FACEBOOK

Kupaszerda - előzetes

Kupaszerda - előzetes
hozzászólás, 2014.12.16.

A Szolnok Berlinben szerepel, az Eger otthon fogadja a Pro Reccót a Bajnokok Ligája főtáblájának szerdai, második fordulójában. Előzetesünk:

Bajnokok Ligája, főtábla, 2. forduló

Szerda (időpontok helyi idő szerint)

A csoport


17.00 Olympiakosz-Radnicski Kragujevác

19.30 CNA Barceloneta-Brescia

19.00 Eger-Pro Recco
- DigiSport1, vlv (szöveges élő)

Jegyár: 1.500.- és 1.000.- forint (utóbbi nyugdíjasoknak és diákoknak)

DABROWSKI NORBERT (ZF-Eger) a vlv-nek:

- Más célunk nem lehet, mint a Barceloneta és a Szolnok ellen is volt, hogy a pontok sorsa a végjátékban dőljön el. A Szolnok és a Recco jelen pillanatban Európa talán két legerősebb csapata, ha a játékosállományt vesszük figyelembe, mindenképp. Ha sikerül elérni szerdán az imént említett célt, akkor a végjátékban már bármi megtörténhet - nyilván azt szeretném, hogy ott a mi javunkra dőljön el a mérkőzés.
 
A Posillipo, a Brescia és a Radnicski elleni találkozójuk felvételéből igyekeztünk feltérképezni őket. Általában négy meccsből szeretek dolgozni, de szerintem ez a három mérkőzés most elegendő, annak ellenére, hogy a bajnokságban más csapattal játszanak, a játékuk struktúrája ugyanaz, legfeljebb a játékosok gyengébbek. Úgyhogy ez a három meccs elegendő kell, hogy legyen ahhoz, hogy kiderüljön, mit hogy csinálnak. A séma nagyjából látszik. A Radnicski ellen úgy védekeztek, mint egy álom, nem nagyon találtak rajtuk fogást, de utána hál, istennek elkezdtem nézni a Brescia elleni meccsüket, amely úgy kezdődött, hogy az első két támadásból akciógólt lőttek nekik Ivovicsról és utána még négy akciógólt kaptak a mérkőzésen. Nagyjából megvan és gyakoroljuk is, hogy mivel lehet feltörni őket, kíváncsian várom, hogy ez sikerül-e.

Ami a csapatot illeti, a felkészültség szempontjából szerintem ott tartunk, ahol szerettem volna. Pufit már egyre többet tudom használni, Peti még mindig nincs. A védekezésünk megvan, mostanában a támadásokon dolgoztunk többet. Mindenkinek év vége van, de mivel az ellenfél a Pro Recco és egy meccsről van szó, úgy gondolom, hogy még a holtak is feltámadnak erre a meccsre. Menni fog ez...

- Akkor holnap este azzal már elégedett lennél, ha a meccs utolsó percében esélyetek lenne a pontszerzésre?

- Akkor lennék elégedett, ha az utolsó percben mi vezetnénk eggyel és a Reccónak kellene küzdenie az egyenlítésért...

SZIVÓS MÁRTON (ZF-Eger a vlv-nek):

- Európa egyik legjobb csapatát fogadjuk holnap Egerben. Nagyon várjuk ezt a mérkőzést, sikerült jól felkészülnünk, arra számítok, hogy nagyon jó mérkőzést fogunk tudni játszani, és ebben bármi benne lehet.

Elemeztük a játékukat, tudjuk, hogy kiken van a fő hangsúly, kiket kell kivennünk a játékukból, hogy jó eredményt tudjunk elérni, ez volt talán a legfontosabb feladat az elmúlt pár napban, hogy ezzel tisztában legyünk.

Természetesen fáradt már mindenki, de egy Recco-meccs van olyan fontos dolog, hogy össze fogjuk kapni magunkat, szerintem mindenki a tudásának legjavát adja majd.

- Mit gondolsz, milyen meccs lesz, sok kiállításos, sok gólos vagy éppen fordítva?

- Erre nem tudok válaszolni. Olyan, mintha azt kérdezted volna, hogy milyen idő lesz holnap. Sőt... A meteorológiai előrejelzést legalább hőképekkel, a lehetőségek feltérképezésével lehet segíteni, itt a helyzet rosszabb: legjobb esetben a mérkőzés elején, legrosszabb esetben a mérkőzés végén lehet hitelt érdemlően megbizonyosodni arról, hogy milyen bíráskodást kaptunk...


