FACEBOOK

Tornaterem - víz - tornaterem - víz

Tornaterem - víz - tornaterem - víz
hozzászólás, 2016.06.15.

Tornaterem - víz - tornaterem - tornaterem - víz - gyorsan el tud menni egy nap. Hopp, máris este van.

Az edzéseken készült vlv-fotók minőségét a Camera Kft-nek köszönhetjük.



Canon Webáruház

Kemény másfél órás erőnléti edzéssel kezdte a napot a riói olimpiára készülő magyar válogatott keret.

Nem mondhatni, hogy felüdülést jelentett az ezt követő vizes edzés, mert a felkészülés még mindig az első szakasznál tart, így a medencés foglalkozások nagyjából fele úszással telik el. Ez az arány később egyre inkább eltolódik majd a játék, a taktikai elemek gyakorlása felé.

Azért persze most is előkerül az előny-hátrány elemeinek sulykolása, s egyes játékelemeket, meccsszituációkat külön koreográfia alapján gyakorolnak kisebb csoportokban a fiúk. Egyáltalán: mindig három kapu van a medencében (jó, hogy pont három kapus van a bő keretben...), kettő a helyén, a medence két végében, egy pedig félpályánál. Így az akciózás kisebb csoportokban, egy időben folyhat. Benedek Tibor és Gerendás György a legapróbb dolgokat is szóvá teszi edzés közben, egy-egy konkrét játékosnak címezve, nem (vagy legalábbis ritkán) korholóan, inkább tapasztalatátadás ez, azt célozza, hogy az adott játékos hatékonyabban, eredményesebben tudjon végrehajtani egy mozgást.

A vizes edzést nyújtás követte, majd ebéd, egy kis pihenés és minden kezdődött elölről, este 9-kor még mindig a szigeten volt az egész társaság.

A keretből, mindenki edzett, s vízben volt délelőtt és este is Nagy Ádám, "mv" vagyis "mint vendég".

Bisztritsányi Dávid, Decker Attila, Nagy Viktor (kapusok)
Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Madaras Norbert, Manhercz Krisztián, Szivós Márton, Tóth Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton, Zalánki Gergő (mezőnyjátékosok).


DECKER ÁDÁM a vlv-nek:

- Nagyon keményen úszunk, mint a gép, és az alapokat vesszük át a fórokban, úgyhogy most pont azt csináljuk, aminek itt van az ideje. Ezek kicsit unalmasabb edzések, és nagyon fárasztóak, de ezeket is meg kell csinálni valamikor. A jövő héten már kétkapuzni fogunk a horvátokkal és meccseket játszunk a montenegrói tornán, úgyhogy most kell beletenni a fizikális részt. Ennyi történik ezen a héten.

- Hogy regenerálódsz, mit csinálsz, amikor hazamész?

- Alszom, nagyon sokat alszom. Úgy van, hogy három egymást követő edzés után egy "kimarad", így tudunk minden edzésen viszonylag magas szinten teljesíteni. Ezeken a pihenő délutánokon szoktam hazamenni, és akkor sorozatokat nézek. Tegnap megnéztem a magyar focimeccset, ami nagyon-nagyon tetszett, úgyhogy ezúton is gratulálok a válogatottnak a szenzációs eredményhez! De nagyjából ennyi, ülök a tévé előtt és pihenek, utána meg alszom. Meg természetesen egy kicsi Lilizés is belefér. :-)

- Jó, ezek a megszokott vizes edzések. És ami nem vizes? Azért elég sok minden van rajtatok azon kívül is.

- Igen, Egressy János tovább kínoz minket a gyakorlataival, ami nagyon hasznos. Becsatlakozott hozzánk Krisztina (Cseh Krisztina - a szerk.) a különleges tornatermi gyakorlataival, amiket szintén nagyon hasznosnak érzek, úgyhogy most már tényleg csak rajtunk múlik a dolog, minden megvan körülöttünk. Ezek a szárazföldi edzések olyan kiegészítő mozgásokat tartalmaznak, amiknek már most, viszonylag rövid idő után is tapasztalom a jótékony hatását, sokkal stabilabbnak érzem a lábtempómat, sokkal jobban lövök. Bízom benne, hogy ezeket ugyanilyen szinten tudjuk továbbvinni egészen az olimpiáig.

- A jövő heti úttól mit vársz?

- Azt, hogy nagyon fárasztó lesz, ugye sok kétkapu lesz benne. Azt várom, hogy ezekből a hosszabb, kétezer méteres úszásokból egy kicsit kiszabadulunk, és akkor a teljesítményünk is javulni fog. Eddig egyet kétkapuztunk teljes csapattal, azt még nem éreztem olyan jónak, bár az iram brutális volt. De jövő hétre biztos, hogy sokkal jobbak leszünk, úgyhogy azt várom, hogy legyen egy jó alap a jövő héten. Nem kell igazából csodát csinálnunk, csak legyen egy jó alap, ami megnyugtat minket, és látjuk azt, hogy hova tartunk.

- A csapatba való bekerüléssel kapcsolatban a jövő héten van valami egyéni haditerv?

- Az nem a jövő hétre lesz, az mindennapos haditerv. :-)

- De mondta Tibor, hogy a jövő heti út – a három nemzetközi meccs, meg a kétkapu – döntő fontosságú lesz.

- Biztos fontos lesz. Az egész évemet úgy játszottam le, hogy tudtam, fontos lesz, úgyhogy ez az egy hét már nem lehet akadály, ezt is ugyanúgy meghajtom, ahogy eddig az összeset.

- El ne fáradj Rióra!

- Nem fogok!

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)


vlv-képek a délelőtti és az esti edzésről.

Címkék:
edzés Decker Ádám