A magyar válogatott csapatkapitánya klubot vált, s új terveivel kapcsolatos elkötelezettségét jól jelzi, hogy három évre írt alá a Ferencvároshoz. vlv-interjú.

- Ennek a most bejelentett átigazolásnak számomra az a legérdekesebb vetülete, hogy nagyon hosszú idő után "elválsz" a testvéredtől. Egy klubcsapatban vagytok azóta, hogy Dumi tehetséges fiatalként az Újpesttől a Vasasba igazolt. Tudom, már korábban szóba került, hogy bizonyos szakmai kihívás lehet egymás segítése nélkül jól teljesíteni, erről Dumi már két éve, a Szolnokra igazolásotokkor beszélt. Most ez hogy alakult így?

- Egyelőre nem válunk el, hiszen idén olimpiát szeretnénk nyerni, vagyis pár hónapunk még biztosan van együtt. Ezzel azt is szeretném jelezni, hogy a közös játékot Dumival el lehet különíteni a klubra és a válogatottra. Az utánpótlás válogatottban már 2002 óta együtt játszottunk, és a nemzeti színekben 2016. augusztus 20-áig biztosan együtt fogunk játszani. Egyébként biztos vagyok abban, hogy az az új helyzet mindkettőnk számára olyan impulzusokat ad, amelyek a fejlődésünket szolgálják majd.

Különben most eszembe jutott, hogy klubban együtt először egy Vasas-Pro Recco meccsen játszottunk a Komjádiban és most szintén a Pro Recco volt az ellenfél azon a mérkőzésen, amelyen klubjátékosként utoljára viseltünk ugyanolyan sapkát. Azon a 2005. március 30-i meccsen Dumi bejött az első negyedben és rögtön vágott három gólt, mégis kikaptunk otthon 10:6-ra. Jelképesnek érzem, s jó érzés, hogy most mi vertük meg simán a Reccót egy BL-bronzmeccsen 11:7-re, s ez egyben szép keretbe foglalja az elmúlt egy évtized történéseit.

- Napi két edzés, utazások, évi 60-70 meccs csak klubszinten - nem untátok kicsit már egymást a testvéreddel?

- Általában szobatársak voltunk az utazások alkalmával, igaz, a válogatottban nem tartottuk ezt a szokást, csak akkor, ha valamelyikünk állandó szobatársa éppen nem volt a keret tagja. Nagyon óvatosan kell fogalmaznom, mert mindenben van egy kis igazság, de egyik sem igaz teljesen. Kicsit olyan ez, mint egy jó házasság, ha azt mondanám, hogy kicsit azért unjuk egymást, az félreérthető lenne, sokan jóval többet gondolnának bele, mint ami a valóság. Közben pedig tényleg volt olyan, hogy untuk egymást. :-) Annyi minden történt velünk az elmúlt tíz egynéhány évben, hogy az hihetetlen, s nem lehet elintézni egy-egy szóval, jelzővel. Amit biztosan mondhatok: abszolút a pozitív tartományban játszódik ez a történet, és ez nagyon fontos.


Az utolsó meccs egy csapatban, 2016.06.04., Pro Recco-Szolnok BL F6 bronzmérkőzés (vlv-fotó, Monoki Nikolett felvétele)

- A Szolnok a világ egyik legjobb csapata. Miért váltasz klubot?

- Az első számú ok az, hogy több játéklehetőséghez jussak, fontosabb szereplője lehessek egy csapatnak.

- Nem voltál elégedett a szerepköröddel?

- Elégedetlenségről nem beszélhetek, fantasztikus volt ez a két év Szolnokon, jól éreztem magam, s nagyon jó döntésnek tartom, hogy oda igazoltam. Inkább arról van szó, hogy az előttem álló három-négy évre szólóan érzek magamban annyi erőt fizikálisan, mentálisan, szellemileg, a motivációt illetően, hogy három-négy negyeden át folyamatosan a legmagasabb szinten tudjak játszani. Világéletemben akkor éreztem magam jól a meccseken és úgy tudtam magamból a legtöbbet kihozni, ha folyamatosan bent voltam a vízben. Egyáltalán nem akarom szakmailag megítélni, hogy jogos volt-e, hogy kevesebbet játszottam, mint amennyit tudok, szeretnék, mindig is elfogadtam Cseh Sanyi szakmai döntéseit, kiváló edzőnek tartom.

