FACEBOOK

Az a bizonyos eleje...

Az a bizonyos eleje...
hozzászólás, 2010.09.02.

Mármint a meccsnek. A bágyadt kezdés miatt kellett végig kapaszkodni, s hiába volt a viszonylag jó védekezés, a görögök sematikus játékát egyre nehezebben lehetett megtörni. Minderről a csütörtöki szünnap délelőtti edzése után beszélgettünk játékosokkal, stábtagokkal. Edzésriportunk, Szécsi Zoltán videónyilatkozatával megspékelve.

A szünnapi edzés időpontját előrehozták, így szerencsénk volt, hogy a tervezettnél jóval előbb érkeztünk ki a Medvescsak-uszodához. Érdekes volt, hogy a csapat három fiatalja, Bundschuh, Török és Vámos külön edzett, velük Benedek Tibor foglalkozott, a többiek mozgását Kemény Dénes vezényelte, míg a kapusok természetesen ezúttal is külön területen dolgoztak a medence szélén.

Ezúttal az egész medence a magyaroké volt (legutóbb a németekkel osztoztunk a vízfelületen), így a stáb szinte valamennyi tagja is megmártózott. Sőt. A labda is előkerült, például a csapat mellé kijelölt tolmács Beck Györgynek dobált kapura...

Amit egy ilyen edzésen külső szemlélő lemérhet, az a hangulat. Ez ügyben pedig minden rendben. A fiúk teljesen józanul értékelik a kialakult helyzetet. Nem estek kétségbe a görögök elleni teljesítmény miatt, s igyekeznek a meccs pozitív elemeiből építkezni - mert azért ilyen is volt bőven.

Nagyon tanulságos, hogy a mérkőzés első negyedének, sőt első néhány percének milyen nagy a jelentősége. Benedek Tibor  megjegyezte: nem véletlen, hogy a szerbek megpróbálnak rögtön lerohanni mindenkit. Ezért is érte őket nagyon váratlanul, hogy ellenünk nem háromgólos előnyben kellett játszaniuk a start után, hanem ők kerültek hátrányba. Ehhez nem szoktak hozzá az elmúlt években, ezért megzavarodtak, ez okozhatta a hibáikat.

A görögök ellen már régóta nagyon nehezen megy a mieinknek. Számtalanszor hallottuk a meccsek utáni videónyilatkozatokban, hogy Afrudakiszék antivízilabdát játszanak, azt viszont sajnos nagyon jól csinálják, a hibáinkat pedig könyörtelenül megbüntetik. Így volt ez szerdán is. Emellett természetesen az is kell egy ilyen kínosan szoros meccshez, hogy a csapat szinte valamennyi játékosa legfeljebb csak a "közepeset" hozza. Egy-két játékos kiugró teljesítményével ez a meccs is simán meglehetett volna. De ezt már mi mondjuk és nem is okoskodunk tovább.

Pénteken az oroszok, vasárnap a macedónok következnek (mindkét meccs élőben a VLV-n). A győzelem megszerzése mindkét meccsen erkölcsi kényszer még akkor is, ha mindkét ellenfél képes lehet olyan teljesítményre, mint amit szerdán nyújtottak ellenünk a görögök...

VLV-FOTÓK:


Edzésriport - VLV-képek



A pénteki nap programja:

10.00 Szerbia-Macedónia

11.30 Montenegró-Törökország

13.00 Magyarország-Oroszország (VLV)

16.30 Görögország-Németország

18.00 Olaszország-Románia

20.40 Spanyolország-Horvátország

EB-ROVATUNK AZ ÖSSZES EDDIGI EREDMÉNNYEL


EDDIGI TUDÓSÍTÁSAINK AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGRÓL:

Start előtt

Viszavágtunk a németeknek

Lélekemelő győzelem Szerbia ellen


Az első szünnap Zágrábban

Pontvesztés a görögök ellen