FACEBOOK

BL - Elindul a nagyüzem

BL - Elindul a nagyüzem
hozzászólás, 2015.10.27.

Szerdán megkezdődik a BL-főtábla küzdelemsorozata - mindhárom magyar csapat komoly reményekkel várja a startot és az egész tornát. Előzetesünkben a teljes program, edzők és játékosok nyilatkozata.

BL-főtábla, 2015-16

A csoport: Barceloneta (spanyol), ZF-EGER, Olympiakosz (görög), Spandau 04 Berlin (német), Primorje Rijeka (horvát), Jadran Herceg Novi (montenegrói)

B csoport: Pro Recco, Partizan Belgrád, Jug Dubrovnik, Galatasaray, A-Híd OSC Újbuda, Szolnoki Dózsa Közgép

Mint ismeretes, a BL hatos döntője Budapesten lesz 2016. június 2-3-4-én, és annak - a csoportban elért eredményétől függetlenül - házigazdaként részvevője a ZF-Eger csapata. Az A csoportból így csak két csapat juthat be a final six-be, míg a B csoportból három.

Az Eger számára sem mindegy ugyanakkor, hogy a csoportban milyen helyezést ér el. Ugyanis a final six-ben a két csoportgyőztesnek eggyel kevesebb meccse lesz, ők közvetlenül az elődöntőbe jutnak, tehát biztosan éremért játszhatnak (és egymással tehát csak a döntőben találkozhatnak). A negyedöntőben a két csoport második és harmadik helyzettje a final six első napján - keresztbe játszva -. egyetlen meccsen dönti el a továbbjutás sorsát.


1. forduló, október 28. szerda

A csoport

18.00 Jadran Herceg Novi-Primorje Rijeka

18.45 Eger-Olympiakosz - DigiSport1, vlv (szöveges élő)

DABROWSKI NORBERT (ZF-Eger) a vlv-nek:

- Úgy gondolom, hogy az Olympiakosz jelenlegi felállásában akár a BL-döntőre is odaérhet. Nagyon erős csapatról van szó, egyenértékűek a világbajnoki bronzérmes görög válogatottal vagy talán még jobbak is annál, hiszen leigazolták a horvát válogatott első számú kapusát és egy amerikai védőjük is van. Szerintem ebben a csoportban a három legerősebb csapat az Olympiakosz, a Rijeka és az Eger - most nem sorrend szerint mondtam. Itthon kezdünk, majd a Rijekához megyünk idegenbe, úgyhogy nem könnyű a sorsolásunk. Egyáltalán nincs benne a fejemben az, hogy mi már bent vagyunk a final six-ben, ugyanazt a stresszt érzem, amit éreztem minden BL-meccs előtt tavaly, hiszen minél előrébb kell végeznünk, hogy a hatos döntőben könnyebb dolgunk legyen.

- Milyen állapotban van a csapat?

- Jó állapotban vagyunk, sajnos itt is voltak vírusos betegségek, de az ilyen mérkőzésekre mindenki összeszedi magát.

- Gondolom, egy kiszenvedett egygólos győzelemmel elégedett lennél...

- Most nagyon...

DABROSKI NORBERT BŐVEBB NYILATKOZATA

SZIVÓS MÁRTON (ZF-Eger) a vlv-nek:

- Annak ellenére, hogy a rendező jogán már biztos final six-részvevők vagyunk, nagyon szeretnénk győzni, a célunk az, hogy megnyerjük a csoportot, hiszen azzal automatikusan az elődöntőbe jutnánk. Nagyon várjuk ezeket a nemzetközi mérkőzéseket, így a holnapit is.

- Milyen állapotban készültök a meccsre, mennyire vagytok felpörögve?

- Azt gondolom, hogy felpörögtünk, szerintem mindenki harcra kész lesz holnap estére.

19.15 Barceloneta-Spandau 04


B csoport

20.00 Pro Recco-Galatasaray

20.00 Partizan Belgrád-Szolnok - Sport2 csúsztatott élő 21 órától

CSEH SÁNDOR (Szolnoki Dózsa Közgép) a vlv-nek:

- Tavaly is egy csoportban voltunk a Belgráddal, akkor két sima mérkőzésen győztünk. Az egy fiatal csapat volt, azóta egy évvel idősebbek lettek a játékosaik, viszont nagy érvágás nekik, hogy Mandics kivált, elment tőlük a Pro Reccóba. A belgrádi fiatalok ugyanakkor tehetségesek, a szerb szakmai vezetők is látnak bennük jövőt, amit az is mutat, hogy a legutóbbi Világliga-meccsre a válogatottjukba hat-hét játékost is meghívtak. Szóval komolyan kell vennünk a mérkőzést, de nem lehet más célunk, mint az, hogy győzzünk. Egyértelmű, hogy papíron meggyengült a Belgrád és a Galatasaray is tavalyhoz képest, emiatt még inkább fontos, hogy a velük játszott meccseket idegenben és otthon is megnyerjük.