- Beszéltél vele az érzéseidről? Milyen volt a viszonyotok?

- A kapcsolatunk régebbre nyúlik vissza. Még Rijeka-játékos voltam, amikor sokszor csak úgy fél órákat, órákat diskuráltunk. Mondanom sem kell, azzal, hogy ő lett az edzőm, ez szinte mindennapossá vált. Cseh Sanyi személyében nem csak egy kiválóan felkészült edzőt ismertem meg, hanem olyan valakit, aki véleményem szerint szinte tökéletesen egyensúlyozott a szakmai "protokoll" szabályai és az intuitív megoldások között. Nagyon szigorú keretek szabályozták például a taktikát, de mindig megengedett volt egy-egy olyan megoldás, ami más pólókultúrában már fegyelmezetlenségnek minősül. Annak ellenére, hogy ragaszkodott az elképzeléseihez, amelyeket szakmai érvekkel mindig alá tudott támasztani, mégis meg tudta változtatni azokat az utolsó pillanatban, akár közvetlenül a mérkőzés előtt és nagyon sokszor bejöttek ezek a változtatások.

Tőle hallottam először a vízilabdát mint játékot, mint sportot egyrészt összehasonlítani más profi sportágakkal, másrészt folyamatában elemezni a sportág fejlődését, változásait, az ebből adódó lehetőségeket, követelményeket. Sanyi észleli, hogy bizonyos beidegződések már nem aktuálisak a mai vízilabdában és folyamatosan keresi, hogy milyen lesz a jövő vízilabdája, hiszen aki erre az útra hamarabb áttér, az már a jelenben is sikeresebbé válhat.

- Visszatérve az eredeti kérdésre: a klubváltásban tehát az játszott fő szerepet, hogy kevés játéklehetőséget kaptál?

- A vége felé már kezdtem megszokni az "egyszer a vízben, egyszer a parton" szerepet, mert megtaláltam ebben is az örömöt, de egészen biztos vagyok abban, hogy bennem játékidőben és játéktudásban jóval több van, mint amit ebben az évben meg tudtam mutatni. Ebbe belenyugodtam, de a jövőmet illetően hoztam egy döntést, hogy olyan helyen játszom, ahol teljes egészében ki tudok bontakozni és nagyobb mértékben tudok a csapatomnak segíteni.



- Azzal kezdted, hogy ez az első számú ok. Volt más is?

- Volt egy másik impulzus is, ugyanis, ahogy telt-múlt az idő, a belgrádi Eb után, február környékén lehetett hallani, hogy néhány csapattársammal már elkezdtek beszélni a jövőről. Engem Szolnokra hat évvel ezelőtt hívtak először, s azóta minden évben beszéltünk, még akkor is , amikor Rijekában játszottam, s eszemben sem volt elmenni onnan, annyira jól éreztem magam. De folyamatosan szó volt arról, hogy jó lenne, ha egyszer Szolnokra jönnék, alapember lennék, velem lesz teljes a szolnoki építkezés, ami most már nyolc éve kezdődött. Amikor Dumival Szolnokra igazoltunk, az első új igazolások voltunk. Akkor egy évre írtunk alá, s már a felénél, decemberben jelezték, hogy szeretnék, ha maradnék, s egyben azt is elmondták: ha velem és Dumival megállapodtak, akkor kezdenek csak el a többiekkel beszélni. Vagyis érezhetően az első helyen voltam azok között akiket meg akarnak tartani. Januárra vagy februárra meg is egyeztünk - arra a szezonra, ami ugye most ért véget, az elmúlt hétvégén. Volt tehát egy sorrend, amiben megvolt az előkelő helyem. És most, a januári Eb után telt-múlt az idő, bennem egyre erősödött a váltás gondolata a korábban elmondottak miatt, s e közben láttam, hogy szolnoki részről sincs meg az az akarat, ami korábban megvolt, hiszen "beelőztek" játékosok. Ez markáns jel volt számomra, megerősítette, hogy nem fogom tudni megkapni azt a játéklehetőséget, amiért Szolnokra mentem, s amit egy bivalyerős Rijekában négy éven keresztül megkaptam.

