FACEBOOK

Varga Dani elűzte a vírust

Varga Dani elűzte a vírust
hozzászólás, 2015.07.16.

Szinte hihetetlen: kedden még ágyban feküdt (ezért nem játszhatott a miskolci meccsen), szerdán pedig már két nagyon húzós edzésen vett részt. Varga Dánielről, a válogatott csapatkapitányáról van szó, akinek hogyléte meglehetősen közügy így két héttel a vb kezdete előtt.

VARGA DÁNIEL a vlv-nek:

- Szervusz, Dani! Meggyógyultál?

- Két stádiumban gyógyulok. Az egyik, hogy a tünetek elmúltak. Igazából az első éjszakát végig hánytam, onnantól kezdve már csak a gyengeség maradt. Azon a napon nem igazán tudtam enni, talán vacsorázni valami keveset. A második stádium pedig az, amikor visszanyerem azt az erőmet, ami még hétfőn megvolt. És ez a hosszabbik, sajnos. Éreztem a szerdai két edzésen, hogy le vagyok maradva a korábbi önmagamhoz képest. Ami még nehéz úgy, az az, hogy két és fél kilót fogytam. Úgy, hogy egész nyáron figyeltem arra, hogy kicsit szedjek fel súlyt, sikerült is két kilót, hát most azt huszonnégy óra alatt elvesztettem. De igazából érzem, hogy egy-két nap és az állóképességem és a fizikai állapotom újra száz százalékos lesz. 

- Vírus volt?

- Valószínűleg igen, mert a családom is ugyanezen ment át nagyon rövid időn belül. 

- Láttad a miskolci meccset a DigiSporton, kérlek, foglald össze, hogy tetszett? És mennyire volt rossz otthonról nézni?

- Együttéreztem a srácokkal az első félidőben is, amikor nagyon nyögvenyelős volt, nagyon nehezen ment. Éreztem, hogy minden betörés, minden mozdulat, minden elem fáj, és hiába akartak, akartunk nagyon, az ausztrálok mégis dominálni tudtak. Nagyon örültem, amikor a harmadik negyedben láttam, hogy agresszívabbak, erőszakosabbak vagyunk, és átvesszük a kezdeményezést. Ugye azt a negyedet 5:1-re megnyertük. És igazából ott már láttam, hogy ezt a meccset nem csak megfordítottuk, hanem meg is nyertük. 

- Kívülről más volt egy kicsit nézni a csapatot? Jutottál olyan megállapításra, amire a vízben nem?

- Kívülről nézve több idő és több lehetőség van arra, hogy az ember felmérje, azok a dolgok, amikről a vízben beszélünk egymással, illetve, amiket alapvetően Tibi kér tőlünk, azok hogy működnek. Kritikusabb vagyok kívülről nézve, illetve többet is látok. Beszélgettem néhány dologról a többiekkel, azt érintve, amit láttam és szerintem ilyen értelemben még tanulságos is volt.

- A végén még jól jön ki a csapat ebből az egynapos betegségedből. :-) A szerda esti kétkapuról hogy vélekedsz?  Egy kicsit elszabadultak az indulatok meccs közben. 

- Hát igen, ha van még egy negyed, akkor az lehet, hogy nem ért volna véget. De megmondom őszintén, korábbra vártam már az első nagy pofont, mert az ausztrálok játékában nagyon benne van a pofozkodás, könyöklés, sérülésveszély. Nem az a fajta provokáció, ami a latin vízilabdát jellemzi, hanem a rögbi féle játékból adódó sérülésokozás, sérelemokozás. De Tibi kérte tőlünk a kétkapu előtt, hogy erre külön figyeljünk oda, tudja, hogy ez várható, mindenki fáradt, mindenki idegesebb is. Kérte, hogy próbáljuk meg végigjátszani ezt a kétkaput magas minőségben, mert ez az utolsó lehetőségünk felmérni az erőnket jó csapat ellen a vb előtt. Azt gondolom, hogy ennek meg is feleltünk, jól játszottunk. Egy-két dolog nem stimmelt, de azt hiszem, ez már csak a fáradtság miatt volt, nem azért, mert taktikailag le lennénk maradva. A fáradtság pedig az egész hét, meg az elmúlt időszak velejárója, így hát ez nem is probléma. Összességében azt gondolom, hogy jók voltak ezek az ausztrál gyakorlások.

- Tibor optimista volt azokban a nyilatkozatokban, amiket a miskolci meccs után adott, ezt úgy foglalnám össze, hogy ő azt várja, hogy akkor most fog robbanni a csapat, elégedett volt, és azt mondta, hogy most jön az az időszak, amikor ki fog derülni, hogy mennyire jók vagytok. Osztod ezt a vélekedést?

- Igen, osztom. Én is erre számítok. Ha a "most" alatt a világbajnokságra, főleg annak a második felére gondolt Tibor, akkor én is így gondolom. Azért elég kemény edzésmunkát végeztünk az egész felkészülés alatt. Soha nem volt kihegyezve, még Bergamóra sem a forma, és elég sok új dologgal kezdtük a szezont, amikhez idő kellett. Ezt azért mondom, mert idővel ezek a dolgok egyre jobban működtek, másrészt meg a formaidőzítés, ami a fizikai felkészítést illeti, egyértelműen a vb-re van "kitalálva". Így hát Tibi nem is mondhatott mást, én meg nem is kívánhatok mást, mint hogy legyen igaza!

- Köszönöm szépen!

(Lejegyezte: Monoki Nikolett)