FACEBOOK

Kedden este Románia ellen - Nagyváradon

Kedden este Románia ellen - Nagyváradon
hozzászólás, 2016.04.25.

Fárasztó utazás végén megérkezett Nagyváradra a magyar válogatott. Senki nem tud elképzelni más ereményt, mint győzelmet a kedd esti Világliga-selejtezőn. Helyszíni riportunk, nyilatkozatok, fotók.

A nagyváradi vlv-fotók minőségét a Camera Kft-nek köszönhetjük.



Canon Webáruház

Az utazás azért volt nehéz, mert a magyar-román határnál egy teljes órát kellett sorban állnia a válogatott buszának. Egyébként még jó, hogy nem kamionnal mentek a mieink, mert ott a sor több kilométeres volt.

Benedek Tibor kérésére a rendezők megcserélték az eredeti edzéstervet és a magyar csapat gyakorolhatott kjésőbb, már az esti órákban.

A meccs előtt nemhogy bizakodó mindenki, de egyenesen nem is lehet ellképzelni mást, mint magyar győzelmet. Pikantériát ad a találkozónak, hogy a magyar csapat egy-két kivételtől eltekintve olyan játékosokból áll, akik számára ez gyakorlatilag az utolsó lehetőség arra, hogy meggyőzzék Benedek Tibort: nélkülük nem indulhat Rióba magyar válogatott. Mindenki ezer százalékig mindent belead majd, hogy bizonyítson, s ennek nagyon érdekes lehet az eredménye.

A szokásos videóinterjúk mellett ezúttal egy külön témát is igyekeztünk feldolgozni.

A román csapat teljes edzését végignézve feltűnt, hogy a legtöbbet a gyors lefordulásokat gyakorolták. Oda-visza úsztak a két kapu között, meglehetősen nagy tempóban és "futtából" igyekeztek megjátszani a labdát.

Megkérdeztük Gór-Nagy Miklóst és Benedek Tibort is, mi erről a véleményük.



BENEDEK TIBIR nyilatkozata:

- Szervusz Tibor! Köszöntelek Nagyváradon, véget ért az első nap itt Romániában. Milyen volt az út? Milyen volt az esti edzés?

- Kicsit hosszabb lett az út, mint számoltunk vele, úgyhogy megkértük a rendezőket, hogy hadd eddzünk később. Ezt biztosították a számunkra. Az edzés rövid volt, de szerintem jól telt. Gyakoroltunk is. A tegnap esti edzés volt inkább fontosabb, azért egy ilyen hosszú utazás után olyan nagyon sok dolgot nem tudok kérni, de szerintem arra jó volt, hogy holnapra készen állnak a játékosok, hogy jól teljesítsenek.

- Milyen mérkőzésre számítasz?

- Hát most megint visszatérünk a kispályára, most minden, az idők is különbözőek. A támadásnak az ideje, a szoros emberfogásnak az ideje, a zónának az ideje, de mivel az itt lévő játékosok szerintem most nagyon akarnak, két lehetőség van a nyári kezdés előtt itt a válogatottban, biztos vagyok benne, hogy nagyon fognak küzdeni holnap, és nem nagyon tudom elképzelni, hogy ne nyerjünk.

- Köszönöm szépen! Jó pihenést kívánok!

- Köszönöm!

(Lejegyezte: Kerbi)



Gór-Nagy Miklós a vlv-nek


- Szervusz Miklós! Köszöntelek Nagyváradon. Vége van az első napnak. Mik a tapasztalataid?

- Hát, a várakozással ellentétben nagyon rossz idő van, úgyhogy esőben kellett végigsétálni ide. Kicsit sajnálom, hogy nem hoztam magammal a válogatott kabátot, de siettünk, úgyhogy nem volt ezzel gond. A víz nagyon jó, de a viccet félretéve, minden adott ahhoz, hogy egy jó meccset játsszunk holnap a románok ellen.

- Megint csapatkapitány van, egy olyan csapatnak a kapitánya, amely így szerintem még soha nem játszott együtt, lehet, hogy nem is fog. Milyenek a fiatalok? Milyen ez az egész társaság? Azért most már volt két hosszú edzésetek...

- Szerintem nagyon jó a hangulat, ez egy nagyon-nagyon jó közösség. Igazából a magyar válogatott tulajdonképpen egy exkluzív hely, ahova bárki van meghívva, mindig nagyon jó itt lenni, inspiráló a közeg, úgyhogy ezt megerősítni tudom, most is így van. Az, hogy több a fiatal, azt jelenti, hogy többet beszélünk az Instagramról meg a Facebookról, de nyílván viccelek - tényleg nagyon jó.