- Miért beszéltél az előbb "előtted álló három-négy évről"?

- Azt érzem, hogy a mai modern vízilabda fizikális és mentális feltételeinek három-négy évig biztosan meg tudok felelni - a legmagasabb szinten. Nagyon jó erőben érzem magam, nagyon motivált vagyok.

- Mennyi időre írsz alá a Fradihoz?

- Három évre.

- Ez a mai világban hosszú távnak számít...

- Igen. És jelzi a Fradi részéről azt a szándékot, hogy a már korábban megkezdett építkezést, a folyamatos fejlődést komolyan gondolja, hosszú távra tervez. És persze azt is visszaigazolja, hogy az, amit én gondolok magamról, a jövőmről, azt a Fradi szakmai vezetése - a két edzőre gondolok elsősorban - is ugyanúgy gondolja, mint én. Egyébiránt, amikor először megfogalmazódott bennem a váltás gondolata, leültem Varga Zsolttal és Gerendás Györggyel és ugyanezeket a dolgokat elmondtam nekik, azt, hogy mit érzek magammal kapcsolatban, mert hiába gondolom én ezt, ha mások nem így látják. Azt kell, hogy mondjam, egyértelműen megerősítettek abban, hogy az az elképzelés, amit felvázoltam magammal kapcsolatban, nem csak hogy beleillik az ő terveikbe, hanem erre kifejezetten szeretnének építeni a jövőben a Fradiban.

- A három év nagyon hosszú, abba sok minden belefér, de például jövőre nem lesz Bajnokok Ligája. Ezt mennyire bánod?

- Az az igazság, hogy nem bánom annyira. A Fradi sokat fog erősödni a tavalyihoz képest, de talán még nem lesz annyira erős, hogy a végső győzelem reményében indulhasson a Bajnokok Ligájában. Viszont az Eurokupában ott leszünk, s teljesen reálisnak tartom, hogy megcélozzuk a végső győzelmet.



- Új csapatban leszel, de több olyan játékossal, akikkel évek óta együtt játszol. Ez mennyire számít majd?

- Természetesen a Fradi-játékosokat személyesen vagy a vízből, ellenfélként ismerem, nagy meglepetések nem fognak érni, várom már a közös munkát velük. Madaras Norbi és Stefan Mitrovics személyisége és játéktudása a  csúcskategóriát jelenti a vízilabdasportban, biztos vagyok benne, hogy a sikerhez vezető úton ők nagyon fajsúlyos, meghatározó játékosai lesznek az új Ferencvárosnak. Ugyanide sorolom Szirányi Balut, akivel 12 év után kerülök újra egy csapatba, kíváncsian várom vele a találkozást és a közös játékot.

- Mit vársz a Fradiban töltött első évedtől szakmailag és az eredményesség szempontjából?

- Óvatosan kell fogalmazni a célokkal, nehogy túl nagy nyomás legyen rajtunk, ne kelljen küzdenünk lélekben egy egész szezon során az irreális elvárásokkal. "Nem hivatalosan" azt gondolom: bárhol, ahol elindulunk, tehát mindhárom fronton van esélyünk a végső győzelemre. Ugyanakkor el tudok képzelni egy olyan évet is, amelynek végén nem nyerünk meg semmit, mégis sikeres szezont zárunk. Ennek az az oka, hogy a következő idényben négy egészen kimagasló erősségű csapat lesz a magyar bajnokságban, bármelyikük végtelenül csalódott lesz, ha csak a negyedik helyet szerzi meg. Viszont amelyik megnyeri a bajnokságot, arról bizonyosan elmondható lesz, hogy az elmúlt 10 év legjobb magyar klubcsapata.

- Köszönöm a beszélgetést, sok sikert a Fradiban!