első felén túl vagyunk, jöhet a második: mi kell ahhoz szerinted, hogy az olimpián meglegyen az aranyérem? Akár ott leszel, akár nem.

- Szeretném leszögezni: a fejemben meg se fordul olyan "változat", hogy nem leszek ott. Úgy készülök, úgy élem a hétköznapjaimat, folyamatosan azt tudatosítom magamban, hogy ott leszek Rióban. Más lehetőség egyszerűen nem létezik számomra. Tudom, hogy ezért nagyon meg kell küzdeni, de más eshetőséget nem is mérlegelek, mert nem akarom, hogy a fejemben ilyen verzió legyen.



- Világversenyen aranyat legutóbb 2013-ban ért el a magyar válogatott. Te annak részese voltán, de azóta nagyon sok minden történt, a sikerek nem folytatódtak. Ilyen helyzetben mi az, aminek alapján az olimpiai győzelem reális cél lehet?

- Nem értem a kérdést. Eszméletlenül jó játékosokból áll a magyar válogatott és itt van ez a hat hetes felkészülés, amely kiválóan alkalmas arra, hogy nagyon jó csapattá gyúrjuk magunkat, nemcsak a vízben, hanem a parton is. Mindezek eredményeként esélyesként utazunk majd Rióba. Hogy ott mi lesz, az szerintem annyiban nem különbözik a többi világversenytől, hogy ugyanúgy nüanszokon múlik majd egy-egy fontos meccs eredménye. Erre külön készülni kell, készülünk is. Mondok egy példát. A munkánk során eddig is rendszeresen külön gyakoroltuk, hogy a negyedek rendkívül fontos utolsó 10-15 másodpercében milyen megoldásokat alkalmazzunk. Ez már három évvel ezelőtt is meghozta az eredményét, érdemes megnézni, milyen sok gólt lőttünk a negyedek utolsó fél percében a barcelonai vb-n. Ezeken a dolgokon múlik nagyon sok minden, hiszen három-négy-öt csapat nagyjából hasonló játékerőt képvisel, e mellett rendkívül sokat számít majd az aktuális forma.

- Megfordul a fejedben, hogy egy esetleges olimpiai győzelem milyen mámorító érzéssel járhat? Egyáltalán: gondolhat egy sportoló az esetleges siker közvetlen következményeire, az ünneplésre, a büszkeségre?

- Gondolhat, de én nem gondolok, mert nem voltam még részese ilyen élménynek, igazából nem is lehet szerintem ezt elképzelni. Még csak kívülről éltem át olimpiai győzelmeket, de mindhárom legutóbbi győztes döntőre jól emlékszem, az első, sydney-i aranyéremnél 9 éves voltam, hatalmas örömöt jelentett a döntő megnyerése és csak utána kezdtem el vízilabdázni. Akkor határoztam el, hogy ez lesz az utam.

- Köszönöm a beszélgetést és sikeres nyarat kívánok!