B csoport

20.00 Partizan Belgrád-Jug Dubrovnik

20.00 Galatasaray-Primorje Rijeka

19.00 Spandau 04-Szolnok
- SportTV2, vlv (szöveges élő)

BAKSA LÁSZLÓ (Spandau 04 Berlin) a vlv-nek:

- Először játszom magyar csapat ellen, megmondom őszintén, nagyon fura érzés, de hát a sors így hozta. Nyilván nem árulok el nagy titkot azzal ha azt mondom: a Szolnok a mérkőzés esélyese, és a csoportgyőzelemre is talán nekik van a legnagyobb esélyük. Nekünk ezek a meccsek a tanulást, a tapasztalatszerzést szolgálják, méghozzá nagyon jól és majd a Partizan, valamint a Galata ellen lehetnek győzelmi, pontszerzési esélyeink.

Veszíteni valónk most tulajdonképpen nincsen, megpróbálunk tisztességes eredményt elérni. Nem tudom, mi ez "szám szerint", majd kiderül, hogy mire vagyunk képesek.

Kicsit karácsonyi hangulatot érzek a csapaton most, hogy lejátszottuk a hétvégén az utolsó bajnoki meccset, remélem azért ezt a hangulatot félretesszük másfél órára. Mondtam jó néhány fiatal csapattársamnak: örülhetnek hogy ilyen játékosok ellen játszhatnak, élvezzék és tanuljanak!


CSEH SÁNDOR vezetőedző (Szolnoki Dózsa Közgép) a vlv-nek:

- Az előző hét meglehetősen zavaros volt, s annak végén komolyan vettük a Pécs elleni mérkőzést, amelyen 20:6-ra tudtunk nyerni. Vasárnap volt egy nap pihenő, s azt kértem a játékosoktól, hogy hétfőtől már teljes összpontosítás legyen. Azt gondolom, hogy egy jó csapat tud vezetni a magyar bajnokságban, meg tudja nyerni a Magyar Kupát, de még eggyel magasabb szint egy olyan jó csapat, amely ezek után nem enged ki és egy fontos berlini BL-meccset illetőleg egy BVSC elleni bajnokit is meg tud nyerni - így közvetlenül karácsony előtt. Arra számítok, hogy mi ez utóbbi kategóriába tartozunk.

A Spandau jó kis csapat, tavaly is és és idén is szoros meccseket játszott hazai pályán a legjobb európai csapatokkal. Otthon nyilván jobban játszanak, mint idegenben, a bírók is másként viszonyulnak a meccshez, nyilván nem ellenük fújnak - erre fel kell készülni fejben. Azt gondolom, hogy - bár tényleg jó csapat a Spandau, - a legnagyobb ellenfelünk saját magunk lehetünk, hogyha nem úgy koncentrálunk, ahogy szükséges.

Mitrovics az elmúlt hétvégén beteg lett, ezért nem is szerepelt a bajnokin, de minden bizonnyal ott lesz ő is szerdán, más különösebb gondunk nincs.

Természetesen csak a győzelemmel lennék elégedett, mert ha már a játékosok és én magam is kimondtuk a csoportkör elején, hogy megcélozzuk az első helyet, azt gondolom, hogy ehhez Berlinben mindenféleképpen nyerni kell. 

MADARAS NORBERT (Szolnoki Dózsa Közgép) a vlv-nek:

- Úgy gondolom, hogy a legnagyobb nehézség az lehet, hogy ez egy év végi meccs. Igaz, hogy a Spandau nem tartozik a magasan jegyzett csapatok közé, de vannak német válogatottjaik, szerb, horvát játékosuk, szlovák válogatottjuk, Baksa Laci a kapusuk, össze vannak rakva és ezért mindenképpen nagyon oda kell majd figyelni.

Nagy lehetőség számunkra ez, két meccsből lehet két győzelmünk a főtáblán. Egyértelmű, hogy ez a cél, jobbak is vagyunk és oda fogjuk magunkat tenni.

Intő jel, hogy a Jug Dubrovnik elleni berlini meccs harmadik negyedében még kettővel vezetett a Spandau, aztán nehezen, egy góllal nyertek a horvátok. Ez is mutatja, hogy komolyan kell őket venni, de ezen a szinten másként nem is nagyon megy senki ellen.

Szerintem jó állapotban vagyunk, nyilván a kupagyőzelem miatt jó a hangulat. Nehezen indult a szezon, de aztán szép lassan belejöttünk és azon vagyunk, hogy ez folytatódjon.