Ami minket illet, a Marseille-i mérkőzésig nagyon egyben volt a társaság, nagyon sokat edzettünk, folyamatosan fejlődtünk. Azóta sincs semmi negatívum a csapat körül, de azért most egy kicsit "szanaszét" vagyunk. A szerb válogatottak is elmentek, egészen csütörtökig edzőtáborban voltak, mi a magyar válogatottal edzőtáboroztunk, majd furcsa időpontban, csütörtök-pénteken adtam pihenőt, szombaton meccs volt, most utazunk, ez most egy picit összevissza állapot nálunk, ezért most, a belgrádi megérkezésünk és némi pihenő után egy megbeszélésen vesszük át mindazokat a dolgokat, amelyek a Szolnok játékában fontosak.

- Hogy vagytok egészségileg?

- Varga Dani az ujjával bajlódik, rajta kívül mindenki egészséges. Tizennégyen utaztunk ki, Madaras Norbi otthon dolgozik egy külön edzésprogram alapján, de ő is jól van. Minden rendben van velünk.

VARGA DÁNIEL (Szolnoki Dózsa Közgép) a vlv-nek:

- Furcsa ezt mondani, de egy megfiatalított Partizan Belgrád ellen szállunk vízbe... Kötelező ez a győzelem, mivel magunkat azért más szintű csapatnak gondolom. Céljaink vannak a Bajnokok Ligájában és még ha a végcél egyelőre messze is van, akkor is el kell indulni, méghozzá természetesen győzelemmel.

- Hogy van az ujjad?

- Fájdogál, lassan gyógyul, valószínűleg a szalagok meghúzódtak, ezért érzékeny. Nagy gond nincs, mert csak labdafogásnál és emberfogásnál érzem, ami nem nagy probléma ebben a sportágban. :-)

20.15 OSC-Jug Dubrovnik - M4, vlv (szöveges élő)

VINCZE BALÁZS (A-Híd OSC Újbuda) a vlv-nek:

- Kedden délelőtt nem volt edzés, mindenki regenerálta a fejét, a testét, mindenét. Este fordulunk a célegyenesbe, amit már az is jelez, hogy személyesen is találkozunk a dubrovnikiakkal, hiszen egymás után fogunk edzeni.

Múlt hét csütörtök óta foglalkozunk a Juggal, - az UVSE-meccstől függetlenül - akár taktikailag, akár fizikális szempontból. A múlt héten még igyekeztünk valamennyi kemény munkát is "belerakni", most pedig már a frissítésen és a taktikai finomításokon van a hangsúly. Videóztunk, ugyanazt tudom mondani, amit szoktam: átbeszéltük a dolgokat, de majd a vízben dől el, hogy amiket kitaláltunk, azokat mennyire lehet megvalósítani. A legnagyobb kérdés az előnyös és a hátrányos kérdés hatékonysága. Úgy gondolom, hogy ez fogja meghatározni a mérkőzés kimenetelét - annak ellenére, hogy nem számítok nagy számú kiállításra, legalábbis a nagyváradi meccsből kiindulva. De egy horvát, egyáltalán, egy délszláv csapat általában jól lövi a fórjait, ezt kell nekünk valahogy megakadályozni, ez lesz a kucsa az egésznek, szerintem. Nyilván a saját emberelőny-értékesítési hatékonyságunkat is javítanunk kell, hat hat ellen pedig el kell kerülnünk a lefordulásokat.

- Mennyire fontos meccs ez?

- Mindig azt mondjuk, hogy a legfontosabb a soron következő, de ha megnézzük, hogy milyen a csoportunk, milyen eredményeket kell elérnünk, én úgy érzem, hogy a legjobb három közé jutáshoz elengedhetetlen, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést. Erre készülünk.

- Van-e beteg, sérült?

- Néhányan küszködnek kisebb megfázással, de szerintem rendben lesz mindenki, az adrenalin sokat segít ilyenkor...

VINCZE BALÁZS BŐVEBB NYILATKOZATA

GÓR-NAGY MIKLÓS (A-Híd OSC Újbuda) a vlv-nek:

- Nagyon készülünk a szerda estére, a csoport végeredményét, illetve a továbbjutást abszolút meghatározó mérkőzés lesz ez. Nyerni szeretnénk, mert szerintem a Dubrovnikot kell megelőznünk ahhoz, hogy továbbjussunk a csoportból.

- Mennyire sikerült megismernetek a Jugot?

- Kaptunk videókat, de azok még a szezon elején lezajlott felkészülési mérkőzésekről készültek, úgyhogy nem teljesen mérvadóak. Az látszik, hogy egy nagyon komplett csapatról van szó, két balkezessel, jó kapásoldali játékosokkal, centerekkel, bekkekkel. A nyáron komoly átalakuláson mentek át, de ismerjük a játékosokat, nekünk pedig az lehet a fő fegyverünk, hogy nálunk nem történt változás, egységesek maradtunk.

A FŐTÁBLA TELJES PROGRAMJA