FACEBOOK

Vízilabda Magyar Kupa - Bármelyik csapat nyerhet

Vízilabda Magyar Kupa - Bármelyik csapat nyerhet
hozzászólás, 2014.12.02.

Az 1923-as első után idén a férfiaknál 88., a 2000-től bekapcsolódó nőknél pedig 15. alkalommal hirdetnek végeredményt a vízilabda Magyar Kupában, amelynek négyes döntőjét mindkét nemnél a hét végén rendezik meg Szentesen.

Amire korábban még nem akadt példa: ezúttal mindkét kvartettben szinte bármelyik csapat nyerhet, annyira kiegyenlítettek az erőviszonyok. Leginkább a nőkre igaz, hogy egyik résztvevő végső sikere sem jelentene meglepetést, az erősebb nemnél is csupán annyi "többségi vélemény" rögzíthető, hogy legkevésbé a Honvéd elsőségére számítanak.

Az általános esélyegyenlőség jegyében az egyformán határozott győzni akarást erősítették meg az érintett klubcsapatok képviselői is a 2014-es Theodora Magyar Kupa zárószakaszáról tartott keddi sajtótájékoztatón, amelyen Nemcsik Balázs, a hazai sportági szövetség főtitkára azt emelte ki, hogy a szentesi új városi uszodában vízbe száll a férfi és a női válogatott szinte összes játékosa.

Pénteken bonyolítják le a férfi, szombaton a női elődöntőket, és vasárnap következnek az első helyekről határozó mérkőzések.

A program

Péntek

férfi elődöntők:

RacioNet-Honvéd – A-Híd-OSC-Újbuda 17.45
ZF-Eger – Szolnoki Dózsa-Közgép 19.35

Szombat:

női elődöntők:
BVSC-Wáberer Hungária-Zugló – Dunaújvárosi Főiskola 16.00
ZF-Eger-EKF – UVSE-Centrál 18.00

vasárnap:
női döntő 17.10
férfidöntő 19.00


(MTI)


Címkék:
Magyar Kupa