- Mi az amivel elégedett lennél holnap?

- Igazából azzal, ha mindenki megerősödne, és jó játékkal szállna ki a vízből, ami azt jelenti, hogy a magyar válogatott simán verte a románt.

- Köszönöm szépen! Jó pihenést!

(Lejegyezte: Kerbi)



Decker Ádám a vlv-nek


- Szervusz, Ádám! Most már Nagyváradon vagyunk, légy szíves, mesélj a napról!

- Szervusz! Volt egy hosszú utazásunk, mert elég nagy sor volt a határon, egy órát várakoztunk. Ettől függetlenül minden jól alakul, edzettünk egy jót, próbáltuk átvenni azokat a figurákat, amiket Trisztben már az ottlévők gyakoroltak, de az újonnan csatlakozottak még nem biztos, hogy tudják. Nagyjából ezzel telt a mai nap, utazással és gyakorlással.

- Milyen meccsre számíthatunk holnap?

- Jó kérdés! Nem tudom, hogy milyen kerettel van itt a román válogatott, ahogy néztem – előttünk edzettek –, Radu itt van, úgyhogy bekk szempontból én azt felmértem, hogy részemről fárasztó és kemény meccs lesz. Amúgy azt gondolom, attól függetlenül, hogy a románok talán nem olyan lelkesedéssel vágnak neki, jó meccs lesz, mert hazai közönség előtt, Nagyváradon – biztos, hogy sok néző lesz – nem hiszem, hogy félvállról vennék ezt a meccset. Illetve nálunk nagyon sok olyan játékos van, akiknek egy utolsó, első, vagy közbenső bizonyítási lehetőség ez a holnapi mérkőzés, úgyhogy szerintem mind a két részről komoly energiákat fogunk mozgósítani.

- Köszönöm szépen, jó pihenést!

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)



Gyors lefordulásra játszanak a románok? Gór-Nagy Miklós és Benedek Tibor véleménye


- Láttad a románokat itt az edzés végén?

Gór-Nagy Miklós: - Láttam.

- Én az egész edzésüket láttam, nagyon sokat gyakorolták a lefordulásokat. Milyen meccsre számítasz?

Gór-Nagy Miklós: - Ha sokat gyakorolták a lefordulásokat, akkor azt sugallod, hogy nagyon sok úszásos, mozgós meccs lesz, hiszen a mi játékunkban is azért erőteljesen benne van a lefordulás. Meglátjuk, hogy mire mennek holnap ezzel a taktikával, de leginkább azzal foglalkozunk, hogy mi rájuk kényszerítsük a saját akaratunkat, az történjen a vízben, amit mi akarunk, és ennek megfelelően fogunk a vízbe ugrani.

Benedek Tibor: - Mi is úszkáltunk, azért elég gyors az a csapat, amellyel itt vagyok. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy olyan nagyon sok lefordulást fogunk holnap kapni – legalábbis bízom benne. Csodálkoznék rajta.

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)


vlv-képek az esti edzésről.


A nagyváradi magyar válogatott:

Decker Attila, Lévai Márton - kapusok,
Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Gór-Nagy Miklós, Jansik Dávid, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Salamon Ferenc, Tóth Márton, Zalánki Gergő - mezőnyjátékosok.


Világliga, európai csoportselejtezők, 5. forduló

Április 26. kedd


A csoport

17.00 (magyar idő szerint) Románia-Magyarország - DigiSport1, vlv (szöveges élő)
Grúzia-Görögország

A csoport állása négy forduló után:

1. Görögország 12,
2. Magyarország 9,
3. Románia 3,
4. Grúzia 0 pont.


B csoport

Spanyolország-Szerbia
Montenegró-Franciaország

A csoport állása négy forduló után:

1. Szerbia 12,
2. Spanyolország 6,
3. Montenegró 6,
4. Franciaország
1 pont

A párizsi terrormerényletek miatt elhalasztott Franciaország-Montenegró mérkőzést március 14-én játszották le, Montenegró 12:10-re győzött..


C csoport

Oroszország-Horvátország
Törökország-Olaszország

A csoport állása négy forduló után:

1. Olaszország 12,
2. Horvátország 9,
3. Oroszország 3,
4.Törökország 0 pont

Valamennyi csoportból csak az első helyezett juthat el a nyári szuperdöntő-tornára.