FACEBOOK

Andrija Prlainovics a Szolnoké!

Andrija Prlainovics a Szolnoké!
hozzászólás, 2016.06.09.

Itt az igazi átigazolási szenzáció! Csütörtökön megállapodott a Szolnoki Dózsa-Közgép vezetése Andrija Prlainoviccsal, aki egy évre a magyar bajnok játékosa lesz.

A világ egyik legjobb vízilabdázója eddig a Pro Recco jobbkezese volt és természetesen a szerb válogatott oszlopos tagja. A tárgyalások értesüléseink szerint a budapesti final six kapcsán kezdődtek meg és az azt követő napokban folytak, csütörtökre pedig eredményre vezettek.

Prlainovics egyelőre egy évre szerződött, s ezzel a Szolnoknak négy idegenlégiósa lesz, így a bajnoki meccseken (amelyeken a jelenlegi szabályok szerint csak három szerepelhet) valaki mindig hiányzik majd. Ugyanakkor a BL-ben mind a négyen (Alekszics, Younger, a szintén új szerzemény Ugo Crousillat és Prlainovics) játszhatnak, s Kovács István szakmai igazgató a vlv-nek elmondta: ezzel az igazolással a Szolnok egyértelmű célja a Bajnokok Ligája megnyerése.

Ismeretes, hogy a szövetség új szabályok bevezetésére készül, a 2017-18-as bajnokságban szigorítják a külföldi státuszú játékosok szerepeltetését, klubonként csak két külföldi játszhat egy adott meccsen, ráadásul, ha valaki kettős állampolgár, ő is külföldinek számít, amennyiben játszik másik ország válogatottjában. (Jelenleg három külföldi lehet egy időben vízben a magyar bajnokikon és a kettős állampolgárságú, tehát magyar útlevéllel is rendelkező vízilabdázó nem számít külföldinek akkor sem, ha más ország válogatottját erősíti.) Az eddig ismert elképzelések szerint azonban nem korlátozzák majd, hogy a klubok külföldieket foglalkoztassanak és "cserélgessék" az érintett szereplőket mérkőzésről mérkőzésre.

A módosítás mindenképpen érinti majd a Szolnokot, nem csak a számok miatt, hanem azért is, mert Zsivko Gocics (a szerb válogatott és a Szolnok csapatkapitánya!) jelenleg magyar állampolgárként szerepel, ezt a státusát csak akkor tarthatja meg, hogy a szerb válogatottságtól visszavonul.

Egy kuriózum: 2009-ben készült VLV-INTERJÚ PRLAINOVICCSAL, aki már akkor a vlv regisztrált olvasója volt.



Ősztől a szerb válogatott tagjainak több mint fele Magyarországon száll vízbe hétről hétre!
A fotón az idén januári belgrádi Európa-bajnokság győztese, a riói olimpia legnagyobb esélyese, a szerb válogatott. A bekarikázott emberek szeptembertől magyar klubcsapatban játszanak
Balról jobbra: Andrija Prlainovics (Szolnok), Stefan Mitrovics (FTC), Braniszlav Mitrovics (Eger), Zsivko Gocics (Szolnok), Szlobodan Nikics (OSC), Milos Csuk (Eger), Milan Alekszics (Szolnok).